Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-31 / 203. szám

1991. augusztus 3i. Megyei körkép 7 Szombati jegyzet Pizzái ferdetorony Hát én nem merem azt mondani, hogy zseni, de annyi biz­tos, isten áldotta te­hetséggel rendelke­zik. Talán éppen ez a baj. Legkedvesebb szórakozása fejben sakkozni barátjával a bu­szon, a villamoson vagy éppen a strandon. Csa­varos eszét példázza a történet, az, amikor összeköltözött Marival. A lánynak volt egy korábbi udvarlója, aki sehogyan sem akarta tudomásul venni, hogy Mari fülig szerelmes ebbe a leendő fizikusba, Andrásba. Egy "euró­pai" emberhez pedig nem méltó az ellenfél kirúgása, kiütése, meggyőzni pedig aligha le­hetett volna a korábbi udvarlót, Bélát. így az­után András barátunk, akivel most baj van, vett egy papagájt, amit elnevezett Bélának, s amit Béla megérkeztekor rögtön kiengedett a kalic- kából. El tudják képzelni, amikor a hívatlan vendég, egyébként nagyokat hallgatva, egyre- másra csak arra fülelhet: Béla, menj innen! Béla, tűnjél már haza a ketrecedbe! Béla, most meg mit akarsz csinálni a tükörrel...? Lehetne ez egy kedves kis nyári történet, ha András most, szeptemberben vissza akarna menni az egyetemre. De nem akar. Mari szülei ugyanis kifőzdét nyitnak itt, szűkebb hazánk­ban és Andrist már nemigen érdekli Mengye- lejev, Planck vagy Rutherford. Annál inkább az, hogy leendő arája szülei őt is alkalmaznák jóféle pénzért. S valahol kalkulációjukban már ott szerepel egy pizzatéria lehetősége, mint ahogyan ott lebeg botcsinálta fizikusjelöltünk fejében is ennek színes képe: egy saját pizzaté­ria... ömlik a pénz. A fiú egy dolgot tud azon a két nyelven és a temérdek tananyagon kívül, amit játszva meg­tanult, hogy manapság semmi sem mondja azt: most a fizikusoké, a tanult embereké a világ. Ahhoz pedig elég okos, hogy felismerje, fel­mérje lehetőségeit s ilyesféle, korához kellően illő cinizmussal vázolja helyzetét arra a kérdés­re válaszolva, hogy mi lesz veled te fiú, szóval, hogy ilyeneket mondjon: vannak, akiknek a jövője csak jelen idő. Például az enyém. S hogy megfogalmazzon olyan létfilozófiai állításo­kat, miszerint: mondd meg, mennyi van a borí­tékodban, s megmondom, meddig jutsz el. Ezek a napok, a körülöttünk zajló világtöré- nelmi események nem arra ösztönöznek, hogy az emberek hosszú távra rendezkedjenek be akár kis pénzecskéjükkel akár gondolataikkal, érzelmeikkel. Mondhatnánk. De rögtön odakí­vánkozik e vélekedés mellé a kérdés, ami tulaj­donképpen nem is kérdés: az nem lehet, hogy csak egy ember, mondjuk, Kupa pénzügy- miniszter próbálja meg átgondolni hosszabb távon országa jövőjét. Hányszor mondták ki pátosszal vagy pátosz nélkül ezt a fél mondatot, hogy "az nem lehet..." S hányszor válaszoltak rá nemes vagy nemtelen egyszerűséggel: de- hogyisnem. Mégis valami elementáris dac mondatja velünk azt, hogy amikor legtöbb a reménytelenség, akkor legnagyobb az ember­ben a remény. Nem szeretem ezt a szót - kellően lejáratta saját magát -, hogy műveltségi eszmény. Még­is, úgy vélem, talán külön-külön mindkettőt elő kellene kaparni a múltból, egy régi múltból, s azt mondani, igenis kellenek a művelt embe­rek, akik például nem gányolják, hanem készí­tik a piacra szánt produktumot. Kellenek a mű­velt emberek, akik azt eladják. S művelt, kul­túrált emberek kellenek, akik az egész társa­dalmat szervezik. És kellenek eszmények is. Nem csináltak, hanem valóságosak, akikben évek vagy évtizedek múlva nem csalódik még egy András-féle figura sem. Tudom, olyankor, amikor egy anya WC-be szüli a gyermekét, amikor a Tisza-parti sétá­nyon szürkületkor embereket rabolnak ki, ami­kor összedől egy birodalom, s alig van már olyan országhatár, amely felől ne számíthat­nánk menekültekre, szóval, ilyenkor ostobaság műveltségről és egyáltalán, követendő ideálok­ról beszélni. Magyarázatként hadd hívjak segít­ségül egy bizonyos Stanislav Jerzy Lee nevű urat, aki azt mondta: ha félre kell verni a haran­got, tedd meg akkor is, ha nem te vagy a haran­gozó. Például azért, hogy egy leendő fizikus - akiben, igaz, nem omlott össze egy világ, csak mondhatnánk úgy, megdőlt furcsa módon, mint az a bizonyos ferdetorony - ez a leendő fizikus rendelkezzék olyan erkölcsi apanázs- zsal, amely megfogalmaztatja vele: tehetsége megköveteli, hogy agyát többre használja, mint három darab pizza árának összegzése. András persze jól tudja, hol áll, ahogyan jól tudja ezt - már-már kiválóan fújjuk, miből mennyink van és mennyink nincs -, szóval, jól tudja ezt az ország, hol állunk gazdaságilag, politikailag, erkölcsileg. Csakhogy ez, úgy tű­nik, kevés, azt is tudnunk .kell, hová tartanak mások. Én egy kétlábon járó eszményben, a fiú ap­jában bízom, aki azt mondja: ami tőlem telik, mindent megteszek érted, tudd jól, rám számít­hatsz, bármi történjen is veled, s amit teszel, belátásodra bízom. A kilátást belátni persze nehéz. Indul az 1991/92-es tanév Vigyázz! Kész(?) Rajt! Történelemtanítás lelkiismereti alapon A diákok nem kis bánatára a hosszú nyári szünetnek is a vé­gére értünk. Hétfőtől újra meg­szólal a csengő, s hívó szavára benépesülnek az iskolák. Osz­tály vigyázz! - mondják a hete­sek, s elkezdődik az 1991/92-es tanév rajtja. De vajon készen lesz-e addigra a startra a szülő, a gyerek, az iskola? Nos, sok szülő már most úgy érzi „kész van”. Hiszen a tanévkezdés nemcsak a gyerek számára kisebb-nagyobb megrázkódtatás, hanem sok csa­ládban a kasszára nézve is igazi csapás. Az idén tovább drágul az in­gyenes oktatás - mondogatjuk egymásnak fanyar humorral, mi­közben mustrálgatjuk a tavaly még 6 forint 10 filléres, az idén már 12 forint 50 filléres kockás irkát, a 40-50 forintos - a 14 fo­rintosnál jobb miijőségű - ceru­zát, a méregdrága temperát, ecsetet, festéket, a valamikori 10 munkahelyek, amelyek csak együttérzéssel tudják nézni a családok tanév eleji anyagi gondjait. A család valahogyan mégis el­készül a rajtra. S az iskolák? Úgy tűnik, nagyobb gondok nélkül kezdődhet a tanév - bizakodott minden igazgató, akit csak meg­kérdeztem. Apróbbak persze akadnak, hol több, hol kevesebb. A szolnoki Ságvári körúti is­kolában például naponta több­ször is cseng a telefon az új igaz­gató, Román Béla asztalán. „Ré­gi minőségében”, mint „történe­lem-szaktanácsadót” keresik. Lesz-e megyei értekezlet a törté­nelemoktatásról? Miből tanít­sunk? - faggatják a szaktanárok. Hol vannak már a szokásos ér­tekezletek, amelyek általában - tisztelet a kivételnek - nem sokat adtak a pedagógusoknak. Egy történelemtanári konferencia azonban úgy tűnik, most valóban nem ártott volna. azonban a közeli napokban igen­csak eldől. Szerintem súlyosabb anyagi problémák majd október­novemberben várhatók, amikor megkapjuk a megemelt számlá­kat a világításról, fűtésről, víz­díjról. Ez utóbbitól persze nem csak a Ságvári körúti iskolában tarta­nak. Hasonlóan vélekednek a középiskolák igazgatói is. Őket azonban emellett még más prob­lémák is foglalkoztatják, külö­nösen a szakközépiskolákban és szakmunkásképzőkben. Az át­alakuló gazdaság ugyanis nem tud támpontot adni a szakképzés irányához. S mint az a héten Szolnokon megtartott regionális tanévnyitó konferencián is el­hangzott, a 216 ezer munkanél­küliből máris 18 ezer a pályakez­dő az országban. S várhatóan ez a szám az év végéig tovább nö­vekszik. A Munkaügyi Minisztérium képviselői csak annyit tudtak ta­V A képünkön látható, 1987-ben közel 60 millió forintért épült elegáns épület a honvédség művelő­dési háza volt. A Hemo, ahogy Karcagon ismerik. A honvédség létszámcsökkenése és anyagi gondok miatt a házat nem tudták használni, ezért ideiglenes használatra átadták az önkormányzatnak. Még ma sem dőlt el, mi lesz a szép épület sorsa. Gyönyörű színházterme üresen, bútorok nélkül árválkodik, nem tudni emlékház, múzeum vagy mi lesz belőle? A talán még szállodának legalkalmasabb épület­ben előreláthatólag két-három évig a városi ügyészség, a városi bíróság és a közjegyzői hivatal lakik, mint bérlő ideiglenesen, amíg a bíróság épü­letét felújítják. Többen keresték az említett intéz­ményeket a régi bírósági épületben, mert még nem mindenki tudta, hogy ezentúl - egy pár évig, a volt Hemóba kell jönni jogi ügyek intézése céljából Karcagon. filléres rajzlapot stb., de ki tudná felsorolni, mi minden kell már egy egészen apró kisdiák táská­jába. Apropó, táska. Kicsit meg­javítgatva talán jó lesz még a tavalyi. A cipőből, az ünnepi ru­hából azonban már igencsak ki­nőtt a gyerek. Köpeny? Ha úgy dönt az iskola, hogy nem kötele­ző a viselete, akkor megúsztunk pár száz forintot. Legalábbis most. Később persze rájövünk: még mindig olcsóbb, mint ha a hamar kopó, agyonmosott inget, blúzt, pulóvert kell újakra cserél­ni, hiszen a köpeny mégiscsak eltakarja az alatta levő ruházat „szépséghibáit”. Köpennyel vagy anélkül, már így is több ezer forintnál tartunk, s hol vannak még a tankönyvek, amelyeknek az ára a középisko­lákban például átlagosan 70-80 százalékkal drágább, mint tavaly volt, de van olyan általános isko­lai tankönyv, amely a tavalyi 10 forintról 83-ra emelkedett. A munkahelyek egy részében az idén is adnak „beiskolázási segélyt’ ’ az ott dolgozó szülők­nek, másutt, elsősorban a kisebb településeken az önkormányzat ajándékozza meg az általános is­kola valamennyi tanulóját a tan­könyvekkel. Vannak azonban egyre nagyobb""számban olyan- A nyolcadikos történelem­tankönyv megjelenését szeptem­ber végére ígérik, tudomásom szerint a kiadó miatt késik - jegy­zi meg Román Béla. - A régi könyv természetesen már nem használható, s a régi történelem- tantervet is visszavonták. A ta­nács, amit kaptunk: a lelkiisme­rete szerint tanítson a történe­lemtanár!- Talán emiatt is gondolják so­kan, hogy a pedagógusok köré­ben elbizonytalanodás tapasz­talható?- A megnövekedett önállóság­ban talán kicsit magukra marad­tak az iskolák. Az intézmények egy részében ma is a központi utasításokra, eligazításokra vár­nak. Ahol azonban kidolgozott a tantestület egy koncepciót, vagy elfogadta az igazgató pályázatát, ott nemigen tapasztalható elbi­zonytalanodás. Gond, probléma persze azért akad. Nem tudjuk például, ki lesz majd a gyermek- étkeztetés gazdája. Az iskolánk­ban növekszik az ebédeltetés iránti igény, sőt, a környékről idős nyugdíjasok is megkerestek már, hogy vihetnének-e ebédet a konyhánkról. Még nem kaptunk értesítést az önkormányzattól ar­ról, hogy az idén is kifizetik-e az elsősök tankönyveit. Mindez nácsolni, hogy a specializáló­dásra lehetőleg minél később, a képzési idő finisében kerüljön sor; az intézmények éljenek a pályázati lehetőségekkel, s igye­kezzenek szoros kapcsolatot ki­alakítani a gazdálkodóegysé­gekkel. Az igazgatók egy része vi­szont úgy vélte: a pályázat bi­zonytalan, s súlyosbítja a hely­zetet a magas tanulólétszám - a demográfiai hullám „csúcsá­nak” évfolyamai jelenleg kö­zépiskolás korúak -, nincs elég kollégiumi hely, elavultak a tan­könyvek, s sorolhatnánk tovább feszítő gondjaikat, amelyek nyilván nem oldódhatnak meg egy tanév alatt. A változtatási, a megújulási igény azonban - úgy tűnt az értekezleten is -, nem hi­ányzik az intézmények vezetői­ből. A most kezdődő tanév nem ígér hát könnyen elérhető sikere­ket az iskoláknak. Mint ahogy az eddigiekért is meg kellett küzde­ni, kemény munka vár tanítóra, tanárra, igazgatóra, diákra egy­aránt az új tanévben is. Velük együtt reménykedünk azonban abban, hogy nem maradnak ma­gukra, nem kell majd télen „szénszünetet” elrendelni „fi­zetésképtelenség” miatt, s futja krétára, szivacsra, - ha már szá­mítógépre, s más fontos szemlél­tető eszközre nem is telik. Tál Gizella Csengetés előtt. A karcagi gimnázium tanárai az órarendet „sakkozzák”. ­A Karcagi Hemo sorsa

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom