Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-06 / 130. szám
JÁSZ-NAG YKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP II. évfolyam 130. szám 1991. június 6., csütörtök Ára: 7.90 Ft Kétharmados törvényre van szükség Nem tisztázódott az állam és az egyház viszonya Pető Iván, SZDSZ-ffakcióveze- tő napirend előtti felszólalásával kezdődött meg az Országgyűlés szerdai plenáris ülése. A politikus nehezményezte, hogy a televízió nem közvetíti az Országgyűlés szerdai munkanapját, de még videofelvétel sem készül a Parlament belső tv-láncán. Szabad György házelnök arról tájékoztatta a képviselőket, hogy bár ősszel a tárgyalások megszakadtak a Magyar Televízióval, ő folyamatos kontaktusban van annak vezetőivel. Ezután az elnök bejelentette, hogy az ügyrendi bizottság és az alkotmányügyi bizottság javaslatára a jövő hétfőn kezdődő ülés tárgysorozatára felkerül a kárpótlásról szóló törvényjavaslat. E bejelentés után folytatódott az immáron harmadik hete tartó általános vita az egyházi ingatlanok sorsát rendező törvényjavaslatról. Éles polémia alakult ki a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között. Előbbiek sorozatban adtak hangot értetlenségüknek amiatt, hogy a törvénytervezet szellemével, törekvéseivel minden honatya deklaráltan egyetért, ám az ellenzékiek különböző kifogásokkal igyekeznek megtorpedózni a törvény elfogadását. Az ellenzék részéről leginkább azt kifogásolták, hogy a törvény nem tisztázza az állam és az egyház viszonyát, pontosabban e kapcsolatrendszerben esetenként meghatározó szerepet kapna az állam, s ez a napi életben az elmúlt évtizedekben tapasztaltakhoz hasonló anomáliákat okozna. A legélesebb bírálatot az SZDSZ-es Szigethy István fejtette ki. Szerinte a tervezet alkalmatlan a megvitatásra, alkotmányellenes volta miatt - ez volt az alkotmány- ügyi bizottság állásponja is - nem lehet részletes vitára bocsátani. Mivel kétharmados törvényről van szó, „ígéretet tett arra”, hogy ha az önkormányzatokat érintő problémák ügyében nem sikerül kompromisszumot kötni - ebből a tervezetből nem lesz törvény. Dán Quayle elutazott Hivatalos magyarországi látogatásának befejeztével szerda délelőtt európai kőrútjának következő állomására, Lengyelországba utazott Dán Quayle, az Amerikai Egyesült Államok alel- nöke. Áz amerikai politikust Somogyi Ferenc külügymi- nisztériumi államtitkár búcsúztatta a magyar és amerikai nemzeti lobogókkal díszített Ferihegyi repülőtéren. Lebuktak a hnnkóhamisitók Jugoszláv állampolgár megbízásából egy tatabányai betéti társaság Tatán üzemelő fénymásoló berendezésén hamisították, sokszorosították a közelmúltban forgalomba hozott hamis ötezer forintosokat és 1000 schillingeseket. A hamis bankjegyek készítőjét - a bt. vezetőjét - és a megrendelőt letartóztatta a Győr- Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. Startolt a Columbia Az amerikai Columbia űrrepülőgép négy férfi és három női űrhajóssal a fedélzetén szerdán délután, közép-európai idő szerint fél négy előtt öt perccel felszállt a floridai kilövőállomásról. Két hét leforgása alatt ez volt a harmadik visszaszámlálás, az előző kettőt műszaki problémák miatt le kellett állítani. A szerdai indítást is 84 perccel elhalasztották az eget elborító viharfelhők miatt. Az űrrepülőgép 29 kísérleti patkányt és 2470 parányi medúzát is szállít: az űrhajósok azt vizsgálják majd, hogyan viselkednek a súlytalanság állapotában. Felújítják a tiszaugi hidat. A híd szerkezete már a huszonnegyedik óráját éli. Jelenleg a feladatok meghatározását végzik. Előreláthatólag jövő év szeptemberében lesz a teljes átadás. Fotó: Tarpai Cél: a világkiállítás Bővül a tiszakürti arborétum Új természeti szerepkörrel bővül a Tiszazug csodálatos növényi gyűjteménytára, a tiszakürti arborétum: a meglévő terület bővítésével életre keltik a tájegység hajdan gazdag, ma már elpusztult kertkultúráját. Körülbelül négyezer négyzetméternyi - a meglévő arborétumhoz csatlakozó - területen botanikus muzeológusok más szakemberek segítségével eredeti paraszti szőlő- és gyümölcsöskerteket telepítenek. A nemes szőlő- és gyümölcsfajták mellett egyes kertekben helyet kapnak az árterekről származó, vadontermő gyümölcsfák, vadszilvák, vadalmák, vadkörték stb. is. A vadalanyokat a tiszai árterületekről úgy gyűjtik össze és telepítik el, hogy valamennyi jellemző kultúra jelen legyen. A vad gyümölcsösök génbankként is szolgálnak. A szőlő- és gyümölcsöskertekből természetesen a gazdasági létesítmények sem hiányoznak. Olyan skanzent is létesítenek, amelyben komplett tanyai épület, présház, bortárolókamra és egyéb nádfedeles építmény, valamint egy kiállítóterem is megtalálható. A kibővített arborétumnak már a világkiállítás idején idegenforgalmi szerepet szánnak, a mielőbbi megvalósításához a kezdeményező muzeológusok alapítványoktól várnak segítséget. Pártok, taglétszámok a megyében Bemondásos alapon Pénz az általános iskoláknak A Megyei Munkaügyi Tanács döntése alapján minden 14-17 év közötti fiatal, akinek nincs munkahelyé és semmilyen oktatási intézménybe nem nyert felvételt, a Foglalkoztatási Alapból fejenként 10 000 forintot kaphat. Pontosabban azok az iskolák, amelyek biztosítják számukra a legalább napi 4 órás foglalkoztatási lehetőséget nem iskolarendszerű képzés keretei között. Feltétel, hogy a gyerekeknek valamilyen betanított munkára jogosító képzést adjanak. Ez lehet a szőnyegszövéstől kezdve, főzésen keresztül, hímzésig sok minden. Az említett összeget, áz 1990. évi 104. törvény alapján, az önkormányzatok hasonló mértékben kiegészíthetik. Erre ők normatív állami támogatás útján fedezettel rendelkeznek. Nagy kérdés, hogy a kétféle pénz találkozik-e? A legtöbb önkormányzatban megvan a szándék arra, hogy ezt a pénzt valóban erre is fordítsák, felismerve a dolog jelentőségét. Azt, hogy nagy gondot vehetnek le vállukról ezek az iskolák. Tulajdonképpen az iskoláknak, együttműködve a Megyei Munkaügyi Központtal, annyi a feladata, hogy kérjék ezt a pénzt. F.I. Mennyi a tagság száma és milyen tendenciák tapasztalhatók a létszám alakulásában? - ezt a körkérdést intéztük a megyében működő pártok egy részéhez. A bemondásos alapon közölt adatokat természetesen nem kívánjuk kommentálni. Megjegyezzük azonban, hogy a párt, a párttagság fogalma ma más értelmű, mint az ideologikus alapokon állt volt MSZMP esetében - lazább szerveződést, kötetlenebb tagsági viszonyt jelent. Az is biztos, hogy egy-egy párt tényleges politikai erejét, társadalmi befolyását nem lehet pusztán a tagság száma alapján reálisan megítélni. Ugyanakkor a taglétszámot mégsem lehet teljesen figyelmen kívül hagyni, hiszen a párt elsődleges bázisa mégiscsak saját tagsága, mert a szimpatizánsok tábora nem mérhető naprakészen és egyébként is állandóan változik. Ezek előrebocsájtásával - és annak figyelembevételével, hogy ma nem jellemző a pártosodás - nézzük az adatokat! A Magyar Demokrata Fórum taglétszáma a megyében - Tóth István elnök szerint -1000- 1200, akik 38 működő szervezetben tömörülnek. A tagság létszáma az országgyűlési választások óta csökkent, de az utóbbi időben - ahogy az elnök elmondta - némi emelkedés tapasztalható. A nyilvántartottak 40 százaléka nevezhető aktívnak, mozgathatónak. Az MDF legjobban szervezett a Kunságban és a Tiszazugban, leggyengébb a Jászság alsó részein. A tagok havi tagdíja általában 100 forinttól kezdődik és a keresettől függően alakul. A tag- díjfizetési készséget az elnök jónak nevezte. A Kisgazdapártnak a megyében több, mint 3800 tagja van - tájékoztatta lapunkat Ecseki József, a megyei szervezet főtitkára. Némi taglétszámcsökkenés itt is tapasztalható a választások óta. Ä főtitkár szerint a tagság 90 százaléka aktív - ebben erősen szerepet játszik a földvisz- szaigénylés. A Kisgazdapárt különösen erős Törökszentmik- lóson, Kunhegyesen, Túrkevén, gyengébb Jászberényben. A tagdíj nagysága a keresettől függően változik, a „fizetéssel nincs baj”. A Szabad Demokraták Szövetsége kb. 1000 tagot számlál a megyében, akik közül 30 százalék tekinthető aktívnak - tájékoztatott bennünket Erdei Péter területi szervező. A választások idején több tagjuk volt. Az „abszolút passzív” tagok aránya 40- 45 százalék. A párt Tiszaföldvár környékén, Karcagon, Kisújszálláson, Tiszafüreden a legerősebb, gyengébb Kunmadaras térségében. Tagdíjfizetésnél gyakran előfordulnak több hónapos késések. (Folytatás a 2. oldalon) Újabb fordulat a Tiszába fulladt fiatalember ügyében A másik fél mást monfk A hármas szűrő buktatói / Göröngyös út í- az igazgatói székig Hétfői lapszámunkban írtunk „Éretlen a tantestület, vagy...” címmel a szolnoki K. Bozsó Úti Általános Iskolában, Ferencz Attiláné mellett kialakult tantestületi közhangulatról. A pedagógusok azok után is régi vezetőjüket szeretnék az iskola első emberének tudni, hogy őt az önkormányzati közgyűlés nem nevezte ki i gazgatói feladatok ellátására. Munkatársunk a témában érintett önkormányzati vezetők véleményét is kikérte.- Az iskolaigazgatók kinevezésére a közgyűlésnek az oktatási bizottság tesz javaslatot. Mire alapozzák adott esetben a nevelőtestületek javaslatától eltérd véleményüket? Konkrétan: Ferencz Attiláné igazgatói alkalmatlanságának véleményezéséről van szó. Kovács Líbor az oktatási bizottság vezetőjeként nyilatkozott: (Folytatás a 2. oldalon) Polgármesterek voltak szerkesztőségünk vendégei Az Axel Springer Magyarország Kiadói Kft. Megyei Irodája s az Új Néplap Szerkesztősége megyei települések polgármestereit látta vendégül tegnap Szolnokon. A találkozón, amelyen részt vett dr. Bayer József, a kiadói kft. ügyvezető igazgatója, egyebek között tárgyaltak egy, a megyei településekről szóló almanach kiadásáról, s tapasztalatcserét folytattak a résztvevők a szerkesztőség és az önkormányzatok együttműködéséről. A délután folyamán dr. Bayer József találkozott és eszmecserét folytatott dr. Skultéty Sándor köztársasági megbízottal, Boros Lajossal, a megyei önkormányzat elnökével és König Lászlóval, Szolnok város polgármesterével. Bebizonyítjuk, hogy a nyugati színvonal nem mindig a legdrágább. A Fehér Házban a legolcsóbb a kozmetika, Lego, Barbie, strandcikk, aranyékszer. Aki tud egy helyet Szolnokon, ahol a padlószőnyeg-, pvc-, függöny- és tapétaválaszték nagyobb, mint az INKU- osztályon (kb. 1200 áruféleség), kap egy üveg pezsgőt.*56178/1* (jókai u. 3. Tel.:(56) 34-455,34-743 Fax: (56) 34-7 Lapunk tegnapi számában Blaskó József, a szerencsétlenül járt Kolláth Lajos barátja mondta el a történetet. Még tegnap taxisok jártak szerkesztőségünkben, akik közölték, a történet egészen másként esett meg, s előadták a saját verziójukat. Két vélemény is érkezett, az egyik szerzője felfedte kilétét, a másik nevének elhallgatását kérte. (Folytatás a 2. oldalon)