Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-03 / 127. szám
1991. JÚNIUS 3. Sportextra 9 Sokan voltak a kisebbségek Rajt, em térdelörajtbói lóéknak hozott dicsőséget, apa és fia magabiztosan utasított maga mögé mindenkit. Az atléták rövid távon is próbálkozhattak. A férfiak 100 méteres viadalán egy Bicskéről érkezett fiatal, Bogdán Rudolf győzött, egészen elfogadható eredménnyel. Ugyanez nem mondható el a nők versenyéről, kevés induló közt hazai siker született ugyan, de Vígh Erzsébet szinte sétálva nyerte a sprintszámot. Az erős fiúk súlylökésben viaskodVégül a legegységesebb szolnoki együttes nyerte a küzdelmeket. A jól szervezett, színvonalas rendezvényen mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb versenyt, így nem véletlen, hogy kellemesen elfáradva indultak haza estefelé a vendégek. Nyilván jövőre ismét összehozzák valahol a találkozót, de fel van adva a lecke a leendő szervezőknek, ha le akaiják pipálni a rékasiakat. (GJ) A nemzeti és etnikai kisebbségek fiataljainak hagyományos sport- és kulturális találkozójának ezúttal Zagyvarékas adott otthont. Tavaly Nagykőrösön rendezték meg a seregszemlét, ahol a Jász- Nagykun-Szolnok megyei kisközség elöljárói is megjelentek. Ott fogalmazódott meg először bennük az ötlet, 1991- ben a csodálatos környezetet biztosító kisszögi sporttelepen kellene összehozni a „randevút”. Az álmodozást tettek követték, szponzorok után néztek, a szándékot siker koronázta. Egyébbként is minden dicséretet megérdemel Tar Imre A foci nem hiányozhat tottak le mintaszerűen. Három megye - Pest, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok - cigányfiataljai több sportágban is összemérhették erejüket, tudásukat, rafinériájukat. Érdekes módon nemcsak a kispályás foci vonzotta a mozogni vágyókat, harGecse Árpád festőművész „kissé megkésve”, 91 évesen átveszi a Magyar Köztársaság Csillagrendjét dr. Andrásfalvy Bertalan minisztertől mincnál több csapat nevezett például a kötélhúzóversenyre. A tízfős „brigádok”, mint mérges szarvasbikák feszültek egymásnak, igaz, köztük volt a kötél, melyet egyikük sem akart elengedni. Húzták, vonták, szaggatták, végül a legjobb súlyban lévő rékasi baráti társaság szerezte meg a pálmát. Az 1000 méteres családi futás - egy szülő, egy gyerek alkotta a váltót - a jászladányi Suki Lásztak egymással, itt újabb első hely jutott Jászladánynak, Cibak László révén. A focisták tornájára 19 gárda - Bicskétől Kerepestarcsáig, Monortól Karcagig - jelentette be indulási szándékát. A színvonalas, érdekes összecsapásokon jó néhány ügyes játékos bizonyította, nem halt még ki a virtus, labdazsonglőröket megszégyenítő produkciókat mutattak be. Székelytánc Rékason polgármester és stábja, hiszen alig két héttel a területi lovasbajnokság után, újabb nagyszabású rendezvényt bonyolíDr. Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter megnyitóbeszéde Igen tisztelt zagyvaíékasi lakosok, kedves vendégek határokon innen s túl, hölgyeim és uraim! A mai nap ünnepszámba mehet. Nem csak azért, mert a hétköznapok kemény munkája után a vidámságnak, a művészetnek, a sportnak adunk helyet, hanem azért, mert ez valóban találkozó. Nem csak sportolók találkozója, nem csak népi táncosok találkozója, nem csak az ilyen vásáron olyan sok minden eseménynek az élvezése, hanem tulajdonképpen az egymástól való tanulásnak az alkalma is. Tulajdonképpen miről van szó, miért is jövünk ösz- sze? Miért van műsor? Miért állunk most akár sportesemény körül, akár táncbemutatót nézve? Mert ebben az átalakulásban, melyben újra talpra akar állni a magyar társadalom, tanulnunk kell egymástól. A legfontosabb: újra közösségeket alkotni. Újra szabadon megtehetjük ezt. Hozzunk létre hát, ahogy itt a példa majd megmutatja, sportcsapatot, focicsapatot, tánccsoportot, színjátszó csoportot. Mindazt, ami összeköt minket, ami közösséget alkot. Egy társadalom ereje attól függ, mennyi közösséget tud alkotni, s abban az emberek hogyan érzik magukat. Hogy szilárd, kemény-e a legkisebb közönség, a család. Hogy utána az összetartozó baráti kör menynyire tud egymásért harcolni, egymásért felelősséget vállalni, hogy létrejöhessenek olyan kis közösségek, ahol jól érzem magam, ahol táncolhatok, ahol sportolhatok. Ezek adják egy nemzet erejét, ezek a kis közösségek, amelyek összetartanak minket, megvalósíthatják az egymásért vállalt felelősséget, egymásért drukkolhatunk, egymást taníthatjuk, egymással kéz a kézben megvalósíthatjuk álmainkat. Ez nagyon fontos, hogy időnként ezek a kis közösségek,'csoportok, szövetségek találkozzanak egymással. Nehéz gazdsági körülmények között vagyunk. Egyre inkább minden ilyen kis csoport saját magára kell csak számítson. Egyre kevesebbek a központi eszközök, az állam által szétosztott segély. Akkor most egymástól tanulhatunk, hogyan kell ezekben a körülményekben is fenntartani, vonzóvá tenni egy csoportot, amiért érdemes áldozatot hozi. Nem szaporítom tovább a szót, hiszen itt vannak a programok, itt vannak a látni valók, az izgalmas dolgok. Ezekhez kívánok mindannyiuknak sok örömet, lelkesedést, sok ellesendő példát, hogy tovább épüljön ez az ország, és igazán mindenki itthon érezhesse magát. Mindenki, akit eddig talán kiszorítottak, és úgy érezte, hogy mellőzött, hátrányos, emelje fel a fejét. Ebben az országban minden jószándékú embernek, minden építő csoportnak helye van, mert ez maga az ország. Köszönöm a figyelmet. Gróffá avatásom története Nem minden földi halandónak adatik meg az az élmény, amiben nekem lehetett részem a zagyvarékasi focipályán. A sportversenyek szervezői az érdeklődés felkeltése érdekében felkérték a Szolnoki Repülő Egyesület hőlégballonos szakosztályának tagjait, tartsanak egy rövid bemutatót a megjelentek számára. Mint éppen dolgozó újságíró természetesen nem hagyhattam ki, hogy beszélgetésre invitáljam a kapitányt, Zana Mihályt. Ő készségesen rendelkezésemre is állt, azzal a kikötéssel, mivel közeledik a start pillanata, esetleg több száz méter magasságban fejezzük be a csevegést. Nem mondom, hogy nem vert gyorsabban a szívem, de ráálltam az alkura, beszálltam a 1,5x 1,5 méteres kosárba. Miközben én bőszen tettem fel naivabbnál naivabb kérdéseimet a parancsnoknak, egyszer csak rnozogni kezdett alattam a talaj. Hirtelen emelkedni kezdtünk, és pillanatok múlva már a fák fölül tekinthettem le a kisszögi tisztásra. Fent csodálatos napsütés, csend, nyugalom fogadott, mivel a szelek szárnyán repültünk, még a légellenállást sem lehetett érezni. Közel 800 méter magasságban szálltunk már, mikor folytathattam a kérdezősködést. A 47 éves kapitány több mint tíz éve - megalakulás óta tagja a hőlégbal Ionosok szolnoki táborának. Eddig 170 órát töltött a felhők között a 2600 köbméteres óriás léggömbbel, legnagyobb magassága melyet teljesített 2000 méter. Negyvenperces légiút után valahol Besenyszög-Zagyvarékas térségében készülődtünk leszálláshoz. Ahogy süllyedtünk, úgy lettek egyre nagyobbak a fák, egyre inkább kivehetőek a talaj változásai. Harmincméteres szán- kázást követően egy napraforgó tábla szélén kötöttünk ki. Miután stabilan feküdt a ballon, még vagy öt percet ücsörögtünk a kosárban, míg teljesen kihűlt a felmelegített levegő. Hamarosan megérkezett kísérő kocsink is. Mikor együtt volt a stáb, újabb meglepetéssel szolgáltak reptetőim. Elmondták, XVI. Lajos francia király nemesi rangot adományozott történelmünk első ballonos ősének sikeres leszállása után. Azóta él‘a hagyomány, a kapitány jogánál fogva gróffá avathatja az újoncot. Mondanom sem kell, Zana Mihály élt a lehetőséggel, megjelölt a tűz és a Föld jegyével, majd mintegy keresztvíz gyanánt megpecsételt az ősök szeretett italával, egy üveg pezsgővel. Szombaton délutántól tehát a tisztességes nevem: Gróf Napraforgóssy (»elei József Repül a súly, ki tudja, hol áll meg? Talán túlzás Enyhe túlzással jelenthetem: szombaton Zagyvarékason MDF-cigányság találkozó volt Nyilván nem azt kifogásolom, hogy ők ott voltak (a szolnoki demokrata fórumosok, parlamenti képviselőik, kormányzati üsztviselők, miniszter, stb., illetve hazánk legnagyobb etnikumának gyülekezete), hanem az tűnt fel, hogy rajtuk kívül viszont alig-alig tisztelték meg mások is a nagy készülődéssel összehozott Nemzeti és etnikai kisebbségek fiataljainak sport és kulturális találkozóját. Mintha mások azt mondták volna: ez az ő bulijuk... Meglehet, a találkozás szó felel meg legkevésbé a valóságnak, hisz - a megyei közgyűlés elnökének, Boros Lajosnak az ötvenedik szülinapja alkalmából a cigányság részéről átnyújtott tortát és köszönetét leszámítva - kevés jele volt annak, hogy érintkeztek, tárgyaltak volna egymással. A két tábor inkább a maga körével-körében csevegett. Persze a riporternek is csak két szeme van, nem láthatta, mi folyik a háttérben, ahová a megnyitó után rövidesen elvonult a társaság legreprezentatívabb része; inkább ott maradt közönségnek a kultúrműsor pódiuma előtt. (Ki is derült nemsokára, hogy a jelenlétére ott van a leginkább szükség.) A kulturális program is azt sugallta, hogy inkább az etnikai, mint a nemzetiségi kisebbségeké itt a színpad, a műsor javát - akárcsak a közönség túlnyomó többségét - legnagyobb etnikumunk adta. Én nem is bántam, szeretem az eredeti cigányzenét és -táncot, amit a szolnoki Roma hagyományőrző csoport igazán magas színvonalú, jól összeállított műsorával, fergetegesen adott elő. (Cigány nyelven énekelt dalaikat a nézők közül többen rögzítették kazettás magnóikra.) Csakhogy a megnyitóbeszédben is emlegetett egymástól tanulás, egymásra figyelés itt körülbelül véget is ért. Mint a „nagy dobást”, végére hagyták a rendezők a székelyudvarhelyi középfokú iskolák tánccsopórtjáL.. Kezdetben valánk vagy százan a „deszkák” előtt. Aztán a tűző meleg elől menekülve (?) az öltönyös vendégek és más „fe- hérbőrűek” jó része elsomfordált Amikor kiderült, hogy több roma nem lesz, szétszaladt az etnikumunk is. Megszámoltam: tizenöten voltunk kíváncsiak (ebből három újságíró) a sok száz kilométerről érkezett székely kisebbség műsorára. Pedig ők nagyon készültek. Még az érdektelenség láttán is. Még a tánc megkezdése előtt az egyik legényke meglátta, hogy a színpad közepére került (az előző tánc lendületétől) egy pi- ros-fehér-zöld zászlócska. Úgy vélhette, arra nem illene rálépni, felemelte, és gondosan visszatette a helyére. Aztán énekeltek és táncoltak, miközben a sietős (?) technikusok szerelték szét a mikrofonokat, tekerték serényen a kábeleket... Kiselőadásuk után mindenről beszéltek, csak a néhányuk számára kínos semmibe vevésről nem. Kérdem az egyik legényt: - nem zavart, hogy tucatnyi néző előtt léptetek fel? Ezt felelte: - sokan látták ezt, csak messziről... Ja, volt még egy csomó árus, míg ott voltam, ők is mérsékelt sikerrel szerepeltek. Szuper-éttermi áron kínálták a sört, a rostonsültet, a kolbászt És volt még csoki, süti, ropi, lufi..., az Aerocari- tas mentőhelikoptere és sok-sok rendőr. Egyiküknél érdeklődtem: - Miért ez a masszív jelenlét? A válasz: Minket azért rendeltek ki ilyen nagy számban, mert háromezer emberre számítottak. Hát, voltunk vagy háromszázan. Bár meglehet, ez is túlzás... M.KLL.
