Új Néplap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1991-08-12 / 187. szám

1991. AUGUSZTUS 12. Megyei körkép 3 Három évtized a szülészeten A vér nem válik vízzé Akinek a babasírás Megyei bank - kanton mintára Az idén mintegy 150-200 ezer tonna cukorfeleslegre lehet számí­tani - mondta az MTI-nek Göndör József, a Földművelésügyi Mi­nisztérium főosztályvezető-he­lyettese. Emlékeztetett arra, hogy a ko­rábbi években cukorból önellátó volt az ország, s ha netán többlet­termés volt cukorrépából, akkor is legfeljebb 50-70 ezer tonna jutott exportra. Az idén viszont nemcsak a várható rekordtermés miatt jelen­tős mennyiségű a cukorfelesleg, hanem azért is, mert erősen vissza­esett a cukorfogyasztás. Az első félévben a konzervipar, a szeszipar és a kiskereskedelem 100 ezer tonnával kevesebb cukrot igényelt, mint az elmúlt év hasonló időszakában, s az év hátralevő ré­szében sem várható az igények je­lentősebb növekedése. A cukor- többlet exportját viszont jelentő­sen nehezíti, hogy világpiaci ára a korábbi tonnánkénti 400 dollárról 310-320 dollárra csökkent, s a kampány időszakban további ár­esés várható. A magyar cukor - miután kivitelét exporttámogatás nem segíti - csak veszteséggel ad­ható el külföldön. így várhatóan központi segítségre lesz szükség a gazdaságos kivitel érdekében. (Folytatás az 1. oldalról) Az osztályidegen ifjabb Sze­keres Ferenc gimnáziumot vég­zett, majd a szülők fél disznóért, három hektó borért munkáská­dert csináltattak belőle, így nyert felvételt a Veszprémi Vegyipari Egyetemre. 1956-ban tíz napot töltött a város várbörtönében, in­nen szabadulva egy barátjával nekivágtak az osztrák határnak. Svájcban ledoktorált, jelenleg vállalati gazdasági tanácsadó és nemzetközi kereskedő. Az idén 35 tonna nagykörűi cseresznyét exportált Svájcba, tisztes áron vásárolva fel szülőfalujában a gyümölcsöt. Lehet, hogy honfitársaink el­fogultak, de egybehangzóan ál­lítják, miszerint Magyarország 3-4 évvel előbbre van bármely volt KGST-tagországnál. Gaz­daságpolitikája nyitott, így a kül­honi üzleti világ számára nagy vonzerőt jelent. A svájciak sze­rint ezt négy sarkalatos parla­menti döntésnek köszönhetik: a társasági törvény már nagyon kellett; ugyanígy közelít ben­nünket Európához a kettős bank- rendszer; de az adózásunk is a közöspiaci elvek alapján műkö­dik. A hosszútávú együttműkö­dés garanciája pedig a külföldi beruházások alkotmányos védel­me. Jász-Nagykun-Szolnok me­gyével kapcsolatban az a konkrét tervük, hogy a svájci partnerek útjait egyengetik ide: a megye valutája szerintük a gyümölcs, azt kell tehát jó áron eladni. A 35 tonna cseresznye után Kőtelek és Fegyvernek térségében szerző­dést kötöttek 500 tonna szilvára, de később egy felvásárló cég is települ a Tiszamentére, majd üzembe áll egy korszerű gyü­mölcscsomagoló, a legutóbbi nyugati „divat’ ’ szerint, ami akár száz munkást is foglalkoztathat. Tervezik, hogy esetleg földet vá­sárolnak majd ültetvény céljára, - egyszóval szövődnek az üzleti szálak megyénk és Svájc között. Boros Lajos, a megyei köz­gyűlés elnöke azt mondja, az urak nagyon szerények, amikor elhallgatják, milyen széleskörű és modem ismeretekkel rendel­keznek a piacgazdaságról. Segí­tőkészségüket köszönettel kell venni, és támogatni kell őket. Különösképpen nagyot lendíthet az a tervezett megyei bank, ame­lyet létre kívánnak hozni az ön- kormányzatok és a vállalkozók számára, méghozzá a svájci kan­ton mintájára. Lám, a vér nem válik vízzé. A szülőföldhöz való ragaszkodás akár pénzre átszámítható hasz­not is hozhat.-pb­örömet okoz Eredeti amerikai koncentrátumból gyártja az Első Magyar Szövetkezeti Sörgyár Rt, Martfű Ébresztő hajnali fél négykor A fehér sereg vezére Valahol, ajászkiséri határban, ahol a távolban erdő bólogat, a műút mellett az árpa tarlót soke­zer lúd járja. Csipegeti a füvet, verekedik egymással, miközben a hófehér seregre egyszem pász­tor, a tizenkilenc éves Szabó Ist­ván ügyel. Kenderesi, szakmun­kás iskolába is járt Kisújra, de innen mennie kellett. Pár hónap­ja hatezer libát őriz, gondoz. A gazdája havonta tízezret fizet ne­ki, ennek a fele elmegy kosztra, némi itókára, a többit félreteszi. Hajnalonta a felkelő nap ébresz­ti, és este kilencig vigyázza a tengernyi szárnyast. Amelyek közül egy-egy falka nagy gágo­gások közepette széllel szemben olykor szárnyra kel, hiszen ki kell próbálni a pusztai lebegés ízét, zamatát. Most kutya sincs vele, ha egyik-másik merészebb csapat a paprika felé settenkedik, fütyül két erőset, és megszep­penve már is visszafelé inainak a lefülelt próbálkozók. Majd liba­nyelven hosszasan magyaráz­zák, hogy tulajdonképpen sem­mi rosszat nem akartak. Egyéb­ként nem kell ide kutya, öt-hat gúnár éberebb éjszakai őr, mint egy tucat németjuhász. Amikor pedig megszomjazik a libasereg, odahajtja őket egy közeli csator­nához. Este kinyitja a rádiót, mi­vel a nagyvilág hírei érdeklik, csak az a baj, hogy televíziója elromlott, így valószínű új állja a helyét. Az első libagágogás hajnali fél négykor ébreszti. Hogy hol nyaral az idén - erre nevetve vá­laszol: - nyaralás ez a javából, kinn a pusztán. Három hónapja nem volt otthon, de az édesanyja már eljött meglátogatni hol, s miképpen él a fia. Aki köszöni, és üzeni a messze távolba, a Kunság szélére: megvan, sőt té­lire is maradni akar. Mégpedig úgy, hogy akkor a gágogók he­lyett juhokkal foglalkozna. Úgy is írhatnám, hogy a nemszeretem hónapokra a libapásztor birka­pásztornak szegődik... D. Sz. M. Fotó: T. Z. Reménykedő, várakozásteli, megkönnyebülést, boldogságot vagy szorongást és fájdalmat tük­röző szemek. Jellegzetes tartással összekulcsolt, vagy a kedves simo- gatón bátorító ujjait kereső kezek, amelyek megpihennek a gömbölyű pocákon. Néhány idegesen topor- gó fiatal férfi, nesztelenül siető or­vosok és nővérek, nyöszörgő és erélyes csecsemősírás, amelytől visszhangzik a mindig fehér és tiszta folyosó. Harmincnégy év alatt már számtalan ehhez hasonló és mégis mindig más jelenet szem­tanúja és meghatározó szereplője volt a jászberényi Erzsébet Kórház szülészeti és nőgyógyászati osz­tályának főorvosa, dr. Horváth La­jos.- A mi szakmánkban az okozza a legnagyobb örömet, amikor felsír a baba, s látom az anya megköny- nyebbült arcát, vagy amikor jól si­kerül egy műtét - válaszolja kérdé­semre a főorvos úr.-A kezdet...?- Nem vagyok született jászberé­nyi, de megszerettem ezt a várost. Parasztcsaládból, Tiszaföldvárról származom, korán megözvegyült édesanyám egyedül nevelt. Remé­lem azt nem kell megválaszolnom, hogy miért lettem orvos - mondja mosolyogva -, mert erre igazán ne­héz megfelelni. Szerintem egy fris­sen érettségizett fiatalember csak ritkán tudja meghatározni, hogy minek is szeretné elkötelezni ma­gát további életében. Én még csak családi hagyományról, minta kö­vetéséről sem beszélhetek. Talán mégis megfogható egy ponton a pályaválasztásom. A mezőtúri gimnáziumban, ahová jártam, ki­alakult egy „szellemi mag”, amelyhez szerettem volna hosz- szabb ideig tartozni. Azt hiszem, végül is a diáktársaimmal közösen átélt intellektuális és érzelmi élmé­nyeknek köszönhetem, hogy szü­lész orvos lettem. 1956. október elsejétől tart munkaviszonyom a herényi kórházzal. Mint „szárnyait próbálgató”, szakvizsga előtt álló pályakezdő, először a sebészeten mélyítettem gyakorlati tudásomat. Aztán néhány hónap múlva egy na­pon a város akkor közismert szülé­sze, dr. Sárközi Ferenc főorvos úr megkérdezte tőlem, hogy „Lajos, nem volna kedved lejönni az osz­tályra?” Volt. így 1957 januárjá­ban már a szülészet orvosaként vé­geztem munkámat.- Hogyan sikerült kezdőként, gyakorlat és szakvizsga nélkül helyt állnia az osztályon?- Nagyon sokat köszönhetek Sárközi főorvos úrnak, akinek em­berségéből, szakmai tudásából so­kat merítettem. Ő volt az egyetlen orvos, akinek ha ügyeletből az ott­honába telefonáltam, hogy gon­dom van, már tíz perc múlva itt volt. Ezt a „szokást’ ’ én is átvettem tőle és igyekszem is e szerint tenni, ha a fiatal kollégáknak szükségük van rám. ...Milyen főnöknek tar­tom magam a munkatársak vissza­jelzései alapján? Azt hiszem nem vagyok túl szigorú. Hosszú évek óta tevékenykedem, tíz éve vagyok osztályvezető főorvos, sok újat és változást megéltem, jó néhány pá­lyatárssal dolgoztam már együtt. Bátran kijelenthetem, hogy a mos­tani orvoskollégákkal felettesként is elégedett vagyok. Jó az elméleti és a manuális tudásuk. Bár minden „lépésről” tudok az osztályon, számomra mégis az az igazán fon­tos, hogy önállóan,'a saját döntése­ikre támaszkodva praktizáljanak.- Milyen mértékűek voltak az el­őbb említett változások?- Igen jelentősen átalakult a szü­lészet-nőgyógyászat. 1957-ben mindössze 30 ágyas volt, műtő nél­kül. Majd 1965-ben elkészült az új épület, önálló nőgyógyászati mű­tővel, gyarapodott a műszerezett­ség, emelkedett a betegellátás szín­vonala. A legemlékezetesebb ne­hézségek? - töpreng el a kérdés felett a doktor úr. - Akadna jó né­hány, de azok már elmúltak, ne bolygassuk őket. Egyet azért mégis megemlítenék kezdő koromból. Tíz hónapig egyedül kellett vin­nem az osztályt. Nehéz, de jó isko­la volt.- Egy szülész orvos mit tud kez­deni a megmásíthatatlannal, a ha­lállal?- Az valami rettenetes dolog, amikor egy anya meghal. Sajnos pályafutásom alatt előfordult né­hány ilyen tragikus eset. Szörnyű átélni azt a tehetetlenséget, amikor egy fiatal nő, mondjuk hozzá nem férhető helyen lévő ér megrepedé- se miatt néhány perc alatt elvérzik. Csak észérvekkel lehet ezen túlten­nie magát az orvosnak. De nem elég csak saját magamat megnyug­tatni azzal, hogy a tudásom szerint minden lehetségesét megtettem, erről meg kell győzni a kivizsgáló bizottságot, a hozzátartozókról nem is beszélve... Csak kellő meg­szállottsággal, hivatástudattal lehet ezt a szakmát művelni. Minden or­vos kap hálapénzt, de aki csak a meggazdagodás reményében vá­lasztja ezt a pályát, abból soha nem lesz odaadó és jó gyógyító.- Ez lenne dióhéjban az ön ars poeticája?- Igen. S ezt még kiegészíteném azzal - mintegy útmutatóul fiata­labb kollégák számára -, hogy na­gyon fontos az állandó tanulás, a folyamatos tapasztalatszerzés. Tudni kell áldozatot hozni a saját energiánk és szabadidőnk rovására a páciens érdekében. Jómagam nem ismertem a nemet. Ha szóltak, morgás nélkül jöttem bármikor. Szerencsémre feleségem laborve­zető asszisztens volt, így meg tudta érteni, hogy annyit éjszakáztam.- Hogy érzi magát főorvos úr, visszatekintve erre a több mint három évtizedre?- Elégedett vagyok. Nem voltak soha túl nagyratörő vágyaim. Amit akartam, azt mindig sikerült meg­valósítanom. Nekem tulajdonkép­pen sokkal több volt a kellemes élményem, mint a keserű szájízt hagyó. A legfontosabb a hivatá­som volt, és igyekeztem kívánal­mainak eleget tenni. Ha ez így megfogalmazható, akkor nekem ez volt a küldetésem... Igen - azt hiszem szívesen újrakezdeném.- S most, a jelenben hogyan tovább?- Végzem a munkám, amíg bí­rom, amíg szükség van rám. Kerékgyártó Mónika Jelentős cukorfelesleg várható

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom