Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-14 / 189. szám
1991. AUGUSZTUS 14. Sport — hirdetés , A „nagy találkozás” Sokáig nem kerülhettem közelebbi kapcsolatba az autókkal, s talán éppen ezért, alig 18 évesen megtanultam vezetni. Ez a hirtelen találkozás egyszerűen annyit jelentett számomra: meglátni és megszeretni. Sajnos a száguldás örömét kevésszer adta meg nekem az élet, az igazán nagy sebességet csak a televízión keresztül kísértem figyelemmel. Az utóbbi hetek eseményei azonban úgy alakították életemet, hogy egyre több adatra, érdekességre leltem a Forma-1-es futamok kapcsán. Ezek után már nemcsak maga a verseny kezdett érdekelni, hanem annak a háttere is. Néhány nappal a Magyar Nagydíj előtt a Duna-korzón sétálgatva, az Atrium-Hyatt előtt nagy tömeg vonzott magához. A kíváncsi emberek két Forma-1-es csodaautót vettek szemlélőre. Amikor a pillantásom Senna McLaren-Hondájára (mellyel eddig összesen 1788,8 mérföldet tett meg) és néhány méterre tőle a Camel Benetton Fordra szegeződött, az én szívem is ütemesebb munkába kezdett. Hirtelen az osztrák Berger bőrében éreztem magam, amint 185 centis termetével az alig 95 cm magas vezetőfülkébe próbál bekecmeregni. A tükörsima gumik az izgalmas kerékcseréket juttatták az eszembe, míg az alacsony karosszéria a szikrázó aszfaltra emlékeztetett. Az információs tábla néhány érdekes adattal szolgált. Ki gondolta volna például, hogy ezen „masinák” végsebessége 384 km/h, de meglepetésként hatott az az információ is, miszerint egy ilyen autó mindössze 540 kilogramm. Az én amatőr, női szememnek szokatlan volt az első és hátsó kerekek közötti méretkülönbség is. Órákig el tudtam volna nézegetni ezeket a csodálatos gépeket, megismerni minden porcikájukat, ha a forró aszfalt nem égette volna a talpamat. Kellemes érzésekkel ballagtam tobább a Duna-parton, miközben arra gondoltam, bárcsak minél több embertársamnak nyílna lehetősége hasonló „nagy találkozásra”.- Albert Üzletvezetőt keresünk a Szolnok város Széchenyi-lakótelepén megnyíló vegyes iparcikk szaküzletünk vezetésére. NYITÁS: 1991. AUG. 1. BÉREZÉS: MEGEGYEZÉS SZERINT. AZ ÁLLÁSHELY BETÖLTÉSÉNEK FELTÉTELE:- szakirányú iskolai végzettség,- minimum 5 éves vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet írásban: Vigh Bálint, Szolnok, Áchim út 1. Telefonon információ kapható: az 56/37-134-es telefonszámon. *61804/1* KERESÜNK! Önálló munkára alkalmas üzletkötőket áruterítésre és ügynököket áruértékesítésre. Kiemelt kereseti lehetőség. Gépkocsival rendelkezők jelentkezését várjuk. Jelentkezés írásban: BOWLING KFT. KISKUNMAJSA PF. 55. 6120 *61757/1* Gyászhírek MEGTÖRT szívvel tudatjuk, hogy IFJ. HANGYA JÓZSEF tragikus körülmények között elhunyt Köszönetét mondunk mindazoknak akik temetésén virágaikkal, jelenlétük kel fájdalmunkban osztoztak. Éde sanyja, édesapja és két kislánya, Bér nadett és Zsuzsanna, Mezőtúr. *61766/ 1* HÁLÁS szívvel mondok köszönetét a rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett, drága feleségem, ONODIJÓZSEFNÉ, szül. Kovács Erzsébet temetésén részt vettek, fájdalmamat együttérzésükkel enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondok a MÁV Kórház 1. és II. sz. belgyógyászati osztály orvosainak és nővéreinek, akik betegsége ideje alatt gyógykezelték és ápolták. Gyászoló férje. *61845/1* __________________ F ÁJDALOMMAL értesítjük a barátokat, ismerősöket, hogy GALSI GYÖRGY életének 78. évében, 1991. augusztus 10-én elhünyt. Temetése 1991. augusztus 15-én, 16.00 órakor lesz a nagykörűi temetőben. Gyászoló gyermekei. *61849/1* Megyei I. o. felnőtt és ifjúsági labdarúgó-bajnokság 1991-92. évi őszi sorsolása 1. forduló: augusztus 25. 16.30. Kunhegyesi ESE-Jásza- páti Szöv. SE, Ujszászi TSZ SE- Túrkevei VSE, Jászalsószent- györgy TSZ SE-Tiszafüredi Vasas Szöv. SE, Kisújszállási MÁV Egy. SE-Besenyszög Közs. TSZ SE, Kunszentmártoni TE-Rá- kócziújfalu Közs. SE, Szó. Vegyiművek SE-Jászladány TSZ SE, Martfűi VSE-Szászberek TSZ SE, Jászkisér TSZ SE-Sza- joli Közs. SE. 2. forduló: szeptember 1. 15.30. Szajol-Martfű, Szászbe- rek-Sz. Vegyiművek, Jászla- dány-KUTE, R. újfalu-Kisúj- szállás, Besenyszög-J. alsó- szentgyörgy, Tiszafüred-Új- szász, Túrkeve-Kunhegyes, Jászapáti-Jászkisér. 3. forduló: szeptember 8. 15.30. Kunhegyes-Tiszafüred, Újszász-Besenyszög, J. alsó- szentgyörgy-R. újfalu, Kisúj- szállás-Jászladány, KUTE- Szászberek, Sz. Vegyiművek- Szajol, Martfű-Jászkisér, Jász- apáti-Túrkeve. 4. forduló: szeptember 15. 15.30. Martfű-Jászapáti, Jász- kisér-Sz. Vegyiművek, SzajolKUTE, Szászberek-Kisújszál- lás, Jászladány-J. alsószent- györgy, R. újfalu-Újszász, Be- senyszög-Kunhegyes, Tiszafü- red-Túrkeve. 5. forduló: szeptember 22. 15.00. Kunhegyes-R. újfalu, Új- szász-Jászladány, J. alsószent- györgy-Szászberek, Kisújszál- lás-Szajol, KUTE-Jászkisér, Sz. Vegyiművek-Martfű, Túrkeve- Besenyszög, Jászapáti-Tiszafü- red. 6. forduló: szeptember 29. 15.00: sz. Vegyiművek-Jászapá- ti, Martfű-KUTE, Jászkisér-Kis- újszállás, Szajol-J. alsószent- györgy, Szászberek-Újszász, Jászladány-Kunhegyes, R. újfa- lu-Túrkeve, Besenyszög-Tisza- füred. 7. forduló: október 6. 14.00. Kunhegyes-Szászberek, Új- szász-Szajol, J. alsószent- györgy-Jászkisér, Kisújszállás- Martfű, KUTE-Sz. Vegyiművek, Tiszafüred-R. újfalu, Túr- keve-Jászladány, Jászapáti-Be- senyszög. 8. forduló: október 13.14.00. KUTE-Jászapáti, Sz. Vegyimű- vek-Kisújszállás, Martfű-J. alsószentgyörgy, Jászkisér-Újszász, Szajol-Kunhegyes, Szászberek- Túrkeve, Jászladány-Tiszafüred, R. újfalu-Besenyszög. 9. forduló: október 20. 13.30. Kunhegyes-Jászkisér, Újszász- Martfű, J. alsószentgyörgy-Sz. Vegyiművek, Kisújszállás-KU- TE, Besenyszög-Jászladány, Ti- szafüred-Szászberek, Túrkeve- Szajol, Jászapáti-R. újfalu. 10. forduló: október 27. 13.30. Kisújszállás-Jászapáti, KUTE-J. alsószentgyörgy, Sz. Vegyiművek-Újszász, Martfű- Kunhegyes, Jászkisér-Túrkeve, Szajol-Tiszafüred, Szászberek- Besenyszög, Jászladány-R. újfalu. 11. forduló: november 3. 13.00. Kunhegyes-Sz. Vegyiművek, Újszász-KUTE, J. alsó- szentgyörgy-Kisújszállás, R. Újfalu-Szászberek, Besenyszög- Szajol, Tiszafüred-Jászkisér, Túrkeve-Martfű, Jászapáti-Jász- ladány. 12. forduló: november 10. 13.00. J. alsószentgyörgy-Jásza- páti, Kisújszállás-Újszász, KU- TE-Kunhegyes, Sz. Vegyiművek-Túrkeve, Martfű-Tiszafü- red, Jászkisér-Besenyszög, Sza- jol-R. újfalu, Szászberek-Jászla- dány. 13. forduló: november 17. 13.00. Kunhegyes-Kisújszállás, Újszász-J. alsószentgyörgy, Jászladány-Szajol, R. újfalu- Jászkisér, Besenyszög-Martfű, Tiszafüred-Sz. Vegyiművek, Túrkeve-KUTE, Jászapáti- Szászberek. 14. forduló: november 24. 13.00. Újszász-Jászapáti, J. alsó- szentgyörgy-Kunhegyes, Kisúj- szállás-Túrkeve, KUTE-Tisza- füred, Sz. Vegyiművek-Beseny- szög, Martfű-R. újfalu, Jász- kisér-Jászladány, Szajol-Szász- berek. 15. forduló: december 1. 13.00. Kunhegyes-Újszász, Szászberek-Jászkisér, Jászla- dány-Martfű, R. újfalu-Sz. Vegyiművek, Besenyszög-KUTE, Tiszafüred-Kisújszállás, Túrke- ve-J. alsószentgyörgy, Jászapá- ti-Szajol. A főmérkózés előtt két órával korábban az ifjúsági csapat mérkőzése kerül lejátszásra. Záróra a lovasbajnokságban A hét végén zárta a Közép Területi Lovas Szövetség az 1991. évi lovasbajnokságát ezúttal a már húsz éve a döntőnek helyet adó Kőtelek helyett, Putnokon. A lovassportot különösen érzékenyen érintő és egyre nehezedő pénzügyigazdasági helyzet hátrányos erre a sportágra is, mely érezhető volt a döntőn megjelent 60 ló számában, az évekkel ezelőtt megszokott 100 lóval szemben, de érzékelhető volt a rendezés minőségén is. Jász-Nagykun-Szolnok megyéből Szolnok, Zagyvarékas, Török - szentmiklós, Jászágó és Abádsza- lók képviseltette magát. Hiányzott Kunmadaras és Kőtelek. A bajnokság egyes kategóriáiban az alábbi eredmények születtek: SZALMABRIKETTVÁSÁR 20 % árengedménnyyel! Ömlesztett 400 Ft/q, zsákos 480 Ft/q. Nyitva tartás: hétköznap 7-től 17-ig. Ugyanitt új MTZ traktorok eladók. Ár: megegyezés szerint JÁSZBRIKETT KFT. JÁSZDÓZSA Telex: 23-524. *61697/1* VILÁGMÁRKA REKLÁMÁRON! acunp^. kerti bútorok 40—45 %-os SZEZON VÉGI KIÁRUSÍTÁSA amíg a készlet tart a Duna Füszért Rt. raktárházaiban és diszkontjaiban! GIPSY szék 1.445 Ft helyett 867,50 Ft RHODOS állítható szék 4.472,50 Ft helyett 2.683,75 Ft OCTA asztal - kerek 6.200 Ft helyett 3.410 Ft CALLA asztal - ovál 6.545 Ft helyett 3.600 Ft ANTIA napozóágy 9.826 Ft helyett 5.405 Ft VÁC, Derecske-dűlő 4. MONOR, Ipar utca 12. TATA, Faller J. utca és az ország 13 DUNA DISZKONT-jában! *61594/1* Kezdő lovak bajnoksága, bajnok: Szabó Csaba (Zagyvarékas) Lomyon nevű lován, 2. Fodor István (Szolnok) Bokréta n. 1., 3. Papp Bernadett (Zagyvarékas) Csinibaba n. 1. Könnyű B-kategória, bajnok: Fodor István (Szolnok) Poéta n. 1., 2. Turcsányi Ildikó (Zagyvarékas) Guliver n. 1., 3. Gyuricza Péter (Szolnok) Széplegény n. 1. Ifjúsági bajnokság, bajnok: Horváth Natasa (Szolnok) Aladár n. I., 2. Kővári Krisztina (Szolnok) Ré- musz n. 1., 3. Rigó Éva (Putnok) Irak n. I. Közép kategória, csapat- bajnok: Szolnok LK (Fodor István Donyisz n. 1., Kővári Krisztina Apacs n. I., Anka János Ulánus n. 1. ), 2. Vegyes csapat, 3. Zagyvarékas. Bajnok: Hatvani Lajos (Jászágó) Szajkó n. 1., 2. Fodor István (Szolnok) Donyisz n. 1., 3. Szabó Csaba (Zagyvarékas) Tirán n. 1. Nehéz kategória, bajnok: Menyhárt Brigitta (Putnok) Orfeusz n. 1., 2. Szabó Csaba (Zagyvarékes) Merénylő n. 1. Díjlovagló bajnokság, bajnok: Hetesy Nándor (Párád), Szotyori Nagy Kristóf (T. miklós), Halász Péter (Párád). A bajnokság zártával még nem fejeződik be megyénkben a lovasszezon. Augusztus 19-én Abád- szalókon, augusztus 25-én Szenttamáson, szeptember 7-8-án Szolnokon, míg szeptember 29-én Karcagon rendeznek lovasversenyeket. Nőnek a kiadások Megtartotta idénynyitó ülését a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Labdarúgó Szövetség a megyei első és másodosztályban szereplő csapatok képviselőinek jelenlétében. Már aki eljött, mert többen maradtak távol a megbeszéléstől, mint amennyien részt vettek. Dr. Soós István elnök sport- szakmai beszámolója nagyban hasonlított a korábbi évekéhez képest, csupán a kiesők és feljutok neve változott ebben az esztendőben. Szó volt arról, ha lehet, még nehezebb helyzetbe kerültek a kiscsapatok, hiszen szponzort találniuk szinte a lehetetlenséggel azonos. A fegyelmi helyzet terén tapasztalható, a társadalmi problémák áttételesen a pályán is jelentkeznek, méghozzá az agresszivitás formájában, bár tavalyhoz képest kevesebb volt a kiállítás. Megállapítható, hogy a játékosok fizikai és pszichikai felkészületlensége befolyásolja a negatív jelenségek kialakulását, talán azért is, mert az egyesületek nem mernek teljes ■ erővel fellépni a renitenskedők- kel szemben, nehogy a felelősségre vont játékosok megorrolja- nak, és akkor nem tud kiállni a csapat. Sajnos a játékvezetők sziVízilabda Vereségzuhatag Kassán Kezdetét vette az őszi bajnoki idényre való felkészülés. A hét végén a megyei szövetség válogatottjaként Kassán szerepelt a Szolnoki Vízügy SE nő OB-1 -es és serdülő fiú csapata. A női tornán a szlovák bajnok Kassai Rendőr SE lett a győztes. A szolnoki válogatott két vereségével a harmadik helyen végzett. A tomagyőztestől 16-6, míg a második helyezett Dunaújvárostól 10-6 aránybban maradt alul. A Tisza-parti csapatból Ábel és Romhányi játékát lehet dicsérni. A fiúk két barátságos mérkőzést játszottak a kassaiak ellen. Sajnos mindkét esetben (9-4 és 15-9 arányban) vereséget szenvedtek. A szeptember közepén kezdődő bajnokság előtt van még javítanivaló. Mai műsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzések: Szolnoki Vegyiművek- Szolnoki MÁV MTE, Vegyiművek sporttelep, 16.00. Törökszent- miklós-Kisújszállás, 17.00. Karcag-Martfű, 16.30. Tószeg-Szolnoki Cukorgyár, 16.30. dalmazása is egyre „népszerűbb”, és ami a legszomorúbb az egészben, hogy az ifjúságiak ugyanúgy megengedik maguknak, mint a felnőttek. Valahol tehát a nevelőmunka hiányát kell mielőbb megszüntetni, a rendezői tevékenységet pedig megszigorítani. A versenykiírás lényegesen nem változott a tavalyihoz képest, aminek nem minden egyesület örült igazán. A jászsági csapatok abban bíztak, hogy összevonják a két osztályt, és két megyei I. osztályú csoportot alakítva - Jászsági és Kunsági - folyik majd a pontvadászat. A szavazás egyértelműen bizonyította: a többség a bevált, a logikus, bár költségesebb régi mellett voksolt, amire a jászságiak külön szövetség megalakításával hozakodtak elő, természetesen még nem konkrét formában. Változott viszont a játékvezetők adóköteles bére és a szervezési díj, amelyeket országosan egységesen állapított meg az MLSZ. Utóbbi hat- és négyezer forint, első és másodosztálytól függően. Szintén módosult az átigazolási szabályzat (korábbi július 1-től visszavonva), amelynek lényeges pontja: megszűnt a rablás! Minden játékosért fizetni kell a jövőben, amennyiben a felek képtelenek megegyezni, a megyei szövetség dönt a kérdésben az átigazolási díj 5 százalékának fejében. Komoly munkát jelent a jövőben annak a rendeletnek a megvalósítása, miszerint minden átigazolást a megyei szövetségben végeznek, s a jövő év március 1-ig minden igazolást újra kötelesek cserélni az egyesületek, szintén á szövetségben, ahol a fogadóórák kedden 14.00- 17.00-ig és pénteken 9.00-12.00- ig lesznek. Hogy a pénztárca még jobban kiürüljön, lehet kalkulálni: 1 darab karton 4,50 forint, 1 darab átigazolási lap 5 forint, tagsági könyv tok nélkül 7, tokkal 14 forint. Ráadásként: minden új igazolás ezen felül 200 forintba kerül, míg az átigazolási díj fejenként 400 forint az ifiknél, 600 forint a felnőtteknél. És akkor még a fényképésznél nem is volt a futballista, aki a 175 forintos új szabálykönyvből tanulhatja meg (ha akarja) a labdarúgás ábécéjét. (ni)