Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)
1991-08-12 / 187. szám
1991. AUGUSZTUS 12. Megyei körkép 13 s Útközben is leinthető Mozgó kenyérbolt A jászapáti sütőüzem, vagy ahogyan a magyar ember mondja: kenyérgyár, hatvanhét dolgozót foglalkoztat. Naponta hetvenkét mázsa kenyeret, ötvenötezer darab péksüteményt készítenek itt, és a helybeli üzleteken kívül Jászberénybe, Hatvanba, sőt Gödöllőre is szállítanak. Most például a Forma-1 versenyére a zsömlét ez a gyár biztosítja. Ottjártunkkor az udvaron Kaszab Károly éppen Robur gépkocsiját pakolta, mivelhogy az üzem termékeit mozgóbolt is teríti. Mégpedig oly módon, hogy Károly nemcsak a masinát vezeti, de a raktárén lévő kínálatot is árulja. Kenyeret, süteményt, fonott kalácsot, zsömlét. Reggel hétkor már kigördül az üzem kapuján és az iskolákat, az üzemeket, a kempinget keresi fel, sőt hetente kétszer Jásziványba is átjár. Ha szükséges, vasárnap is dolgozik, és naponta elad két és fél-, három mázsa kenyeret meg ezerkétszáz péksüteményt. Oly módon, hogy szó szerint a házhoz, a vevőkhöz viszi a friss árut. Sőt, ha valaki int neki az utcán, fékez, és máris a nagyérdemű szolgálatára áll. Nyilván nagyon is érdekelt abban, hogy a szállítmányából minél több keljen el. Elvégre ebből él... D. Sz. M. Zozó és az ERME (Történet öt részben) I. Mesélem ismerősömnek: mostanában egyre jobban foglalkoztat a karcagi ERME (Elesettek és Rászorulók Megsegítője Egyesület) munkája, az ERME-ház élete.- Hát tudod - mondja, jó pénzért én is „elermészkednék!”- Az ott dolgozók mindegyike ingyen végzi a munkáját. Beszéltem erről is az elnöknővel: napi két-két és fél óráját viszi el az egyesület, de akkor sem fogadna el pénzt érte, ha fölkínálnák.- Ugyan! Valamiből neki is meg kell élnie!- Persze. Főállásban pedagógus.,- És munka után rohan az ER- ME-házba, hogy gürizzen még egy jó nagyot, ingyen!- Igen.- Tudod mit: az a nő bolond.- Nem. Valami egészen más. Ha meg akarod ismerni, bemutatlak neki. Ne szalaszd el az alkalmat: ma már csak kevés példány lelhető fel ebből a fajtából. II. A Táncsics krt.28. alatti ingatlan „ára” egy pályázat volt. Megszületése, a jövőre vonatkozó koncepció felállítása zömmel Gyökeres Juliannának, az alapító elnöknőnek köszönhető. Az eredmény: milliós nagyságrendű pályadíj. Ezzel már el lehetett indulni, lehetett alkudni a Pesten élő, idős tulajdonosnővel. A hölgy maga grófi ivadék, volt szerencsém megismerni. Hetvenen túl járhatott már igencsak, amikor lejött az utolsó alkura Karcagra. Valami kékvérű rigolya folytán körömszakadtáig ragaszkodott a mindent beborító „nemes” pókhálóihoz, ottlaktakor sem engedte leszedni senki ember fiának. Micsoda változás: a grófi ivadék hajdani fészkét ma elesettek, hajléktalanok, mozgássérültek birtokolják - és végre a tisztaság! Az ERME teljességgel helyi kezdeményezés, nincs tehát „központ”, amely finanszírozná, teljesen önfenntartó. A rezsit és más egyéb kiadásokat ma még ki tudják fizetni, a pályadíjból ugyanis a ház vásárlása után még maradt meg összeg. De utána? Profitot kell „termelniük”, az eddiginél is többet. Hiszen azért eddig is voltak már általuk szervezett jótékonysági koncertek, egy-egy helyiségüket kiadták használtruha-akciókra. Legutóbb az elnöknő mézárusítást szervezett: egy termelőtől nagyobb tételt vásároltak. De vajon bírják-e majd az önkéntesek idővel, energiával, ha csak ebből kell fenntartaniuk magukat? A hajléktalanok, a segítséget kérők pedig jönnek, egyre nagyobb számban. Talán nem hagyja majd magára a város az egyesületet ebben az önfeláldozó munkában! III. Zozó közelít a negyvenhez. Valaha Karcag híres futballistája volt, de ne csodálkozzon senki, ha ezen a néven nem ismeri fel. Szép háza volt, asszonya, gyermeke. Meg egy válása. Zozó egyik napról a másikra utcára került. Miből élt, hol aludt: ki tudja? Egy biztos: legutóbb hosszú ideig a Déli-külvároson. Egy cigánycsalád megengedte, hogy éjszakánként az üres disznóólban háljon. Az akkor már kemény alkoholista Zozó (négyszer volt elvonókúrán) egy tiszta pillanatában úgy döntött: véget vet ennek. A városházán az ER- ME-hez irányították a megtért embert, és megindították leszá- zalékolása ügyében az eljárást. Addigra ugyanis a valaha életerős, kiemelkedő teljesítményekre képes szervezet az alkoholizálás következtében meglehetősen tönkrement. Az ERME befogadta, majd albérletet kerített neki, ételhordót vásárolt, ebédjegyet vett számára egy közeli vendéglőben. A megállapodás úgy szólt: ha Zozó szakít eddigi életvitelével, az újabb hónapra, augusztusra is kifizetik az albérletet. Zozó bólogatott. Az elnőknő július 4-én látta utoljára... IV. Juliannát nyugtalanítja, mi lehet védencükkel. Útrakelünk hát kerékpáron Zozó szállása felé. Meg is leljük az albérletéhez közeli bolt, és „eszpresszó” előtt üldögélve. Valamit majszol, mindkét keze csuklóig zsíros. A bajuszára, a szakállára is jutott valamicske. Amikor meglát minket, feláll, elénk jön, ráhúzza felsőtestére agyonkoszolódott ingét.- Miért itt eszik? - kérdezi az elnöknő.- Elvették az ebédjegyemet a vendéglőben. Két nő a tanácstól. Nem maguk voltak? Egymásra nézünk, de hát kiderül: a kapott ételhordót már rég eladta, alighanem az ebédjegyek is erre a sorsra jutottak.- Mi van a szállással? Jól érzi magát ott?- Jól, de nem kell. Ne fizessék be augusztusra!- Miért, mi történt?- Semmi. Nem kell, nem érti? Inkább azt intézze el, hogy leszázalékoljanak végre! Az elnöknő tapintatos, nem hozza föl, hogy bizony Zozó már kétszer is kapott értesítést: jelenjen meg az orvosi bizottság előtt. Első ízben tökrészegrejtta magát, a másodikról azt állítja, nem jutott el hozzá. Nincs mit tenni, ott hagyjuk a férfit. A főbérlőnő elmondja: egész hónapban négyszer látta Zozót, kétszer ittas volt akkor is. O nem tudja, hol van, mit csinál, de azt rebesgetik a környékbeliek: egyszer tyúkot lopott, egyszer meg kerékpárt. Mi igaz, ki tudja?... V. Újra nyeregben vagyunk, irány az ERME-ház. Útközben nem sok szót váltunk, mind a ketten átérezzük a kudarcot. A székház hűs folyosóján Julianna szólal meg először:- Látod, ezt a feljárót a lépcső mellett? Babakocsiknak, tolókocsiknak való. Két mozgássérült készítette. Az egyiknek falába van, a másiknak protézis a gerincében. Lassan, de csodálatos lelkierővel és remekül megcsinálták! Semmit sem fogadtak el a munkájukért... Ha valami nem sikerül, vagy kudarc ér, mindig rájuk gondolok! Dorkovics Ágnes Bibliák, iratok, klenódiumok A túri református egyház múzeuma Részlet a kiállításból Püspöki Sülye János lelkész kéziratos naplója 1714-28-ig Még a nyolcvanas évek közelién lelkészhiány miatt megüresedett egy állás. Az így felszabaduló lakás adta az ötletet Perjési Sándor református lelkész elnöknek egy múzeum létrehozására. Ebben a munkában nagy segítségére volt Müller Vilmosné, a fiókkönyvtár vezetője. Évtizedek óta feldolgozatlan iratok, bibliák, könyvek, klenódiumok szánalmas, elhanyagolt körülmények között voltak. Dr. Kocsis Elemér püspök amikor megnyitotta a kiállítást, többek között azt mondta, hogy nem csak a mezőtúri eklézsia történeti feldolgozását vállalták, hanem egyben az egész magyar kultúrtörténetnek felbecsülhetetlen szolgálatot tettek. A látogatók minden hónap első vasárnapján 11-13, illetve 15- 17 óráig megtekinthetik a kiállítást. Előzetes bejelentés alapján is szívesen végigkalauzolják az érdeklődőket. Fotó: Tarpai Zoltán A mezőtúri református gimnázium 1938-ban végzett diákjainak ajándéka az 50 éves találkozón Úrasztali terítő 1740-ből, amelyet „Mező Túr városi Szent ecclésia Számára készítette Nemzetes Ifjabbik Törő András Uram felesige Nemzetes Nagy Erzsébet Asszony” Már nem úttalan út Jászkiséren a képen látható jászapáti utat mintegy ezeregyszáz méteres szakaszon aszfaltozták, egy méterrel szélesítették. Ez a művelet az önkormányzatnak közel ötmillió forintba került. A tervek között szerepel az is, hogy őszig a ladányi út hepehupáit is kijavítják.
