Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-08 / 132. szám

1991. JUNIUS 8. Megyei körkép Karba tett indulatok Pokol vagy polgári biztonság Tiszaburán? . a közrend-közbiztonság rombolói egyre agresszívebb, gátlástalan magatartást tanúsíta­nak. Nem kímélnek idős, egye­dülálló személyeket, nem kímél­nek gyermekeket, nőket és férfi­akat. A magántulajdon szentsége ismeretlen számukra. Nem tűr­hetjük, hogy községünk pokollá változzon. Ma már senki és sem­mi nincs biztonságban.” Ezekkel az elkeseredett sza­vakkal kezdte „polgártársaihoz” címzett meghívólevelét Tiszabu- ra polgármestere, Szekeres Já­nos. Negyven ilyet küldött szét a faluban, és csaknem mindenki megjelent a hivatal tanácskozó- termében csütörtökön este. Egyi­kük közvetlen a fal mellett ült le, mint megindokolta: „Innen min­denkit látok, és hátulról nem bír leütni senki.”. A polgármester röviden vázol­ta, milyen reményekkel töltötte el a falu lakóit a rendszerváltás: a polgári lét biztonságát várták tőle. Ezzel szemben odáig fajult a dolog, hogy egyetlen lakos sem érzi magát biztonságban a tele­pülésen. A sorozatos bűncselek­mények jogos indulatokat válta­nak ki belőlük. Az utóbbi két napban például öt ilyen cselek­mény történt, jellemzővé vált a vandál, agresszív magatartás. A polgárok azonban elfojtották in­dulataikat, hiszen jogtalanságot egy másikkal nem lehet helyre­hozni. Létrejöttek a községben önszerveződő csoportok, de nem rendelkeztek olyan jogosítvá­nyokkal, hogy hatékonyan tud­tak volna működni. Ekkor merült fel az emberekben az egykori ön­kéntes rendőrség újjászervezésé­nek gondolata. Homályos az önkéntes rendőr­ség ügye a legmagasabb szinte­ken is. Horváth exbelügyminisz- ter tollvonással felfüggesztette működésüket, manapság viszont - főként a falvakban - egyre több karszalagos embert látni ismét. Az egyetlen megnyugtató meg­oldás azonban a rendőrségről szóló törvény megalkotása len­ne, amely magas szintű jogsza­bályként meghatározná a rend­őrök „segítőinek” munkáját is. Ahogy a vidéket járja az ember, egyre nyilvánvalóbb, milyen égető ez a szükség. A polgármester szerint ma is élnek az egykori jogszabályok, ezek alapján a járőröző rendőr mellett működő önkéntes csoport tagjai igazoltatási, elővezetési jogot gyakorolhatnak, igazolvá­nyuk bemutatása után hivatalos személynek minősülnek. A falu­ban úgy vélik, hogy nem a rend­őrség mellett vagy ellen, hanem a hivatásosokkal együtt lenne ér­telme munkájuknak. Sokan kívántak hozzászólni az előadáshoz, csak azt sajnálták, hogy abból a „rétegből’ ’ nem jött el senki, amelynek tagjai a bűn- cselekmények 99 százalékát el­követik. Sokan közülük munka­nélküliek - Dunaújvárosból, Szolnokról elküldték őket -, a se­gélyek jó részét ők kapják. Úgy százan lehetnek közülük, akiket figyelni kell, mert az italravalót rendszeresen becstelen úton pró­bálják előteremteni. „Régen is volt betyár, aki a gazdagtól elvette, amire szüksé­ge volt, de ma az öregasszonyo­kat is meglopják.” A jól megter­mett férfi azt is elmesélte, hogy olyan árult cefrének való szilvát, akinek egyetlen fája sem volt. Elkeseredettek voltak ezen az estén az emberek. Várakozón karba tették a kezüket, de lát­szott, amikor egy-egy felháborí­tó történet hallatán izmaik meg­feszültek, kezeik ökölbe húzód­tak. „Nyugodt ember legyen, hogy ne vágja szájon, aki az any­ját szidja.” A megoldást az ön­kéntes rendőri szolgálat felállítá­sában látják, de számítanak a jár­őröző rendőrök gyakoribb láto­gatására is. Levélben megkeres­ték megyénk országgyűlési kép­viselőit, és hatékonyabb munká­ra kérték őket annak érdekében, hogy „a választópolgárok minél előbb nyugodt körülmények kö­zött végezhessék munkájukat, nevelhessék gyermekeiket és gondoskodhassanak szüléikről, nagy szüléikről. A nagypolitikai csatározások közepette legyenek figyelemmel az egyszerű polgá­rokra. Kérjék ki véleményüket, és ne politikai indíttatásból hoz­zák meg döntéseiket”. B. Cs. TERMELŐK! GAZDÁLKODÓK! FARMEREK! Terményeik értékesítésének gondját a leggazdaságosabban és az Önök számára a legelőnyösebben oldja meg az ország legnagyobb zöldség-gyümölcs felvásárló piaca! KÖZVETLEN ÉRTÉKESÍTÉS A LEGKEDVEZŐBB ÁRON1 A BUDAPESTI BOSNYÁK TÉRI PIAC MEGSZŰNÉSÉVEL EGYIDŐBEN, 1991. JÚLIUSÁBAN NYIT AZ ÚJ NAGYBANI ZÖLDSÉG-GYÜ MÖLCS PIAC A BUDAPEST XX. KÉR. NAGYKÖRÖSI ÚTON, A KAMIONPARKOLÓ MELLETT. Megközelíthető autóbusszal a Nagykőrösi útról, vagy az M/5-ös autópályáról, a kamionterminál leágazásánál. NAGY TERÜLETEN, KULTÚRÁLT SZOLGÁLTATÁSAIVAL AZ ÖNÖK ÉS VÁSÁRLÓIK ÉRDEKEIT SZOLGÁLJA. ÁRUSÍTÓSTAND BÉRELHETŐ ALKALOMRA ÉS HOSSZÚ TÁVRA EGYARÁNT. Érdeklődni lehet: Nagybani Piac Kft. 1093 Budapest, Vámház krt. 1-3. Tel.: 06-1/117-6850, fax: 06-1/117-6862. JÖJJÖN EL! VARJUK ONT! MEGERI! Az őszinte, tisztázó beszéd nem árthat Örök béke Kunmadarason A kunmadarasi zsidópogrom ma már történelmi lecke. Szomorú, le­hangoló lecke, amit azonban mind­éképp érdemes megtanulni és fej­ben tartani. A nagyközség súlyos árat fizetett 1946. május 21-i, ked­di napjáért. Hogy mi történt ezen a véres hétköznapon, egy szemtanú, Sulymosi István - aki rendőrként asszisztálta végig az eseményeket - így meséli el.- Tizenkét éves korom óta cseléd voltam, majd később pásztor, és 1946-ban kerültem a rendőrség­hez. Kunhegyesen szolgáltam a kapitányságon, 1946. május 20-án, hétfőn este szólt a telefon, hogy azonnal induljunk át Madarasra, mert lázongás van. Lovas kocsira, oldalkocsis motorkerékpárra kap­tunk, és bevonultunk Kunmada­rasra. Estére lecsillapodott a nép, de kedden reggel újra kezdődött minden. Amikor a zsidók kipakol­tak a piacon tojást, ezt-azt, a pa­rasztok felborogatták az asztalu­kat, aztán elindult a nép, és házról házra járva üldözni kezdték a zsi­dókat. Hogy miért? Volt, aki azt állította, hogy a rokonságából egy gyereket elsinkeltek a zsidók, mire a nép felzúdult. Mi, rendőrök, csak kísértük a tömeget, mint puliku­tyák a nyájat. A helyzet ugyanaz volt, mint most, le volt bénulva a rendőrség. Az előző évben egy rendőr véletlenül lelőtt egy orvhor­gászt, így igencsak meg volt szigo­rítva a fegyverhasználat. Mi tehát csak asszisztáltunk, de azt is el kell mondani ma már, hogy közülünk sem akarta mindenki teljes szívvel a rendcsinálást. Na, a felhecceit tömeg először agyonvert egy terménykereskedőt,^' és amikor már nem mozdult, lovas- . kocsival hajtottak rajta keresztül. A terménykereskedő után egy szikvízüzem-tulajdonos követke­zett, őt kapta kézbe a tömeg, szo­rult is feleségestől. Az asszonynak rövid haja volt, akár egy férfinak, emlékszem, a verés után megrázta a fejét, és úgy becsapott vérrel, hogy majd megfulladtam. A férje, Józsi bácsi ott feküdt az árokban a fiával, Sanyival. Az egyik zsidó bezárta a lakás ajtaját, felvett egy piszkafát, és két­ségbeesésében azt kiabálta: „Ne jöjjön közel senki, mert fegyver van nálam!” Dehogy volt nála fegyver, honnan lett volna. Na, a rendőrök erre bementek: „Fegy­vert rejtegetsz?” Kihozták a rend­őrök, ő jött is ki kezesen, mert biz­tonságban érezte magát, hiszen ott voltak mellette a hatóság emberei, aztán kint egy asszony nekiesett, és egy iólábszárcsonttal az aranyfo­gát kiverte, fejét ütötte, míg vérbe nem borult, egyszóval rossz vége lett. Szolnokról jöttek aztán tisztiis­kolások rendet tenni. Tőlük azon­ban nem riadozott a nép, úgyhogy szóltunk a szovjet parancsnokság­nak. Az lett nekik mondva, hogy a kommunisták ellen fellázadt a falu. Öt szovjet katona jött, de amikor az emberek meglátták őket, men­ten szétszaladtak a szélrózsa min­den irányába. Bejöttek az oroszok a rendőrparancsnokságra, és kér­dezték a részleteket, hogy mi tör­tént. Én tudtam velük beszélni, mert a fogságban megtanultam. Mikor mondtam, hogy a zsidókat bántották, azért kellett jönniük, még nem is tetszett nekik: „Hát miért azt mondtátok, hogy a kom­munisták ellen lázadtak?” Ugyancsak kortörténet az is, ahogy az esetről a korabeli sajtó beszámolt. A Tiszavidék, a csütör­tökön és vasárnap megjelenő me­gyei újság természetesen az első oldalon foglalkozott a kunmadara­si üggyel. Megvonta a lap a mérle­get is, ezek szerint a „fasiszta za­vargásnak” két halottja, három sú­lyos és tizenöt könnyebb sebesült­je volt. Ezt írja az újság: „A fasiz­mus patkányai előbújtak odvaik- ból, és fogukat belevájták a de­mokrácia simogató, megbocsátó kezébe. Fel akarták tépni a nemzet alig behegedt szörnyű sebeit. A Hitler-hordák által vesztőhelyre hurcolt és a végpusztulástól utolsó percekben megmentett magyar zsidók, férfiak és asszonyok meg­kínzott teste kapott magyar földön halálos sebeket, amikor minden magyar számára szabadságot hir­dettünk. A lázadás szervezőiről már lehullott az álarc. Ott látjuk a fasiszta és nyilas érzelmű levente- főoktatót és a köréje csoportosuló, magyar vérre szomjazó Hunyadi páncélgránátosokat. ’ ’ És a sajtó már az ítéletet is su­gallja: „Jöjjön a bakó, mert aki <íVÍ8S2£éltia demokrácia szelídségé­vel és Szabadságával, hulljon abba a sírba, amelyet nemzetének akart megásni.” Azért nem volt egyértelmű, mi­lyen álláspontot is képviselt való­jában a madarasi véres esemé­nyekkel kapcsolatban az akkori politika. Hiszen amint az a közel­múltban egy rádióriportban el­hangzott, a fővárosi zsidótüntetés résztvevőit, akik egyébként „Soha többet Kunmadarast!” táblával vonultak fel a fővárosban, a rend­őrség cionizmus vádjával őrizetbe vette. Ki érti ezt? Kunmadarason egyébként jó ideig nem csillapodtak a politikai indulatok, hiszen előbb 1951-ben telepítettek innen ki hét családot a Hortobágyra, majd 1953-ban több mint száz embernek kellett távozni a községből kényszerlakhelyre. Hát persze, hogy a nép mindezt 1946 következményének tartotta, még akkor is, ha az ok-okozati összefüggést mindmáig nem sike­rült kimutatni. Az utóbbi években számos pub­likáció próbált választ keresni arra a kérdésre, vajon mi motiválta Kunmadaras zsidóellenes hangu­latát? Nagyon logikusnak tűnik az az indoklás, miszerint a deportá­láskor széthurcolt zsidójavak visszaszármaztatása nem esett jól azoknak, akik már sajátjuknak te­kintették az elhordott vagyontár­gyakat. Aztán a zsidók jobbára ke­reskedők voltak, akik szívesen ad­tak hitelt vásárlóiknak, így a falu népe bizonyos anyagi függőség­ben állt velük szemben. Amikor a boltosok visszatértek a deportálás­ból, velük valójában a hitelezők jöttek meg, márpedig ha valakit az adósságára figyelmeztetnek, nem veszi jó néven. Az is igaz persze, hogy a középkori eredetű vérvád is megtalálta a maga híveit, és az a rémhír, miszerint a zsidók kolbászt csinálnak a keresztyén gyerekek­ből, ugyancsak olaj lehetett a tűz­re. Az igazsághoz tartozik, hogy a rendszerváltás nem ment pusztán énekszóval-muzsikával. Karca­gon egy tüntetést oszlatott fel a rendőrség, amelyre a népbíróság épülete előtt került sor, ez alka­lommal fegyver is eldörrent, és a „riasztólövés” egy közelben lévő gyermeket súlyosan megsebesí­tett. Hírt ad a sajtó arról is, hogy szinte megyeszerte rongálták a zsi­dótemetőket, és a közbiztonság­nak aligha tett jót a bizonytalanko­dó rendőri szellem. Kovács Ferenc polgármester nem tagadja, egyáltalán nem örül annak, hogy ismét a falu múltjának e sötét foltját idézzük fel. Azt mondja, nagy árat fizetett mindezért Kunmadaras, hiszen a Szolnok megyei vezetés évtizedekig éreztette a község­gel, hogy nem felejtették: Kunmadaras az, ahol... Amikor szóvá teszem, hogy az őszinte, tisztázó beszéd nem árthat, és különösképp gyó­gyíthatja a sebeket a közös emlé­kezés a falu polgáraira, a falu ve­zetője rábólint, s elmondja a terve­it. Egy emlékparkot álmodik, ahol egyazon mementó őrizné az emlé­két a háborúk áldozatainak, min­den halottnak, akinek a lelke Kun­madaras fölött lebeg. Az emlékmű úgy két-két és fél millió forintba kerülne, s ehhez a községi elöljá­róság a hozzátartozók anyagi tá­mogatását is kéri. Csekkeket kül­denek a világ minden tájára, a szét­szóródott zsidóknak, s várják az adományokat. Mert mint mondja, ez a falu már nem az a falu, hiszen valamikor Kunmadarasnak ki­lencezer lakosa volt, ebből kétszázötven a zsidó és háromszáz a cigány. Ma a hatezer-ötszáz lel­kes községben egyetlen zsidó csa­lád él, és ezer cigány. Ám azoknak az emléke, akik valamikor mada­rasi polgárnak vallották magukat, nem mehet feledésbe. Amit minél hamarabb el kellene felejteni, az május 21-e, 1946-ból. Egy felfor­dult világ, a háború borzalmait még az idegeiben hordó közösség megmagyarázhatatlan cselekede­te, ami után nem jöhet más mára, mint a megbocsátás és az örök időkre szóló béke Kunmadarason is. Palágyi Béla

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom