Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-08 / 184. szám
2 Hazai körkép 1991. AUGUSZTUS 8. Eszperantó világtalálkozó Tegnap zárult az Esztergom melletti Búbánat-völgyben az ifjúsági eszperantó világtalálkozó, amelyen ezúttal 19 nemzet képviseletében több mint 200 küldött vett részt. Az egyhetes tábor lakói valamennyien tökéletesítették az egykor világnyelvként meghirdetett, s ma újra egyre népszerűbbé váló eszperantó nyelvi ismereteiket, s a közös érdeklődés révén új barátokat szereztek. A program gazdag volt: előadások hangzottak el, vetélkedőket szerveztek és a résztvevők megismerkedhettek a magyar főváros nevezetességeivel is. Az eszperantó nyelvet beszélő fiatalok legközelebbi világtalálkozójának helyét és idejét a későbbiekben jelölik ki. Kisgazdapárti gyűlés Szolnokon Új vezetőséget választottak Félkommunista parlament félkommunista törvényt hozott - mondta az országos főtitkárhelyettes Tegnap délután a szolnoki városháza nagytermében megválasztották a kisgazdapárt helyi vezetőségét. Azért határozták el a tisztújítást, mert májusban nyolcán mondtak le funkciójukról, továbbá a tagság többsége nyilatkozatban kérte a választás kiírását. Levezető elnöknek Posta Zsolt, megyei ügyvezető igazgatót választották meg. Jelen volt az FKgP országos főtitkár- helyettese, Gyimóti Géza. A gyűlés a meghirdetett időpontnál később kezdődött, mert megvárták, még a tagság nagyobb része megjelenik - mint hangsúlyozták - azért, hogy valóban legitim döntéseket hozhassanak. Nyílt szavazással jelölték ki és választották meg az elnököt, a titkárt, az alelnököket, a párt-ügyészt, az ellenőrző bizottság tagjait, valamint a pénztárost. Összesen tizennyolc személyt. A városi szervezet elnöke, Fekete Ferenc lett. Hangsú- lyozta, bízik az egység megteremtésében. A vezetőség tagjait ellenszavazat nélkül választották meg. A rendezvény második részében felolvastak két levelet, melyben válaszoltak a megyei szervezet ellen irányuló, a Kis Újságban napvilágot látott támadásra. Több ízben hangsúlyozták ezzel kapcsolatban, hogy négyezer tagjuk bizalmát élvezi a megyei vezetés. Elítélték azokat az országgyűlési képviselőiket, akik - véleményük szerint - hátat fordítottak az őket megválasztó tagságnak. Elhangzott továbbá, hogy szeptember 14-én a megyeszékhelyre látogat a párt országos elnöke. A főtitkárhelyettes beszédében bírálta a kormány politikáját, a kárpótlási törvénnyel kapcsolatban pedig kijelentette: félkommunista parlament, félkommunista törvényt hozott. Az országos vezetőségről elmondta, hogy a korábbinál összehangol- tabbnak ítéli meg. Abban is különbözik az előzőtől, hogy a jelenleginek vannak vidéki gyökerei. Sz.Z. A jó szándék és a dilettantizmus egyvelege Elhúzták előttünk a „húsosmadzagot” (Folytatás az 1. oldalról) akció idejére is folyamatos ellátást ígért. (Reklámízűnek tűnhet ez a mondat, ám a tények ilyenek: az ÁHV-nak a szolnoki piacon és a vállalat diszkontáruházában állhat csak a biztos vásárlás reményével sorba az olcsóbb húsra váró vevő. És, hogy a környékbeli boltokba csak későn és akkor is alig jut a „fölösleges’ ’ sertések feleiből? Hát ez már tényleg üzleti fogás lehet). A pénzesebbek jártak jól Kevés lesz ez az olcsó hús - „borítékolták” azokban az üzletekben, ahol tegnap találkoztak egyáltalán vele -, amit naponta kapunk, alig egy óra alatt elviszik. „Olcsón”, de sokat fizetnek érte, hiszen öt kiló combot, egy egész tarját, egy teljes oldalast rendel, aki végre a pult elé kerül. Van aki 15-30 kilót méret (illetve méretne, mert ahol kevés az áru, „házilag” limitálják az egy vásárlónak adható mennyiséget) - teheti, miit nemcsak a hús árát fizeti meg, hanem korábban mélyhűtőt is volt miből vennie. „Nem az jár most sem jól, aki egyetlen hétvégére végre finomat akarna venni, hanem a pénzesebbek -” legyintenek a kereskedők is. De őket miért ez bosszantaná, inkább azt viselik nehezen, hogy rajtuk csattan az ostor. Ha még nem érkezett meg a hús, vagy korán elfogyott, pult alatti rejtegetéssel vádolják őket a vásárlók. „Lehet, hogy jó szándékú, de teljesen dilettánsán szervezett dolog ez” - kesergett egyikük. Miért kellett ekkora csinnadratta, ha nincs elég hús? Miért tizenhetedikéig kellett meghirdetni az akciót, ha már pénteken nem lesz mit a pultra tenni? És ki találta ki az oldalasnak, a lágyékosnak ezt az árát? Mindenki ezekből vinne, de a mostani disznókon is csak egy- egy van belőle mindkét oldalon. „Amíg a készlet tart”, hirdették meg az akciót - de hogyan határozták meg a készletet? Mint már hírül adtuk Jász-Nagykun- Szolnokban 60 tonna olcsó sertéshús mérhető ki. A megyei húsipari vállalat a Földművelésügyi Minisztériumtól 250 tonnára kért és kapott keretet, de a 60 tonna fölötti részt már eleve más tájegységeknek - például Budapestnek és Pest megyének - szánták, és oda is szállítják. Mint mondják: a normális esetben is szokásos elosztási arányok szerint. A felméréskor nem tudták, mennyi lesz az ára És hogy nagyobb keretet biztosított volna-e a Földművelés- ügyi Minisztérium, ha többet kémek? Ki tudja? - hallottuk a választ. A vádóhídon még ennyi olcsó hús eladásában sem bíztak a felmérés időszakában. Kérdezték a kereskedőket is - csak azt nem tudták megmondani, mennyi lesz a várható olcsó ár. A kereskedőket dühíti, hogy üres pulttal kell állniuk a vásárlók rohamát, a vevők idegeit a fölösleges sorállások tépik. így aztán nem mertük őket megkérdezni, mi a véleményük az ol- csóhús-akciót kitalálók és megszervezők jószándékáról. Zűrzavar Karcagon is az olcsó hús miatt Karcagon is elkezdődött a húsleértékelési akció. A Csillag csemegében is olcsóbb árakkal várták a vevőket tegnap délelőtt. Ám délelőtt 11 körül már hírmondója sem volt a dagadónak, a sertésfejnek, az oldalasnak, a tarjának, a körömnek, tehát a legolcsóbb húsféleségeknek. A Finom Falatok nevű húsüzlet még ennél is rosszabb helyzetben van. Az akcióra megrendelt húst nem kapták meg. A Delikát ABC megkapta már a megrendelt mennyiséget, deéz elfogyott három óra alatt. Ma tárgyaltak a húsiparral és kiderült, a kedvezményes keretként felhasználható állami dotáció elfogyott. Hét végétől tehát vége az akciónak a Delikát ABC-ben, pénteken még ki tudják ugyan szolgálni a vevőket. Egy ott dolgozó szakember felháborodva nyilatkozta az alábbiakat: nem tudja ki állapította meg az akció árait, de hogy nem értett hozzá, az biztos. Az akció keretében ugyanis az oldalas kilóját 54-ért kínálják, márpedig minden hentesmester tudja, legfeljebb 2 kiló oldalas kerül le egy disznóról. A dagadót 89-ért kínálja a rendkívüli ár, de jó tudni, hogy egy sertésről egy kiló dagadó ha lekerül. Az igényeket tehát képtelenség kielégíteni. Ugyanakkor egy hízóról akár 8-10 kiló karaj és comb is leszedhető, ezek ára azonban még most is magas, a rövid karajé például 173 forint. V.SZ.J - D.Á Jugoszláviai polgárháború Akadályozza a nemzetközi kereskedelmet A jugoszláviai válság Francia- országnak egy egész sor országgal, legfőképpen Görögországgal és Törökországgal folytatott, közúton és vasúton bonyolódó kereskedelmét nehezíti - állapította meg tanulmányában a francia szállítási minisztérium kutatóintézete. A tanulmány szerint az eddig hagyományosan használt, Ausztria felől Ljubljanán és Zágrábon át Belgrád felé tartó útvonal gyakorlatilag „járhatatlan” , legalábbis a Zágrábtól kezdődő szakasz, s a francia szakemberek nem tartják teljesen biztonságosnak az egyik legkézenfekvőbb alternatív útvonalat, a magyar határ és Belgrád közöttit sem. A jugoszláviai polgárháború befolyásolja Franciaország kereskedelmét kilenc másik országgal, így Bulgáriával, Albániával, Szíriával, Libanonnal, Izraellel, Iránnal, Irakkal, Jordániával és Szaud-Arábiával is, bár a forgalom ezekkel az országokkal zömében a tengeren zajlik. A Jugoszlávián át közúton és vasúton bonyolódó forgalmat gyakorlatilag teljes egészében más útvonalra, elsősorban a tengerre kellett átterelni, ezért az intézet azt javasolja, hogy a megnövekedett tengeri szállítási igények miatt az érintett tengeri útvonalakon, elsősorban az Adrián, növeljék kétszeresére a teherszállító hajók számát. Elítélték a fegyver- csempészeket Tegnap a Körmendi Városi Bíróság egyrendbeli lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettében, valamint egyrendbeli csempészet vétségében bűnösnek mondta ki azt a két jugoszláv állampolgárt, aki augusztus 2-án Ausztriából Rábafűzesnél belépve nyolc darab úgynevezett kommandós lőfegyvert akart illegálisan az oszágba behozni. Ezért a két személygépkocsi vezetőjét főbüntetésül hat-hat hónapi - de három évre felfüggesztett - börtönbüntetésre, mellékbüntetésül pedig az országból való kiutasításra ítélték. A fegyvereket és lőszereket elkobozták. A bírósági tárgyaláson a két Eszék környéki fiatalember azt vallotta, hogy a fegyvereket a saját és családja védelmére vásárolta Grazban. A két vádlott a döntést tudomásul vette, az ítélet jogerős. Rimaszombati Imre 1943 - 1991 Életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Rimaszombati Imre, kiadóhivatalunk és lapunk köztiszteletben álló hirdetési szakembere. Kedves és szeretett kollégánkat augusztus 9-én, pénteken délután 15.30 órakor helyezik örök nyugalomra Szolnokon, a Körösi úti temetőben. GYÁSZOLUNK Egy ember, akinek a neve soha nem jelent meg a lapban, de akinek munkája nélkül elképzelhetetlen volt az újság. Ilyen paradoxonokat mondhatunk, amikor a nagyon szeretett ember, a jó kolléga halálának hírére elcsendesül a mindig zajos kiadó- hivatal és szerkesztőség, s leállnak percekre a számítógépek örökké vibráló képernyői, sírós hangon ismétlik az emberek; nem, nem lehet igaz, Imre - bizalmas barátainak Rima vagy éppen Bajuszkirály - soha nem hagyott el úgy bennünket, hogy ne szólt volna. Most ez történt. Az 1943. október 22-én született fiatalember több mint 20 éve, 1969 óta hozzátartozott a szerkesztőség, a kiadóhivatal életéhez. Velünk volt jóban, rosszban, átélt kis és nagy változásokat, de munkabírása és embersége soha nem hagyta cserben. Csak most, hogy hosszan tartó betegsége után készülődött, hogy visszajön dolgozni, hogy velünk legyen ismét. Augusztus hatodikén ez a terv terv maradt, Rimaszombati Imre, a nemrég elhunyt szülőket szívében mindig gyászoló gyerek, a családját példásan szerető férj, édesapa és nagyapa, - az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Irodájának hirdetési szakelőadója - kedves, felejthetetlen kollégánk elhunyt. Sokan gyászoljuk, együtt családjával, s emlékét kegyelettel, szeretettel megőrizzük. Hiányát sokáig érezni fogja az Új Néplap minden dolgozója. A polgárháborús fenyegetés ellenére Nyaralók a szlovén riviérán A polgárháborús fenyegetés ellenére aránylag sokan nyaralnak a szlovéniai tengerparton - jelentette tegnap a Tanjug jugoszláv távirati iroda. A Szlovéniához tartozó néhány adriai üdülőhelyeken ezekben a napokban 9300 turista nyaral, ami csak 29 százalékkal kevesebb a tavalyinál, tehát a tengerpart nem ürült ki teljesen - bár igaz, hogy az itt nyaralók között csak ezer a külföldi. A portorozi idegenforgalmi hivatal adatai szerint a helyi turistaipar 46 százalékos kapacitáskihasználtsággal dolgozik. A rossz szezonkezdet óta a helyzet javult - állapították meg jugoszláv turisztikai illetékesek. A Megyei Tisztifőorvosi Intézet közleménye A mozgássérültek közlekedési kedvezményeiről szóló új átmeneti rendelkezésekről Egyes mozgáskorlátozott szenfljjyek közlekedésévé^ kapcsolatos átmeneti kedvezményekről rendelkezik a kormány 91/1991. számú rendeleté. Az új, átmeneti szabályok módosítják a mozgáskorlátozottak kedvezményeinek juttatására vonatkozó eddigi szabályokat. Megszűnik a gépkoesibeSzer- zés elősegítésére eddig nyújtott vámkedvezmény, helyébe egy összegű beszerzési pénztámogatás lép, és egy összegű pénzbeli közlekedési támogatást igényelhetnek a rászorulók az eddig benzinmennyiségben meghatározott támogatás helyett. A kedvezmények a továbbiakban; gépkocsi beszerzéséhez pénztámogatás, gépkocsi jogosítványban előírt átalakításához pénzbeli támogatás, a kötelező felelősségbiztosítás díjának részbeni térítése, mozgáskorlátozottak parkolóhelyeire szóló parkolási engedély, pénzbeli közlekedési támogatás. A három éven belül gépkocsit kedvezménnyel vásárolt rászorulók e kedvezményt, s az idén már benzintámogatásban részesültek folyó évben a közlekedési támogatást nem igényelhetik. A tömegközlekedési eszközök igénybevételére nem képes mozgáskorlátozottak egészségi állapotuk, anyagi helyzetük és személyi körülményeik alapján részesülhetnek a kedvezményekben, rászorultságukat a városi, községi önkormányzat jegyzője határozatban állapítja meg. Az eljárás részleteiről, a szükséges iratokról a polgármesteri hivatalok és a Mozgássérültek Megyei Egyesülete felvilágosítást adnak. A jegyzői határozatok megalapozása az egészségügyi rászorultságot szakértői bizottság szakvéleményével kell igazolni. E szakvéleményt a gépkocsi beszerzése esetén a saját maga által vezetett gépkocsival közlekedő (közlekedni kívánó) mozgássérült részére eseti szakértői bizottság adja ki. A szakvéleményt igénylők minden megelőző szakorvosi és kórházi igazolásukat magukkal hozva, személyes megjelenés és vizsgálat alapján kapják meg a szakvéleményt. Az igénylők hosszas várakozásának elkerülésére a jelentkezéseket a Mozgássérültek Megyei Egyesülete gyűjti és egyúttal közli a vizsgálatra történő megjelenés helyét és idejét. Az egyesületeimé: 5000 Szolnok, Somogyi Béla út 6. Telefon: (56)42-803. Jelentkezni munkaidőben személyesen vagy telefonon, illetve írásban lehet. A Megyei Tisztiorvosi Hivatal kéri, hogy augusztus hónap során a folyó évben kedvezményesen gépkocsit beszerezni szándékozó igénybejelentők jelentkezzenek, mivel a jegyzői határozatok alapján a folyó évi keret elosztására szeptember hónapban kerül sor. Augusztus hóban a gépkocsivásárlást igénylők hehívási előnyt élveznek, szeptembertől a jelentkezők előjegyzése és behívása folyamatos. Megyei tisztifőorvos NIMTITKOZI TESTŐR BI2T0NSAGSZOLCAlATI KIT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Képviselete 5000 Szolnok, Szivárvány u. 23. Tdefon: 56/32-364 FELVÉTELT HIRDET HÖLGYEKNEK ÉS URAKNAK 100 órás alapfokú és középfokú TESTŐRKÉPZŐ tanfolyamára Szolnokon is. Felvételi vizsga díja 1.000 Ft. Képzési díj: 10.000 Ft. A tanfolyamot ADÁMY ISTVÁN 5 (dán) és KELEMEN ISTVÁN 3 (dán) által képzett személyek vezetik. Sikeres vizsga esetén a TESTŐR és VAGYONŐR SZÖVETSÉG hivatalos igazolását adjuk ki. Jelentkezés munkanap 8-16 óráig személyesen a fenti címen.