Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-15 / 190. szám

Hírek—információk—érdekességek 1991. AUGUSZTUS 15. 220 évvel ezelőtt, 1771. au­gusztus 15-én született Sir Walter Scott (ejtsd: Szkat) (képünk) skót romantikus költő, író, a történelmi regény megteremtője. írói pályája a skót középkort idéző balla­dákkal indult, később egyedül a regényírásnak élt, s itt az érdekfeszítő mesemondás, a meleg együttérzés a szegé­nyekkel és a kitűnő kömye- zetrajz jellemzi. Ivanhoe cí­mű regénye, a maga középko­ri meséjével, az első történeti regénynek tekinthető. Waverley (1814) Skócia és Anglia harcát ábrázolja. Leg­utóbb a Fekete törpe (1974) Mária A mai Mária nevünk az egyik legkedveltebb női név, az évben 4 napja van. Ma csak a név egyik magyarázatát közöljük, mely szerint a görög nyelvben „úrnő”-t, .Jelvi­lágosító” -t jelent, de származtatható a héber, az óegyipto­mi és a szláv nyelvekből is. Innen veszi eredetét a „máriás” nevű kártyajáték is. Bár nem kívánjuk megsérteni névnap­jukon a Máriákat, de utalnunk kell arra, hogy a név rokon a „macská”-val is. Ezt a szavunkat ugyanis a szerb-horvát nyelvből vettük át, az ottani Máriák becenevéből. Képző­művészeti előfordulásaiból néhányat sorolunk fel: Fra Angelico: Mária megkoronázása c. müvét a párizsi Louvreban, G. Boccati: „Trónoló Mária a gyermekkel és négy apostollal” címűt a budapesti Szépművészeti Múze­umban. Leonardo da Vinci: Sziklás Szüzanya c: művét a londoni National Gallery-ban őrzik, de a leggazdagabb „Máriákban” aleningrádiErmitázs,ahonnan ezúttal An- gelici da Fiesole (Fra Angelico): Madonna az angyalokkal és Giorgione: Mária gyermekével e tájban címűeket említ­jük meg. Az augusztusi Máriákat fehér rózsával köszönt­sük fel. Nagyboldogasszony napja. Sarlósbol­dogasszonyt követő Mária-nap Nagyboldogasszony napja, mely megünnepléséről az ötödik századtól vannak adatok. A vele kapcsolatos asszonyi reménykedés a palócoknál is „a ka­tolikus köntösbe öltöztetett’ ’ pogánykori emlék lehetett. A nép­hit Nagyboldogasszony közbenjárásától várta a gyermekáldást, s ezért a nők hét vagy kilenc kedden át böjtöltek. A palócoknál a szülőágyat is Nagyboldogasszony ágyának nevezték. Az Ipoly mente több községében ezt „sátoros ágynak” hívták, s az anya a csecsemőjével együtt az „elfüggönyözött’ ’ helyre került, amíg! a gyereket meg nem keresztelték. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Fogd a nőt és fuss! .A Tallinn- ban 5-kor, 7-kor és 9-kor Sher­lock és én. A Tisza mozi A-ter- mében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Job ma egy zsaru, mint holnap kettő, a Tisza mo­zi videotermében fél 5-kor Pisztolyművész, fél 7-kor és fél 9-kor Good Enanghtoecet. Jászberényben a Lehelben 4-kor, 6-kor és 8-kor Dark- man. Mezőtúron a Szabad­ságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Egy ágyban az ellenséggel. Törökszentmiklóson a Dó­zsában 5-kor Magas, barna férfi, felemás cipőben. Kun- szentmártonban a Körösben Eszelős szívatás. Tiszafüre­den a Tiszában New Jack City, Karcagon a Dérynében Belevaló papapótló. Martfűn a Tiszában Tini boszorkány Szünnapos a túrkevei Kor­da Sándor mozi, a jászapáti Táncsics, a kunhegyesi Sza­badság, a kunmadarasi Petőfi a tiszaföldvári Táncsics mozi. Közélet Szolnok. Az MDF városi szervezete kárpótlási tanácsadó irodát működtet minden kedden és csütörtökön 16-18 óráig a párt városi irodájában (Kos­suth u. 1 L). Ünnepi menetrend A MÁV-tól kapott informáci­ók szerint a vasúti közlekedés szempontjából augusztus 16-a munkanap; 17-e a hét utolsó munkanapja; 18-a szabadnap; 19- e munkaszünetes nap; 20-a a hét első munkanapját megelőző nap; 21 -e a hét első munkanapja. Szolnokról két mentesítő sze­relvény is közlekedik egyes pá­pai ünnepségekre. Ezek: 18-án 3.15 órakor indul egy vonat Má- riapócsra, amely 6.40-kor érke­zik meg. A vonat visszaindul 16.09 órakor, Szolnokra érkezik 19.43 órakor. A másik 20-án in­dul Szolnokról 6.05 órakor és Budapest Városliget ideiglenes megállóhoz érkezik 7.37 órakor. Visszaindul 15.20 órakor és Szolnokra érkezik 16.53-kor. A Jászkun Volán az augusztus 20- ai ünnepnapot megelőző és követő napok előírt munkarendje alapján augusztus 17-én a hét utolsó munkanapjára; 18-án sza­badnapra; 19-én munkaszüneti napra; 20-án a hét első munka­napját megelőző napra; 21-én a hét első munkanapjára meghirde­tett menetrend szerint közleked­teti az autóbuszjáratokat. Bővebb felvilágosítást - az in­dított kisegítő járatokkal kapcso­latban is - a szolgálati helyek ad­nak. A régi számon Szolnok. A Hallássérültek Megyei Szervezete - amely a Szapáry u. 19.-ben székel - ismét a régi, vagyis a 33-818-as tele­fonszámon hívható. Vért adtak Tiszajenő. A helyi Vöröske­reszt szervezésében tegnap véradás volt a faluban. Ebből az alkalomból 33 véradótól 13 liter vért vettek. A donorokat nemes cselekedetükért köszö­net illeti. A 07 jelenti Szolnok. Kábítószer előállítá­sa és tárolása miatt kedden dél­után a Rák u. 13.-ban lakó Jan Zubczynsky lengyel állampol­gárt őrizetbe vették, aki mákgu­bóból főzetet készített, és ezzel injekciózta magát. INNEN - ONNAN BELFÖLDRŐL Kunszentmárton. Részben lakossági, részben önkormány­zati pénzforrásból a városban nemrég 5,7 kilométer hosszúsá­gú szilárd burkolatú út készült el, amelyeknek forgalomba helye­zési eljárása pénteken lesz. A Szabadság utcai önerős telefon­társulat beruházási munkálatai is folyamatban vannak, az igény­lők házaiban a készülékek így az év végéig talán megszólalhat­nak. Nyíregyháza. Sikerrel járt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me­gyei Építő és Szerelő Vállalat né­metországi piackutató munkája: az egyik egymillió márka értékű megrendelés teljesítéséhez már hozzá is láttak a nyírségi építő­munkások. Emellett több továb­bi ajánlatot kaptak szerződéskö­tésre, összesen csaknem 3 millió márka értékben. A vállalat negy­ven német céget keresett meg le­vélben piackutatási céllal. KÜLFÖLDRŐL Moszkva. Több tonnányi erő­sen radioaktív műtrágyát találtak egy moldovai raktárban, a román határ közelében. A káliumtartal­mú műtrágyát a szomszédos Be­lorussziából importálták. Ukraj­na mellett ezt a szovjet köztár­saságot sújtották leginkább az 1986-os csernobili atomkataszt­rófa következményei. Helyi kör­nyezetvédők egy csoportja fel­szólította a köztársaság parla­mentjét, hozzon létre bizottságot az importált műtrágya eredeté­nek és összetételének megállapí­tására. Washington. A gazdasági ne­hézségek miatt csaknem csődbe jutott Pan Am légitársaság fenn­marad ugyan, de a jövőben csak dél-amerikai járatokat tart fenn, és megszünteti európai vonalait, továbbá csatlakozásait Afrikába és Ázsiába. A Pan Am az Egye­sült Államok leggrégibb, 1927- ben alapított polgári légitársasá­ga­Anchorage. Harmincöt tizen­éves Csernobil környéki gyerek kezdte meg üdülését Alaszkán annak a programnak keretében, amely a sugárzásnak kitett öve­zetben élő szovjet gyermekeket a nyári hónapokra egészséges környezethez igyekszik juttatni. A moszkvai központú segélyező csoport minden nyáron bizonyos számú Csernobil környéki gye­reket küld külföldre, de ez az első eset, hogy az Egyesült Államok­ba utaztak sugárfertőzött szovjet gyerekek nyaralni. Helsinki. Erkki Pihkala finn gazdaságtörténeti professzor a jelenlegi finnországi gazdasági válságot egyértelműen a kelet­európai krízis következményé­nek tartja. A csaknem 40 éven át élvezett előnyös helyzet, amely a finn-szovjet kereskedelemből következett, voltaképpen hát­rányt jelentett abból a szempont­ból, hogy a finn gazdaság struk­túrája több ponton a szovjet gaz­daság hatása alá került, másrészt pedig elvesztette versenyképes­ségét Nyugaton. Finnország en­nél nagyobb válságot csak 1917- ben és 1939-ben élt át. Újabb búzatábla égett A tűzoltóság megyei ügyele­tétől kapott értesülés szerint ked­den a mezőhéki Táncsics Tsz I. kerületében egy Hesston bálázó kapott lángra. A kár 80 ezer fo­rint. Tegnap 11 órakor Túrkeve határában a helyi téesz egyik bú­zatáblája gyulladt ki 10 hektá­ron. Szerencsére az ott dolgozók hamar körbeszántották a terüle­tet, így csak 200 ezer forint kár keletkezett. A tűzoltóság kéri, hogy a gyakori búzaégések elke­rülése érdekében az aratók erő­gépeket is biztosítsanak, hogy a kigyulladt részt idejében körbe lehessen szántani. Vízállás A Tisza vízállása augusz­tus 14-én Tiszafürednél 544 cm, duzzasztott, Kisköre-fel- sőnél 728 cm, duzzasztott (a víz 25 fokos), Szolnoknál mí­nusz 54 cm, apadó (a víz 25 fokos). A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 38 cm, apadó. A Zagyva Jásztelek­nél 155 cm, apadó. SZUPEREXPRESSZ JÁTÉKVÁSÁR AU­GUSZTUS 16-ÁN 14.00 órától a Süni do­hány-ajándék üzletben! A kiszolgálópultnál Csankó Zoltán, a tv-ből ismert Kéménymesék Bencéje várja a gyereke­ket. Szolnok, Szapáry u. 26. *61753/2* _______ N YÚLTENYÉSZ- TŐK, figyelem! Nyúlle- adás augusztus 18-án 10 órakor. Helye: Szolnok, Meggyfa u. 6. (Kocso- ros). Ár: 80 Ft/kg. *61974/1* SZAKKÉPZETT­SÉGET nyújtó gyógy­növény-felvásárló tan­folyam indul szeptember 24-től. Tel.: 34-385. *61943/1* BELVÁROSBAN 50 négyzetméter alapte­rületű pince azonnal ki­adó. „Raktározás” jeligére a kiadóba. *61947/1* — KÉTÉVES diesel Fi­at Ritmo extrákkal 460.000 Ft-ért eladó. Szatmáry, Szolnok, Út­törő u. 22. Tel.: 43-527. *61965/1* ELADÓ OTP-örök- lakás, 2 szobás, V. em. Ár: 1.053.000. Abonyi, Szolnok, Ragó 18. V/23. *61995/1* .JÓ ÁLLAPOTBAN, érvényes műszakival 9 éves platós Zsuk eladó. Kunhegyes, Kuthen v. űt 47. *61997/1* OTTHON végezhető munkát keres? Válasz- borítékért tájékoztatom. Jó kereseti lehetőség. Fazekas Józsefné, Mart­fű, Kossuth L. u. 37. *62001/1* Turnén a Tisza A napokban olaszországi tur­néra indult a Tisza Táncegyüttes. Augusztus 22-éig tíz előadáson mutatják be új műsorukat, amelyben az elmúlt évek legsike­resebb tánckompozíciói is szere­pelnek. Az együttes közönség elé lép Milánóban, Lazio megyében és Szicíliában is. Brit adófizetők eltűnése London. Tavaly óta 50 millió­ról 49 millióra, vagyis pontosan egymillió fővel csökkent Anglia és Wales lakossága. Tán járvány vagy kivándorlási hullám sújtotta a brit korona egy­millió alattvalóját? Nem, hanem a községfejlesztési fejadó, ame­lyet a brit kormány ugyan a jövő­re nézve már eltörölt, de az idén még be kell fizetni. Az ellenzéki Munkáspárt illetékesei szerint az eltűnt egymillió állampolgár azért vonta ki magát a népszám­lálásból, hogy eltüntethesse nyo­mait, s ne kelljen községi adót fizetnie. A Munkáspárt ugyan kemé­nyen kampánykodott a fejadó el­len, most mégis bánja, ami tör­tént: javarészt szegények, a Mun­káspárt választói „tűntek el” ugyanis, és aki nem szerepéi a népszámlálásban, az termé szetesen a választói névjegyzék bői is hiányozni fog. Szemétszállítás Szolnok. A Kommunális Vál­lalat hozzánk eljuttatott levelé­ben közli, hogy augusztus 17-én a keddi napnak, 18-án a pénteki napnak, 19-én a szombati nap­nak megfelelően indítja lakossá­gi hulladékgyűjtő járatait. Átmeneti korlátozás A pápalátogatással össze­függésben a 10/1991. (VIII. 12.) BM-rendelet átmenetileg korlátozza a polgári rendelte­tésű lőfegyverek, lőszerek for­galmazását, szállítását, közte­rületen történő viselését, hasz­nálatát, lóverseny rendezését és a vadászatot. A rendelkezés nem vonatkozik a pénzőrzési, pénzkísérési és a vagyonvé­delmi tevékenység ellátására. A tilalom a megye területén augusztus 18-án 6 órától 24 óráig van érvényben. Más köz- igazgatási területek vonatko­zásában a tilalom időtartamá­ról a rendőrkapitányságok ügyeletén adnak tájékoztatást. Rendezvények Szolnok. Repülős napközis tá­bort szervez a Szolnoki Gyermek és Ifjúsági Alapítvány és a Tisza- vidék Sportrepülő Egyesület az augusztus 20. és 25. közötti idő­szakra. A táborba általános isko­lák felső tagozatosait és középis­kolás lányokat és fiúkat várnak. Az üdülés napközis és bentlaká­sos rendszerű, teljes ellátást biz­tosítanak és a gyermekekre peda­gógus felügyel. A programban sé­ta- és városnéző repülés, sport, kirándulás szerepel. Jelentkezni, érdeklődni augusztus 19-éig az 56/35-709-es telefonszámon lehet. A szervezők 25 gyermek­kel tudnak foglalkozni, így a je­lentkezési sorrendet veszik szá­mításba.- Csankó Zoltán - a nagy sikerű tévés Kéménymesék Bencéje és a népszerű Dallas-sorozat Bobby- jának magyar hangja - szolgálja ki a vevőket holnap 14 órától a Süni játék-ajándék üzletben (Sza­páry u. 26.). Mai lapszámunkat szerkesztette: Berki Imre és Bistey András Tipográfia: Majnár József és T. Katona László A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Új Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105.,' Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 . Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft, negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányszámonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X című kisregénye és Nigel jus­sa (1975) történelmi regénye jelent meg magyarul. ^ rlé 25 éve, 1966-ban hunyt el a lengyel származású opera­énekes, Jan Kiepura. Felesé­ge volt a magyar színésznő, Eggert Márta. ^ ^ ^ 55 éve, 1936-ban halt meg Rómában Grazia Deledda Nobel-díjas (1926) olasz író­nő, aki műveiben szülőföldjé­nek, Szardínia népének nehéz életét ábrázolta. Magyarul is olvashatják Mint szélben a nád (1921) című regényét. % ^ 5É 25 éve, 1966-ban írták alá Moszkvában a Fiat gyárral személygépkocsi gyártására vonatkozó szerződést. A Tog­liatti nevét viselő gyárban kezdték meg a Zsigulik gyár­tását. \ Ma van Nyugat Iránnak, a holland gyarmatvilág utolsó maradványa felszabadulásá­nak napja (1962), ami 1963- tól Indonézia része lett. A volt Francia-Kongóból 1960-ban ezen a napon vált függetlenné a Kongói.Köztársaság. 1991. augusztus 15., csütörtök, Mária napja. A Nap kél 5.39, nyugszik 19.59 órakor. A Hold kél 12.18, nyugszik 21.54 órakor. Valamivel több zivatar Mind gyakrabban növekszik a gomolyfelhőzet, és egyn többfelé várható záporeső, zivatar. Az északkeleti, majt keleti szél kissé megélénkül, zivatar idejére átmenetilei megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 12-17, csütörtököt délután 22-27fok között alakul. (MTI) Képes eseménynaptár

Next

/
Oldalképek
Tartalom