Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-01 / 126. szám
Szolnoki Extra 1991. JÚNIUS 1* Hogyan értékelik önmagukat? Kérdés: meddig működnek? Első szabadon választott parlamentünk nemrégiben ünnepelte születésének első évfordulóját - nem hangos csinnadrattával, hanem csak szerényen, csendesen. Tudjuk, az Országgyűlésről erősen megoszlanak a véle- mények. Vannak, akik szimpátiával, jóindulattal viseltetnek iránta, és vannak, akik nem. De milyen ez a parlament „belülről”? Megkértük Szolnok két egyéni választókerületi honatyáját - Halász Istvánt és Petronyák Lászlót hogy mondják el tapasztalataikat és tegyék mérlegre saját egyéves munkájukat. Nézzük a válaszokat! Halász István: - A szabadon választott parlament egy évének tanulságait és saját munkám összefoglalását kicsit messzebbről kezdem. Magyarországot a mohácsi csata elvesztése óta idegen nemzetek tartották gyarmati sorban. Függetlenségét június 30-án nyeri vissza fél évezred után. Amilyen fölemelő érzés újból szabad országban élni, olyan váratlanul és fölkészületlenül érte az embereket a változás. Igen, változás, és nem váltás! A változás mindig egy folyamat, melyben a résztvevők aktív részvétele meghatározza a minőséget és az átalakulás sebességét. Az új politikusok nem Moszkvában tanulták a „szakmát”, hanem ellenzékiként idehaza. A választások után ki is derült hamar, hogy mind az ellenzék, mind a koalíció bizony még tanulja a parlamenti demokráciát. A munka akadozva indult, mint egy al- kalmailag összeállt futballcsapat játéka. Nem egyéni „sport” ugyanis a képviselőség, hanem a legmagasabb rendű csapatjáték. Sokan még ma sem veszik ezt figyelembe, ezért lassú egy- egy törvény átfutási ideje. Kiderült, hogy a plenáris ülés nem alkalmas az érdemi vitára. A televízió közvetítése miatt színjátékká vált, és a legtöbb képviselő szereplési kényszert érezve (otthon a választók szinte elvárják, hogy időnként „megnyilvánuljon” a képernyőn) kisajátítja a „pályát”, így nem alakulhatott ki a mai napig sem az igazi csapatjáték, de már formálódik. A kormánypárti képviselőnek nem az a feladata, hogy egy benyújtott törvénytervezetet utólag alakítson. Nyomást kifejtve, az előkészítésben kell tevékenyen részt vennie. Igaz, hogy ez nem látványos, de sokkal hasznosabb. A világon egyedülálló az az anomália, hogy politikai államtitkárok (a kormány tagjai) módosító javaslatokat nyújtanak be... A csapatmunnkában nélkülözhetetlen a hátvédsor, vagyis a választókörzet MDF-tagjainak és szimpatizánsainak aktív segítsége. Nélkülük a kapcsolat a lakossággal megszakad. Sajnos szomorú tapasztalatom, hogy az önkormányzatok nem igénylik a képviselő segítségét, sok önkormányzat olyankor tartja üléseit vagy a falugyűlést, amikor biztosan nem tudunk elmenni, mert a Parlamentben vagyunk. Ez többszöri kérésem ellenére sem változott a mai napig, így választóim jogosan hiányolnak például Tiszasülyön vagy Nagykörűben ... Ezúton is kérem a tisztelt polgármesterket, gondoljanak a választóik és a képviselő kapcsolatára is. Mit végeztünk egy év alatt? Magyarországon olyan átalakulás zajlik, amelyre soha nem volt példa a történelemben. Nem hasonlítható ez az átalakulás (és egyben országépítés) sem a II. világháború utáni időszakra, sem a volt NDK és NSZK egyesítésére, sem a volt diktatúrák (Chile, Spanyolország, Korea) demokratikus átalakulására. Sehol nem kellett ugyanis egyszerre (vagyis történelmileg rövid idő alatt) több száz törvényt újra megfogalmazni, s közben az országot működésben tartani, sőt fejleszteni. Ezt a folyamatot egy olyan födémcseréhez tudnám hasonlítani, ahol a lakó nem tud kiköltözni - mert nincs hová -, de a munkát el kell végezni. A födémcsere így tovább tart, több piszokkal, kellemetlenséggel és sokkal több munkával jár. Vagyis nekünk az országot lakva kell átépíteni. Higyjék el, Tisztelt Honfitársaim, nem kellemes érzés ezt a rengeteg romot (erkölcsit is), szenvedést látva programunk és vállalásunk megvalósításáért, az ország felemelkedéséért naponta elviselni a meg nem értést, elégedetlenséget, de nem azért vállaltuk ezt a hálátlan feladatot, hogy sajnáltassuk magunkat. Sokan még szítják is az elégedetlenséget, pedig nem is olyan régen talán ők voltak, akik aktívan részt vettek a szocialista Magyarország felvirágoztatásában, és felelősek érte, hogy ide jutottunk. Aki nem csukja be a fülét, az meghallja a világból érkező híreket: Magyarország előtt óriási lehetőség áll! Széchenyivel szólva: „Magyarország nem volt, hanem lesz. ’ ’ Petronyák László: - Számvetést készíteni egy ilyen eseménydús, röpke esztendőről igen nehéz feladat, különösen, ha számításba vesszük, hogy a jelenlegi helyzet kissé felemás. Ha szigorúak vagyunk önmagunkhoz, márpedig annak kell lennünk, és „negatív szemüvegen” át nézzük a valóságot, akkor nem lehetünk elégedettek az élet- színvonal és az infláció alakulásával. Az ország belső stabilitásával (gazdaságipolitikai) és a külpolitikai pozíciók alakulásával viszont igen - különösen, ha ezeket a többi volt szocialista ország viszonyaihoz hasonlítjuk. Másrészt két okból is igen nehéz összegezni az eltelt évet. Először is: az elkezdett ügyek helyi, megyei haszna, látszata a legtöbb esetben csak később érződik majd; de az is hozzájárul ehhez, hogy képviselőtársaim többségével együtt le kellett számolnunk a gyors megoldások, illetve az azonnali eredmények illúziójával, mert ezekre az örökölt és a mostani gazdasági-etikai- kulturális állapotok nem adnak módot! Azaz: magam is többet és gyorsabban akartam tenni, mint amennyit a mai helyzetből eredő cselekvési lehetőségek engednek! De nem szabad türelmetlennek lennünk, mert a gyökeres rendszerváltás nem megy máról holnapra! Mindezek ellenére nem vagyok elégedetlen, mert a megye, a térség mai és későbbi fejlődése érdekében - és hangsúlyoznám: elsősorban az itt élők érdekében - számos olyan lépést sikerült tennem, amelyek beértével - bízom benne - emelt fővel tudok majd választóim elé állni a ciklus végén. Most csak néhányat említenék ezek közül: Legfontosabbnak kezdettől a gazdasági kérdéseket tekintettem, mert ezektől függ a térség fejlődése és az emberek boldogulása. SikeKépviselők mérlegen Zongor úr, a telefonáló, a Wittmann utcában lakik. Ez valahol a világ végén, de legalábbis Szolnok-Szan- daszőlős határában található, ott ahol szinte a madár se jár. Jár azonban a közterület-felügyelő, akinek - többek között - szemet szúrt Zongor úr sódere, ami a telek előtt, az utcán „fekszik”. A közterület-használatra korábban volt is engedélye, ez azonban március 31-én lejárt, és nem hoszszabbíttatta meg. Erre mindjárt meg is büntették, de hogyan? Figyeljük csak! Zongor úr egy papírt talált a postaládájában, amelyen tudomására hozzák, hogy feljelentik a „rest’ ’ sóder miatt. Csakhogy a papír szerint egy másik lehetőség is adódott volna az ügy rendezésére, minthogy az is rajta van: „Figyelmeztette”. Ezt viszont áthúzták. Csak úgy, távollétében elintézték a formaságokat. Nem úgy, hogy „Elkészülni, vigyázz, rajt! ”, hanem egyből „Rajt”. A pláne az egészben, hogy Zongor úr szinte mindig otthon tartózkodik, hiszen boltja van. De nem, nem vártak rá. Kész, végeztünk, hatszáz. No erre „pöc- cent be” Zongor úr. Ajánlotta is, hogy inkább a városközpontban sürgölődjenek hivatalosék, ne itt, ahol senkit nem zavar a sóder. Ott volna mit tenniük. Van benne valami... Telefonfülkék mozgás- korlátozottaknak Rászorul néha az utcai fülkére az, akinek nincs otthon telefonja. Mostanában azonban elég sok a gond a nyilvános állomásokkal. Néhányan - a minimális pénzszerzési lehetőség mellett - indulataik levezetésére használják azokat. Kiszedik a nyomógombokat, betörik az ablakokat, néha az egész készüléket elviszik. Jól megterhel ik ezzel aTávköz- lési Vállalat költségvetését. Az áldatlan állapotok enyhítésére Dél-Afrikából hoznak be mintegy kétezer, úgynevezett „vandálbiztos” készüléket. A fővárosban elkezdték próbaüzemüket. Hogy városunkba mikor jutnak el ezek? A jövő zenéje. Az viszont már tény, hogy a vállalat öt, a mozgás- sérültek részére alkalmas fülkét helyez el a település különböző pontjain. Az első kettő a Ragó Antal úton, illetve az Ady Endre út 18. szám mellett kerül telepítésre, a további hármat a Mozgássérültek Egyesületével egyeztetve rakják majd le. Kilencvenkettőezer forint darabja a harmonikaajtós fülkének. Nincs küszöb, a kézibeszélőt egy karra lehet helyezni, és így egy kézzel tárcsázható a szám. Köny- nyen kezelhetik a gyerekek is, hiszen minden alacsonyabban van, mint normál esetben. A fülkében viszont a régi készülék marad egyelőre, ezért kétséges, hogy sokáig használható állapotban várja a telefonálni akarókat. - b Fotó: I. Cs. Fő szerep a játékautomatáké Zenés presszók nyomában rült elvi és anyagi támogatást szereznem az illetékes szakminisztériumoktól - s reemélhetőleg így is lesz - a 4-es főút Szolnokot elkerülő szakasza megépítésének befejezésére, dr. Bede János, a Megyei Közúti Igazgatóság vezetőjének közreműködésével; valamint a megyeszékhely vonzáskörzetében lévő települések infrastruktúrájának fejlesztésére. De ugyanígy említhetném a Magyar Gazdasági Kamara Szolnok Megyei Csoportjával kialakított szoros kapcsolatot, amelyek keretében évente 4-5 nagykövetet és országuk gazdasági szakembereit hívom meg Szolnokra. (Legutóbb ilyen volt a lengyel és az olasz nagyykövet és a hozzájuk csatlakozó szakemberek látogatása.) Azt is fontosnak tartom, hogy a PHARE-program kapcsán külföldi támogatást és üzleteket szerezni a megyében működő cégeknek. De ugyanilyen jelentősnek tekintem a kulturális adottságok javítását, változtatását is. Ennek érdekében kezdeményeztem Olaszország budapesti nagykövetének meghívását Szolnokra, amely a gazdasági lehetőségek feltárásán túl azzal a haszonnal is járt, hogy a jövő tanévtől mód nyílik olasz anyanyelvű tanárok szolnoki vendégműködésére, amellyel megnyugtatóan bővül az itt tanuló közép- és főiskolások idegen nyelvi képzése. Bár egyelőre csak a tárgyi segítség adásáról van szó, a későbbiekben minden bizonnyal mód nyílik az olasz nyelvű oktatás kiszélesítésére. Ezek a kezdeményezések hasznosnak tűnnek a visszajelzésekből ítélve, mert pl. Ungváron járva meghívtam a helyi gazdasági vezetőket - akik júniusban látogatnak el hozzánk - a gazdasági kapcsolatok fejlesztése érdekében, s bírom az olasz nagykövet ígéretét is a fentebb említett nyelvi képzés megoldásának segítésére. Emellett vallom, hogy a képviselő legfontosabb feladata ma a törvényalkotásban való részvétel, mert - választókörzete fejlődésének előmozdítása mellett - ebben tud legtöbbet tenni a térség és az ország érdekeinek szolgálatában. Berki Imre Szolnokon igencsak odafigyelnek a vendéglátóegységek. hogy megfeleljenek az annyit emlegetett „piaci követelményeknek”. Szerintük - s ezt úgy tűnik, mindenképp ránk is szeretnék erő- szakul ni - a játéktermeké a jövő. íme a recept: végy egy jó hírű, lehetőleg I. osztályú presszót, minél patinásabb, annál jobb. Rámold ki a helyiségből az asztalokat és a fotelokat, állíts a terem közepére biliárd- vagy rexasz- talt, körbe a fal mentén pedig állíts fel minél több elektromos játékautomatát. A színvonalas kiszolgálás gyakorlatilag el is hanyagolható, hisz az automata gombjait lelkesen nyomogató kedves vendég nem is igényli különösebben a kiszolgálást. Sőt, ha nem szolgálják ki, az sem baj, pár forinttal több marad a játékautomatába. Nem találós kérdés, hogy hol is vannak ezek az ominózus presszók. Hisz mindenki tudja: természetesen a belvárosban. Kezdjük az Árkáddal. Első osztályú hely volt mindig. Szépen be is rendezték - játékteremnek. A sors különös fintora, hoy mára már a játékautomatákkal felszerelt presszóra is nosztalgiával gondolhatunk. A múlt héttől ugyanis divatbutikot nyitottak a presszó helyiségében. (Csupán a „talponálló” rész maradt meg a presszóból.) Másik állomásunk a Tünde, vagyis a régi Kádár-féle cukrászda. Szintén első osztályú, mindannyiunk által közkedvelt, hangulatos, színvonalas eszpresszó volt. Most a játékautomaták otthonos barlangja lett. Féktelen zajban „buzog az élet”. Csak egy-két asztal van benn, amire a sörösüvegeket vagy poharakat rárakják a játékautomaták lovagjai. A Pelikán bár szintén fel- áldoztatott a „játék-szerencse oltárán”... Ha összetalálkozunk a város közepén egy rég látott ismerőssel, s meg akarjuk hívni egy kávéra, vagy a városban, vásárlás közben elfáradva, ne adj’ isten egy üveg sört meginnánk nyugodt, de reprezentatív környezetben, ahol esetleg még élő zene is van ... Van? De hol van? Sajnos ilyen, mármint élőzenés presszó már (vagy még) nincs. Pedig hát nagyon hiányzik. Hiányzik a meghitt miliője az Árkádnak, a Tündének és a Pelikán bárnak. Volt olyan idő, amikor már délután háromtól élő zene várt bennünket, ha beléptünk a fenti helyiségekbe. Egy zongorista játszott új és örökzöld melódiákat a pianínón. Halkan, diszkréten, nem hangosan és tolakodón. Minden presszónak megvolt a sajátos egyedi hangulata . . . ami csak rá volt jellemző. De hová lettek egyáltalán a zenészek? Hiszen még két-három évvel ezelőtt tizenöt zenés hely volt Szolnokon. Igaz, beleszámítva ebbe még például a MÁV-strand Kék-fehér éttermét is, ahol csak egy cimbalmos tette hangulatossá a strandolók ebédjét a kerthelyiségben. De volt tizenöt élőzenés szórakozóhely a városban; éttermek, presszók, kiskocsmák. Mondják, hogy állítólag a Szolnok étterem is búcsúztatja zenészeit... Hol van ma Szolnokon egyáltalán élőzenés presz- szó? Nos, ma egyedül a Vosz- tok-lakótelepi Maya eszpresszó ápolja az igazi zenés eszpresszó régi, kedves hagyományát, de ő is sajnos csak hétvégeken. L. B. K. r Kedden König László polgármester egy üveg Perestrojka vodka kíséretében elbúcsúztatta Szolnok utolsó szovjet katonáját. Mondják, hogy a civil ruhás volt városparancsnok a búcsúztatás után gyorsan elsietett. Talán még maradhatott volna néhány percig - negyven-egynéhány év után már igazán nem számított volna. Magunkra maradtunk tehát. Őszintén szólva ma még szokatlan a kiürített, félig lerombolt szovjet laktanyák látványa. Az embert ingerli a vágy, hogy bekukkantson, megnézze belülről azt, aminek közvetlen közelébe évtizedekig még csak nem is mehetett. Igen ám, de a „Vigyázz, kutyákkal őrzött terület!” feliratú táblák egyelőre visszatartják a kíváncsiskodókat. Tehát ma még csak távolról lehet sjippelni az objekumok jövőjét - iskola, ■'Á kollégium, irodaház stb, lesz-e? Negyven-egynéhány év hosszú idő. Nem csoda, hogy a szovjetek kiköltözése a szolnokiakat nem hagyta hidegen. A többség persze örül neki. Végre nincsenek idegen katonák a városban, végre igazából szabadok vagyunk! Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az öröm nem osztatlan. Például a Városmajor úti laktanya mögött lévő garázstulajdonosok egyike-másika határozottan szomorú. Vége a biznisznek. Nincs már egy marmonkanna benzin - kannástól - egy százasért, nincs villanyfúró, kerékpár két liter borért. Vége egy korszaknak a garázssoron. Hát minden jóban van valami rossz. Garázsa azonban nincs minden szolnokinak a garázssoron! ___________________________ ELMENTEK... ,,Sóder, sóder a lábam alatt ...” Itt a szolnokiak beszélnek
