Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-29 / 150. szám
1991. JÚNIUS 29. Szolnoki Extra Lefülelő kamerák. \ szövetség abcben dolgozók megelégedésére növekedett a népszerű üzlet forgalma. Több a vásárló, de nagyobb a zsúfoltság is. Mintha kivédhetetlen lenne, megszaporodott a lopások száma. A bolti szarkák figyelmét eddig az élvezeti cikkek kötötték le. Új jelenséggel találkoznak a kereskedők az utóbbi időben: az úgynevezett megélhetési bűnözéssel. Lába kél a tejnek, a kenyérnek is. Mindennek. Nehéz tetten érni az embereket, nem könnyebb bizonyítani a lopást sem. Ráadásul mindezt úgy kell tenni, hogy a becsületes vásárló ne érezze állandóan magán a fürkésző tekinteteket. Egy hónapja négy kamerán keresztül figyelik a polcokat. A kép két monitoron is látható. Az ipari adáson olykor változatos műsort lehet fogni. Segítségével a rafinált tolvajokat is le lehet fülelni. A bizonyítás egyszerűsítése érdekében hamarosan videomagnón rögzítik a történteket. Az idén mintegy másfél millió forint kárt okoztak az ABC dézsmálói. Az utóbbi időben azonban sokukat tetten érték. Az újítás a tisztességes vásárlók érdekeit is szolgálja. A kárt ugyanis valakinek meg kell fizetni... Értünk, a városért Szolnok Város Polgármesteri Hivatala új felállásban működik. Osztályok szűntek meg, olvadtak egybe vagy alakultak át teljesen új szervezeti egységgé. Ezúttal a városfejlesztési és üzemeltetési iroda vezetőjét, dr. Molnár Ferenc főmérnököt kérdeztük az iroda felépítéséről és feladatairól. Az iroda a polgármesteri hivatal egyik legnagyobb belső szervezeti egysége, amely a volt műszaki osztályból, a városgondnoksági irodákból és a fejlesztési csoport egy részéből alakult. Jelenleg harminckilencen, többségében műszaki végzettségűek dolgoznak itt. A szervezeti változás új típusú működést is igényel. Elsődleges célnak tekintik, hogy fenntartsák az iroda működésének folyamatosságát, és sem a lakosság, sem az együttműködő cégek ne érezzék az átalakulással, személy- cserékkel együttjáró zökkenőket. Az önkormányzat döntése alapján szinte minden vezető poszton változás történt. így az iroda vezetője, dr. Molnár Ferenc is ez év márciusától dolgozik jelenlegi beosztásában. Korábban, mint okleveles közlekedési mérnök évtizedekig a közlekedés területén dolgozott. Előző munkahelyét személyes okokból hagyta el és vállalkozott e teljesen új feladat ellátására. Irodavezetési koncepciója, hogy a precíz hivatali ügyintézés mellett olyan problémamegoldókészségű munkastílust honosítson meg, amellyel kezelhetővé válhat a döntően műszaki kérdéseket tartalmazó munka. Az iroda tevékenységi köre szerteágazó. Ide tartozik a városi főépítész, aki irányítja egyrészt az építésügyi hatósági, másrészt a városfejlesztési csoportot. Az előbbi elsősorban az építési engedélyekkel, rendészeti munkákkal, stb. foglalkozik. Az utóbbi csoport pedig a városrendezési tervek és az építési tilalmak felülvizsgálatával, és ahol lehetséges, feloldásával. Munkájuk túlnyomó részét jelenleg e feladatok adják. Az építési tilalmak felülvizsgálata azért is nagyon lényeges, mert az állami lakásépítés aránya továbbra is alacsony. A magánépítkezéseknek van realitása, ehhez viszont telkeket kell biztosítani. Egy jól átgondolt városrendezési elképzelés, terv, sok területen lehetőséget jelent a korábban korlátozás alá esett ingatlanok hasznosítására. Az irodához tartozik a városüzemeltetési csoport és a város- gondnokság is. Az előbbi a város infrastrukturális működtetésének valamennyi területét átfogja. Az utak, hidak, közvilágítás, gáz, víz, csatornázás, tömegközlekedés fejlesztési és fenntartási tevékenységének koordinálását látják el. A városgondnokság a város „gazdája”. Hozzájuk tartozik az önkormányzati utak kezelése és ellenőrzése, a park- fenntartás, a köztisztasági tevékenység ellenőrzése, a közterületfoglalások intézése, stb. E csoport szervezi évek óta - az idén is - a környezetvédelmi építőtábort, ahová hazai és külföldi diákokat egyaránt várnak. A tábort részben a városszépítési alapból, részben vállalati támogatásokból finanszírozzák. Az iroda dolgozói arra törekednek, hogy mind a lakosság felé, mind az önkormányzati testületnek bebizonyítsák: szeretik a várost, intézkedéseik értünk vannak. Nagy Rózsa Egyházi események Katolikus egyház A Vár Főplébánia Szolnok Ispán cserkészcsapata a cserkészhagyományoknak megfelelően megtartotta nyári nagytáborozását Balatonszepezden. A Belvárosi Plébánia Damjanich János cserkészcsapata 29-én délután 16-17 óra között ér vissza, ugyanott tartott táborozásáról a Belvárosi Nagytemplom előtti térre. 29-én 18 órakor a Vártemplomban a szentmise keretében megemlékezés lesz Marosi Izidor váci megyéspüspök 50 éves papi jubileuma és aranymiséje alkalmából. A Szentlélek templomban (Temető) július 6-án 15 órakor dicsőítő szentségimádás lesz. Július 1- én kezdődik a Szentlélek templom belső festése, melyre a hívek adományait köszönettel fogadják. Előzetesen tudatjuk, hogy július 10-én Szolnokon hangversenyt ad a Magyar Continental Singer budapesti ökumenikus énekkar. Jegyek a pélébániákon kaphatók. Görögkatolikus egyház Július 7-én délelőtt 10 órakor lesz a Partoskápolna búcsúja. Református egyház A Széchenyi lakótelepen házi bibliaóra lesz. Bővebb felvilágosítás a lelkészi hivatalban kapható a Tiszaparti sétány 1. szám alatt vagy a 36-810-es telefonon. Két nyelven a Vargában Indul a negyedik évfolyam Árleszállítások, hét végi akciók Hová menjünk vásárolni? A következő tanévben indítják a negyedik két nyelven tanuló osztályt a Varga Katalin Gimnáziumban. Annak idején, 1987-ben hét iskolával (a Varga nem volt közte) kezdődött a Művelődési Minisztérium kísérlete, mely ötéves képzés keretében próbálta megvalósítani a kéttannyelvű csoportok munkáját. Ennek a hét intézménynek a minisztérium központi támogatást ajánlott fel, vállalta a külföldi tanárok biztosítását, a pedagógusok továbbképzését, a tantervek, tankönyvek kiadását és a gyerekek nyelvgyakorlási lehetőségének megszervezését, támogatását. A Vargában - mint Botka Lajosné igazgatónő elmondta - felismerték városunk lakóinak igényét a hasonló képzésre, ezért kidolgoztak egy négyéves programot. A minisztériumban fenntartással fogadták az új kísérletet, saját elképzeléseiktől megkülönböztetve „intenzív kísérleti kétnyelvű osztálynak” nevezték el. Hozzájárultak a kidolgozott tantervek használatához, valamint a megjelent tankönyvek vásárlásához. Anyagi támogatásban azonban nem részesítették a gimnáziumot. Az akkori megyei tanács vállalta ezt. Három évvel ezelőtt szeptemberben indult az első ilyen osztály. A szükséges többlet pénzt pályázatokkal teremtették elő. Az első évben az angol nyelvű lektort városi segítséggel tudták alkalmazni. Már az indulástól keresték a lehetőséget a nyugati iskolákkal való kapcsolatfelvételre. Rátaláltak egy angliai magán oktatási intézményre, amellyel szerződést kötöttek a gyerekek nyelvterületi gyakorlására. Ennek értelmében szeptember végén, október elején utaznak az Egyesült Királyságba a fiatalok. Az ehhez szükséges valutakeretet egy utazási iroda és a Soros Alapítvány biztosítja. Tavaly már ennek a költségnek a felét a minisztérium állta. A tanárok továbbképzését is önerőből oldották meg egyrészt cserével, másrészt egy amerikai magánegyetem segítségével. Ezek szerint az iskola saját kezdeményezései tették lehetővé a kétnyelvű osztályok indítását. Ma már magánvállalkozó is támogatja az intézményt. Az igazgatónő tájékoztatása szerint a Művelődési Minisztérium költségvetésből ezekre a gyerekekre a gimnáziumi fejkvótánál 14 ezer forinttal többet utal át az önkormányzatok számára. Az önkormányzat joga ennek a pénznek felhasználásáról dönteni.-bSzolnok ABC: Sopianae 10 db 380 helyett 360.- Ft, Symphonia 10 db 340 helyett 320 forint. Engedményes áruk vására: tőkehalmáj 120 g-os 19 helyett 15 Ft, 240 g-os 38 helyett 26 Ft. Engedményes áruk a Skála Áruház élelmiszerosztályán: füstölt pácolt tyúkcomb 275 Ft- ról 206 Ft-ra, löncshús 400 g 95 Ft-ról 65 Ft-ra, olasz pacalpörkölt 135 Ft-ról 84 Ft-ra, csípős hurka 1/5 25,20-ról 17,60-ra, dobozos cékla 66 Ft-ról 56 Ft-ra, különleges paprika 50 g 37,60- ról 26,60-ra, poharas zsír 1/2 kg- os 25,50-ről 23,50-re, finomliszt 1/1 kg-os21 Ft-ról 19,50-re, kristálycukor 1/1 kg 50 Ft-ról 42 Ft- ra, export pecsenyeliba 60 Ft/kg, tyúkcomb 80 Ft/kg, tyúk far-hát 25 Ft/kg, pecsenyekacsa 75 Ft/kg. A Márka ABC árengedményes áruajánlata: Viva baromfivagdalt 30 Ft, kannás szörp 2,75 kg 235 Ft, kannás szörp 2 kg 169 Ft, kannás szörp 2 kg (narancs, citrom stb. ízű) 139 Ft, üveges szörp 0,5 kg 49 Ft, üveges szörp 0,5 kg (narancs, citrom stb. ízű) 39 Ft, sertésmájkrém 65 g 14 Ft, marhahús saját levében 425 g 63 Ft, Gemenci pástétom 400 g 69 Ft, harisnyanadrág 50 Ft. A Kertészek Boltjának rendkívüli árengedményes vására: AL-KO elektromos fűnyíró 15.500 Ft helyett 12.400, SPEEDY robbanómotoros fűnyíró 22.900 helyett 18.300 Ft, R-12-02 motoros kapa csak 31.000 Ft, rotációs kapák, szőlőprések, -zúzok reklámáron. A Bőség ABC-ben Szanda- szőlősön műszaki cikkek hitelre, előleg befizetése nélkül vásárolhatók: Samsung színes tv 43.200 Ft helyett 39.000-ért, Orion színes tv 51.000 helyett 45.900-ért, Bosch fagyasztószekrény 41.200 helyett 33.500-ért, Bosch fagyasztóláda 49.600 helyett 36.300 Ft-ért. Olcsóbbak a Tomi mosóporok is: Gála 600 gr-os 95 Ft, 3 kg-os 500 Ft, Sztár 600 gr-os 75 Ft, Matt 600 gr-os 75, a 3,3 kg-os 400 Ft. Aki teheti tízezreket ad----------------------------------------------------------------R eutlingeni minta az ismeretterjesztésre A reutlingeni népfőiskola és a TIT szolnoki szervezete közötti kapcsolatból új tapasztalatokat gyűjt a nagymúltú magyar társaság. Miként csinálják odakinn? - vetődik fel a kérdés. Különösen időszerű elgondolkodni ezen most, amikor az ismeretterjesztésben nyereségre törekvő vállalkozások, szárnyukat próbálgató társadalmi szervezetek is érdekeltek. A számos eltérő vonás ellenére sok hasonlóság fedezhető fel a Volkshohschule, a német népfőiskola és a mi Tudományos Ismeretterjesztő Társaságunk között. Az előbbi működésében ötvöződik az, ami művelődési házainkban, iskoláinkban, a TIT- nél és a népfőiskolákban valósul meg, vagyis olyanok, mintha „összegyúrnák” e hazai intézményeket. További jellegzetességük - egyben lényeges különbség a hazai és a német gyakorlat között -, hogy ott döntően állami feladatnak tekintik a felnőttképzést, és mint ilyen, a népfőiskolái rendszerben működik. Minden nagyobb városban alakult szervezet. A hálózat körzeti és országos központtal rendelkezik, de részei, vagyis az intézmények, lényegében mellérendeltségi viszonyban állnak egymással. A szolnoki közművelődési szakemberek ki tudja mikor jutnak akkora összeghez, amennyiből a reutlingeniek felépítették jelenlegi intézményüket. A népfőiskola néhány éve költözött új épületbe. Huszonkét millió márkába került. Ott a város polgárai közül sokan érezték kötelességüknek, hogy adakozzanak. Jópáran tekintélyes összegeket ajánlottak fel. Mások elismerésének kivívását így is el lehet érni. Az intézmény több forrásból fedezi működési költsége- it.Rendelkezik saját pénzeszközökkel, élvezi az önkormányzat és a tartomány támogatását is. A nemrég Szolnokon járt küldöttség tagjai csodálkoztak azon, hogy a TIT miként tudja ellátni feladatait abból a pénzből, melyet saját magának kell előteremtenie. A teljesség igénye nélkül néhány szolgáltatás az ajánlatukból: zenetanítás, számítógépes ismeretek oktatása, különböző felnőttképzési formák, szakiskolák, esti gimnázium. Kiemelt szerepet szántak a nyelvoktatásnak. Fenntartanak egy gyakorló céget, ahol ügyviteli ismereteket sajátítanak el a résztvevők. Szolnok testvérvárosa az egyik leggazdagabb tartományban fekszik, igen alacsony a munkanélküliek aránya, mégis lényegesnek tartják, hogy célratörő és nagyon gyakorlatias tanfolyamokon foglalkozzanak új szakmák tanításával. Ezzel kapcsolatban megjegyezték: hiba lenne, ha Magyarországon az állam vagy az önkormányzat nem támogatná súlyuknak megfelelően a már meglévő, sok tapasztalattal rendelkező, a felnőttoktatást felvállaló egyesületeket, hisz a jelenlegi gazdasági átalakulás idején különösen fontos az átképzés. A múlt évben három hónapig tanulhatott Reutlingenben egy szolnoki nyelvtanár. Augusztusban oktató érkezik tőlük és a TIT- né! német nyelvtanfolyamokat vezet. A közös tervekben számítástechnikai ösztöndíj alapítása szerepel; környezetvédelmi és egészségügyi szakembereket várnak. A TIT által meghirdetett nyári gasztronómiai egyetemre eddig már többen jelentkeztek Németországból. Ha összejön az induláshoz szükséges létszám, akkor a tanfolyamon részt vesz a reutlingeni népfőiskola igazgatója is. Sz.Z. Szolnok fölött az ég Szolnok fölött csillagoktól roskad az este. Akárcsak Párizs, Moszkva és Tokió fölött. Az ember, mikor feltekint az égre nem is hinné, hogy a világűr e lenyűgöző, fényes porszemcséi roppant testek, millió éves rejtély övezte zúgó elszabadult szilánkok. A legtöbb titok itt születik nap mint nap közöttük, kifürkészni ki is tudná mindahányat. Mert az ember minél inkább beleharap a kozmoszba, annál inkább szembetalálja magát ottani korlátáival, parány, gravitációba zárt földi mivoltával. Csak a megsokszorozott erejű tekintet szalad el a végtelenbe - szondák kamerái, teleszkópok által -, ahol máris újabb terek végtelenjeit találja. Ám ezeken, idegen életek nyomait, rideg fizikai és kémiai folyamatoktól különbözőt még nem találtak... ...Vannak akik mégis azt állítják, föntről angyalok figyelnek ránk. No nem igaziak, afféle duci szárnyasok, bárányfelhőbe kapaszkodók, hanem másmilyenek. Megfoghatatlanok, kreatívak. Szolnok ege alatt él valaki, aki többet állít. Tudni véli, hogy olyat talált, amihez foghatót eddig még senki más. Kihunyt kráterekbe kódolt, furcsa üzeneteket! Persze nem olyanokat amilyeneket a postaládában találunk nap mint nap - amiket kiemelünk, elolvasunk és megértünk. Agyafúrtakat. Talányba csomagolt titokzatossággal „megírot- takat ”, amelyek a matematika és mértan világnyelvén szólítanak meg bennünket onnan a magasból. A Mars felszínén gyanúsan szabályos geometriai rendben, négy nagyobb és néhány kisebb halott kúp emelkedik, úgy 160 millió éve. Döglött tűzhányók némán tátongó üregei. A bolygón a legnagyobbak. Minden más oldalról pöttyöslabdára hasonlít az égitest - kilyuggatva sűrűn meteorit becsapódásokkal -, ám ha innen tekintünk rá, olyan a felszíne akár egy palatábla, amit spongyával töröltek „simára”, majd elkezdtek rajta firkálni, szerkesztgetni. Távolságokat fölmérni, szögeket kitűzni, mértani értelmet lehelni a buta véletlenek összefüggéstelen világába. ...Talán így van. Mindenesetre egy ember, a mi férfiúnk már egy ideje ezt terjeszti. Azt, hogy megfejtette az égi jeleket, mert első volt, aki vette a bátorságot és kételkedett. Értelmet keresve a látszólagagos szabályszerűségben, engedve a játéknak, amire egy idegen civilizáció - szerinte - immár 160 millió éve csalogatja az emberiséget. Már könyvet is ín „találmányáról” lángoló fantáziájú földink (akiről annak ellenére, hogy Földes Attilának hívják, igazán nem állíthatjuk, hogy Földhözragadt). Teóriáját igazolandó nemzetközi konferencián szerepelt, s pár percre megmutathatta magát a tévé nyilvánossága előtt is. Elképzelhető, hogy még sokat hallunk róla. técsi