Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-31 / 177. szám

Hírek információk—érdekességek 1991. JÚLIUS 31. 1991. július 31., szerda, Oszkár napja. A Nap kél 5.20, nyugszik 20.22 órakor. A Hold kél 21.51, nyugszik 10.19 órakor. Melegedés várható Országszerte többórás napsütésre lehet számítani. A változó irányú szél napközben kissé megélénkül. Hajnalban foltokban köd képződik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13-18, a legma­gasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul. (MTI) Képes eseménynaptár 105 évvel ezelőtt, 1886. júli­us 31 -én hunyt el a németorszá­gi Bayreuthban Liszt Ferenc (képünk) zeneszerző és zongo­ravirtuóz, egyik legeurópaibb művészünk. Harmincéves ko­rában mint a kor legnagyobb előadóművészét ünnepelték. Mint zeneszerző, harmóniái és formai megoldásai révén (pl. az egytételes, az alapgondolattal átszőtt szimfóniái) merész újító volt. Néhány leggyakrabban műsoron lévő művét idézzük: Tasso, Les préludes, Dante, Fa­ust (szimfonikus költemények), Koronázási mise, Krisztus (ora­tóriumok), Magyar népdalok és az ezekről írt rapszódiák. Leg­utóbb, 1978-ban jelent meg László-Mátéka szerzőpáros Liszt Ferenc élete képekben és dokumentumokban című mű­ve. * 20 éve, 1971-ben hunyt el Devecseri Gábor Kossuth-díjas költő, műfordító. Első verses­kötete 19 éves korában jelent meg (A mulatságos tenger). Ca­tullus összes művei lefordításá­val műfordítóinak élvonalába került. Legjelentősebb munkája Homérosz Odisszeájának (1947) és Iliászának (1952) ma­gyarra költése. Idézzük még az Odüsszeusz szerelmei című verses drámák és operaszöve­gek gyűjteményét (1975). * 65 éve, 1926-ban hunyt el Hauszmann Alajos építész, Bu­dapesten több, a kort jellemző épületek alkotója (Műegyetem, New York-palota, a szombathe­lyi városháza, a budai V ár dunai homlokzatának kialakítása). * 25 esztendeje, 1966-ban hunyt el Nassauban Alexander Ernst von Falkenhausen német tábornok. 1934-1939-ben Csang Kai-sek katonai tanács­adója, a világháborúban 1940- 1944-ben Belgium és Észak- Franciaország katonai parancs­noka. 1944. július 20-án a Hitler elleni meghiúsult merénylet után - mint a merénylők által kiszemelt Hitler utáni vezetőt - koncentrációs táborba zárták. A háború után 1951-ben Liege- ben 6 évi kényszermunkára ítél­ték, de még eben az évben sza­badon bocsátották. * 425 éve, 1566-ban halt meg Madridban Bartolomé de Las Casas spanyol dominikánus szerzetes, történetíró. 1502-ben Santo Domingóban, majd 1515-ben Közép-Amerikába ment és szenvedélyesen harcolt a spanyol gyarmatosítóknak az őslakosság elnyomása és ki­zsákmányolása ellen. Közben­járására tiltotta be V. Károly 1542-ben birodalmában a rab­szolgaságot. A konkvisztádo­rok borzalmas működését a História de las Indias 1875/76- ban megjelent háromkötetes posztumusz munkájában mu­tatta be. Oszkár A kelta nyelvből származik a mai Oszkár, mely nevünk az Angar - Osgar formákon keresztül vette fel mai alakját. Az „ősz" és az ,,así ’ a germán eredetű népek ősnyelvében az istenség megjelölésére szolgált, a „ger" pedig „hajítódár- dá"-t jelent. Ily módon „égi dárda" lenne a név jelentése. Először a skandináv félszigeten terjedt el, hozzánk a múlt század első felében jutott el. Ennek oka az, hogy James Macpherson (1736-1796) skót költő fordításai Ossziánnak, a legendás kelta bárdnak a költeményeiből nálunk ez idő tájt váltak népszerűvé: a név ugyanis az Osszián-dalokban for­dul elő először. Bár később afordításokról az derült ki, hogy azok hamisítványok és, fordítójuk’ ’ saját műve, ennek elle­nére a világirodalomra nagy hatást gyakoroltak. Nálunk Arany János és Petőfi Sándor verset írt Ossziánról. A név elterjedésében tehát nagy szerepet játszott az ezzel kapcso­latos irodalmi érdeklődés. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor, fél 9-kor Oscar. A Tallinnban 5, 7 és 9-kor Bizánci tűz. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor, fél 9-kor Házinyúlra nem lövünk, a Tisza mozi vi- deotermében fél 5-kor Ke­gyetlen szakasz, fél 7-kor és fél 9-kor Lányok átlátszó bu­gyiban. Jászberényben a Lehelben 4, 6 és 8-kor Eszelő szívatás. Mezőtúron a Szabadságban 4,6 és 8-kor Intruderek táma­dása. Törökszentmiklóson a Dózsában 7-kor Tortúra (16). Kunhegyesen, Túrkevén, Kunszentmártonban, Jász- apátin, Kunmadarason, Ti­szafüreden, Tiszaföldváron, Karcagon, Martfűn szün­nap. Megyei Művelődési Központ 21 órakor a SZABADTÉRI SZÍNPADON Hobo Blues Band-koncert. (Eső esetén a művelődési központban lesz.) Kalandos nyár Lapunk és a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár Gyermekkönyv­tára által közösen indított Kalandos nyár ’91 vakációs játék második fordulójának nyertesei a következők: Hangodi Zsolt (Martfű), Kala­pács István (Szolnok), Szőllősi Mátyás (Jánoshida), Tóth Adrienn és Tóth Csilla (Kisújszállás). A nyertesek a könyvjutalmat postán kapják meg. * INNEN — ONNAN URH­adóantennák felújítása A Magyar Műsorszóró Válla­lat közli, hogy augusztus 1-jén megkezdi a Kab-hegyi adóállo­máson az OIRT-sávú URH-adó- antennák teljes felújítását. A munkálatok a rádióhallgatókat és a személyhívó-szolgáltatás igénybevevőit érintik, s a tervek szerint három hónapot vesznek igénybe. Ez idő alatt csak fél an­tennarendszerről sugároznak mű­sort, s emiatt.a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádió vételében tér­erősség-csökkenésre és eseten­ként rövid ideig tartó teljes ki­esésre kell számítani, ami a sze­mélyhívó-ellátottságban is zavart okoz Kab-hegy térségében. Nem lesz meleg víz Szolnok. A nyári karban­tartási munkálatok miatt a Móra Ferenc utcai fűtőmű körzetéhez tartozó épüle: tekben az IKV Hőszolgálta­tási Üzente a melegvíz-szol­gáltatást augusztus 5-étöl előreláthatólag augusztus 18-áig szünetelteti. Mezőgazdasági kistermelők üzleti lehetőségei A kertészeti termékek exportjá­nak lehetőségeiről, eladhatóságuk konkrét feltételeiről tartott tájékoz­tatót a napokban a hajósi pincefalu­ban a Magyar Kertészek Egyesüle­te. Téglás András, az immár hat­vanezer tagot számláló, keceli székhelyű érdekvédelmi szervezet elnöke az esemény kapcsán el­mondta: a mezőgazdasági kister­melők jelenlegi legnagyobb gond­ján kívánnak segíteni. Ézentúl heti rendszerességgel, hétfő esténként az egyesület hajósi panziójában minden érdeklődő díjmentesen in­formációt kaphat a nyugati export- lehetőségekről, s elsősorban a müncheni nagybani vásárcsarnok kereslet-kínálatának alakulásáról. Vízállás A Tisza vízállása július 30-án Tiszafürednél 537 cm, duzzasz­tott, Kisköre-felsőnél 720 cm, duzzasztott (a víz 23,2 fokos), Szolnoknál mínusz 102 cm, apa­dó (a víz 22 fokos). A Hármas- Körös Kunszentmártonnál 64 cm, apadó. A Zagyva Jásztelek­nél 199 cm, áradó. BELFÖLDRŐL Hegyeshalom. Június 26-a, a jugoszláv események kezdete óta több mint 400 ezer török tranzit­utas haladt keresztül az országon. A török állampolgároknak kiadott átutazási engedélyekből eddig már több mint I milliárd forint bevétel keletkezett. (A Külügyminisztéri­um egész évre 300 millió forint vízumbevételt tervezett.) A BM Határőrség azt reméli, hogy a több­letből részesedik, annál is inkább, mert több mint 120 ezer vízumot a határállomásokon adtak ki. Kőtelek. A Szabadidős Társa­ság tíznapos autóbuszos kirándu­lást szervezett Görögországba, ahonnan a hét végén érkezett haza a csoport. Ugyancsak a társaság szervezésében tegnap 15 napos sá­tortáborozásra érkezett a faluba 35 gyermek - kísérőtanárokkal - az erdélyi Székelyszentistvánról. A tábor költségeit a megyei Vöröske­reszt és a helyi önkormányzat fi­nanszírozza. Budapest. Hazánkban az ipar termelése az első félévben vala­mennyi ágazatban csökkent; a ter­melési érték 697,9 milliárd forint volt. Az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium szerint a termelés mennyisége 20 százalékkal maradt el az elmúlt év hasonló időszaká­hoz képest. Az ipari termelés túl-- nyomó többségét 700 gazdálkodó- szervezet adja, ahol mintegy 752 ezren dolgoznak. Az iparban az át­lagbér 15.901 forint, ez 34,7 száza­lékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az elbocsátások legna­gyobb arányban továbbra is az ipart, ezen belül elsősorban a gép­ipart érintik. Emellett jelentős az építőiparban tapasztalható munka- nélküliség is. KÜLFÖLDRŐL London. Átutazó vidrák szá­mára létesítettek „szállodát” az angliai Devon grófságban. A félre­eső folyóparton felállított, fából készült szálláshelynek az a rendel­tetése, hogy visszavonulási lehető­séget és oltalmat nyújtson a Dél­nyugat-Angliában még viszonylag gyakran előforduló, rendkívül mozgékony állatok számára. A he­lyi állatvédők más területeken to­vábbi „üdülőtelepeket” kívánnak létesíteni. A program célja az, hogy összhangba hozzák az üdü­lést és a turizmust az állatvédelem­mel. Trilcoochee (Florida, USA). Tíz dollárért akarta eladni 4 hóna­pos csecsemőjét egy kábítószeres anya, miután máshogy nem sike­rült pénzt szereznie káros szenve­délyének kielégítésére. A 20 éves Shane Jennings egy házaspárnak ajánlotta fel kislányát a városka egyik bárjában. Az üzlet nem jött létre: a csecsemőt a helyi egész­ségügyi szervezet vette magához, az anyát pedig lecsukták. Újság marcipánból. Egy Oscar-díjas egri cukrászmester, Kopcsik Lajos marcipánból mintázott meg egy lap hü mását. A 40-50 centiméteres édességet marcipánból, párizsikrémből, pörkölt mandulá­ból, konyakos meggyből és piskótatésztából állította össze a mester. MTI-fotó: H. Szabó Sándor SZUPEREXPRESSZ 125 köbcentis ETZ motorkerékpár, 3 éves, piros, kifogástalan álla­potban eladó. Érdeklőd­ni: a kora esti órákban, Mezőtúr, Magyar u. 3., vagy 618-as telefonon. *60749/1* 42 NÉGYZETMÉ- TERES, tehermentes, szövetkezeti lakás el­adó. Érdeklődni: 56/30- 691-es telefonon. *60759/1* FIGYELEM! Keres­kedelmi végzettségű, agilis, fiatal munkaerő-' két keresek kereskedel­mi egységbe Szolnokon. Jelentkezni „Kehely” presszó (Széchenyi-la- kótelep), augusztus 1- jén14-16 óráig. *60764/ SZOLNOK központ­jában (buszpályaudvar mögött) 49 négyzetmé­teres, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni: egész nap a helyszínen, Szol­nok, Kút út 1.11/7., vagy telefonon 56/31-681. *60767/1* TISZAPÜSPÖKI- BEN, Holt-Tisza mellett 800 négyzetméteres zártkert eladó. Irányár: 75.000 Ft. Érd: Szolnok, Várkonyi tér 20. XV/3. *60776/1* SZOLNOK, Szántó krt.-on nagy, másfél szo­bás lakás eladó. Érd: 31- 069-es telefonon. *60788/1* „TÖRÖKSZENT- MIKLÓS és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetke­zet Törökszentmiklós, Kossuth L. út 139.” feliratú bélyegzője el­veszett, 1991. július 25. napjától érvénytelen. *60739/2* SZÉCHENYIN üz­lethelyiséget bérelnék. Telefon: 56/44-043 *60822/1*' OPEL Dl800 GTE eladó. Érdeklődni: Tó­szeg, orvosi rendelő. *60825/1* 25 KÖBMÉTERES tartály eladó. Kisújszál­lás, Szabadság u. 7. *60828/1* FIGYELEM! Ak­ció! 1991. augusztus 1- jén 7-14 óráig, 2-án 7-17 óráig 20 %-os ár­engedmény! Import kilós, tisztított ruháza­ti áruk vására Szolno­kon, a MÁV Művelődési Házban. Zoknik, öblítők rek­lámáron! *60771/1* FEJGÉP, hordozha­tó, fényszabályzó, nyu­gati variálható babakocsi, betonkeverő eladó. Telefon: 56/36- 557. *60830/ 1* UTAZZON! Svájc augusztus 23-25-ig 3.050 Ft, Velence au­gusztus 18-20-ig 2.400 Ft. Tiszatour 56/44-803, 34-704. *60850/ 1* MENTHOL-ajánlat: Párizs 6 nap 11.000 Ft­ért augusztus 17-22., Is­tanbul 6 nap 7.000 Ft-ért augusztus 17-22. Mind­két útra 5.000 Ft költő­pénz. Cím: Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2., telefon: 56/30-297. *60856/1* Galuskaevés közben megölte egy virágcserép Hongkong. A kamionsofőr vasárnap kora reggel békésen et­te galuskáját egy utcai étkezdé­ben, amikor a felette tornyosuló tömbházből kidobott virágcse­rép a fejére zuhant. A 34 éves férfi a helyszínen meghalt. A cserép azért került röppá- lyára, mert a toronyház egyik apartmanjának valamelyik lakó­ja már nem bírta elviselni a lenti étkezdéből áradó zajt. A rendőr­ség a férfi halálát emberölésnek minősítette, de nyomozói igen kevés eredménnyel jártak, mi­után hétfőn több mint háromszáz lakásba kukkantottak be. „Azért mentünk ki, hogy bizo­nyítékokat szerezzünk, de csu­pán panaszt, nagyon-nagyon sok panaszt hallottunk’ ’ - nyilatkoz­ta egy rendőrségi vezető az éj­szakai decibelszennyezést kifo­gásoló lakókról.- így csak a nevelés oldaláról tudjuk megközelíteni az ügyet: megmondtuk az embereknek, hogy többé ne tegyenek ilyet - mondta a rendőr-szuperinten- dáns. Közélet Szolnok. A Keresz­ténydemokrata Néppárt irodájá­ban (Baross u. 1.3. em. 312-es szoba, volt pártház) minden szer­dán 16.30-tól 18 óráig jogi ta­nácsadó szolgálatot tart dr. Frizzy Tamás.- Dr. Rédei István, a megyei közgyűlés alelnöke tart fogadó­órát ma 8-13 óráig a megyehá­zán. Alattyán. Dr. Kőrössi Imre or­szággyűlési képviselő lakossági fórumot tart a kárpótlási törvény végrehajtásával kapcsolatos kér­désekről, valamint ismerteti a ké­szülő szövetkezeti törvény terve­zetét augusztus 1-jén 18 órától a művelődési házban. Rendezvények Agárd. Augusztus 1 -2-án ren­dezik meg a népszerű Pop Stran­don az országos hasonmástalál­kozót és -gálát. Ekkor tartja ren­dezvényét a New Kids On The Block Klub is. Pénteken a Benkó Dixieland Band ad koncertet, míg 3-4-én a Rákóczi Lemezkia­dó hétvégéje lesz, az R-GO, Zo­rán, Lerch István, a Tátrai Band, a Mohó Sapiens, az A. D. Stúdió, Flipper Öcsi műsorával. Szolnok. Az East Sassex an­gol ifjúsági szimfonikus zenekar hangversenye lesz augusztus 1- jén 20 órától a Belvárosi Nagy­templomban. Baleset az elágazásnál * Tegnap délután fél 2-kor tűzol­tóautókat láttunk robogni. Felhív­tuk a tűzoltóság megyei ügyele­tét, ahol azt a felvilágosítást kap­tuk, hogy a mezőhék-öcsödi el­ágazáshoz riasztották őket, ahol egy Wartburg és egy Dacia ütkö­zött össze. A balesetnek öt sérült­je volt, akik közül egyet az Aero- caritas helikoptere szállított el. f \ Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás és Bistey András Tipográfia: Zsoldos György és Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműködött Tóth András, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. Uj Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő Hajnal József Kiadja: az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető . Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28. telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft. fél évre 1194 Ft, negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányszámonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X

Next

/
Oldalképek
Tartalom