Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-26 / 198. szám

4 1991. AUGUSZTUS 26. A szerkesztőség postájából A nyár emlékei Köszönet a jászfényszaniiaknak Augusztus elején néhányna- pos bibliai táborban vettünk részt Jászfényszarun. Megnéztük a tájházat, az Orion gyárat, a kör­nyék szép erdőit, a fácánost, a vadkacsatelepet. Felmentünk a templomtoronyba is. Jaczkó György görög katolikus pap minden nap misét tartott a szoL- noki gyerekeknek. Esténként mesélt franciaországi zarándo­kúba élményeiről is. Volt cser­késztalálkozó, sőt eljutottunk a jászberényi múzeumba és a templomba is. Szeretném megköszönni azt a szívből jövő, önzetlen segítő­készséget és szeretetet, amit a fa­luban tapasztaltunk. Ezsiásné Mészáros Ágota, az étterem ve­zetője sokat segített a programok szervezésében. Kis Sanyi bácsi biztosította az ingyenes szállást, s előkészítette utazásainkat. Sok gyümölcsöt, süteményt kaptunk kedves emberektől. Áz állator­vos is vendégül látta a gyereke­ket, a tiszteletes úr és felesége szép énekekre tanította őket. Mindez olyan rendkívüli gon­doskodást jelentett, amilyent nem is reméltünk ebben a zakla­tott világban. Nagy örömmel gondol vissza minden szolnoki kisdiák az ott eltöltött napokra. Tarjányi György né tanító, Szolnok, Abonyi úti Ált. Iskola Huszonöt gyerek tábora Szolnokon augusztus 5-10. között vadász- és környezetvé­delmi táborban üdült huszonöt, a megye különböző településeiről érkezett gyerek. Az egyhetes tá­borozást a megyei vadászszövet­ség fővédnöksége alatt támoga­tókkal sikerült összehozni. A gyerekek napi százhúsz forintért szállást, teljes ellátást kaptak, s Bálint Ferenc fővadász vezeté­sével tartalmas és emlékezetes napokat töltöttek a vadászszö­vetség erdészházában. A progra­mok szervezésében Bartucz Ju­dit, Patakiné Őz Éva, Fekete Éva- pedagógusok, illetve a Horto­bágyi Nemzeti Park munkatársai- valamint Kövér Gyula hivatá­sos vadász jeleskedett. A Tiszá­hoz közeli gyönyörű környezet­ben a hajnali vadlestől az esti tábortűzig, videóig, vetélkedőig minden a gyerekek kedvét szol­gálta. A Magyar Madártani és Ter­mészetvédelmi Egyesület képvi­seletében a tábor egyhetes életé­nek személyes tanújaként min­den közreműködőnek köszöne­tét mondok: Mészáros István A Galga-expedíció kérése Augusztus 3-án a szülőföldkutató Galga-expedíció száztagú táborával ellátogattunk a gyönyörűszép Jászberénybe. A délutá­ni órákat a Lehel strandon töltöttük. Sajnos, jóval távozásunk után vettük észre, hogy egy Praktica típusú fényképezőgépet és egy kisméretű válltáskát ottfelejtettünk az egyik pádon. Vissza­érkezve acsai táborunkba azonnal írtunk a fürdő vezetőjének, de ő szomorúan közölte, hogy az elhagyott tárgyakat senki se adta le távozáskor. A lapon keresztül szeretnénk megkérni a becsületes megtalá­lót, hogy a további munkánkhoz nélkülözhetetlen eszközöket szíveskedjen hozzánk eljuttatni, vagy annak helyéről bennünket értesíteni, hiszen nem tudhatta, mi a tennivalója a név és cím nélküli tárgyakkal. Előre is nagyon szépen köszönjük mind a lap, mind pedig a kedves megtaláló szíves segítségét. Tisztelettel a Galga-expedíció Parancsnoksága Túra, Úttörö tér 1. szám 2194 V___________________________ _____________________________/ E gész nyáron „kizárva”? Szandaszőlősön lakom és nyári szabadságom ideje alatt fi­gyeltem föl a jelenségre, ami saj­nos az egész idei szünidőt jelle­mezte. A kis településen a gyerekek egész nyáron „ki vannak zárva’ ’ a művelődési házból. Illetve, na­ponta csak délután négytől tér­hetnek be oda sportolni, könyv­tárba, - hasznos időtöltésre. Pe­dig nagy szükség lenne ezen a városszélen arra, hogy a srácok ne az utcákon csatangoljanak, unalomig rúgják a focit. Kérdé­sem: miért nem lehet legalább fél napig a szünidőben a gyerekek előtt kinyimi a helyi művelődési házat? Már azt is tudomásul ven­nék sokan, hogy a sportterem használatáért fizetni kell - csak lenne hely. Gondolom, jövőre jobban megszervezik a szünidei progra­mokat, hiszen sok gyerek szíve­sen járna a vakáció idején a mű­velődési házba. Juhász László Szolnok Az öröm elillant Az elmúlt években annyit fog­lalkoztak a hírközlő szervek a mozgáskorlátozottak sorsával, hogy ma már úgy áll a dolog: szerencse, ha egy mozgássérült van a családban! Sokan a szemünkbe vágják, hogy kiemelt családi pótlékot kapnak a mozgássérült gyerekek szülei - ami sajnos egy pár cipőre se elég. Sajnos, állapotuknál fog­va a földön töltik el idejük legna­gyobb részét, ami háromszor- négyszer annyi ruházatot igé­nyel, mint amennyi egy ép, egészséges gyermeknek kell, - dehát ne soroljam, úgysem értik meg, kinek, minek? Most a közelmúltban újabb se­gítséget harangoztak be: a kor­mány döntött arról, hogy azok a mozgáskorlátozottak, akiknek nincs gépjárművük, évi ötezer forint közlekedési támogatásban részesülnek. Augusztus 12-én délelőtt én is megjelentem 14 éves gyerekemmel a bizottság előtt, örömmel, hogy végre vala­mi anyagi támogatásban része­sülünk. Az öröm - valamennyiünk öröme - azonban csupán pillana­tig tartott. Megmagyarázták, hogy csak akkor kapom meg a fenti támogatást, ha a gyermek­emet havonta egyszer 180 kilo­méter távolságból hazahozom. - Ezzel a hírrel csak rontottak sok mozgássérült ember sorsán, s rá­adásul csak a tájékoztatást hallva ismét mondhatják: már megint a mozgássérültek! Többen meg­beszéltük, ezt mi adjuk hírül! Labáth Erzsébet Szolnok Szépséghiba A tiszatenyői önkormányzat hozott egy olyan döntést, hogy a község minden 0-18 év közötti gyermekét 1200 forinttal támo­gatja. Az elgondolást jónak tar­tom, csakhogy a dolognak van egy kis szépséghibája. A segély­ből nem részesülhetnek azok, akik rendszeres nevelési segélyt kapnak, és azok sem, (még ha az év elején történt is), akik ebben az évben már kaptak a gyámügy­től segélyt. Természetesen (ter­mészetesen?) nem kaphatnak azok sem, akik az idén fejezték be középiskolai tanulmányaikat, s eddig nem tudtak elhelyezked­ni, pedig a szülők ilyen esetben sem családi pótlékot, sem pedig másmilyen támogatást nem kap­nak. Ezek a fiatalok a munka- nélküli segélyre is csak bizonyos idő eltelte után jogosultak. Mindezek alapján azon gondol­kodom, hogy tulajdonképpen ki­ket akar az önkormányzat támo­gatni? Az biztos, hogy nem a rászorulókat! Kérem Önöket, hogy amennyiben levelem le- közlik, úgy a nevemet (még a monogramomat se) közöljék, mert nem szeretném, ha ez a to­vábbiakban a hátrányomra len­ne... Rendszeres olvasójuk Durva volt a kereskedő Most, az augusztus 20-ai ün­nepi bevásárláskor a Széchenyi piacra mentünk friss kenyérért. A pékség pavilonja előtt körül­belül 50-60 ember állt sorba, s bár az én állapotomban (héthó­napos terhes vagyok) ez nem volt könnyű, mi is csatlakoztunk a sorhoz, ami nagyon lassan ha­ladt. Amikor végre a pékség mel­letti zöldséges pavilon elé értem, az üzletből kijött egy fiatal hölgy és mérgesen arrébb akarta tusz­kolni a sort. Az volt az indoka, hogy azt a helyet ő fizeti, álljunk messzebbre, mert elálljuk az ő vevői elől az utat. Én még mond­tam is a férjemnek, hogy igaza van, de a sor nem mozdult, így én is hiába álltam volna ki. Ekkor a hölgy egyenesen hozzám for­dult, és még mérgesebben csak hozzám szólt, hogy ne állj am el az utat. Egyes számban beszélt, pedig rengetegen voltunk. Meg­kértem, hagyjon engem békén, így is elég ekkora teherrel ilyen melegben sort állni. Visszament az üzletbe és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal kiabált ki, mindennek lehordott engem, ami csak a száján kifért. A mai világban, amikor az embereknek sok a gondjuk, leg­alább a kereskedőktől elvárnánk, hogy udvariasan bánjanak ve­lünk. Megjegyzem, én is kereskedő vagyok, de sem a főnökeimtől, sem a kollégáimtól ilyen hang­nemet még nem hallottam. Igaz, én a Széchenyi ABC-ben dolgo­zom, és abban az áruházban álta­lában csúcsforgalom idején is elégedettek a vásárlók. Mindezt tanulságként írtam le. Szalisznyó Benőné Szolnok Az egész falu öröme A tárgyalóteremből Italra még futotta, ételre már nem Kezdődhetne az egész úgy, mint a mesében, hogy elindult a három szabólegény. A változat csak annyi, hogy hármuk közül ketten - a legfiatalabb és a „legi­dősebb’ - kőművesek, a középső az állatgondozó. Nem voltak testvérek, pedig lehettek volna. Egymást követő években szüle­tett testvérek, hiszen az egyik 18, a másik 19, a harmadik pedig 20. életévét taposta. Valami volt azonban, ami mégis testvériessé tette barátságukat. Az, hogy együtt jártak szórakozni és együtt vallották: szórakozni annyit jelent, mint jót mulatni, az pedig nincs itazolás nélkül. A három jóbarát: Torba István (azóta már nagykorú) Jászszen- tandrás, Munkácsy u.39. Magda László, aki ugyancsak helyben a Felszabadulás u. 26. és Bartók János József, Munkácsy u.33. szám alatti lakosok. Ók hárman indultak el azon a nyári napon, egy igazi jó görbe estet tartani. Kora délután kezdték el Jász- szentandráson a terepszemlét és késő este lett, mikorra elérték azt a mámoros hangulatot, amivel megállapíthatták, hogy jól sike­rült a görbe este. Természetes, hogy az elfo­gyasztott szeszes italtól lett má­moros a három jóbarát. Az se vitás, hogy a gyomor dacolva a fej mámorával követeli a magá­ét, vagyis ha éhes, hát enni akar. Ezt érezhette a három cimbora amikor záróra után hazafelé tart­va megálltak F. N. helyi lakos melegkonyhás büféje előtt. Tor­ba István, mint a legfiatalabb és legfürgébb vállalta, hogy ha kell a kerítést is megmászva, de sze­rez valami harapnivalót. Jó helyen „tapogatózott”, mert az udvar egyik sarkában egy, csak tetőből álló fészerben ott állt ígéretes falatokat rejtve egy mélyhűtőláda. Torba szeme azonnal megakadt azon a 10 kg félkész pacalon, amiért ő élt-halt. Azután eszébe jutott, hogy a va­csora - még hajnalban is - egy­hangú hacsak egyféle, ezért ki­egészítette a pacalt vagy 30 ham­burgerpogácsával. A zsákmányt a kerítésen át ad­ta ki az ott várakozó társainak és egyikük lakásán megfőzték á pa­calt. Közben kettőjüknek eszébe jutott - azoknak akik már voltak büntetve -, hogy a lopott holmit, ha megtalálják lefoglalhatják. Az övékét aztán nem - mondták elszántan - és hamar megették az egész pacalt és a kisebb vajlingot is megtöltő hamburgerpogácsát. A Jászberényi Városi Bíróság dr.Gondos Imre Tanácsa hozott ítéletet a három jóbarát ügyében. Mindhármukat lopás miatt mondta ki vétkesnek, ezért Tor­ba Istvánt és Bartók János Józse­fet 7-7 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, Magda László 8 ezer forint pénzbüntetést kapott. Az ítélet jogerős. - ésal ­Zagyvarékason a Sziget és az Akácfa utca környékén nagy öröm volt augusztus végén. A Sziget ut­cában társadalmi munkában ké­szült játszóteret avattak. Már a nyár elején megkezdődtek a mun­kák Tar Imre zagyvarékasi polgár- mester közreműködésével először fásítottunk, aztán felújítottak két mérleghintát, festették a játszósze­reket. Pihenősarok is van asztallal, padokkal, valamint mászókák, ho­mokozók és a legkisebbeknek egy aranyos kis házikó. Az ünnepi ava- tóra Budai József egy jókora birkát áldozott a közösség kedvéért, s jó­ízű pörköltet Seller Károly főzött belőle bográcsban. Minden kör­nyéklakó meghívott volt, még az utca öregjei is, akiket ki nem hagy­tak volna az avatóból. Ők úgy mondták, nekik különö­sen jólesett, hogy nem felejtkeztek meg róluk a fiatalok. Zagyvarékasi olvasó (név és cím a szerkesztőségben) ✓ En is szeretem a csapatot Én is szeretem a csapatot, az Olajbányász kosárlabda csapatát. A múlt vasárnapi előkészületi mér­kőzés után azonban elgondolkod­tam azon, rajtam kívül hányán van­nak, akik igazából szeretik ezt az együttest? Megdöbbentett például az a tény, hogy többhónapos kosár­szünet után csak mintegy 1500 né­ző látogatott ki erre az igen ma­gasszínvonalú, izgalmas és tanul­ságos meccsre. Tudom, hogy nyár van, tomboló és ún. hosszú hétvé­ge volt és aki csak tehette, élvezte a szabadság utolsó napjait. De leg­alábbis számomra egyelőre na­gyon fontos dolog, hogy elmenjek egy Olaj összecsapásra, ami talán a jelenlegi körülményeket tekintve „úri huncutság-”nak tűnik egye­sek szemében. Eszembe jutott, hogy a sima bajnokság alatt kb. 2500 szurkoló látogatta rend­szeresen a hazai találkozókat, vi­szont a rájátszásban akár tízezer ember is szívesen megnézte volna a sokszor nem színvonalas, inkább küzdelmes összecsapásokat. Ad­dig vajon miért nem voltak kíván­csiak a fiúkra? Az én szememben az igazi szurkoló az, aki együtt sír és nevet a csapattal mindig és min­den körülmények között és nem státuszszimbólumnak tekinti az eseményen való megjelenést. A találkozók „állandó” közön­sége is több rétegből áll. Az egyik ilyen az ún. „B-közép”, tagjai han­gos szóval hirdetik szeretetüket. De szereti-e az a csapatot, aki a fair play szabályait megsértve, mocs­kos szavakkal illeti a bírókat? Aki nyomdafestéket nem tűrő szavak­kal sértegeti az ellenfelet?... Az igazi szurkoló csapatát bíz­tatva tapssal dicséri a szép megol­dásokat és „Hajrá 01aj”-jal segíti át a néha gödörben lévő gárdát a nehézségeken. Szurkolótársaim! Ezután is legyen a jelszó: „Hajrá Olaj!”, bárhol is játszik a gárda! Egy szolnoki szurkoló Hozzászólás cikkeinkhez Július 22-i számukban „Uszodai képek” cím alatt megjelent írásuk kifo­gásolja valamelyik uszodában „Az uszoda egész területén labdázni tilos” knrást Nem tudom, melyik strandra gondolt az újságíró. Ha esteleg a cukorgyárira, akkor most is érvényesül, hogy ha valami még jó és valahol még rend van, minél előbb tegyünk ellene! Azon a strandon tisztaság van, rászólnak a szemetelőkre és kötelező valóban a zuhanyozás a fürdés előtt. Mi, idősebbek kisunokáinkkal nyugodtan fürödhetünk, nem kell félni, hogy fejentalál egy labda. A Tiszaligetben, a MÁV strandon van elég hely a labdázásra... A másik a vízipuska. A cikk írója szerint: „aki uszodába megy, azzal számolhat, hogy vizes lesz. ’ ’ Ezt azzal kapcsolatban jegyezte meg, hogy egy vízi pisztollyal eltalált hölgy szólt; figyelmeztette a játszókat Én is vettem az unokámnak vízipuskát lövöldözzék egymást eseüeg engem, semmi esetre se azonban idegeneket. Az újságírónak se a figyelmeztető hölgyet kellett volna megróni, hanem egymás tiszeletben tartására tanítani a különböző korosztályokat. Pl. arra is, hogyan segítsék a fiatalok az utazó időseket, kisgyermekeseket, hogyan vigyázzák a gyerekek a természetet Vagy a társadalom fiataljainak mindent lehet - az öregek meg úgyis egyre kiszolgál­tatottabbak? Szabó Istvánná nyugdíjas Szolnok Cikkeink nyomán Válaszol a Patyolat Az augusztus 8-i Új Néplap­ban megjelent 40 százalék=10 százalék, majd augusztus 22-én megjelent A strucc is így csinálja cím alatti olvasói levélre szeret­nék válaszolni. Vállalatunk a kifogásolt hir­detésben egyértelműen tudtul adta, hogy a gyorstisztító szalon­ban alkalmazott árhoz viszonyít­va ad 40 százalék kedvezményt. A hirdetésben arra is utaltunk, hogy most ezt rövidebb idő - egy hét - alatt biztosítjuk, mint más­kor. Ha a viszonyítási alapra nem hívtuk volna fel a figyelmet, akkor jogosnak tartanám, hogy félrevezettük az olvasót. Az árkedvezménnyel és a ha­táridőcsökkentéssel nem hitel­rontás volt a célunk, hanem egészséges árverseny a vegytisz- tító szalonokkal, amelyek egyébként szerződéses üzemel­tetésben vannak és a vállalat konkurenseinek tekinthetők. Te­hát nem monopolhelyzetben, ha­nem igenis versenyhelyzetben vagyunk. Egyébként a Patyolat vezetői is olvasnak újságot, bár ha szabadságon van valaki, és ezért késedelmesen tud válaszol­ni az olvasói levélre az nem fel­tétlen struccpolitikának minő­sül. Öllé Csaba igazgató Tisza-parti reggel Fotó: T. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom