Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-30 / 202. szám

Meplap II. évfolyam 202. szám 1991. augusztus 30., péntek­Ára: 7.90 Ft JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP Építőipar Lefelé mutat a grafikon görbéje További elbocsátások várhatók az év végéig A Szolnok Megyei ÁÉV-nél dolgozó mintegy 1500 ember dur­ván 150 településen lakik. Százan Hamburgban fognak dolgozni, il­letve már ott is dolgoznak. Mielőtt azonban bárki irigyelné a céget, gyorsan elmondjuk, hogy ez évben jelentős versenytárgyalást nem nyert, tulajdonképpen a folyamat­ban lévő munkákat végzi. Mint azt Vezse Istvántól, a cég foglalkozta­tási ügyekért felelős munkatársától megtudtuk, a fenti tények megha­tározzák a vállalat foglalkoztatás­politikáját is. Az említett létszámot az év hátralévő időszakában, a jö­vő év elején teljes egészében nem tudják foglalkoztatni. Ebben az év­ben 107 embernek mondtak fel. Augusztus végén egyszerre ötven- nek. Az év végéig 15-20 százalé­kos leépítés várható még. Mindez összefügg azzal, hogy télen nem tudnak építkezést indítani. Nincs állami, vállalati beruházás, lakos­sági építkezés. Lakást is - befejez­ve a szolnoki Sarló utcai építke­zést, gyakorlatilag csak Pesten épí­tenek, ott is csökkentett ütemben. A felmondásokat igen kedvező feltételekkel, ha szabad egyáltalán ezeket a szavakat itt használni, és a szakszervezetekkel együttmű­ködve végzik. Már a múlt évben is adtak végkielégítést, a ledolgozott időtől függően egytől öt hónapig tartó átlagkeresetet, amire jön még a felmentési pénz. Az elküldést egyelőre szakmák szerint folytatják. A szerelőipari szakmákból, az üvegesek közül már küldtek el dolgozókat. Az ácsok, kőművesek tartják még ma­gukat, sőt ácsot nem is nagyon ta­lálnak. Ez hátározza meg beiskolá­zási politikát is. Az 1991/92-es ta­névben 457 tanulót küldtek iskolá­ba a cégtől. Az elküldésre visszatérve meg­említhetjük, hogy egyelőre a költ­ségtényezőket kevésbé vizsgálják, bár az már ma világos, hogy a kor- engedményes nyugdíjazás túlsá­gosan drága. A jövő útja egyébként az lehet, hogy az építkezések leve­zénylésére foglalkoztatnának ál­landóan 200-300 főt, a többi em­bert a pályázatok elnyerésének helyszínén vennék fel meghatáro­zott időre, mint azt Nyugaton is teszik. Mindez a jövő, a jelen saj­nos az, hogy ma a szakmában egy- egy pályázatra 20-30 jelentkező van, s ezzel a megrendelők kellően vissza is élnek. Mindez a SZÁÉV- nél kisebb cégeket is reménytelen helyzetbe hozhat. Itt és most azon­ban róluk volt szó. F. I. Koncessziós autópályák Budapest A koncesszi­óban épülő autópályákról, a tervezett autópályadíjak­ról, a koncessziós megol­dás lényegéről szeptember 2-án sajtótájékoztatót tar­tanak a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Minisz­térium szakemberei. A mi­nisztérium illetékese az MTI munkatársának teg­nap elmondta: a tájékoz­tató megrendezését első­sorban az indokolja, hogy a koncessziós autópályadí­jakkal kapcsolatosan az utóbbi időben több olyan félreértés látott napvilágot a sajtóban, ami a közvéle­ményben is vihart kavart. A KHVM munkatársai al­kalmat kívánnak teremteni a felvetődött kérdések tisz­tázására, s a téma össze­foglalására. Buddhista egyház A Fővárosi Bíróság a na­pokban jegyezte be az egy­házak és egyházi szerveze­tek nyilvántartásába A Tan Kapuja Buddhista Egyhá­zat. Ebből az alkalomból az egyházi tanács tegnap Budapesten sajtótájékoz­tatót tartott a Művészeti Szakszervezetek Szövet­ségének épületében. El­mondták, hogy több ma­gyarországi kisebb budd­hista közösség és rend összefogva alapította meg az egyházat. Céljuk, hogy Magyarországon is megis­merhessék az érdeklődők a buddhista vallást, filozófi­át, gondolkodási rendszert. Buddhista főiskolát is indí­tanak ősztől. Antall József és Zvonimir Separovic megbeszélése A Miniszterelnöki Sajtóiroda közlése szerint Antall József mi­niszterelnök tegnap délelőtt hivata­lában fogadta Zvonimir Separovic horvát külügyminisztert. A találkozón a magyar korányfő emlékeztetett arra az elképzelésre, mely szerint Jugoszlávia népeinek egyetértése esetén szívesen fogad­nánk a szuverén köztársaságok konföderációját, hangsúlyozva a szuverén szót ebben, és azt, hogy ennek mindig összhangban kell lennie a nemzetek önrendelkezési jogával. Ezzel kapcsolatban Antall József megerősítette, hogy célsze­rű lenne ezt az elvet - mint elvi lehetőséget - fenntartani. Fontos­nak tartanánk meggyőzni erről a világ közvéleményét, kormányait és mindazokat, akik ennek útjában állnak. Válaszában a horvát kül­ügyminiszter köszönetét mondott Antall Józsefnek a magyar kor­mány eddigi erőfeszítéseiért. Átad­ta Tudjman elnök legszívélyesebb üdvözletét és köszönetét. Értékelte a legfrissebb jugoszláviai fejlemé­nyeket, tájékoztatást adott a horvát kormánynak a válság rendezésével kapcsolatos elképzeléseiről és ter­vezett külpolitikai lépéseiről. NYÁRI VÁSÁR - NÉZELŐDŐKKEL • Mint minden évben nyár végén a ruházati üzletek a megmaradt nyári készletet leszállított áron próbálják értékesíteni. Bár az utóbbi időben így is nehéz, mert még mindig drága a vevők nagy többségének. Felvételünk Kenderesen, az áfész 30. számú áruházában készült, ahol 30-40 százalék engedményt adtak. Fotó: T. Z. A megyei önkormányzatok magyar Expo mellett voksolnak Szolnok a vasúti skanzennel, a repülőmúzeummal és színházi világtalálkozóval lépne fel A bécsi partnerség kútba esése után sem kizárólagosan budapes­ti Expo megrendezésében gon­dolkodik a magyar kormányzat - fejtette ki Fegyverneki Sándor, a Világkiállítási Programiroda programigazgatója az ország Szolnokra meghívott, az ügyben illetékes önkormányzati képvi­selői előtt a megyeházán megtar­tott tanácskozáson. A főváros új „szövetségese” azonban itthoni lenne: a vidék. Persze - mint közismert - még az sem dőlt el, a parlament áldá­sát adja-e a „szűkített világkiállí­tás” megrendezésére. A minisz­terelnök a jövő heti kormány­ülésre kérte be - tudtuk meg teg­nap - a programirodától az or­szággyűlési előterjesztés kidol­gozásához szükséges informáci­ókat, és a kormány várhatóan ok­tóberben terjeszti a honatyák elé Expo-javaslatát. A programigaz­gató úgy vélte, hogy egy ország- gyűlési „igen” esetén az Expo jelenlegi ellenzői - miután már felhívták a figyelmet e vállalko­zás veszélyeire - a továbbiakban készek lesznek a kiállítás minél zavartalanabb megvalósításáért munkálkodni. És hogy milyen szerep juthat a vidéknek? Ez egyáltalán nem csak a települési önkormányzatok ötletgazdagsá­gától függ. A magyar programi­roda - illetve a pozitív törvényho­zói döntés utáni utódjának - ja­vaslatai alapján a világkiállítá­sok párizsi központjában dönte­nek arról, hogy mely programok viselhetik az „Expo hivatalos vi­déki helyszíne” címet. (Folytatás a 2. oldalon) Gorbacsov: a balti államok döntése alkotmányellenes Jelcin felfüggesztette a szovjet elnök egyik rendeletét Mihail Gorbacsov szovjet el­nök véleménye szerint a balti ál­lamok függetlenségi nyilatkoza­ta vét a szovjet alkotmány ellen.- Be kell tartani az alkotmá­nyos normákat. Ezeket a tör­vényeket a balti államok nem tartják tiszteletben, és a Nyugat­nak tudnia kellene ezt - emelte ki a DPA német hírügynökség Gor- bacsov tegnapi interjújából, amelyet az olasz televíziónak adott. Egy parlamenti bizottság java­solta, hogy a balti köztársaságok függetlenségének elismerését vi­tassa meg a népi küldöttek kong­resszusa jövő hétfőn kezdődő rendkívüli ülésszakán. A javaslat jóváhagyásáról a parlament ezen a héten hoz döntést. A szovjet parlament tegnap jó­váhagyta a belügy- és a védelmi minisztérium, valamint a KGB új vezetőinek kinevezését. Va- gyim Bakatyin, a titkosszolgálat elnöke megerősítette: nem járul hozzá, hogy a szovjet titkosszol­gálat ügynöki hálózatára vonat­kozó dokumentumokat nyilvá­nosságra hozzák. Borisz Jelcin orosz elnöknek az Oroszországi Föderáció szu­verenitása gazdasági alapjának biztosításáról szóló rendeletét is­mertette a TASZSZ hírügy­nökség. Az elnöki rendelet szerint az orosz minisztertanács - a már ko­rábban szövetségi hatáskörbe utalt vállalatok kivételével - kö­teles biztosítani az Oroszországi Föderáció területén lévő, még szövetségi irányítású vállalatok és szervezetek 1992. január 1-ig orosz hatáskörbe adását. Ugyan­akkor a vállalatok az idén még érvényes terveket és szerződése­ket maradéktalanul kötelesek teljesíteni. Az Orosz Föderáció területén működő vállalatok és szerveze­tek az orosz törvények szerint folytathatják tevékenységüket, s a szövetségi törvényeket az azok orosz földön történő alkalmazá­sáról rendelkező jogszabály sze­rint alkalmazzák. Jelcin elnök Oroszország területén felfüg­gesztette Gorbacsov szovjet ál­lamfőnek a valutakészletek 1991-es felhasználásáról szóló rendeletét. Ukrajna és Oroszor­szág ideiglenes gazdasági és ka­tonai szövetségről kötött megál­lapodást csütörtök reggel, és egyben csatlakozásra szólította fel a többi szovjet köztársaságot. (Folytatás a 2. oldalon) MA ISMÉT Uj középiskolai kollégium Kunhegyesen Jó szolgálatot tesz a volt MSZMP-székház a Kunhegye­sen tanuló és kollégiumi elhelye­zést igénylő diákoknak. A jó ál­lapotban lévő épületben középis­kolai kollégiumot rendeztek be. Tizenhárom lakószoba, tanuló­szobák, különböző kiszolgáló- helyiségek biztosítják az intéz­mény rendeltetésszerű használa­tát. A fiatal városnak égetően szüksége volt az új diákotthonra, mivel eddig szükségmegoldáso­kat voltak kénytelenek alkalmaz­ni. Egy ideig például a második emeleti gimnáziumi tantermek­ben, valamint az általános iskolai diákotthonban laktak a tanulók, de birtokolták a város határában lévő munkásőrbázis épületét is. Az államtól, az önkormányzat ál­tal visszaigényelt épületben az 1991/92-es tanévben már beköl­töznek a diákok. Az átalakítás 15 millió forint körüli összeget igé­nyelt. Az épület lényegében már lakható, csupán a fűtésszerelés egy része van még hátra, ez azon­ban nem akadályozza a birtokba­vételt. BOLT BT.t ~ A SZÉPEK a divatáruk és a cipők, amit a Mykene butikokban árulunk. SZEPEK a tapéták és a.függönyök az INKU osztályunkon. SZÉP az új SAMSUNG TV 36 900 Ft-ért. SZÉPEK mi vagyunk, Ön okos, ha nálunk vásárol. CSÓK Fehérház, Szolnok, Baross út 1. Tel.: 56/44-981. ,*631012

Next

/
Oldalképek
Tartalom