Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-30 / 202. szám

16 1991. AUGUSZTUS 30. Hírek—információk—érdekességek 1991. augusztus 30., péntek, Rózsa napja A NAP KÉL 5.59 - NYUGSZIK 19.31 ÓRAKOR A HOLD KÉL 21.10 - NYUGSZIK 11.46 ÓRAKOR Zápor, majd csökenö felhőzet Eleinte még többfelé valószínű zápor, zivatar, majd észak­nyugat felöl csökken a felhőzet, napközben már inkább csak délen, délkeleten valószínű egy-egy futózápor. Az északi, északkeleti szél napközben gyakorta megerősödik. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 20-25fok között alakul. Képes eseménynaptár méke oxigén-17 és proton volt. Munkásságáért 1908-ban No- bel-díjjal tüntették ki. Érdekes, hogy nem tartotta valószínűnek azt, hogy a magenergia a gya­korlatban hasznosítható lesz. Az első világháború alatt lehall­gatókészüléket szerkesztett a német tengerealattjárók felis­merésére. Kitűnt emberbarát magatartásával: 1933-tól mint az angol akadémia segélybi­zottságának elnöke a Németor­szágból emigrált tudósok meg­segítésén fáradozott. (Magya­rul megjelent érdekes műve: Az új alkímia - 1945). 120 évvel ezelőtt, 1871. au­gusztus 30-án született az új-zé- landi Nelsonban Lord Ernest Rutherford (ejtsd: Radeford) (képünk) angol fizikus, a mo­dem atomfizika úttörője. 1919- ben neki sikerült először mes­terséges elemátalakítást végez­nie: nitrogénmagot bombázott alfa-részecskékkel, s ahol ezek nitrogénmagba ütköztek, több ágra bomlottak. E reakció ter­* 145 évvel ezelőtt, 1846-ban született Kresz Géza sebészor­vos, egészségügyi szervező, aki 1887-ben a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület megalapításá­val nagy érdemeket szerzett a főváros egészségügyi ellátásá­nak megszervezésében. Szak­könyveket írt járványos beteg­ségek elleni védekezésről. Rózsa A mai kedves Rózsa nevünk névadója a Kaukázus hegység déli lejtőjének vadvirága, amely innen jutott el mintegy két és fél ezer évvel ezelőtt a Földközi-tenger vidékére, ahonnan állí­tólag szerzetesek hozták be hazánkba az akkori görög nevén „rhodon”, latin nevén pedig „rosa” virágot. Virágnévből lett aztán légies leánynévvé a Róza, Rozika, Rozália formában is. Érdekes, hogy egyedül a magyar nyelvben férfinévként is sze­repelt, például Arany János: Rózsa és Ibolya című müvében a királyfi viseli ezt a nevet és, hogy a,,rózsám ’ ’ kifejezést mindkét nembeli szerelmes használja a szíve választottjára. Termé­szetesen a Rózsának névnapjára rózsacsokrot adjunk, ez külön­böző színű virágokból álljon, ne zsúfoljuk össze, és díszítsük a csokrot páfránnyal. V. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Ni­kita. A Tallinnban 5-kor, 7-kor és 9-kor Zöld kártya. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor Ka­csamesék, fél 7-kor és fél 9-kor A nindzsák harca. A Tisza mozi videotermében fél 5-kor Ha- zardőr, fél 7-kor és fél 9-kor Erotikus mulató. Jászberényben a Lehelben 5-kor, 7-kor és 9-kor Madonná­val az ágyban. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Tigristánc. Törökszent- miklóson a Dózsában 5-kor és 7-kor Oscar. Túrkevén a Kor­da Sándor moziban Talpig zűr­ben. Kunszentmártonban a Körösben Magas, barna férfi felemás cipőben. Jászapátin a Táncsicsban Belevaló papapót­ló. Kunhegyesen a Szabad­ságban Egy ágyban az ellen­séggel. Kunmadarason a Pe­tőfiben Oké, Néró! Tiszafüre­den a Tiszában Terminator 2. Tiszaföldváron a Táncsicsban Darkman. Karcagon a Déry­nében Fogd a nőt és fuss! Martfűn a Tisza mozi szünna- pos. Megyei Művelődési Központ A galérián 110 éves a Bu­dapesti Állami Rendőrség c. kiállítás; megtekinthető 14- től 18 óráig. SZUPEREXPRESSZ AZONNAL gyártható -3 méretben- utánfutók gyár­tásijoga eladó. Muhari Pál 5100 Jászberény, Pf. 13/1385.*62914/ 1* NDK büfékocsi teljesen berendezve, reális áron el­adó. Érdeklődni: 56/33­648. *62959/ 1* _________ E ladó összkomfortos, 54 négyzetméteres, kétszo­bás, tehermentes, parabo- laantennás lakás. Érdek­lődni :Szolnok, Jubileum tér 5. XX/8. *62703/1 ELADÓ 1983-as Wolks- vagen Golf, 1500 köbcen­tis. Benzines, jó állapot­ban. Irányár: 220.000 Ft. Érdeklődni: 56/50-428-as telefonon, 17 óra után.*62988/1*________ S IKERKÖNYVEK fél- áron! 31-én szombaton 8.00-18-ig, a Skálával szemben és a Rétesnél. Könyvárusokat felve­szek! *63005/1*________ TD-S, 1500-as Lada családi okok miatt sürgősen eladó. Érdeklődni: 56/50-659, es- te. *63016/2* ELCSERÉLNÉM 54 négyzetméteres tanácsi la­kásom nagyobbra. Széche­nyi is érdekel. “Azon­nal” jeligére a kiadóba. *63039/1* _____________ S ZOLNOKI, Liget úti Ál- talános Iskola gyógypeda­gógust, technikai szakos tanárt, logopédust és nap­közis nevelőt keres felvé­telre>63040/l*________ E LADÓ háromszobás, ét­kezős, tehermentes lakás az Orosz Gy. úton 19,5 ezer/négyzetméteres áron. Érdeklődni: 56/32-789-es telefonon. *63078/ 1 * SZOLNOK központjában, Szövetség ABC-nél, 49 négyzetméteres öröklakás eladó. Érdeklődni: reggel 8-ig, este 19 órától, a 43-918-as telefo­non. *63083/ 1*_________ A SZOLNÖK1 Széchenyi István Gimnázium magyar- történelem szakos középis­kolai tanárt azonnal felvesz. Jelentkezés az iskola igazga­tójánál. *63085/ 1* ELADÓ 60 mázsa vörös­hagyma. Jászkisér, Nagy­kor út 88. Ajtai.*63087/1 * JÓL jövedelmező otthoni munkát ajánlok. Válaszbo­rítékért tájékoztatom. Si- posné, Törökszentmiklós, Kiss János út 32.*63086/ 1 ÖRÖKZÖLDEK, díszfák, díszcserjék, évelők, fűmag az írisz Kertészeti Árudá­ban! Gyümölcsfákra elő­jegyzést felveszünk. In­gyenes szaktanácsadás. Szolnok, Alma u. 31. Tele­fon: 56/34-891. Nyitva: es­ténként és hétvé­gén. *63094/ 1* _________ A VEGYI- Acélszerkezeti Kft. Szolnok, Tószegi u. 1. gyakorlattal rendelkező gázszerelő szakmunkáso­kat keres. Érdeklődni: hét­köznap 56/36-111/1149, Sefcsik Endre.*63112/1* MAGANTANART kere- sek nyelvvizsgához. “An­gol” jeligére a kiadó­ba. *63123/1*__________ 1 00 négyszögölön kétszo­bás, összkomfortos családi ház eladó. Érd.: Szolnok, Vi­torla u. 11.*63126/1* Olaszországi vendégszereplés Karcag. Augusztus végén több napra a város vendége volt az olaszországi Panarie Artegna kórus. Az olasz énekeseknek számos kirándulást (a Hortobágyra, Tiszafüredre, Egerbe, Berekfürdőre) és fellépést szerveztek a karcagiak. Ennek viszonzásául a Karcagi Ve­gyes Kar és a Városi Vonós Kamarazenekar tegnap szeptember 2-áig tartó vendégszereplésre indult Olaszországba, ahol több helyen is koncertet adnak. INNEN—ONNAN Forgalom­korlátozás Szolnok. A Lungo Drom Cigány Érdekvédelmi Szö­vetség holnap országos ro­manapot rendez, ezért a vá­ros belterületén, a 4-es szá­mú főút jobb szélső sávját - a felvonulás időtartama alatt - a Pelikán Szállótól a tiszaligeti lejáróig 12.30-tól 13 óráig lezárják. A forga­lomkorlátozást a városi rendőrkapitányság szakem­berei biztosítják. Rendezvények Szolnok. Hajnalig tartó prog­ram keretében augusztus 31-én 20 órától a Művésztelep 9-es szá­mú műtermében Sárkány Sándor képzőművész kiállítása tekinthe­tő meg. A képek megvásárolha­tók. Budapest. Partnert keresünk - Alkatrészbemutató elnevezéssel szeptember 3 és október 4-e kö­zött az Autótechnika Kereske­delmi Vállalat bemutatótermé­ben (XlII.ker. Lehel u. 17.) kiál­lítás látható. Ünnepélyes meg­nyitó szeptember 3-a 10 óra. Nyitva hétfőtől péntekig 9-től 17 óráig. BELFÖLDRŐL Kisújszállás. A Jászkun Vo­lán helyi állomásfőnöksége új járatokat indít Szolnokra és vissza szeptember 2-ától, hét­köznapokon két (5 és 14.10 óra­kor, vissza 12.45 és 18 órakor), szombaton egy alkalommal (5 órakor, vissza 12.45 órakor). Jászjákóhalma. Ma megala­kul - a helyi önkormányzat kez­deményezésére - a Jászsági Jegyzőklub. A szakmai jellegű szervezet 18 jászsági település jegyzőit tömöríti. Budapest. Júliusban kisebb mértékű volt hazánkban a fo­gyasztói árszínvonal emelkedé­se, mint az év korábbi hónapjai­ban, átlagosan 0,9 százalékkal haladta meg az előző havit. A júliusi árnövekedésben nagy szerepet játszott a bevezetett kö­telező gépjármű-biztosítás, amely az árszínvonal egészét te­kintve 0,9 százalékos növeke­dést idézett elő. A benzin árcsök­kenése ugyanakkor 0,3 százalék­kal csökkentette az árindexet. Az idényjellegű élelmiszerek ára to­vább mérséklődött. A többi fő­csoportban 1 százalék körüli a drágulás. Egyéves időszakot vizsgálva az áremelkedés mérté­ke 38,2 százalék. KÜLFÖLDRŐL London. Fennáll a veszélye annak, hogy az áttekinthetetlen szovjet belső viszonyok köze­pette a 30 ezer szovjet atomtöltet közül jónéhány bűnözők kezére kerülhet, s ellenőrizhetetlen csa­tornákon külföldre jut - mondta Francois Heisburg, a Nemzetkö­zi Hadászati Tanulmányok Inté­zete kutatóintézmény igazgató­ja. Buenos Aires. Az argentin képviselőház törvénybe iktatta a dél-amerikai közös piac kialakí­tásáról szóló 1990. évi regionális megállapodást. A „Mercosur” Argentínát, Brazíliát, Paraguayi és Uruguayt ölelné föl, és 1994- re tervezik megteremteni. Kanadai régészek Gorsiumban Pálcikával vagy anélkül A régészeti tudományos munka cseréjén belül kanadai vendégrégészek segédkeznek a gorsiumi ásatásoknál. Dr. Fedák János professzor és felesége Fedák Beáta, valamint Jone Hughes az Universite of Prince Island munkatársaiként kapcsolódtak a gorsiumi ásatási programhoz. Jelenleg a római város nyugat-keleti főutcájának déli oldalán végeznek kutatást, ahol a romok fölé temetett késő avarkori sírt tárnak fel. MTI Fotó: Kabáczy Szilárd Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tisza­fürednél 540 cm, duzzasztott, Kis­köre felsőnél 727 cm, duzzasztott (a víz 22,2 fokos), Szolnoknál mí­nusz 155 cm, álló (a víz 20,5 fo­kos). A Hármas-Körös Kunszent- mártonnál mínusz 11 cm, álló. A Zagyva Jászteleknél 128 cm, álló. Személygépkocsi- motoros és segédmotoros tanfolyam indul 1991. szeptember 10-én kedden 16.30 órakor. Jelentkezés: Szolnok, Mik­száth út 1. Szolnoki 1. sz. Munkaközösség. Részletfize­tési lehetőség! r-t-i // / Tűz, víz A tűzoltóság megyei ügyelete­sétől kapott információk szerint szerdán Szolnokon, a Ságvári krt. 34. számú ház egy második emeleti lakásában kigyulladt a bútorzat. A tüzet szerencsére a lakók el tudták oltani, de a keletkezett kár így is 150 ezer forint. Jászbe­rényben tegnap reggel a Gács László utca 31 -ben volt dolguk a tűzoltóknak. A pincébe csőtörés következ­tében betört vizet kellett kiszi­vattyúzniuk. Egészséges a kínai konyha Az amerikaiakat megüti a gu­ta: miközben mást se tesznek, mint az étkezéseknél a kalóriá­kat és a koleszterinszintet szá­molgatják, egy most megjelent tanulmányból kiderült, hogy az egyszerű kínai, aki nem tudo­mányos alapon táplálkozik, töb­bet eszik és mégis egész­ségesebb! Kiderült ugyanis, hogy a kína­iak, testmagasságukhoz képest 20 százalékkal több kalóriát vesznek magukhoz, mint az amerikaiak, s mégis ez utóbbiak átlag -25 százalékkal kövéreb­bek! A rejtély nyitja, hogy a kínai étrend egyharmad annyi zsiradé­kot tartalmaz, mint az amerikai diétás koszt (!), viszont a szén­hidrát-tartalom Ázsiában két­szeres. Márpedig a szénhidrátok dolga a szervezetben felhalmo­zódó zsiradékok elégetése. Az amerikai ételekben átlagban egyharmaddal több a fehérje, mint a kínai kosztban; s az ame­rikai fehérje ráadásul 70 száza­lékban állati eredetű, míg Kíná­ban csak hét százalék. Aki vi­szont Kínában szív- és koszorú­érbetegségben szenved, arról ki­mutatható, hogy fehérjét az át­lagnál többet fogyaszt. A felmérésnek azért van szép­séghibája. Az tudniillik, hogy bár a kínaiak láthatóan karcsúb­bak és egészségesebbek, életki­látásaik egy hangyányival se jobbak, mint az amerikaiaké. Sőt. Kínában hetven év a várható átlagéletkor, s ez éppen fél évti­zednyivel kevesebb, mint Ame­rikában. esEHW A BEVÁSÁRLÁS ideje HOZZANK KELL JÖNNIE tmm KTtWCOM O JEU**OT> «rr SIOLNOK ( [yj mdoőui ttmj v y HIT Közélet Kisújszállás. Dr.Tóth Albert országgyűlési képviselő lakos­sági fórumot tart ma 19 órától a városházán. Szolnok. Az SZDSZ területi egyeztető testületi ülést tart szombaton 10 órától az SZDSZ- irodában (Kossuth téri iroda­ház).- Az MDF országos és megyei elnöksége szombaton 14 órától a megyeházán zártkörű megye­gyűlést rendez. A rendezvényen részt vesz többek között Csurka István, az országos elnökség tag­ja. Vezseny. Petronyák László országgyűlési képviselő és dr. Gerendássyné dr.Horváth Gab­riella jogtanácsos fórumot tart ma 18 órától a művelődési ház­ban a kárpótlási törvényről és annak végrehajtásáról. Mai lapszámunkat szerkesztette: Bistey András, Budai Mátyás Tipográfia: Bódi Béla és T. Katona László A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Uj Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-M Kit. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Teijeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely hírlapkézbesítő posta- hivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, Xffl. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy posta- utalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021-02799 pénzforgaliúi jelző­számra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft, negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányszá­monkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X

Next

/
Oldalképek
Tartalom