Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-05 / 181. szám
1991. AUGUSZTUS 5. Hazai tükör 13 Ahol csak a madár jár Tikkadtan rójuk a pusztát, már amennyire pusztaságnak számít a kilyuggatott, felszaggatott, dimbes- dombos fűtenger. Hajdú és Szolnok mezsgyéjén járunk, a kunkápolnási mocsártól nem messze, ahol már semmi sem állítja'meg a tekintetet. Házak semerre sem látszanak, csak egy-két gémes- kút kapaszkodik az ég aljába. Egy kupacban néhány makett-hangárt látni, s egész távol ott árválkodik a rakétairányító torony. Körülöttünk mindenfelé a bombatér nyújtózik. Ott hever az ég alatt, bemindenütt kisebb kacsaúsztató keletkezett. A Bombatérnek elkeresztelt terület összesen 7050 hektáron fekszik, amelyből 1400 hektár a hortobágyi Zámpuszta része, 720 Nagyiván, 581 Karcag, 1583 Nádudvar és 2766 Kunmadaras határához tartozik. De míg máshol már elkezdődtek részenként a birtokviták - a karcagiról mi is elégszer szóltunk -, addig alig-alig esett szó az egy darabban legnagyobb szeletről, a kunmadarasiról. Pedig, ahogy arról a Ma- darasi Krónika is beszámol, Amikor ez a tavacska született, húsz kilométerre innen, Madarason, mozogtak a falak... „A halál játszóterén” küszöbön. Bár vadat alig- alig látni még, csak egy-két nyulat meg őzet (nem csoda, hisz hallani mendemondákat géppuskás hajtóvadászatokról, találtak Tiszafüreden olyan vaddisznót is, amelybe szó szerint beletörött a vadász bicskája a sok söréttől), de elterjedt a híre, hogy a daru fészkelő szándékkal ólálkodik a közelben, amire a múlt század vége óta nem volt példa hazánkban, és örvendetes módon a túzok is jól érzi magát ebben a fülsiketítő csendben. (Éppen mi is találtunk hantmadárfészket egy Zil- kaszniban, nem hiába Madarasnak határa ez!) Különböző rémhistóriák keringenek régóta közszájon. Akadt, aki beleselkedett gyakorlatozáskor a harctérre, s amit látott a távcsőben, az nem volt hétköznapi. Mikor telibetrafálták a célpontnak kirakott tehergépkocsit, tengelye jobbra, négy kereke négyfelé vágódott. Tele is van a föld repesszel, csak úgy kopog a lovasnak patkója, aki rátéved az úttalan utakra. A felelőtlenebbeknek persze semmi nem számít, Kerekecske-dombocska léfúródva a szikben legalább ezer P 50S-es bomba! Ez bizony bombahír a javából, vélhetné az ember, ha lenne kedve viccelődni. Egyébként 1990. augusztusában volt itt az Utolsó nagyobb bevetés, és még egy kisebb decemberben. A szétlőtt, kiberhelt célpontokat már mind bevontatták Mihályfalvára (leltár szerint 160 harckocsit, 100 teherautót, 6 ágyút, 40 kétéltűt), azzal a néhány, ittfelejtett ronccsal pedig már elbánik a rozsda. Akár Finnországban is érezhetném magam, ha ott lenne délibáb, és stimmelne a klíma, hiszen ezer tó, tavacska tükre csillámlik körülöttem. Tudvalevőleg a szik a vizet el nem ereszti, s ahol a bomba becsapódott, a település történelme során drágán váltotta meg a vizes terület használatának jogát. Mária Terézia idején, az ő királyi közbenjárásával köttetett az az alku, melynek neve Redempció lett, s melynek értelmében a Nagykunság visszavásárolta a szomszéd Hajdú vármegyétől e széleket. A vált- ság díja összesen 20.700 aranyforint (a madarasi részért 9700, a kápolnásiért 7 ezer, Fábiánkáért 4 ezer) és 33, állig felfegyverzett kun lovaskatona előállítása. Kellett is akkoriban a 33 legény vérén megvett legelőterület, hisz Madarasnak négy hatalmas gulyája volt, egyenként másfélezer jószággal. Azóta nagyot változott a világ! Tudvalevőleg 1952- ben az állam lefoglalta a végtelen földeket - akkoron az imperialista vésztől való félelem minden észérvet elsöpört. Kellett a lakatlan sziksivatag a kísérletezéshez. Igaz, a téeszek végül ugyanúgy bejártak a térre, szántottak, legeltettek, a nádaratók se haboztak le-lenyírni évente a nádat, s mi tagadás, a lakosság sem ódzkodott a kincsesbánya értékeinek kiaknázásától. Alkatrészhegyek, vaskacatok hevertek szanaszét, kerozint, benzint kaphattak olcsón. Sokan megéltek a Bombatér tőszomszédságából! A puszta pusztítása láttán így inkább lehunyták szemüket, befogták fülüket (kellett is egy-egy nagyobb gyakorlatkor). Nem is viselte meg az itteni legényeket holmi katonaság, megszokták gyermekkoruktól a puskaropogást, rakétazúgást. Viszont az új idők beköszöntésével valahogy senki sem kapkod a veszedelmes vackokat rejtő legelő után. Kétségtelen, amelyik jószág beleesik valamelyik gödörbe, ott leli halálát, amit meg érdemes volt, már rég elhordták haza a háztartásokba. Úgy látszik, púp a vezetés hátán az egész, ahogy „Acél-csontváz” Ezekben a hordókban valami veszélyes kell hogy legyen, mert még régebben valóságos hajtóvadászatot indítottak egyetlen egy miatt Bomba a sziken Fotó: Tarpai Zoltán van. Pedig most kéne végre birtokba venni a Bombateret, próbálni kezdeni vele valamit. Azt érzik az itteniek is, nem kéne hagyni, hogy a magyar honvédség kezére kerüljön a „telek", bár pénze annak se sok jut ilyesmire. Érdekes módon a természet megtette hamar az első közeledő lépéseket, ott vár a elviszik azt is, amiről nem is sejtik mi tojta. A múltkoriban például valaki kinézett magának egy kisebb bombát!?), de mire másnap kiment volna érte, már csak a hozzá vezető keréknyomokat találta. Megesett az is, hogy a kétéltűből úgy szedték ki a kereket, hogy két, még „ketyegő" bombával támasztották alá. Técsi Zoltán
