Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-17 / 139. szám

1991. JÚNIUS 17. Sportextra 7 Kézilabda NB I/B Szép volt, lányok! Nők: JTKF Lehel SC - Debreceni Közút SE 25-20 (15-5) Jászberény, 100 n. V.: Kékes CS„ Ké­kes P. JTKF Lehel SC: Lendhart-Ésik 3, Szegő 6, Tóth, Tarjáni 4, Poljah 2, Molnár 2. Csere: Kovácsné (kapus), Vona, Patay 6, Krisztóf 2, Balogh. Edző: Ugrin György., Gól hétméteresből: 0 ill. 8/1. Kiállí­tás: 2, ill. 0 perc Vörös rózsákkal köszöntötték a jász­berényi lányokat a mérkőzés előtt abból az alkalomból, hogy az NB I/B bajnoka­ként léptek pályára a zárófordulóban, feltűnően gyér érdeklődés mellett. Még körbe sem ért a másodpercmuta­tó, mikor Molnár megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd Poljah és Szegő csatlakozott, 3-0. A szórványos és rá­adásul erőtlen debreceni támadások rendre elakadtak a kemény védőfalon, mígnem Dobai szépített jó indítás után. Könnyedén játszott a JTKF Lehel, oly­kor a labdaeladás, a szellős védekezés is belefért a találkozóba, ami nem zavart néhány nézőt abban, hogy tenyerét összecsapva ne éltesse a nagyszerű lö­vőformában lévő Szegő és társainak megoldásait, 9-2 a 16. percben. Nagy tudásbeli különbség mutatkozott a két csapat között, a hazaiak nem csupán technikailag, hanem fizikálisán is más ,,súlycsoportba”tartoztak, a tudósító dolga szinte csak a gólok számolásában merült ki. Szünet után se változott sokat a helyzet annak ellenére, hogy Agárdi érte el az első találatot, melyre Patay válaszolt pillanatok múlva, aztán még kétszer ismételt gyorsan. A szélső kivá­lóan helyettesítette a büntetőpadon „pi­henő” Szegőt, sőt a második félidő kö­zepéig egyedül felelgetett az egyre sű­rűsödő debreceni gólokra. Ekkor aztán Tarjáni is megrázta magát Krisztóffal egyetemben, miközben Lendhardt már a sokadik hétméterest hárította remek érzékkel. A hajrá ezúttal elmaradt, az ünneplésre áhítozó herényi lányok már csak a végét várták, és így fordulhatott elő, hogy a vendégek öt gólra közelíteni tudtak a hármas sípszóig. A kicsiny, de annál lelkesebb közön­ség készült. Pezsgősüvegek tartalma spriccelt szét a játéktéren, beterítve min­denkit, aki részese lehetett egy új törté­nelmi korszak kezdetének. N.I. Vélemények a bajnoki címről Andrási György szakosztályel­nök: - Ahonnan elindultunk, ragyo­gó erednény született, úgy érzem, a mi fúziónk jól sikerült (Tanítóképző- Lehel SC- a szerk.). Nagyon tetszett, hogy a két csapatot sikerült eggyé gyúrni, jó közösséggé kovácsolni. Kiemelném Hadházi Mária kimagas­ló szereplését, sérülése után Larissza Poljahot láttam a legjobbnak. Tud­juk, erősíteni kell. A képzőbe már felvettünk három játékost, ami in­gyen van, a pénzes átigazolások ez­után következnek. Ugrin György vezető edző: - Ősszel az első három hely valamelyi­kére pályáztunk, de a félszezonban elért vezető pozíció meghozta étvá­gyunkat. Mint mindenhol, menet közben nálunk is voltak konfliktu­sok, de a lányok nagyszerű felfogása és akarata rendre átsegített bennün­ket a nehézségeken. Vezetőinknek köszönhetően jó körülmények között dolgozhattunk egész évben, remé­lem, a jövőben is hasonló felállásban tehetjük tovább a dolgunkat attól függetlenül, hogy valamennyiünk­nek lejár a szerződése. Esztári Lajos technikai vezető: ­Szerintem csapatunk végig kiemel­kedő (80 százalékos) és egyenletes teljesítmény nyújtott, a játékosállo­mány magasan a mezőny fölé nőtt. Az NB I-ben is szeretnénk helytállni, nagyon remélem, az erősítések reali­zálódnak, és jövő ilyenkor ugyan­ilyen boldogan fogunk visszatekinte­ni az elmúlt esztendőre. Hadházi Mária csapatkapitány: - Ősszel mindössze négy pontot vesztettünk, ami alapot adott arra, hogy emeljük a lécet. A tavasz nehe­zebben indult'a vártnál, de szeren­csénkre a riválisok egymás ellen vet­ték el a pontokat, ami saját malmunk­ra hajtotta a vizet. Sérülésem szépen javul, novemberben dől majd el, pá­lyára léphetek-e még. Ha sikerülne, tavasszal lenne egy fél évem az NB I-ben. Takács László szakosztályveze­tő: - Decemberi ígéretünket, misze­rint bajnokok akakarunk lenni - be­tartottuk. Én köszönöm a lányoknak, vezetőtársaimnak a segítséget, nehéz három év után az* hiszem, a csúcson válók meg a csapattól. Elszökkent a Szarvas Férfiak: Szarvas-Törökszentmiklós 35-28 (17-14) Szarvas, 100 n., v.: Sebők, Tiba. TSE: Köteles-Bukta 4, Laki 6, Ko­csis 8, Csuti 4, Kiss 2, Gyányi. Csere: Pintér (kapus), Felföldi, Meter 1, Zsí­ros 1, Medgyesi 2. Edző: Felföldi Zol­tán. A Törökszentmiklós kezdte a játékot, és Kocsis góljával megszerezte a veze­tést. A 7. percben 4-4-ig együtt tartott a két csapat, de később a félidő végéig a Szarvas 3-4 góllal vezetett. A második félidő újra Kocsis góljával kezdődött, majd az 5. percben 20-18-ra feljöttek a miklósiak. A mérkőzés folyamán ez volt a legszorosabb eredmény. Innen kezdve a Szarvas elhúzott, s végig 5-7 góllal vezetett. Összességében a közepes ira­mú és színvonalú mérkőzésen a Szarvas megérdemelten nyert, de a gólkülönb­ség túlzott. Jó: Kocsis, Laki, Bukta, ill. Tóth 15, Gömöri 6, Ferenc 7. Hajik A pezsgő az ünneplés elmaradha­tatlan kelléke. Fotó: N.K. Kézzel, l(ÁB)bal a biztosítósok Sötét felhők gyülekeztek Szolnokon a Tiszaliget felett, miközben színes tréning­ruhába öltözött emberek az Olajbányász- csarnokban dr. Kepes Gábor, az Állami Biztosító vezérigazgatójának ünnepélyes megnyitóját hallgatták. Ezzel kezdetét vet­te az ÁB fiataljainak XIV. országos sport­napjának háromnapos eseménysorozata. Az időjárás kegyes volt a mintegy négy­száz „sportolóhoz”, akik nyolc sportágban azonnal elkezdhették a küzdelmeket a ti- szaligeti létesítmény sportpályáin. Az or­szág különböző pontjairól érkezett embe­rek hét régióba tömörülve alkottak csapa­tokat. A területi együttesek előzetes válo­gatás útján kerültek a legjobbak közé, ők végül is eljutottak az országos döntőbe. A második és harmadik napon kellemes idő­ben színvonalas tollas-, pingpong-, tenisz- és sakkmérkőzéseken, izgalmas foci-, ké­zilabda-, kosárlabda-összecsapásokon, az atlétika területein háromtusában, az egyéni erők összemérése után alakult ki végered­mény. Asztalitenisz: női: 1. Papp Lászlóné (Közép-Magyarország), 2. Molnámé Bol­dizsár Erzsébet (Belvárosi Dél-Budai lg.), 3. Balázs Istvánná (Kelet-Magyarország). Férfi: 1. Szili György, 22. Türei Ferenc, 3. Solt Árpád (mindhárom Közép-M.o.). Ko­sárlabda: női: 1. Közép-Magyarország, 2. Dél-Dunántúl, 3. Észak-Dunántúl. Férfi: 1. Közép-M.o., 2. Kelet-M.o„ 3. Észak- D.túl. Tollaslabda, női: 1. Pista K„ 2. • Slágch E. (mindkettő Észak-M.o.), 3. Me­rényi Andrea (Dél-Dunántúl), férfi: 1. Tü­rei F„ 2. Turzó P„ 3. Szili Gy. (mind Kö­zép-Magyarország). Tenisz, női: 1. Farkas K„ 2. Szerdahelyi Z. (mindkettő Észak- M.o.), 3. Paulik A. (Közép-M.o.), férfi: 1. Szombathelyi P. (Észak-M.o.), 2. Pántya Gy„ 3. Hajdú József (mindkettő Kelet M.o.). Sakk, női: 1. Jurásné (Közép-M.o.), 2. Pozsgai K. (Észak-D.túl), 3. Kissné Kér­dő G. (Közép-M.o.). Férfi: 1. Tröszt M. (Kelet-M.o.), 2. Csucai I. (Generali), 3. Tóth I. (Észak-M.o.). Háromtusa, női: 1. Góga (Észak-M.o.) 2. Mészáros I. (Közép- M.o.), 3. Rácz I. (Nyugat-M.o.). Férfi: 1. Milovanics T„ 2. Rostás P. (mindkettő Ke­let-M.o.), 3. Pál Cs. (Észak-Dunántúl). Kézilabda, női: 1. Közép-M.o., 2. Észak- Dunántúl, 3. Kelet-M.o. Labdarúgás: férfi: 1. Észak-M.o., 2. Kelet-M.o., 3. Közép- M.o. Az összesített pontverseny eredmé­nye: 1. Kelet-Magyarország, 2. Közép- Magyarország, 3. Eszak-Magyarország,4. Észak-Dunántúl, 5. Dél-Dunántúli Igazga­tóság. A sportágankénti legeredményesebb versenyzők meghívást kaptak a szeptem­berben megrendezésre kerülő pénzügyi fiatalok sportnapjára.- Albert ­Kézzel-lábbal a győzelemért Kengyeli kengyelfutás Az évtizedes hagyományt követve idén is megrendezték Kengyelen, az egykori uradalmi birtokon, a környék­beli települések nagy majálisát. Mező­túrtól Rákóczifalváig, Törökszentmik- lóstól Kuncsorbáig minden jelentősebb kispályás focicsapat képviseltette magát a férfi és női mezőnyben. Igaz, az előző hónapban kellett volna lebonyolódnia a küzdelmeknek, de a nagy májusi esőzés akkor elmosta. Most a hirtelen jött káni­kula - és a mezőgazdasági munka lema­radása - tartott távol egyeseket a részt- vételtől, ám így is vagy kétezren látogat­tak ki a Bági majorba. A programot a szokásoknak megfelelően a futók nyi­tották meg, akik a parkerdő felé vezető 2222 méter hosszúságú földúton mérték össze tudásukat. Úgy látszik a közel­múltban lehullott sok csapadék sem volt elég ahhoz, hogy ne nyeljenek több ki- lónyi port a versenyzők, míg a zöldöve­zetben lévő célba érnek. Az abszolút győztes a hazai színeket képviselő 14 éves diák, Fási Zoltán lett. Egy tréfás kedvű adományozó az utolsónak aján­lott fel egy hízott kacsát, így ezért a helyezésért is meg kellett küzdeni. Itt még ép a köcsög. Fotó: M.J. Sok érdeklődőt vonzott az általános iskolás lányok zenés tomabemutatója, melyet a kengyeli testnevelő házaspár. Szigeti Zsolt és felesége tanított be. A produkció után felhangzó taps nyilván kárpótolta őket és tanítványaikat a fá­radságos munkáért. Miközben a csapat­sportok képviselői a sorsolásra vártak, elkezdődtek az egyéni viadalok. Ezek nem kimondottan olimpiai sportágakból tevődtek össze, de mindig elengedhetet­len tartozékait képviselik egy majális­nak. Volt rönkhajítás, helyből távolug­rás, céllövészet és még sok egyéb érde­kesség. A lepényevők összecsapásain a legügyesebbek nem csak jól lakhattak, de még húsz forinttal gazdagabbak is lehettek, mire elfogyasztották az eléjük aggatott lángost, ugyanis a szervezők egyik-másikba belesütötték a fémpénzt. A köcsögtörők nyitóembere az Abád- szalókról átrándult fiatalember, Molnár József volt. Alaposan feladta a leckét követőinek, első csapásra - bekötött szemmel - ripityára törte a karóra húzott edényt. Ezt követően a nap folyamán kevesen mondhatták el magukról, hogy megismételték ezt a remek teljesít­ményt. Akinek most nem sikerült megbirkóz­nia a különböző feladatokkal, jövőre új­ra megpróbálhatja, 1992-ben is lesz kengyelfutás Kengyelen. (gj) Csúcsokat döntöttek a „delfinek” Szombaton délelőtt Szolnokon, a Dam­janich uszodában rendezte meg a Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Úszószövetség a területi delfinbajnokságot, amelyen ki­egészítő számként gyermek- és úttörőver­senyek is szerepeltek. Öt egyesületből - Hódmezővásárhely, Szentes, a Szolnoki Vízügy SE, a Tisza Bútor (Csongrád) és Vác - több mint száz leány és fiú indult a tizenhat számból és negyven időfutamból álló bajnokságon. Kevésnek tűnt ez a szám. Az iskolaszünet miatt? - érdeklőd­tünk Bozsó Istvántól, a megyei szövetség főtitkárától.- Iskola- és pénzszünet miatt - kaptuk a kesernyés választ. - Nem jöttek többek között Kecskemétről, Egerből, Gyöngyös­ről, Békéscsabáról és Szegedről sem. Távol maradtak a mezőtúriak is, akiknél súlyos gondokról hallottunk. De hát nem is lehet csodálkozni, hiszen minden na­gyon sokba kerül. A versenyzők például harminc forint belépődíjat fizettek fejen­ként. Nem beszélve az útiköltségről, az étkezésről és az egyéb kiadásokról. A me­gyei szövetség az uszoda bérleti díjáért 2 ezer 500 forintot fizetett óránként. Mindez a Szolnokra érkezett 7-10 év közötti úszópalántákat nem érdekelte, ők a versenyre koncentráltak. Valamennyien lelkesen, nagy igyekezettel küzdöttek, és a számok befejezése után csillogó szemek­kel érdeklődtek a versenybíróknál az idő­eredményeik után. Takács Zoltán, a Szolnoki Vízügy SE vezető edzője az ORV-seregszemlén azt mondta, hogy a szakosztály minőségét, színvonalát képviselő versenyzőit ezen a bajnokságon indítja. Nos, miként véleke­dik tanítványai szerepléséről, eredményei­ről?- Azok álltak rajthoz, akik Németor­szágban is jól szerepeltek, több új megyei csúcsot állítottak fel, akikkel a szakosz­tályban a magasabb szintű versenyzéssel foglalkozunk. A kiválasztottak a tehetsé­gesek. Több kiemelkedő eredmény és újabb csúcs született. Szabó Géza és Bor- dács Dóra az 50 méteres pillangón újra lefaragott, valamint a megyei delfincsúcs­ból, Vincze Gergely 400 méter vegyesen tizenkét éves rekordot javított, és 50 gyor­son is jobbat úszott régi eredményénél. Jól szerepelt még Molnár Enikő és Drávucz Rita is. A kiegészítő számokban Nagy Gabriella 100 m gyerek háton győzött. Ezek az eredmények már érzékeltetik az új szakosztályi modell helyességét. A szolnoki úszók legközelebb július 14- 15-én az országos delfinbajnokságon in­dulnak, ahol elsősorban a lányoktól vár­nak jobb eredményeket. (pi) Halálugrás elmaradt - egyelőre Szombaton beharangoztuk, hogy né­hány merész fiatalember a szolnoki Ti- sza-hídról leveti magát a mélységbe. És hogy nem áll szándékukban az életüket eldobni maguktól, az bizonyítja, hogy felfüggesztik magukat egy kötélre, és követlenül a víz felett érnek célt. Hozzá is készülődtek az Öllé Attila által veze­tett kötélugró magánklub tagjai a merész mutatványhoz. Azonban ha valaki egy órakor, ahogy hírül adtuk, elsétált a híd­hoz - és ezt sokan meg is tették láthatta, hogy a fiatal sportolók a sétány korlátját támasztották. Elmondták: bármennyire szeretnék, bármennyire megfelelőek a körülmények is a bemutatóhoz, nem ugorhatnak. Későn fordultak engedé­lyért a vízi rendőrséghez, ahol az ilyen kérelem átfutási ideje tizenöt nap, el kell halasztani a látványos eseményt. A kö­vetkező napokban külföldre utaznak, de ha hazatérnek - és minden pecsét rajta lesz az engedélyen (!) - igyekeznek vak­merő mutatványaikkal elkápráztatni a közönséget. Üsse kő, egy-két hetet még tudunk vár­ni!-b-

Next

/
Oldalképek
Tartalom