Új Néplap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-16 / 164. szám

1991. JÚLIUS 16. Megyei körkép 3 Létszámcsökkentés Utasellátó-módra © Uj típusú agrár­szakigazgatás- Nagy Mihályné pincemestert egyik napról a másikra, minden ok nélkül beültették pénztáros­nak. Meg sem mutatták, hogy kell kezelni a gépet, kilenckor jött há­rom ellenőr, és 24 fO forintos többletet találtak nála. Sz. I.: - Központi ellenőrök voltak, és nem tudták, milyen kö­rülmények között került oda. A világon semmi probléma nem lesz ebből. S. V.: - Ami pedig azt illeti, hogy előzetes figyelmeztetés nélkül került oda, ez nem fedi a valóságot. Tóth Gizella üzletve­zető figyelmeztette, hogy a le­csökkent létszám, valamint a ki­sebb forgalom miatt a pincemes­teri teendők végzése nem igé­nyel nyolc órát, így az eredeti fizetése megtartása mellett ket­tős beosztást kell végeznie: ami­kor a pincében van rá szükség, akkor pincemester, amikor a pénztárban van rá szükség, akkor pénztáros.- (Somosinéhoz) Több dolgozó állítja, hogy Ön durván, arro­gánson bánik velük, különösképp azt sérelmezik, hogy a vendégek előtt rájuk kiabál. S. V.: - Én nem vagyok egy halk szavú, azt hiszem, ez a han­gomból kitűnik. De olyan soha nem szokott lenni, hogy a ven­dég előtt lekiabáljak bárkit. Az, hogy a legkeményebb vagyok az öt közül, az biztos. Ezt vállalom. Több év bizonyítja, hogy általá­ban a délelőttös műszak volt az enyém, mert az a legnehezebb, és úgy gondolták, jó, ha Somosiné a délelőttös.- Érdekes, Barta Éva üzletve­zető-helyettes meg pont azt kifo­gásolja, hogy Ön miért nem vál­lal éjszakai műszakot.- Éjszakázom is ... De ha ezt sérelmesnek tartja, jelezhette volna a csúcsvezetőnek is. Ez közvetlenül a vezetőre tartozik. Barta Évának van a legkevesebb fogalma a vendéglátásról.- Állítólag Ön sajnálatos mód összeköti a dolgozók munkáját a személyes életükkel. Szarvas Imréné: „Túlzottan humánus vagyok”- Amíg nem a munkahelyen történik a magánélet, kit érde­kel?! Miért érdekelne? Én egyik­kel sem voltam baráti kapcsolat­ban (talán ez a baj)... Barta Éva volt az, aki idegenként beesett ide, és ő alakított ki baráti kap­csolatokat, ő minden idejét ezek­kel az emberekkel tölti.- Az egyik üzletvezető tévedett a számolásnál, és egyszerűen ki­tépték a lapot, nyoma veszett a tévedésnek. Sz. L: - Betudtuk annak, hogy ő még nem annyira gyakorlott. Arról nem beszélve, hogy aki számokkal meg pénzzel bánik, megvan a tévedés eshetősége, és korrigálni azt lehet. (Demeterné- nél nem lehetett.)- (Somosinéhoz) Igaz-e, hogy Ön elfogad a dolgozóktól bizo­nyos juttatásokat, és ezeknek nem esik bántódásuk?- Mondjon nekem ilyet. (Mon­dok.) Tudtam, hogy ő lesz! Neki van három gyermeke, nekem van egy fiam. Az összes kinőtt ruha­neműjét én őneki hoztam be. Som ősi Vilmosné: „Visszakézböl visszautasítom” Megkérdezte, mit adjon érte, azt mondtam, semmit. Akkor volt vagy két-három alkalom, amikor azt mondta, vidd el a kisfiádnak ezt a 20 tojást vagy ezt a csirkét.- Egy volt dolgozójuktól hal­lottam, hogy itt az él meg és az tud huzamosabb ideig dolgozni, aki akár pénzben, akár más for­mában honoráriumot ad a veze­tőknek. S. V.: - Ezt visszakézböl visszautasítom. És ezt nem akkor kell feszegetni, amikor elmegy innen. Ha így volt, miért nem akkor jelentették?- Ugyanennek a Hubai úrnak állítólag Ön ellopta a kávéblokk­ját és eldugta. Később előkerült ugyan, de öt fegyelmivel fenye­gették.- Ezt visszautasítom.- Igaz-e az, hogy Ön alkoholt fogyaszt a munkahelyén munka­idő alatt?- Micsodát?!- Magyarul: iszik.- Hát ez megint új ... Nem. Sz. I.: - Szolgálatban! Te­gyünk különbséget... S. V.: - És honnan tudja a dol­gozó, hogy én mikor vagyok munkaidőben, és mikor fejeztem be a munkát?- Visszatérek Hubai úrhoz: szerinte az itt dolgozók közül csak a hülye nem lop. Sz. I.: - így van.- Ebből következik, hogy Önök azt kapnak el, akit akarnak. Alig egy hete tértek haza. Az­óta, mint Szolnok egyik idegen- forgalmi nevezetessége, már táncházzal szórakoztatták a vá­rosban tartózkodó német vendé­geket, ám franciaországi élmé­nyeik még frissek, nem győzik felidézni őket. Bár az előző években cserekapcsolat révén háromszor is kijutottak ismer­kedni, vendégszerepelni Német- orszába, ez idei, Nantes városá­ból érkezett meghívás azonban valami egészen mást ígért - és nyújtott a megyeszékhelyi Tal­linn Általános Iskola tánccso­portjának. A június 29-30-i, kétnapos fesztivál színhelye a Nantes-tól 60 kilométernyire fekvő telepü­lés, Freigne volt.- Az első perctől kezdve érez­tük vendéglátóink meleg baráti kapcsolatra való hajlamát, nyi­tottságát.- Bámulatos volt, hogy az alig kétezer lakosú városka milyen lelkes házigazdaként fogadott be rajtunk kívül még egy-egy cseh­szlovák, lengyel, belorusz együttest, valamint egy kurd és Sz. I.: - így van.- Összegezve: a kényszerű lét­számcsökkentést Ön szerint a ki- rendeltség és a 36-os Utasellátó vezetősége maximális korrekt­séggel hajtja végre? Sz. I.: - Azon kívül, hogy kor­rektnek tartom a saját eljárásai­mat, sok esetben még túlzottan humánus is vagyok, próbálom megtalálni a módját annak, hogy mindenki a legkisebb sérüléssel vagy töréssel oldja meg. Az utóbbi időben erősen gyökeret vert bennem az az érzés, hogy éppen azok a személyek fordul­nak szembe velem vagy visel­kednek emberileg tisztességtele­nül, akivel az átlagosnál voltam humánusabb. Végül felvetettem még, hogy a munkanélküliség növekedése sajnálatos tény ugyan, de a lét­számcsökkentést nem lehetne más formában csinálni. Hisz - minden részletkérdés mellett - a dolgozók alapvetően azt sérel­mezik, hogy miért nem lehet bé­késen elválni, miért nem adják kezükbe a munkakönyvét úgy, hogy közük: köszönjük az eddigi munkát, ezután nem tudunk igényt tartani rá. Miért kell fe­gyelmivel elbocsátani vagy bele­hajszolni őket abba, hogy ők mondjanak fel? A kirendeltség­vezető határozottan állította, hogy két különböző dologról be­szélek: egyik a létszámcsökken­tés, a másik (amihez az előbbi­nek semmi köze) az, hogy valakit sorozatos tetten érés után fegyel­mivel kell elbocsátani. Ezt a változatot is el tudom képzelni... Molnár H. Lajos Tegnap érkezett hfr;«zainbati cik­künk megjelenése után, hétfőn Barta Évát elbocsátották. Az biz­tos, hogy ennek nem a létszám- csökkentéshez van köze. még négy másik francia csopor­tot.- Maga a polgármester is fe leségestől végigdolgozta a két napot, a fogadástól az ebédelte­tésig - csivitelnek a kis táncosok, szinte egymás szavába vágva.- Családoknál voltunk elszál­lásolva kettesével és otthon ét­keztettek bennünket, vagy elvit­tek közös étterembe, ahová bará­taikat, rokonaikat is meghívták és együtt voltak velünk. A mien­kétől teljesen más életformát is­mertünk meg. Abszolút kényel­mes otthonaiktól a kis farmok négy-öt kilométernyire vannak, ahol vendég ide, vendég oda, szombaton is akadt dolguk, még­is szívvel-lélekkel törődtek ve­lünk, szállítottak bennünket, ahova kellett - folytatja a beszá­molót Deák Lászlóné, az iskola igazgatója. - Meg is kérdeztük okát. Azt mondták: nagyon sze­retnék, hogy megismerjék orszá­gukat azok is, akik Kelet-Közép- Európában élnek. Megtudom továbbá, hogy Vi- lepot-ban a piacra is kimentek táncházazni, majd Chatoubriant­A gyökeres átalakulás előtt ál­ló mezőgazdaság várhatóan rendkívül sokrétű feladatot ró a parlament döntése alapján júni­us elsejével megalakult FM Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földművelésügyi Hivatalára. Tulajdonképpen a szakminiszté­rium meghosszabbított karjának tekinthető, jogelődjéhez képest viszont lényegesen kisebb lét­számú hivatal élére pályázat út­ján dr. Török Istvánt nevezték ki, akivel a minap a mezőgazda- sági szakigazgatás új szerepkö­réről és feladatairól beszélget­tem. A hivatal fő feladata gyakor­latilag a minisztérium agrárpoli­tikájának a területi képviselete - mondotta az FM megyei szervé­nek vezetője. Ennek keretében ellátja a hatáskörébe tartozó ag­rár-szakigazgatási feladatokat. Kiemelten foglalkozik a nö­vénytermesztés területén a ter­mésbecslés és ä termékforgal­mazás kérdéseivel; míg az állat- tenyésztésben pedig az ajíaállat- gazdálkodás, illetve az állatiter- mék-kereskedelem koordinálá­sa sorolható a legfontosabb ten­nivalók közé. Emellett természetesen a ha­lászatijog gyakorlásában, a sző­lő és gyümölcsösök kivágásával és telepítésével kapcsolatos ha­tósági feladatok ellátásában épp úgy a földművelésügyi hiva­tal az illetékes, mint a meli­orációs támogatások kihelyezé­sében, a tervszerű vadgazdálko­dás biztosításában, vagy az isko­larendszeren kívüli szakoktatás­ban. Ugyan nem hatósági feladat, de a hivatal munkájának szerves részét képezi a mezőgazdasági vállalkozások segítése, valamint a szaktárca informálása a me­gyei termelési szándékokról, il­letve termelői magatartásokról. Az FM és megyei hivatalai közötti információáramlás meg­gyorsítása érdekében ezért ha­marosan kiépül egy országos számítógépes hálózat, amelynek minden bizonnyal forintosítható hasznát látja majd nemcsak a ke­reskedelem, hanem a termelői szféra is. ban is felléptek. A sport­stadionban az egész közönség állva tapsolt nekik, ami fergete­ges sikernek számít. Két újság­ban is jelent meg róluk elismerő méltatás, külön dicséret illette gyönyörű ruháikat. Az élmé­nyekhez hozzátartozik, hogy le­mentek az Atlanti-óceán partjá­ra, „megtámadták” La Baule- nél a hat kilométernyi hosszú parti üdülőrészt, élvezték a szik­lás tengerpartot. Hazafelé még Párizsba is bementek. Ja, el ne feledjem, újabb meghívást kap­tak a jövő évre, nagyobb váro­sokban való fellépés ígéretével. A csehszlovákok meg Pilsenbe váiják őket szeretettel. Harminc gyerek, háromtagú zenekar, a művészeti vezető, a tolmács és a kísérők, összesen negyven utas kilenc feledhe­tetlen napját foglalja össze e kis rögtönzött beszámoló. Milyen jó, hogy a szülők áldozatvállalá­sát az MMIK megkönnyítette a díjmentesen adott autóbusszal. És milyen kár, hogy az élménye­ket megörökíteni szándékozó fo­tók nem sikerültek! - rónai ­L. Z. Világjáró tallinnkások Állva tapsolt nekik a közönség Az utóbbi évtizedekben jó­magam is nem egyszer kifogá­soltam a szolnoki nyár sivársá­gát, programtalanságát. Alig- aüg akadt néhány kulturális rendezvény, tengtünk-leng- tünk a városban, a strandon, s csak ritkán adatott meg egy- egy színházi előadás, műsoros est, hangverseny a múzeumud­varban vagy a szabadtéri szín­padon. Az akkori tanács kultu­rális elnökhelyettese egyszer azután megkérdezte tőlem, tu- dom-e, hogy mennyibe kerül egy hakniműsor vagy egy tűzi­játék? S ez utóbbiról elmondta a következő történetet. A szokásos augusztus 20-i tűzijátékra 300 ezer forintja maradt a városnak. Megkér­dezték a szakember katona­tiszttől, lehet-e ennyiből tűzi­játékot csinálni. „Hogyne” - volt a válasz. Majd kisvártatva hozzátette: „másfél perceset”. Ez az adomának is beillő pár­beszéd jutott az eszembe a jú­nius 30-i népünnepélyen. Har­madikos kis barátomnak meg az, hogy uramisten, vége a nyárnak, kezdődik az iskola. Számára a tűzijáték augusztus 20-át, azaz a vakáció végét je­lenti. Hol van még azonban a nyár vége? Csaknem másfél hónap van hátra szeptemberig, s nem­csak sok diák unatkozik a nagy semmittevésben, hanem a fel­nőttek is. Bizony, amikor a már említett cikkeket írtam, nem gondoltam, hogy lesz ez még így se. Se színház, se mú­zeumudvar, se program. A megyeszékhely nyári kul­turális kínálata talán még soha­sem volt ennyire sivár, mint az pítással mindinkább egyetér­tek. Általános nehézségeink, letisztulatlan dolgaink, kusza játékszabályaink közepette a bizonytalansággal együtt nő a durvaság mértéke és gyakori­sága. Egyelőre a durvaság ki- nyilvánítása jelenti az egyetlen megoldást a túlélésre. Úgy ve­szem észre, vezetőnek és be­osztottnak, még dolgozónak és munkanélkülinek, férjnek és feleségnek, felnőttnek és gye­reknek legkézenfekvőbb a Menjafenébe! Mint javíthatat­lan álmodozó, elképzelek ma­gunknak egy új, ugyancsak gyógyíthatatlan fertőzést. Va­lahol, valaki, akármilyen szin­ten pofátlanul megereszt egy ilyen kijelentést: Azért én sze­retlek! Az igazi az lenne, ha egy főnök mondaná a beosz­tottjának. De az sem kevésbé ideális helyzet, ha mondjuk a nejem mondaná nekem. Kép­zeljék el, a főnököm valamiért megró (ez mindig benne van a pakliban), vagy a gyerek a fe­jemre önti a kakaóját (ez a leg­kevésbé gyanús pillanatokban is előfordulhat), vagy a buszon rálépnek a lábamra stb. - és képtelen vagyok bárkit a fené­be küldeni, mert bennem a ba- cilus: azért én szeretlek . . . Sérthetnének, átverhetnének, nézhetnek rám csúnyán, akár durváskodhatnának is - ben­nem a szeretet mérge. Nem létezik, hogy ez ne len­ne ragályos! Előbb kisebb mértékben, utána hatványo­zottan terjedhetne a kitalációm szájról szájra, magatartásfor­máról magatartásformára, míg végül lehetne belőle - hogy ne túlozzak nagyon - egy össz- nemzeti tolerancia. És azt is tessék elképzelni, hogy örvendene ennek a maci! M. H. L. idén. Július 20-án Dél-Ameri- kából vendégszerepei néhány együttes Szolnokon, július 25- én Hobo-koncerten szórakoz­hatnak a fiatalok. Augusztus 1 -jén egy angliai ifjúsági szim­fonikus zenekar, s ugyancsak augusztus 26-án pedig a picar- diai vegyes kar lép fel a Belvá­rosi Nagytemplomban. Másfél hónapra ennyi. Miközben arra gondolok, egy megyei jogú városnak job­ban kellene adni a kultúrára, a művelődésre, már megkérde­zés nélkül is hallom a válaszo­kat, az érveket az illetéke­sektől. Nincs pénz, a kulturális intézményeknek még a fenn­tartása is gondot okoz. (Főleg persze így, hogy programjuk sincs, így aztán bevételre sem számíthatnak.) S az igazság másik serpenyőjébe illik az is, hogy pár hete alig negyvenen voltak kíváncsiak a Széchenyi Gimnázium udvarán Usztics Mátyás és társai estjére. Elfá­sultak az emberek, már a hu­mor sem kell - mondhatná a született pesszimista. Persze ez sem így igaz. A Micsoda kabaré című műsor a Megyei Művelődési és Ifjúsági Köz­pontban ugyanis telt házat vonzott. Kiszámíthatatlanok a szo­kásaink. De úgy tűnik, nem is igen akarja kiszámítani senki, így aztán igazából se kenyér, se cirkusz, márpedig mint a történelemből tudjuk, az ókori Rómában a kettő elég volt a békességhez. Egy darabig leg­alábbis. T. G. ___________________J P anem et circenses Évtizedekkel ezelőtt láttam a Ludas Matyiban egy viccet (?), egy képsorozatot, melynek képaláírásai megegyeztek: egy durvaság volt, nem emlékszem pontosan mi, tegyük fel az, hogy Menj a fenébe! Az első képen az igazgató mondta az osztályvezetőnek, a másodi­kon az osztályvezető a beosz­tottjának, a harmadikon a be­osztott a feleségének, a negye­diken a feleség a gyereknek, végül - ez volt a legszomorúbb, ezért nem tudtam nevetni a tré­fán - a gyerek a játékmacijá­nak. Valami ehhez hasonló jelen­séget vélek elterebélyesedni napjainkban azzal a különb­séggel, hogy míg a régi, jól meghatározott hierarchián nyilvánvalóan és szigorúan „fentről lefele’ ’ terjedt a sértés és a sértés „megtorlása”, ma­napság, demokratizálódó jele­nünkben, a szabad vélemény- nyilvánítás túlkapásos világá­ban akármilyen szinten elin­dulhat a küldözgetés, de akár egy vírusokkal telt tüsszentés terjed szanaszét, bármilyen irányba, le és fel. Előfordul - mint tapasztalom -, hogy pél­dául a beosztott küldi a fenébe a főnökét, aki otthon egyene­sen a gyereknek adja tovább azt, amit kapott. (Mert annyira még tud disztingválni, hogy nem a macit vágja a földhöz.) A házastársak közötti fenézés - ami, ugye, nem a legritkább - különösen ártalipas, hisz mindkét fél a maga munkahe­lyén tovább vezetgeti a rára­gadt indulatot, arról nem is be­szélve, hogy ha a gyerek is hal­lotta, hát az óvó néni sem ússza meg útbaigazítás nélkül. Idegháború folyik miná- lunk. A megfogalmazás nem tőlem származik, de a megálla­Szájról szájra %eddi iecjíjzet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom