Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-02 / 152. szám

4 Erdélyre figyelő 1991. JÚLIUS 2. Csak az égbolt nyitott? Ez itt nem vicc! A Magyarország és Románia hadseregei között megkötött, de még nem ratifikált egyezmény ér­telmében néhány napja megtör­tént az egymás területei fölötti békés, szemlélődő repülőzgetés. Az esemény kapcsán a magyar hivatalosságok azt emelték ki, hogy íme, lehet lépéseket tenni á kölcsönös bizalom kiépítéséért, a románok meg azt hangsúlyozták (hallgatom a bukaresti rádiót), hogy a sok ország számára példa­mutató, eddig egyedülálló akció az ő kezdeményezésükre jött lét­re, a felhangokból az is kiérződik, hogy saját győzelmüknek köny­velik el a dolgot, mintha a makacs magyarok ellenkezésének dacára mégiscsak véghez vitték a békét szolgáló nemes tettet. Mindegy, megtörtént. Miközben a baráti „légi pará­dénak” örvendezhetnénk, ked­vünk szegik a földi valóság kor­látái, melyek nemhogy ritkulná­nak, éppenséggel sokasodni lát­szanak. Mondhatnánk, amit sza­bad az égen, nem szabad a földön, avagy: a barátságok az égen köt­tetnek. Szerintük. És kizárólag ott, mert idelenn minden normá­lis közeledés, úgymond, sérti a „román érzékenységet”. A vitás kérdések megoldását és a valódi baráti viszonyt célzó érdemi tár­gyalásokat ténylegesen a magyar fél kezdeményezte és sürgeti mindhiába. A válasz vagy a’halo­gatás, az időhúzás begyakorolt taktikája, vagy a kerek perec visszautasítás. Vagy pedig a bel- ügynek nyilvánított, ezért már nem is rejtetten eszkalálódó nem­zetiségelnyomó politika gyakor­lása. Az elmúlt napok hírei is er­ről győznek meg, mondjon bár­mit a kenetteljes diplomácia. Itt van például a kolozsvári magyar gimnáziumok ügye. A fordulat után ismét magyar líce­um lett az Apáczai és a Báthory középiskola. (A nevük is mutatja, mennyire „ősromán” intézmé­nyekről van szó.) Én ugyan tud­tam a magyarázatát, de némelyek még csodálkoztak, hogy amit le­het Kolozsváron, azt miért nem lehet Marosvásárhelyen a több mint ötszáz éves Bolyai iskolá­val, mármint hogy miért nem ad­ják vissza ez utóbbit is? Nos, im­már nem kell semmi magyarázat, immár Kolozsváron sem lehet, ősztől román osztályokat is akar­nak indítani a két említett gimná­ziumban (és ugyan ki akadályoz­hatná ebben meg őket?), a megje­lent beiskoláztatási terv szerint be lehet iratkozni a két magyar isko­la román osztályaiba. Tiszavirág­életűnek látszik az anyanyelvi oktatás helyreállításában tett né­hány „engedmény” is. Persze, a magyarok próbálnak tiltakozni, az oktatási minisztérium a me­gyei főtanfelügyelőre keni a fele­lősséget, ő meg bizonyos előzetes egyeztetésekre hivatkozik, mondhatni: a harc még folyik. Bár nem mellékes, hogy végül is hogyan dől el, mégsem ez a lé­nyeg. Hanem az, hogy miért fo­lyik a harc. Szó volt ugye (a ve­zetés meg is ígérte) a magyar nyelvű felsőoktatás, a Bolyai Tu­dományegyetem visszaállításá­ról. Hogyan lehet elérni, hogy a magyarok ne foglalkozzanak ez­zel a kérdéssel? így. Kinek jut eszébe a Bolyai egyetem, vagy marad-e energia erre, amikor is­mét kikezdték az anyanyelvű kö­zépfokú oktatást, és ezt kellene megvédeni? Tegyük fel (ad ab­szurdum), elállnak a két gimnázi­umban indítandó román osztá­lyok tervétől, ebben az esetben a magyar egyetem gondolatával előhozakodni már-már tolako­dásszámba menne, „hát még mi a fenét akartok?!”... Akartuk, pontosabban szeret­tük volna visszaállítani a kolozs­vári magyar konzulátust. A mi­nap szóba hozott óhajunkra elké­pesztő választ adott a román mi­niszterelnök: Kolozsvár lakossá­ga nem akarja ezt, mivel a konzu­látust románellenes propaganda­központnak tekinti. Nem derült ki, honnan szerezte Petre Roman ezt a kategorikusan hangoztatott információt (helyi népszavazás­ról nem értesültünk), de már ez is valami: nem halogatják a dolgot, nem cseleznek, megmondják nyíltan, hogy nem akarják. A ma­gyar külügyis tárgyalófélnek is van humorérzéke, a konzulátus helyszínéül ideiglenes jelleggel (míg a kormány meggyőzi Ko­lozsvár lakosságát téves hitéről) Marosvásárhelyt javasolta. Naná, hogy ez sértené a „Vatra-fészek” érzékenységét! Külügyminiszterünk újabb ja­vaslatot tett a román félnek a ma­gas szintű (nem a repülőgépi ma­gasság célzott, bizonyára) tárgya­lások elkezdésére. Fogadni mer­nék, hogy nem postafordultával érkezik a válasz; arra gondolni sem merek, hogy „par avion”, bár nyitott az égbolt... Meggyő­ződésem, hogy a barátságok a föl­dön, a realitások talaján köttet­nek, méghozzá nem ígéretek, ha­nem tettek alapján, arra építve. Ennek pedig nem az őszinteségé­ben megkérdőjelezhető nyilatko­zat az alapja, hanem a nyilvánva­ló jó szándék, melynek még a je­lenlegi román vezetés részéről se­hol semmi jele nem tapasz­talható. A Romániai Magyarok De­mokratikus Szövetségének el­nökét, Domokos Gézát saját ké­résére nemrég fogadta Ion Ilies­cu, Románia elnöke. Ennyi a rövid hír. A kiegészítés: az RMDSZ vezetője az egyre erő­södő, szélsőségesen magyar- ellenes megnyilvánulásokat tette szóvá. És amit még láthat­tunk a képernyőn: az államel­nök örökmosolya - legalábbis a filmezés idejére - fikarcnyit sem változott. Az ember csak találgathatja, milyen szélsőségesek, mely megnyilvánulásai „kerültek te­rítékre”, nekem viszont birto­komban van egy füzetecske, nem más, mint a Romania Mare (Nagy Románia) nevű párt prog­ramnyilatkozata, egyben tagto­borzója, mivelhogy a tíz lejért árusított nyolcoldalas kiadvány végén ott egy kivágható és be­küldendő talonocska, melyen az aláíró jelzi, hogy a programmal egyetért és belépne a pártba. A gazdasági-társadalmi élet számos területére kiterjedő irányvonalakról, elképzelések­ről tájékozódhatunk belőle, megvallom, először (és másod­szor is) azt hittem, ez valami tré­fa, a végén kiderül, hogy csak heccelődni akart valaki a szélső­séges túlkapásokkal. Ám sajná­lattal kellett megállapítanom, hogy ez nem vicc. Bár a szöveg sok helyen elmosolyogtató (né­hol egyenesen röhejes), az egész anyag alapos áttanulmányozása után állíthatom, nem tréfának szánták. Persze, az egészet hely­szűke miatt nem tehetem köz­kinccsé, ezért csak a ránk, ma­gyarokra vonatkozó utalásokból próbáltam válogatni. Előrebo­csátom, az idézetekkel nem sze­retnék kedélyeket borzolgatni, tekintsék úgy, mint ízelítőt ab­ból a csemegéből, melyet tíz le­jért vásárolhat az ember odaát. Amennyire lehet, tartózkodnék a fentiek miatt a kommentálástól is, ha kibírom, csak a szükséges kiegészítő információkat fűz­ném a dokumentumhoz. Hogy mindjárt a lényegre tér­jek, a Nagy Románia Párt elége­detlen a mostani helyzettel, újjá­építeni szándékszik az országot, mely révén a ,,Még Nagyobb Ro­mániához" akar jutni. Mert sze­rinte (,A román ember jogainak kiáltványa" című fejezetben) el kell ismerni „egyes népek fel­sőbbrendűségét” . Az „egyes” alatt nyilván magukat érti, mert az indoklás így szól: ,A román nemzet nem hasonlítható össze más, a vörös horizontú puszták­ról jött népekkel. Letagadhatat­lan kontinuitásunk adja meg eh­hez nekünk a jogot." Ha még valaki nem találta volna ki, hogy kik jöttek a pusztákról, hát foly­tatódik az „enyhe célzás”, ami­kor leszögezik, hogy a román hazában „századok során át a lóháton jött gyilkosok nyakas dühe pusztított; lovuk szeme tűz­ben forgott, pofájukon véres hab piroslott, szájukban kegyetlen és nyers vaszabla zörgött. ’ ’ Ugyan ki lehet ez az ocsmány fajta? Ha még van olyan mulya, hogy nem tudja, hát kénytelenek közölni, A kisebbségek jelenlegi statútuma - a magyar veszede­lem állandó forrása’ ’ című feje­zetben. Ennek első paragrafusa kimondja, hogy még ma is „a magyarok által elfoglalt me­gyékben (...) a román lakosság állandó vad terrornak van kité­ve. Az úgynevezett magyar ki­sebbség - Attila degenerált hun­jainak pusztáiról kirontó barbár nép -jelenti a legfenevadabb ve­szedelmet, amelyet a szomorú sors egy szelíd, de az ellenségé­vel szemben kegyetlen nép tor­kának vetett.” E tarthatatlan helyzet megváltoztatására a program kilátásba helyez egy azonnali döntést „a törvény által a román nyelvnek és csak a ro­mán nyelvnek a hivatalossá téte­léről, és minden más kisebbségi nyelv szigorú büntetésének terhe alatti betiltásáról. A magyar la­kosságnak megtiltják, hogy olyan helyeken beszéljen vagy olvasson magyarul, ahol a zsen­ge és fiatal román lakosok meg­fordulnak, mivel azok hiszéke­nyek és engedékenyek a jöttmen- tek beszédjének mérgével szem­ben." (Higgyék el, nem a fordí­tásban van a hiba.) Szerintük átszervezésre szo­rul a kisebbségekre vonatkozó demográfiai politika, mivel „a magyarok által uralt területeken az alapvető élelmiszerekkel - a románok gyerekeinek szájától elszakított javakkal - az ellátást úgy végzik, hogy tudatukban szakadatlanul ott van a keblen melengetett mérges kígyó ke­resztény példázata. Népünk ele­get volt kiszipolyozva!" Ezért: ,,a magyar demográfiai henger megállítása érdekében pártunk fenntartja a magyar gyerekek számának betiltását. (...) Máskü­lönben a nemzeti lelkűiét ellen­ségeinek sorai megvastagodnak, a román anyák pedig elvesztett fiaikat az ősi otthon küszöbén fogják siratni.” (No, no com­ment - próbálom magam angolo­san nyugtatni.) Ezek után már szinte magától értetődően következik ,A román oktatás' ’ című fejezet első (tehát legfontosabb) cikkelye: ,,Min­den nem román nyelvű iskola megszüntetése." A kultúrával kapcsolatos cél­kitűzések legfontosabbikaként megkapja a magáét a mostani vezetés is: jelenlegi Kulturá­lis Minisztérium megszüntetése, mivel felelőtlen politikája által a ceausizmus, a magyarizmus, a szemitizmus és a homoszexualiz- mus otthonává változott." Na és mi a szándékuk a művelődési intézményekkel? íme: ,A romá­non kívüli nyelveken működő színházak megszüntetése és egy eredetien nemzeti repertórium előtérbe helyezése. A kisebbsé­gekkel szembeni engedékenység jeleként Botosamban magyar színház működését engedélyez­zük’ ’ (ez egy színromán város), „valamint egy német színházat Münchenben. A jiddis színház románul fog működni. Harcolni fogunk egy nemzetiségi színház létesítéséért Sepsiszentgyör- gyön görög, török, örmény, bul- gár, szlovák, ukrán és az Auszt­riába emigrált bánáti nyelven.' ’ Most már ha teljesen hülye len­nék, megkérdezném: ezeket a népeket most akarják Sepsi- szentgyörgyre telepíteni, vagy már ők vannak ott többségben? Valamit magyarul nem lehetne? De igen... „Engedélyezzük egy magyar nyelvű filharmónia mű­ködését is." Há-há, e nagylelkű­ségtől beugranák a nagybőgőbe, ha nem sejteném, hogy az „ere­detien román nemzeti repertóri­umot” fogom magyarul kántál- ni... Akit az ottani belügyek nem­igen érdekeltek, az mostantól kezdve figyelhet, mert Magyar- ország lakói igencsak előkelő helyet foglalnak el azon alapel­vek között,, amelyért a Nagy Románia Párt harcol. A cikke­lyek sorrendjében idézem: „1. Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsában vita tárgyává tenni a Magyarország, mint Európa Irakja által folytatott revizionis­ta politikát. 2. Olyan határozatot hozni az ENSZ-ben, amely a világbéke érdekében kimondja:- a magyar fegyveres erők csökkentését 99 %-kal’’ (Nem lehetne csak 98 százalékkal?...) „- egyes, a szomszéd országok elleni támadások megelőzése ér­dekében ENSZ-csapatok elhe­lyezése magyar területeken... 3. Katonai szövetség létreho­zása abban a térségben és azon országok csoportosulásával, amelyek felé a magyar revizio­nista törekvések kisugároznak. Közös katonai tervek előkészíté­se Magyarország villámgyors lerohanására, ha a helyzet úgy kívánja.” (Hogy-hogy? A hely­zet még nem kívánja azonnal? Meglepő...) ,,4. Olyan román-magyar szerződés kierőszakolása, amelyben a magyar fél kötelezze magát: a. - hogy háborús kártérítést fizet Romániának... b. - két nagy bulvárt Budapes­ten Barbu-nak és Vadim-nak ne­vezzenek;” (Tudniillik, a Nagy Románia Pártnak van egy azo­nos nevet viselő lapja, ennek igazgatója Eugen Barbu - a bu­kott diktátor talpnyalója -, fő- szerkesztője pedig Comeliu Va­dim Tudor - ugyanannak a „gé­niusznak” a házi költője. Csak hogy lássák a mélyebb össze­függéseket is...) „c. - egyezzenek bele, hogy a román-magyar határ mindkét oldalát román határőrök elle­nőrizzék. ’ ’ (Hát még nem ők el­lenőrzik?!) „5. Olyan törvény megszava­zása a Parlamentünkben, amely kimondja, hogy magyar állam­polgárnak csak akkor adjanak vízumot Romániába, miután ki­zárásos alapon levizsgázott Ro­mánia nyelvéből, irodalmából, nyelvtanából, történelméből és földrajzából.’’ Elképzelem, mennyi bonyo­dalommal, nehézséggel járna a bibliográfiai anyag beszerzése, a vizsgáztató bizottságok felál­lítása s a többi. Nem lenne egy­szerűbb megoldás, ha Magyar- országon is általánossá és kizá­rólagossá tennék a román nyel­vű oktatást, így a szegény poten­ciális turista már az általános.is- kolai bizonyítvánnyal (az érett­ségivel meg főképp) megszerez­hetné a vízumot az élete fő célját jelentő utazáshoz?... Félre a tréfát! Uraim, maguk nem normálisak, hanem fasisz­ták. Van még erre utalás cigány- és egyéb kérdésben is, amikor tervezgetik a programjukban „tárgyalások kezdését Indiával, Pakisztánnal és Bangladesh-sel ezen országok Románia terüle­tén található lakosainak a haza- telepítéséről' ’, valamint „a min­den kontinensen élő román kö­zösségek segítését a hazatérés­ben, országunk nem román ele­meiért cserébe." Bár előre jeleztem, hogy ez nem vicc, remélem, derültek raj­ta. Bízom abban, hogy ezt a la­pot nálunk komolyan senki nem „veszi”. Ilyen egy szélsőség odaát, csak ezt szerettem volna illusztrálni. Talán nem érdekes, hány tagja lehet ennek a pártnak, mekkora példányszámban fo­gyott el a programjuk (nagyban, az biztos), hány román szívét melengette a szókimondó naci­onalizmus és magyarellenesség. Számomra csak az a kérdés, ho­gyan létezhet háboríthatatlanul, gátlástalanul, uram bocsá’, bün­tetlenül egy ilyen neofasiszta szervezet? Talán ezt kérdezte Domokos Géza is az örökmosolyú állam­elnöktől... Az oldalt a Marosvásárhelyi Fotóklub kiállításának anyagából illusztráltuk, amely a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban még megtekinthető július 15-ig. írta és szerkesztette: Molnár H. Lajos Haragos Zoltán: Visszaemlékezés Molnár Zoltán: Éjjeli műszak (balról) Haragos Zoltán: A falu pataka (jobbról)

Next

/
Oldalképek
Tartalom