Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-08 / 157. szám

1991. JULIUS 8. Sportextra 11 A szeretet anatómiája A közelmúltban olyan élményben lehetett részem, mely nem minden nap adatik meg az emberfiának. Rövid tíz nap alatt végig autóztam Olaszország északi részén, keresztül viharoztam a francia riviérán, s meg sem álltam a spanyol tengerpartig. Utam során három város különösen megragadt emlékezetemben. Genoa, Marseille, Barcelona. Mit gondolnak, mi a közös bennük? A sport, illetve futballbarátok nagy valószínűséggel kapásból vágják rá a hibátlan választ. Igen, a Sampdoria, az Olimpic és a Barca egyaránt megnyerte hazája labdarúgó-baj­nokságát, így egy évig ők büszkélkedhetnek a győzteseknek kijáró trófeával. Ha ne adj isten véletlenül nincs nálam térkép, akkor sem tévedhettem volna el a környéken, mivel e három együttes szurkolói különféle jelzésekkel hozták a messziről érkező vándor tudomására, merre is jár. Már száz kilométerrel a városok határai előtt az autópályákat övező korlátokat, kerítéseket, palánkokat átfestették kedvenceik színére, hol a piros-fehér, hol a piros-kék dominált. Ahogy közeledett a klubok székhelye, úgy lehetett egyre több posztert, csapatzászlót látni a kirakatokban, hirdetőtáblákon. Úton-útfélen Mancini, Viali, majd Papin, Waddle, később Salinas, Koeman és társaik mosolygtak vissza az érdeklődőkre. A foci szeretetének (talán alázatának?), a játékosok megbecsülésének sok kis apró jelét tapasztaltam mindenhol. Szerte a világban leszaggatják, összefirkálják a plakátokat a vandálok, s ez alól nem kivétel sem Genoa, sem Barcelona, de még a franciák közismert kulturáltsága ellenére Marseille sem. Ennek ellenére egyetlen - a labdarúgáshoz bármilyen kicsit is kapcsolódó - képet vagy emlék­tárgyat nem láttam megtépázva, mindegyik érintetlenül hirdette a kedvencek sikerét. Ennek láttán kezdtem el morfondírozni magamban, mintha mi magyarok az utóbbi időben egy kicsit elfelejtettünk volna örülni, ünnepelni, pedig nálunk is vannak győztesek. Tudom, sokan azonnal rávágják, ne akarjam összehasonlítani a Honvédőt a Sampdoriával, de nem is ez a célom. Egy két vidéki várostól eltekintve - a szolnoki kosarasok, az egri röplabdázók, vagy a diósgyőri focisták szurkolói talán csak a kivételek - szinte közönyösen veszik tudomásul a drukke­rek a sikereket, avagy a kudarcokat függetlenül a sportágaktól, osztályoktól. Alig látni rajtuk az érzelmek megnyilvánulásait. A legtöbb helyen az a néhány száz, vagy pár ezer ember aki kilátogat a sporteseményekre, néma csendben szemléli a játék menetét, csak a legritkább esetben ragadtatja el magát. Sajnos akkor sem jut a szidalmazásoknál tovább. Egy szó, mint száz, azt hiszem játékosaink mellett szurkolóinknak is van mit tanulniuk az olasz, francia, avagy spanyol nézőktől. Remélem a következő versenyidőszakban ezen a téren is sikerül előrébb lépnünk. (gj) Egyetlen ejtőernyős ugrás = 8 órás fizikai munka Nem hiszem, hogy sokan gondolták volna, az ejtőernyőt is úgy kell vezetni, mint az autót. Ha nem hiszik el, meggyő­ződhetnek róla saját szemükkel a jövő hét végén kezdődő „Hüse Károly IV. Nemzet­közi Emlékverseny”-re kilátogatva. (A programról bővebb információt pénteki számunkban olvashatnak.) Az élvezete­sebb szemlélődés érdekében néhány fon­tos és érdekes szabálymagyarázattal sze­retnénk a kilátogatok dolgát megkönnyí­teni. A két klasszikus verseny számnak a cél- baugrás és a stílusugrás számít. Előbbit - ennek megrendezésére Szolnokon is sor kerül - 1000 méterről kell végrehajtani, ezenkívül kikötés, hogy az ejtőernyős ma­ximum tíz másodpercet zuhanhat. A cél, egy 5 m átmérőjű körbe való érkezés. Az is kaphat pontot, aki kicsúszik ebből, de legföljebb 16cm-ig teheti meg. Amezőny erősségére általában az a jellemző, hogy a győztes hat-nyolc ugrás alapján 0 cm-rel nyer, azaz mindig a kijelölt körbe érkezik. Az értékeléskor mindig csakis azt a test­részt nézik, amellyel először földet ért a sportoló. Ha többen azonos eredménnyel rendelkeznek, egy újabb ugrás dönt (a „szétugrás”), ahol már meghatározhatják, melyik lábbal, melyik testrésszel kell elő­ször kapcsolatba lépni a földdel, vagy az 5 cm-es kört csökkentik 3-ra. A klasszikus ugrások másik fajtája a stílusugrás, amelynél kétezer méterről ug­ranak, és ahol a gépelhagyás után legké­sőbb harminc másodpercig ki kell nyitni az ernyőt, de előtte négyféle gyakorlatsor közül - a sorsolás szerint - egyet végrehaj­tani. Eközben a földről monitorokon és videók segítségével figyelik, hány másod­perc alatt, valamint milyen tökéletesség­gel történt a bemutatás. A klasszikus versenyszámokon kívül létezik az úgynevezett zuhanós formaug­rás, amelynél 2750 méternél ugranak ki négyen, majd adott sorrendben különböző alakzatváltozások következnek, míg a ku­pola relatív ugrásnál az egymás felett el­helyezkedők közül mindig a fenti kezdi meg a lefelé történő mozgást és az alulra történő bekötést. A tapasztaltak ún. légcellás siklóernyő­ket használnak (a laikusok egyszerűen paplanemyőnek hívják). Ennek különle­gessége, hogy míg szélcsendben 40 km/óra sebességgel halad, máskor ugyan­ez akár nullára csökkenhet, de némileg emelkedhet is az ejtőernyős, sőt 60 km/óra sebességgel süllyedhet is. Aruk kétezer dollár fölött van. Igaz, ezúttal csak a leg­fontosabb szabályok ismertetéséig jutot­tunk, de a közeljövőben további „cseme­gékkel” is jelentkezünk. A szakma bemutatásában Hajba László főhadnagy és Ferenczi István őrnagy, szakosztályvezető, a Szolnoki Repülő Műszaki Főiskola SE tagjai voltak segít­ségünkre. (kocsis) Lyon mellől indult kerékpárral és... ...kábítószercsempészek mellett éjszakázott Az 1940-ben végzett jászkíséri kisdiá­kokkal olyannyira előrehaladt a kor, hogy tavaly már a félévszázados osztálytalálko­zóra invitáló meghívókat kellett a postá­soknak széthordani. Az egyik levélkének az útja egészen egy Lyon melletti kisváro­sig vitt, minekutána „gazdája”, Tóth Já­nos húszévesen, némi cókmókot össze­szedve, majd barátjával fölkerekedve fran­cia földön próbált szerencsét, ahol a mai napig él családjával: feleségével, huszon­négy éves lányával, skót juhász kutyájuk­kal és angóra cicájukkal. A meghívónak fölöttébb megörült az ak­kor 63 éves családfő, de egy marokkói „kiruccanás” folytán a hazalátogatás meg­hiúsult. Ekkor az az ötlete támadt, hogy a következő nyáron (a mostanin) kétkere­kűn biciklizik le Magyarországra, így lá­togatva végig rokonait, ismerőseit. Elvég­re, mint az otthoni kerékpáros szakosztály elnökének, példát kell mutatnia tanítvá­nyai előtt. Az elhatározást nem követték egetren- getően komoly, mindent a célnak aláren­delő edzések, továbbra is a megszokott módon, hetente háromszor tréningezett, de az elutazás előtt megnyugtatásul tartott egy főpróbát a vékonydongájú, szimpati­kus nyugdíjas. Ez annyit jelentett, hogy körbebiciklizte az egyik vármegyét, ami nyolcszáz kilométert tett ki. Miután a próbát kiállta, következhetett az igazi megmérettetés. Tizenöt kilós cso­magjával, valamint ugyanennyit nyomó 18 sebességes, 6 ezer frankot érő biciklijé­vel indult úrnak, amit egy kisiparos - a kar- és lábhosszúságot figyelembe véve - ki­mondottan „hősünk” méretére készített. Napnyugtára gyorsan maga mögött ha­gyott 209 kilométert, s a tempót tartva hat nap alatt elérte az 1145-öt.- Hogy ne legyen unalmas az út, időn­ként énekelgetek, de halkan elárulom, ká­romkodni is szoktam, és szidom magam, ha túl sok hegy áll az utamban. Szerencsé­re ez nem tartós, mert eddig még mindig jött a lejtő is... - mesélte némi akcentussal Boné Pál, az egykori osztálytárs házában. A változatossághoz nem volt szüksége állandóan énekelgetésre a vendégnek. Né­metországban az egyik kempingben tör­tént, hogy az éjszaka folyamán nagy hang­zavarra ébredt János bácsi. Sátrából kikan­dikálva hiába kiáltott hangos szavakat a mellette leparkoló kocsikból jövő nyüzs­gés irányába, az egymás farával „szeme­ző” teherautók egyikéből mit sem zavar­tatva tovább folyt az átrakodás a másikba. Szakadt az eső, s Jancsi bácsi már pizsa­mában szendergett, de hogy ezzel kinek volt szerencséje, azt az olvasóra bízzuk. Reggel azonban ismét hangos sürgölődés folyt a sátor körül, sőt rövid idő múlva egy „polizei” feliratú igazolványt mutatott be a rend őre a zippzáron túlra. Kiderült, az éjszakai lármázók - azóta - leleplezett ká­bítószercsempészek voltak... A hazafelé tartó út további része már nyugalmasabb volt, de a fenékkenést rend­szeresen programba kellett iktatni, és az étkezésre sem ártott figyelnie. Sok tészta, baromfihús, esténként főtt étel - amennyi­ben lehetséges, magyar vendéglőben - eb­ben rejlik a titok, bár így is kilenc kilóval kevesebbet nyom a mérlegen Jancsi bácsi, mint az induláskor. Jászkísérről Szolnokra egy kunkori ke­rülővel - Egert, Miskolcot, Záhonyt, Nyír­egyházát és Debrecent érintve - jutott az edzett sportember, s egy napot eltöltve folytatta útját a Balaton közbeiktatásával hazafelé. Mint mondotta, igyekeznie kell, mert augusztus elején 70 kilométerre lakhelyé­től rendezik azt a hagyományos összejöve­telt, amelyen a kerékpáros szövetség 105 ezer tagjából(l) 10-12 ezren rendre részt vesznek. Két falu között sátrakat vernek fel, ezt követően családias hangulatban töltik szabadidejüket. Nálunk is jó lenne hasonló, nem? Kocsis Erika Karcagon bajnokcsapatot köszöntöttek Karcagon nem volt népünnepély, csinnadrat­ta, zenés felvonulás, csendben, szerényen ünne­pelték, hogy a labdarúgócsapat megnyerte a me­gyei bajnokságot és feljutott az NB IlI-ba. Az örömmel párhuzamosan azonban temérdek gond is zúdult a városi sportegyesület vezetői­nek a nyakába, hiszen a magasabb osztályban már nagyobbak a követelmények, lényegesen több a kiadás. Nagy Kálmán, a KSE elnöke a régi, tapasztalt sportvezetők közé tartozik. A labdarúgó szak­osztálynak 1965-től 1980-ig volt a vezetője, majd öt év munkahelyi elfoglaltság után 1985- től öt évig mint ügyvezető elnök dolgozott, ta­vasz óta pedig elnöknek választották. Nincs könnyű helyzetben, hiszen a KSE mint koráb­ban, jelenleg is a város vállalataira támaszkodik. Csakhát ezek a támogatások rohamosan csök­kennek. A jelentősebb támogatók az áfész, a BHG, aztán a Magyar-Bolgár Tsz, a HABISOL, az ÉPKAR, a KÁTISZ, a Május 1 Tsz és még néhány kisebb munkahely adja a működéshez szükséges összeg egy részét, míg a városi önkor­mányzat másfél millió forintot biztosít a fenn­maradáshoz. Mindez a tizenkét szakosztály mű­ködéséhez elegendő volt, a labdarúgócsapat ma­gasabb osztályba jutásával azonban a második félévben még másfél millió forintra lenne szük­ség. Ennek előteremtése rutinos sportvezetői manőverezést, kifinomult összeköttetést igé­nyel. A labdarúgócsapat szerepléséről így véleke­dett:- 1988-ban esett vissza a megyei első osztály­ba együttesünk. Akkor hároméves programot dolgoztunk ki, amelynek az volt a lényege, hogy többségében csak saját nevelésű fiatalokat sze­repeltessünk. Hogy ez sikerült, abban nagy ér­deme van Varga László edző kétéves munkájá­nak. Nem a mindenáron való visszakerülés volt a cél. A régi játékosok közé több új fiatal került és a megtépázott csapat a második évben kissé visszaesett. A régiek közül Antal, Sándor, Ko­csis és Hajdú maradt, Ferenczi visszajött. Tóth A bajnokságot kiharcoló karcagi legénység Fotó: M. J. J. és Dobos Szolnokról, Magi Tiszafüredről, Békési Bárándról került Karcagra, míg az ifjú­ságiaktól Méhes, Varga és Rapcsok kapott he­lyet. Az ebből az ötvözetből kialakított csapattól az első öt közötti helyezést vártuk. Sólyom Vil­most szerződtettük edzőnek és tavasszal hoz­zánk került még a katonáskodó Koroknai (DVSC) és Rupa kölcsönjátékosként Török- szentmiklósról. Az őszi szezon végére módosult a cél. Miután az első helyen végeztünk, egymás­ra talált a közönség és a csapat, úgy gondoltuk, hogy ezt meg is kell tartani. Dicsérendő, hogy futballistáink amatőr alapon játszottak, munka­idő után jártak edzésre. Az is a becsületükre válik, hogy a dolgozó játékosoknak mindössze havi hat-hétezer forint a bruttó jövedelme, hár­man pedig munkanélküliek, mégis vállalták a játékot. Ki kell emelni az úgynevezett háttér­munkásokat, Antal Lőrinc szakosztályvezetőt és Örsi Imre szakosztályvezetőségi tagot, akik rengeteget tettek a sikerért. Sólyom Vilmosban egy menedzsertípusú edzőt ismertünk meg, neki egy év kellett, hogy megismerkedjen a játéko­sokkal, most újabb egy évre meghosszabbítot­tuk szerződését.- Egy morálisan szétesett társaságot vettem át, akinek vissza kellett adni a hitét, az önbecsü­lését - mondotta Sólyom Vilmos. - Kialakult egy fegyelmezetten játszó csapat, amely a leg­kevesebb gólt kapta a bajnokságban és máso­dikként a legtöbbet rúgta. Számomra is fontos volt a bizonyítás a tavalyi Jászalsószentgyör- gyön történt bonyodalmak után. Úgy érzem si­került. Tizenöt játékos szerepelt a bajnokság­ban, a teljesítmények élén Tóth József, Békési Lajos és Dobos Dezső áll, de a hirtelen lehető­séget kapott Magi Béla kapus is dicséretet érde­mel.- Tervünk, hogy az NB Hl-ban is együtt tart­suk a bajnokcsapatot, nem akarunk a régi hibába esni - folytatta Nagy Kálmán. - Nincsenek ki­emelkedő képességű játékosaink, a csapat­egység a döntő. Szeretnénk három emberrel erősíteni, az ifjúságiak közül négyet vagy ötöt a felnőttek közé hozni, kialakítva ezzel egy húsz- huszonkét fős keretet. Abban bízunk, hogy az önkormányzat további segítsége hosszútávú NB Ill-as szereplést jelent. A napokban dr. Fazekas Sándor polgármester köszöntöte a csapatot és átadta az aranyérmet, valamint a szurkolók jutalmát. Mire e sorok napvilágot látnak már elkezdték a felkészülést a karcagi újoncok. P. I. Hollóy Tamás a Szolnoki MÁV MTE ügyvezető elnöke, az atlétikai szakosztály javaslata alapján a leköszönt Balasi Péter helyett - akit a városi sportcentrum élére neveztek ki - Kocsis István mesteredzőt bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásá­val. Szombathelyen rendezték meg a IV. és V. korcsoportos fiatalok sakk diáko­limpiái döntőit. Megyénket két gimná­ziumi csapat képviselte, melyek tisztes­ségesen megállták helyüket az erős me­zőnyben. A karcagi Gábor Áron Gimná­zium leányai (Hegedűs Erzsébet, Szabó Orsolya, Földi Katalin, Földi Hajnalka) a kilencedik helyen végeztek, a szolno­ki Verseghy Ferenc Gimnázium fiai (Tatár-Kiss Szabolcs, Péntek Tamás, Pintér Márk, Szép János) pedig ötödik­ként fejezték be a versenyt. Az egyéni küzdelmekben Tatár-Kiss Szabolcs do­bogóra állhatott, bronzérmet szerzett. Zsámbékon az általános iskolák leg­jobban sakkozó 7-8. osztályosai adtak randevút egymásnak a diákolimpia or­szágos döntőjében. Száraz Richárd a Jászberényi Tanítóképző Főiskola Gya­korló ALtalános Iskolájának tanulója a hatodik helyen végzett. Felkészülésé­ben dr. Horgosi Ödön és Sápi János segédkezett. Sorra fejeződnek be a városi kispályás labdarúgó-bajnokságok, míg múlt héten már beszámoltunk a szolnoki végered­ményről, most Mezőtúron zárták az idényt. A Tűzoltóság nagy küzdelemben utasította maga mögé az országos hírű a Magyar Mongol Barátság Tsz csapatát, harmadik a Rics együttese lett. Jászberényben más rendszerben folynak a küzdelmek, ott még csak a tavaszi szezon ért véget. A tavalyi évhez hasonlóan most is késhegyre menő csatát vív a DMSC Tűz­oltóság és a Lehel Tourist gárdája, de nem kell szégyenkeznie az alig lemaradó újonc­nak, a Tak Speed legénységének sem. Meglepetés viszont, hogy a hűtőgépgyári társaság csak az utolsó előtti helyre tudta, rangsorolni magát. A folytatásra augusztus végén kerül sor. A Magyar Atlétikai Szövetség az idén először írt ki országos versenyt tizenkét éves gyerekek számára. A döntőkre me­gyénként öt fős fiú és lány csapatok kvalifikálhatták magukat. Kővágó Zol­tán (Szolnok) a 60 méteres síkfutásban harmadik, az összetett versenyben ötö­dik helyen végzett. A lányok mezőnyé­ben Keskeny Tímea (Szolnok) távolug­rásban első, kislabdahajításban harma­dik lett, az összesített eredménye alap­ján pedig megnyerte a viadalt. Nem kedvezett a szerencse a Szolnoki Olajbányász bajnok kosárlabdacsapatának a müncheni kupasorsoláson. Az Európai Klubcsapatok Bajnokságában (a volt BEK) ugyan az első fordulóban még nem kapcsolódnak be a küzdelmekbe, de az ok­tóber 3-i folytatásra annál nagyobb halat fogtak ki. A jugoszlávok sokszoros ara­nyérmese, a Partizán Belgrád gárdáját kel­lene legyőzniük Berkicséknek az„életben maradáshoz”. A többi magyar együttesnek lényegesen nagyobb az esélye a továbbju­tásra. Az Európai Klubcsapatok Kupájában (a volt KEK) a Bp. Honvéd a lengyel Lech Poznannal, a Koracs Kupában a Tungsram a csehszlovák VSDS Zilinával, a ZTE He­raklith a török Efes Pilzen Isztambullal, a Videoton a lengyel KS Gomik gárdájával néz farkasszemet. A Körmend Hunor együttese szintén rázós ellenfelet kapott, a jugoszláv Zadar legénysége ellen próbál­kozhatnak Zsebéék. A sok vihart kavart Mázli sorsjegyek forgalmazásával megbízott megyei szervezők ezúton értesítik az érdekelte­ket, hogy a kudarcba fulladt jegyek visszaváltása Szolnokon a tiszaligeti fa­házban lesz, július 8-tól minden kedden és csütörtökön, reggel 8 órától 16 óráig. Vidéken még nem döntöttek az időpont­ról, de a későbbiekben arról is tájékoz­tatjuk az olvasókat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom