Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-27 / 174. szám

1991. JÚLIUS 27 Irodalom 9 \ Vannak még férfiak Akár hiszi, akár nem a kedves olvasó, vannak még férfiak, akik fiatalon nyomo­rogtak, keményen dolgoztak és milliomosokká váltak. Vannak még elhagyott gyer­mekek, akik Amerikába ve­tődnek, jószándékú nevelő­apára lelnek, de Magyaror­szágon találják meg vérsze­rinti, szerető és milliomos édesapjukat. Vannak szerel­mesek, akikről mindenki - ön­magukat is beleértve - azt hi­szi, hogy gyűlölik egymást. Vannak még félreértések, amelyekből hol nagyon sok jó, hol nagyon sok rossz szár­mazik. Van még testvérpár - ó helyzetek és látszatok - ame­lyik szerelmespárnak tűnik. Vannak még fellángoló öreg szívek, de csüggedő ifjú szívek is. És szerencsére vannak még mesék, olyan mesék, amelyek derűt csempésznek borongás napjaink­ba. Hát ilyen ez a '„Vannak még férfiak." - Ezzel ajánlja a kiadó Török Rezső 1941-ben megjelent regényét, mely a múlt évben az egykori kiadás hasonmásaként újra napvilágot látott. Szerzője humoros, könnyed hang­vételű írásaival, regényeivel igen sok sikert aratott, s olvasása ma is szórakoztató és élvezetes, jóllehet stílusa nem nélkülöz bizonyos szecesz- sziós vonásokat. Színdarabjait is gyakorta játszották, elsősorban a két világháború között, később azonban, az ötvenes évektől a hivatalos kultúr­politika esztétikai normái szerint a túlságosan is könnyű faj súlyú irodalom körébe utaltatott. A regényből most ízelítőül egy részletet közlünk, az Öméltósága öregszik című első részből a második fejezetet. \ ____________________________________________________________________/ Ö méltósága öregszik (Második fejezet) (Ahol is elmondódik a Kaláris-hegyi Háború,puskaropogással, zeneszóval, va­lamint az életfontosságú közszükségletek kellő időben való elvonásával.)- Talán vadásznak itt valahol a közelben- felelt a soffőr megjegyezésére Jákó Erzsi. Már meg is állt a bérelt autó, egy kis kővel kirakott takaros gyalogjáró mellett, a Kaláris-hegyi új vendéglő .előtt. Erzsiké kiszállt a kicsiből, kíváncsian, na hadd lás­sam! De olyan szapora durrogással szóltak a puskák - nem is messze, bizonyosan megállapíthatta az ember, hogy a méltósá- gos úr parkjában csattognak a lövések - a gépkocsi mellett álló fiatal lány összehú­zott szemöldökkel figyelt el arrafelé.- Vadászok nem szaporáznak így - rázta fejét a soffőr, ahogy elkezdte leszedni a cókmókot. - Meg aztán nincs is erre akkora nagyvad.- Szarvas van - vitatta a lány.- Szarvas - bólintott a sapkás ember. - De ezek legalábbis medveölő flinták. Bumm buru-bumm brumm prumm ...- Hát jó nagyot szól valamennyi! - is­merte el az utas. A soffőr egyszerre homlokához kapott.- Megmondom én a kisasszonynak, mi­lehet ez!-Na?- A kaszárnyában van ilyen lövöldözés a fegyverjavító műhelyben. Mikor az új, meg a kijavított puskákat belövik.- Kaszárnya? Hol van itt kaszárnya?- Nem úgy értem. Hanem hogy fegyver­mester van a katélyban. Talán ez a méltó- ságos úr vadisznó-, vagy medvevadászatra készül és — Bumm bumm prumm bu-bumm bumm!...- Legkevesebb tizenöt ember lövöldöz!- szólt már idegesen a kisasszony. Most pillantott be csak a kerthelyiség zárt kapuján, a még nem is látott új ven­déglő felé. Na nézd csak, nézd! Micsoda helyre kis villát húzatott fel apa, ebbe a gyönyörű tölgyfás kertbe! eskelődve nézett jobbra-balra, L az asztalokra, a házra, a lámpák­ra, a kaviccsal meghordott kes­keny utakra. Embernek nyoma se volt. Csak egy rossz, kecskelábú széken mosakodott egy fiatal macska, valami ott­felejtett takarón he verészve, jaj de kedves! Igen és apa? Hol van apa? ... Prumm durr kraccs bururrt bumm bumm! ...- Elment a jódolguk! - bosszankodott Erzsiké félhangon és befogta a füleit. - Ilyen veszett durrogatást művelni. Kicsit fájt neki, hogy édesapja nem vár­ja a kapuban, mint más nyarakon mindig, mikor megírta, hogy ekkor és ekkor érke­zik. És persze egy korcsmáros nem hagy­hatja ott az üzletet meg a vendégeket, hát ki-kiállt az uccára, onnan leste, jön-e már az autó. Mert Jákó Benedek olyankor min­dig autót bérelt, avval hozatta haza Berzsi- kéjét az állomástól, ne kelljen bíbelődnie táskákkal, ruhákkal, csomagokkal. Hát hi­szen az autó ma is ott várt az állomáson, hogyne, ma még csak aztán, mikor ide fel kellett hozni a kisasszonyt a Kaláris-hegy­re, az új otthonba, igen ... de apa elhagyta azt a szép régi szokását, nem állt ki az útra, várni a „pirinyó kislányát”, a „kicsi bugar- káját”, „angyalicska szöszijét” - talán nem is szereti már! Megnőtt a „pirinyó”, tizennyolc esztendős, persze! Minek az ilyen nagy szamár elé kiállni az útra, tárt karokkal fogadni, minek? Helyette ez a bolond puskaropogás fogadja, drumm prumm kraccs preccs csibumm ru-bu-bu- bumm.- Céllövölde lesz ez! - kiáltott a soffőr, ahogy letette az egyik nagy bőröndöt a kapu mellé.- Ilyen nagy puskákkal? - húzta össze szemeit rosszkedvűen Jákó Erzsi. Véletlenül felpillantott a kapu fölé, a nagy, frissen festett cégtáblára, elcsodál­kozva olvasta: Jákó Benedek kertvendéglője A MÉRGES SZOMSZÉDHOZ Mérges, szomszéd? - ámult a lány. De aztán azt hitte, már érti, apának van mit mérgelődnie, ha a kastélybéliek gyak­ran művelik ezt a pokolravaló durrogatást. Elkedvetlenedve állt a kapu előtt, míg az autós-ember kirakosgatta a holmiját a gyepes útszélre. Gömbölyded szőke figu­ráján, gyengéd, rózsaszínű arcán egyszerre nagy fáradtság ült meg, a hajnali négy órától tartó utazás fáradtsága. Szépszínű kék szemei megfátyolosodtak, nohát . . . milyen furcsa ez itt, ez az egész milyen furcsa ... az ő érkezése, boldog repesése, hogy mingyárt meglátja apát és az új házat és ... és most itt áll a kapuban és a várt örömből semmi!... Pedig ez a mai jövetele mennyivel je­lentősebb; mint a régi nyarakon, mikor vakációra érkezett. Bizony ez nem az a közönséges mindenjúniusi dolog, az a nyá­ri szünet, nem, ez valami külön más, izgal­mas újság: ott abban a kisebbik bőr-táská­ban igen rendes okmányocska búvik meg, egy érettségi bizonyítvány, de még hozzá becsületes kalkulusokkal ám! Hiszen alig­van hármasa! Kilencedik tanuló volt az osztályban. Ötvenhárom lány között. Az elég szép, nem? Prumm ppurumm brumm bu-bumm prumm! ... Jaj hát ezt nem lehet kibírni!! Elvette az Isten az eszüket?? A soffőr megkérdezte:- Tetszett már csöngetni?- Még nem.- Nem?? - csodálkozott az ember - Itt van a csengő. Erzsi becsöngetett. Vastag öregasszony jött ki a házból, sietősen szedte bokáit az asztalok között.- A kisasszony!! - kiáltott örömmel. - Jónapot!! ... Most ismerte meg: ez Hanákné, az út­kaparó testvére. Úgy látszik őt vette ide apa szakácsnőnek Málcsi helyett, aki nem tu­dott elszakadni a lengetegi legényektől.- Jónapot Hanákné asszony - köszönt vissza szívesen. ifizette a soffőrt, a kocsi elsza­K ladt. Már nyílt is a kapu s a húsos Hanákné szeretettel szo­rongatta a kezét. Aztán - úgy­látszik apa kitanította erre, mert láthatóan most jutott eszébe t egyszer csak meg akarta csókolni a kesztyűjét, no de nem, hagyja már! ...- Hogy’ utazott a kisasszony? - faggatta pillanattal később Hanákné.- Köszönöm, jól. - És összezavarodva kapkodott, hogy mit is akart kérdezni, ah igen. - Hol van apa? A kövér szakácsnő furcsán nevetett.- Az erdőben - mutatott el a rengeteg felé.-Ott. De valami ravasz kis izgalom csillogott az apró vénasszony-szemekben, mint mi­kor ver a pletyka a fehémépek közt, vasár­napdélutáni megbeszéléseken, a kiskapu lócáján.- Minek? - nézett rá Erzsi. Megint csillant egyet a két ravasz kis szem:- Az éjszaka sokáig fent volt.- Édesapám?- Mulatóvendégek voltak. Reggelig itt iszogattak a zene mellett. Persze most az­tán ráfér édespapára egy kis szundítás, mert ugyan álmos! Erzsi nem értette.- Hát ha egyszer álmos, akkor miért megy az erdőbe? A szakácsnő hangosan nevetett:- Mert itt nem lehet aludni. És fölemelte az ujját, mintegy türelmet kérve vagy másfél pillanatig. Addig majd kiderül miért kell az erdőbe menni - de mélyen be a rengetegbe - annak, aki erre­felé álmos és aludni akar. Brumm kraccs puff purumm prumm!- Ezért! - eresztette le a hurkaformájú mutatóujját Hanákné. És míg becepelte a kisasszony poggyá­szát és felrakta egyik asztalra, pergőnyel­vű előadásban ismertette az okot, miért zárják be egy vendéglő bejáratát délelőtt. Mikor pedig annak éjjel-nappal nyitva kel­lene lenni.- Mert biz én becsukódom mindig arra a három-négy órára, míg édesapa ki- alussza magát - mesélte -, muszáj kezics- csókolom, ha minden így összejött. Hátra- hátra kell ugomom nekem, hol az ólakhoz, hol az istállóba, hol a pincébe . . . közbe meg a konyhán, a palláson, meg tudomis- én hol vagyok munkában. Aztán most hogy az unokám elütötte az ujját a fejszé­vel s már harmadik napja bent van a spi- tájban, mert elgennyedt, hát lehet gondol­ni! Ő volt a szolgalegény, meg a csapos, meg minden. Hát egyedül, mint a szilvafa, én csak akkor tudok felelni a házért, ha rátolom a kapura a reteszt, aztán — Egyszerre fordult, sietett vissza a kapu felé.- Már jön is az édespapa - biccentett ki az útra. Csakugyan. Nagy lépésekkel közele­dett a szélesvállú kopasz ember, a kerítés élőtt, kalap nélkül, ingujjban. De egyik vállán vastag subát hozott, kezében pedig kispárnát és valami flanell-takarót.- Apa! - kiáltott a lány és nyargalt feléje. - Isten hozott Berzsikém - nevetett kon­gó mély hangján Jákó. Karjába ölelte, összecsókolta. Látszott a szögletes barna arcán, hogy rettenetesen örül.- Apa! - könnyezett Berzsikéje. - Úgy fájt, hogy nem találtalak itthon.- Ne haragudj angyalicska - dörzsölte borostás állát a vendéglős a finom archoz, bocsáss meg picim, elaludtam az érkezé­sed. Na ne nézz ilyen mérgesen, nem a magam hibájából történt. Hanem - rápil­lantott Hanáknéra - nem mondta még a nyanya?- Mondtam bizony - intett vígan az asszony. A vendéglős is nevetett.- Hát akkor tudod.-Mit?- Hogy itt most nem lehet aludni.- De miért? - ámult Erzsi.- Mert itt most „hadiláb” van - mesélte Jákó Benedek. Elkérte az érettségi bizo­nyítványt, boldogan gratulált, összecsó­kolta egyetlen csemetéjét, hát ez igazán szép! De sokáig nem időzött ennél a témá­nál, a másik jobban izgatta. - Tudod - tért vissza az iménti tárgyhoz, míg átölelve bevezette kislányát a tornácra, onnan pe­dig a szobákba -, ez a felfuvalkodott alak, ez a beképzelt pénzesiszák, engem akar innen kibűzölni! A lány elrémülve nézett fel apjára:- Kicsoda?? - kiáltotta. De tudta hogy kiről van szó.- Hát Anker! - döccentette nagy fejét Jákó a katély felé.- A méltóságos úr??- Az.- Összeveszett vele??- O énvelem.- De apa goromba volt hozzá??- Amilyen ő volt énhozzám. - A lakásra mutatott. - Na mit szólsz csibém a házhoz?- Igen szép. Gyönyörű ... De közben csupa rémület volt. Ankerrel összeveszni? A nagy Anker- rel? Akinek a hazai ipar fellendítése kö­szönhető? Akiről előadást tartottak a zár­dában, vetített képekkel? Akit háromszor hívtak már miniszternek, de ő azt mondta - szállóige lett az országban: - „Itthagyjam azt, amit értek és csináljam azt, amihez buta vagyok?” De hiszen ez szörnyű!- Apának volt valami panasza ellene?- Dehogy. Ő kötött belém.- Hogyan?- Kikezdett velem. De hiszen jó helyen kereskedett. Berzsi egészen elkedvetlenedett.- Apa, ez borzasztó.- Mi borzasztó?- Rossz szomszédság török átok!- Tehetek én róla?- Felelni se kellett volna.- Csak nem hagyok a fejemre ülni?- Dehogy ül az mások fejére. Nem olyan ember az apa.- Az? Puskát fogott rám.- Szentisten!!- Jobban mondva valamennyőnkre.- De miért?? Jákó papa elmondta sorra hogy miért. Hogy őneki ugyan eszeágában se volt zenés éjszakai vendéglőt alapítani itt a hegytetőn, ördögöt, hiszen pihenni akart már, de van még az a kis bora, meg félt hogy elúnja magát a nap huszonnégy órá­jában. Hát oda lyukadt ki, hogy nappali üzlete lesz, reggel kinyit, este tízkor fej- rant, bebúvik az ágyba és olvasgatja a Gróf Monte Krisztót, meg más ilyen regénye­ket. o, azon a napon, mikor már be­N hurcolkodott a házba, s minden a helyén volt, meghívta néhány jóemberét rántottcsibére, meg tejfeles uborkasalátára, meg meggyes-di- ós-rétesre. Persze úgy tervezte, hogy a kertben adja a vendégséget, a tölgyek tö­vében - de délután félhét felé szaporázni kezdett a meleg eső, hm, na jó, hálisten itt van ez a nagyszoba, ebben elfér vagy száz ember, rendben van, eszünk idebent. Igen ám, de este tizenegy után, mikor éppen feketekávéhoz készülődött a társa­ság, kiderült az ég, szép csillagos éjszaka lett . . . bent az asztalnál meg ugyancsak szoronkodva ültek a bőven összeröffent jóemberek... csuda meleg is lett... valaki azt indítványozta, vándoroljanak ki a kert­be. Hát letörültette kint az asztalokat-szé- keket, fehér abroszokat téríttetett fel, meg odaaggatták az ágakra a házfelszentelőre beszerzett papírlampionokat. De alig hogy kiültek a fák alá, egyszerre jött a meglepetés: megjelent Poliant Edu- árd bácsi, magával hozván a szekerekre csomagolt műkedvelő fúvós-zenekárt Lengetegről... Szóval tulajdonképpen nem is Jákó atya rendezte a milliomos-ébresztő zenebonát. De azért vállalja.- Mindent vállalok - szólt súlyosan rá­engedve péklapátnyi nagy tenyeréta vado­natúj ebédlőasztalra.- Ó apa - sóhajtott a kislány.- Dacára annak, hogy fogalmam se volt - magyarázta, - a „lisztkukac” hazajötté­ről. Azt hittem valahol amerikában kóvá­lyog. Hát itthon volt. Na és?- Elég baj az, egy ilyen emberrel harag­ban lenni. Jákó Bence szeme haragosat villant:- A saját tulajdon területemen úgy ün­nepelem a házam felépülését, ahogyan ne­kem jólesik - beszélt határozottan. - És aki az orrom alatt mer hadonászni, annak rá­csapok a kezére, hogy belesántul! ...- Na jó - simogatta meg csendesítő moz­dulattal Erzsiké az idesapja karját - és mi lett aztán?- Hát lekajbált. Én meg vissza.-És? ákó Bence vállat vont. Persze J hogy csak azért is reggelig mulat­tak és táncoltak és olyanokat sik- kantottak, hogy még a holt is fel­rezzenhetett rá. És Poliant atya énekesei énekeltek és a fúvós zenészek fúvtak. És aztán napfényes reggel lett mire Jákó Be­nedek elégedetten búcsúzott távozó ven­dégeitől. És úgy bújt ágyába egy kis dél­előtti alvásra, avval a jóleső tudattal, hogy derékul vizsgázott mint ember és mint szomszéd és mint házigazda. Csakis a ma­ga jogaiban közlekedett, nem orzott el semmit a máséból, ám a magáét kutyake­ményen megvédte s dehogy engedett ab­ból jottányit is! Erre aludt el és puskaropogásra ébredt. Rögtön sejtette, hogy a szomszéd visszalőtt s ha ő nem engedte aludni An­kert éjszaka, az meg nem engedi aludni őt nappal. A milliomos már korareggel elko- csizott ugyan, de emberei félóra alatt talp­raállítottak itt az elválasztó kerítés közelé­ben egy céllövő készséget s váltott csapa­tok kezdtek célbalőni nehéz puskákkal. Persze Jákó papa belül nagyokat ká­romkodott, de az orcája csak nevetett. Megrántotta a vállát, előszedett egy régi subát, meg takarót. Bevonult az erdőbe, leterült egy 'mogyoróbokor alá s aludt mint a tej. De a lisztkukac ... haha ... az nem mehet éjszaka az erdőbe hálni! ...- De nem értem. Miért nem marad a méltóságos úr a városi palotájában? - kér­dezte a lány. - Minek jön éppen ide, mikor pedig üdülhetne békében másutt? Ahol nem muzsikálnak a fülébe! Apa mosolygott:- Mert nem akar alulmaradni. Azért.- Nehogy azt mondhassák róla, hogy apa elüldözte a vidékről, úgy-e??- Hát persze. Vígan dörzsölte össze Jákó a kezeit, látszott hogy szórakoztatja a gazdag szom­széddal való harc.- És mit csinál apa akkor, ha esik az eső? Jákó Bence elsötétedett:- Hát akkor kissé kellemetlen ...- - Ugy-e?- A zenekart se lehet olyankor kint trombitáltatni a hulló istenáldás alatt...- Meg a szabadban se lehet aludni.- Viszont a céllövés tovább folyik reg- geltől-estig.- Látja? Apa óriásit nevetett azon, hogy a piri­nyó szöszi sajnálkozik őrajta, azért a kis nappali virrasztásért. Hahal Hát azért nem kell félteni a Mérges Szomszédhoz címzett vendéglő tulajdo­nosát, hogy talán esős időben elmulasztja borsot tömi Anker úr méltóságos orra alá! Bence papa olyankor a lakószobába tele­píti be a zenekart, annak ablakai a kastély felé néznek. Az ablakok persze kitáratnak, a hangszerek megcélozzák a milliomos hálószobáját s a mindenéjszakai bolond­hangos szerenád kezdetét veszi. És a vengéglős jókedvűen mesélte, hogy valamely nap Anker felállíttatott egy hangszórót a kerítése mellett s mikor itt megszólalt a műkedvelő zenekar, ő valami óriási rádiókészülékből közvetíteni kezdte az éterben mostanság bőségesen röpködő katona-indulókat. A két zene persze csú­nyán összekülönbözött a Kaláris-hegyi éj­szakában! De végül is a milliomos volt kénytelen meghátrálni, mert emberei egy­másután szökdöstek el a háztól, a borzasz­tó főfájások miatt, amiket a túlzott mérték­ben élvezett zene okozott. így aztán Anker leszereltette a hangszórót és azóta Jákó zenészei teljes mértékben uralják a zene szempontjából való légi teret.- Hiszen mondom - csippentett lánya felé Jákó papa -, jóval kezdett ki, mikor velem kikezdett. A hazaérkezett zárdanövendék nem fe­lelt. De komor sejtelmek telepedtek meg a finom kis lelkecskéjén. iszen igaz, úgy hirdeti a köz­H mondás, hogy „Gazdagnak is csak kettő az orralika, mint a szegénynek!' ’ Ez rendben vol­na, ha nem lennének más kevésbbé meg­nyugtató közmondások. Mint például az, hogy „Még a kutya is hamarabb ugatja meg a rongyost, mint a pénzest...” Különösen ha uszítják azt a kutyát!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom