Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-20 / 168. szám

1991. JULIUS 20. . Hazai körkép 3 KILÁTÁSTALANUL? Három hét a ravatalozóban Ülök a fénykép előtt, s szeretném megállítani ezt a pár nappal ezelőtti boldogtalanságot, sivárságot úgy, mint ahogy látszatra ez a fotó is megállította. Nézzék csak, a meszelt kamrára emlékeztető falak között egy huszonhárom éves fiatalember, egy nő meg egy kisgyerek ül, miközben a sebzettség és kilátástalanság igazsága lengi át a szobát. Meg a szegénységé, melynek csenevész „díszlete­it’ ’ nem nehéz fölsorolni. Néhány nejlonzacskó az egyik sarokban, egy fekhely szerű valami a másikban. A függönykarnison apró nad­rágok, ingecskék, egy törülköző, meg egy trikó szárad. A kamra kö­zepén pár kopott játék árválkodik. S mindehhez a szolnoki római katolikus temető régi ravatalozó­jának egyik helyisége szolgáltatja a hátteret. Az a hely, ahonnan néhány héttel ezelőtt még halottak „indultak” utolsó útjukra „vég­ső lakhelyük’ ’ felé. Most viszont Balogh Zoltán és felesége két és féléves kisfiúkkal - Balázzsal - együtt jó három hete abban az odú­ban élnek. Kire számíthattak? Beszélgetünk. Illetve csak be­szélgetnénk, mert én kérdezek, ők meg hallgatnak. De ebben a hall­gatásban benne van minden jajki­áltásuk. Kis idő múltán azonban megtörik a jég. A fiatelember kö­télnek áll, s a kérdésekre eleinte csak tőmondatos válaszokat ad.- Elég furcsa, mi több, morbid helyzet, hogy maguk itt vertek ta­nyát - mondom megint.- Hát az - feleli a férfi.- Szolnokiak?- Igen.- Eddig hol húzták meg magu­kat a kisgyerekkel?- Hol itt, hol ott. Legutóbb az anyósomnál laktunk. Jelenleg vi­szont éppen azon próbálkozunk, hogy a Motor utcában egy szük­séglakást kapjunk. Mert van ott üres kégli bőven, ám akik idő­közben elköltöztek onnan, elfelej­tették átadni az IKV-nak. Most intézik, hogy megkeressék a régi lakókat, s ha azok átadják á laká­sokat, ígéretünk van rá, hogy megkapjuk az egyiket.- Nem találtak volna a város­ban valamivel jobb helyen egy al­bérletet?- Nem, vagy ha igen, akkor meg olyan drágán, hogy abból a havi 6-7 ezerből ami összejön nem bírnánk kifizetni a 2-4 ezer forintos albérletet.- Dolgozik?- Igen.- Hol?- A tejiparnál kocsikísérőként, de végzettségemet tekintve szo- bafestő-mázoló vagyok.- Akkor miként lehet az, hogy most itthon találtuk, hisz munkai­dőben vagyunk? A fiatalember meglepődik, az­tán kiböki:- Gyesen vagyok.- Azt is hallottam, hogy nem sokat tesznek azért, hogy elkerül­jenek innen.- - Dehogynem - mondják egy­szerre. S elmesélik, hogy egész nap járják a várost, keresik az al­bérletet. De amikor megtudják, hogy gyerekkel vannak, minden­hol elutasítják őket. Ám ha még sikerülne is kivenni egy albérle­tet, biztos éhen halnának, mert túl sok pénzt kémek már egy szobá­ért is.- Miért nem a felesége van a gyerekkel? Összenéznek. Látszik rajtuk, hogy tanácstalanok, aztán az asz- szony nagyot sóhajt, s belevág:- Mi ’89-ben különköltöztünk. Én másfél évet ültem, s addig Zo­li gondoskodott a gyerekről. Hát ezért van ő gyesen.- Miért volt bent? Az asszony hallgat, így a férj válaszol.- Nem hagyta magát megerő­szakolni. Verekedés lett a dolog­ból, s véletlenül túl sokat kapott az a fickó... Többet erről az ügyről nem mond. De nem is firtatom tovább a dolgot, mert eszembe jut az a mondás amit nemrégiben hallot­tam. Nevezetesen, hogy minden börtönt megjárt embernek három­féle igazsága van. Az egyik, amit elmond a bíróságon, a másik, amivel elhenceg a barátainak, a harmadik pedig ahogy valójában történt az eset. Tehát nem tudni, mi lehetett igazán a háttérben.- Közben elváltunk - folytatja a férfi. - De amikor kijött - bólint a felesége felé - kibékültünk, s most május 20-án újra megháza­sodtunk, s, azóta megint együtt vagyunk. Én addig az anyósom­nál laktam a gyerekkel, ám ami­kor ismét összekerültünk, ott is kitelt nekünk. Nem örültek, hogy megint egybekeltünk. Egyedül az apósomra, vagyis a feleségem ap­jára számíthatunk. Nála, ha elme­gyünk, megfürödhetünk, megfőz­hetünk, ám ott lakni nem lehet, mert kevés a hely.- És a maga szülei nem tudná­nak segíteni?- Velük már jó három éve nem tartom a kapcsolatot - válaszolja a fiatalember, miközben rágyújt egy cigarettára.- A polgármesteri hivatalban jártak?- Többször is. S hiába van egyéves lakásigénylésünk, telje­sen kilátástalan a helyzetünk, mi­vel állítólag előttünk több mint 1300-an várakoznak szociális bérlakásra. Annyit azonban meg­ígértek, hogy a Motor úton ka­punk egy átmeneti, komfortnél­küli szükséglakást.- Hogy kerültek ide a temető­be?- Végső kétségbeesésünkben, elmentünk Himfy atyához, s ő ajánlotta föl nekünk ezt a lehető­séget.- Amikor hozzám legelőször eljöttek - kezdi Himfy Ferenc plé­bános, a temető felügyelője -, hogy segítsek rajtuk, akkor én az­zal a biztos tudattal ajánlottam fel nekik azt a helyet, hogy úgysem fogadják el. Vagy ha igen, akkor valóban rá vannak szorulva. Hát látja, elfogadták, mert mint mond­ták, nincs más választásuk, hisz előtte már három éjszaka a Zagy­va-parton aludtak. Ez nagyon is hihető volt, mert emlékszem a kisgyerek telis-tele volt szúnyog­csípésekkel. 'A mi lehetőségeink elég szűkösek, így csak ennyit tudtam segíteni. Buday György, Szolnok alpol­gármestere - mint már a beszélge­tésünk elején kiderül - jól ismeri a házaspárt.- Április vagy május elején már jártak nálam - magyarázza -, s előadták, hogy nem éppen a leg­jobb a viszonyuk a szülőkkel, és nincs hol lakniuk. Én annyit tud­tam válaszolni, hogy keressék to­vábbra is az albérletet, mert máról holnapra az önkormányzat nem tud lakást kiutalni számukra. Hisz valóban több mint 1300-an vára­koznak még előttük szociális bér­lakásra a városban. A Motor úti variációt persze nekem is fölvá­zolta a fiatalember, s ebben erőnkhöz mérten segítünk is ne­kik. (Erről egyébként a krónikás is meggyőződhetett.) De sajnos - folytatja az alpolgármester - az a tapasztalat, hogy ez még mindig csak egy átmeneti megoldás lesz, mert amikor már valaki abba a közösségbe kerül - éppen a rossz körülmények miatt - igyekszik menekülni onnan. Fertőz a nyomor Beszélgetünk Buday György- gyel még erről-arról, a szegény­ségről, s e konkrét eset kapcsán közösen töprengünk, hogy mit kellene tennünk a lecsúszottakért, a létminimum alatt élőkért.- Foglalkozunk azzal - veti közbe -, hogy a hajléktalanok szá­mára átmeneti szállást alakítunk ki a városban, mivel egyre többen jutnak ilyen sorsra. Nyilván azzal az alpolgármes­ter is tisztában van, hogy nem ez a végső megoldás, mert a nyomorú­ság fertőző, mint a legvadabb be­tegség. így aztán senki sem hiheti komolyan, hogy egyénileg vagy kisebb-nagyobb csoportokban megúszhatja, átvészelheti a bajt, hisz a lecsúszottak nagyon köny- nyen visszaránthatnak mindannyi­unkat. Segítenünk kell az önhibá­jukon kívül, de még az önhibájuk­ból elesetteken is. Erre most itt egy apró példa: Balogh Zoltán e hét csütörtökén kézhez kapta lakáskiutalásukat, s lehet, hogy már be is költöztek a Motor út egyik szükséglakásába. Első lépés egy jobb sors felé. Nagy Tibor Fotó: Mlészáros János A Zagyva-parton aludtak „Elszálltak” a daruk, hamvadnak a remények Őszinte szurkolója vagyok a Ganz Danubius tiszafüredi gyá­rának. Még akkor is így van ez, ha józan ésszel ma már alig le­het felérni, mi a frászt keres egy vízre komponált gyár a Horto­bágy szélén? Meg az ország kö­zepén, ahová és ahonnan az or­mótlan idomokat fuvarozni a négy égtáj felé megszámlálha­tatlanul sok pluszkilométer már az országhatáron belül is. De hát ezt nem írtam le én sem, nem rontotta ezzel az ünnepet más sem, amikor egy olyan szimpatikus település, mint Ti­szafüred, urbanizálódni kezdett. Mert ehhez hozzátartozott a megtartó munkahely, a gyár pe­dig erre jó volt, hiszen ezerkét­száz embernek adott a hőskor­ban kenyeret. Aztán maradtak nyolcszázva- lahányan, ebből nemrég elment ötszáz, most pedig a megmaradt háromszáz sorsáért kell aggód­ni. Az új igazgató, Marschik Iván, aki február közepén állt munkába, azt ígérte, hogy a megmaradottaknak legalább az év végéig biztosít megélhetést. Mára kiderült, hogy e szerény prognózis is túl merész. Először is meghiúsultak a szerződések: a megbízható osztrák partner, a Voest Alpine visszalépett, de a lengyelek sem tudják eldönteni, a füredi darukra szánják-e sze­rény dollárkontingensüket? Másrészt a kapun dörömbölnek a hitelezők: a társada­lombiztosítás és az adóhivatal mellett néhány kisebb, pénzéért aggódó cég is fizetést követel. Mert tartozik a gyár szépen ide is, oda is. Ugyanakkor a dolgo­zók kapják a fizetésüket. Van, aki a 80 százalékát, van, aki a teljes bért, vannak, akik bejár­nak, de akadnak olyanok is, akiknek nem tudnak munkát biztosítani. Az igazgató időt szeretne nyerni: most műanyag­fólia gyártásába fognak, de nyilván egy ilyen drágán műkö­dő monstrum üzem e pihe­könnyű termék révén nem má­szik ki a bajból. Ráadásul ha valami nagy üzlet be is ütne, akkor a gépek korszerűsítésén kell gondolkodni, mert lerom­lott a gyár műszaki állaga - egy­szóval a baj nem jár egyedül. Az egykori nagy gyár válla­lati biztosa a fővárosban Molnár Ferenc. Tőle is azt kérdem: mi lesz a fürediekkel? A válaszból kiderül, hogy az októberi soros közgyűlés után lesz ő is oko­sabb. Egy biztos, ha nem sike­rül vállalásokkal lefedezni a gyárat, bezárják. Ebben az eset­ben eladják egyben, vagy ré­szenként, esetleg jogutód nélkül felszámolják. Külföldi vevő a gyárra még nem jelentkezett, érdeklődés persze van, de szán­déknyilatkozat nem nyomatéko- sítja a dolog komolyságát. Per­sze, az is lehet, hogy lesz mun­ka, és nem kell bezárniuk. A fü­redi gyár önálló, köthet szerző­dést bárkivel, ám a vagyonkeze­lő központ egy kft.-je külkerte­vékenysége révén keresi szá­mukra a megrendelőket. Sajnos túlzottan nagy a versengés azon a piacon, ahová a fürediek tud­nának termelni. Ami pedig a távlatot illeti? Talán jól jönne a térségnek a vi­lágkiállítás, hiszen az Expo so­rán felértékelődnének az épüle­tek, a telkek, s a konkurencia is elfoglalná mással magát, így néhány termék gyártásához könnyebben hozzá lehetne fér­ni. Hát akkor viszontlátásra, ok­tóberben. A gyárban addig el­morfondírozhatnak azon, hogy talán elég lett volna egyetlen darut gyártani, azt, amelyik most kiemelné őket a bajtóff'~’> EotófTTL. Lehet, hogy az utolsó fénykép, amelyik a füredi gyár klasszikus termékét ábrázolja? Rádiótelefon­előfizetőknek új díjcsomag Új havi szolgáltatási díj-t csorpagot vezetett be előfize­tői számára a Westel Rádió- telefon Kft. Az új, 3100 fo­rintos alapdíjat azoknak az előfizetőknek szánták, akik viszonylag kevesebbet hasz­nálják készüléküket - tájé­koztatta az MTI-t Ron San­ders, a cég ügyvezető igazga­tója. A 3100 forintos díj havi 60 perc beszélgetési időt tar­talmaz. A 61-120 perc közöt­ti beszélgetések percdíja 15 forint, a 121-180 perc közötti 19 forint, 180 perc fölött pe­dig 26 forintot kell fizetni percenként. Hétköznap este 17 és reggel 9 óra között, va­lamint hét végén és ünnepna­pokon kedvezményes díjtétel van érvényben. Az 1990-ben kiépített rendszer kapacitása ez év jú­nius 8-án megduplázódott, mivel a Westel 6 új bázisál­lomást helyezett üzembe. Az idén további 30 bázisállo­mással bővül a Westel háló­zata, melyek részben Buda­pesten épülnek, de a rendszer Bécs, Győr, Miskolc és a Ba­laton felé is terjeszkedik. V J A Szolnoki Agroker Vállalat legújabban beszerzett erőgépeit igen kedvező áron kínálja Tisztelt Vásárlóinak! Megnevezés: ...............VH. hó Vm. hó IX. hó M TZ-550 E. típ.traktor 390.600 418.100 445.600 MTZ-552 tip. traktor 540.000 578.200 616.300 MTZ-80 tip. traktor 551.500 590.300 629.100 MTZ-82 tip. traktor 646.100 691.700 737.200 Az árak az áfát nem tartalmazzák. Vállalatunk géposztályán további információkkal készséggel állunk rendelkezésükre. Telefon: 56-41-811, 56-31-515 Telex: 23314 Telefax: 41-843 *59674/1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom