Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-29 / 150. szám
1991. JUNIUS 29. Megyei körkép 3 Potova nélkül is lett riport — avagy négy édestestvér a börtönben Ritka pillanat, négy jászberényi édestestvér található egyszerre a szolnoki börtönben. Igaz, közülük kettő megüzente: potova, azaz ajándék nélkül nem lesz riport. Végül mégis kötélnek álltak, ezért így kerekedett ki eme rövid írás. A négy közül kettő, Vastag Béla és Pista egy zárkában van. Elsősorban azért, mert Pistára talán Béla tud a legjobban hatni. Pedig Béla a fiatalabb, 1967-es születésű, aki nemcsak hogy elvégezte a nyolc általánost, de szakács képesítést is szerzett. December 18-a óta lopás, illetve más bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásban van. Állítja, mások vallomása alapján került be, mert ebben az ügyben ártatlan. Korábbi elítéltetései miatt elveszítette a családját, a feleségét. Odabenn súlyt emelnek, azaz gyúrnak. Ő 140-150 kilót lök ki, és Vándor a neve. NeheNégy testvér, négy csajka Pista, a bátyó 27 esztendős, és életveszélyt okozó testi sértés miatt tartják benn. A bőre tele ábrákkal, rózsákkal, nőkkel, kereszttel. Öt év aprólékos munkája után kapta eme lemoshatatlan díszítéseket a sitten. Odabenn többször falcolt, nyelt, felvágta a kezét, egyszer pedig harminc zen viseli el a benti életét,Jmert, szerinte az emberek itt is gyűlő* lik egymást. Ha másért nem, azért, mert az egyik letartóztatottnak több cucca van, mint a másiknak. Legalább emlék maradjon nekem, tessék képet csinálni Pistáról meg rólam, kérlel, mert ő úgyis elkerül. szem Seduxent szedett be. Kinn sportolt, birkózott, bokszolt. Van ' már egy korábbi ítélete, egy év hat hónap, és újabbra vár. Odabenn rendszeresen edz az öccsével, a spárgát előttünk is úgy megcsinálja, mint egy balett-táncos. Olykor nagyhangú, baj van vele, bár Béla testvére jótékonyan fékezi. A harmadik testvér József, a legidősebb, 32 éves. Mosolygós arcú, és az ember el se hinné, hogy ez lesz a hetedik elítélteté- se. Március elején került a rácsok mögé, mert otthon, a szülői háznál leütött egy embert. Ez az egyik ügye, mert már van egy kétéves fegyháza is. A két cselekedetért összesen durván három évet vár. Benn ólomlábakon vándorol az idő, olykor olvas, máskor embert emel. Van egy 85 kilós társa, őt tízszer ki bírja nyomni. Azt is megtudtam róla, hogy az első balhéját húszévesen követte el, arabokkal verekedett. Elmondása szerint többször meg akart javulni, de így már nagyon nehéz. Rajta a bélyeg. János a legfiatalabb, mindössze 19 esztendős, és először van börtönben verekedés, ablakbetörés, poharak eltörése, szóval garázdaság miatt. A legidősebb bátyjával került egy zárkába, mégis nagyon rossz odabenn, vallja, mert nehezen telik az idő. Abban bízik, ezt az ügyet felfüggesztett büntetéssel megússza. Haragban van a világ a családdal, legalábbis közülük néggyel, hiszen tízen vannak testvérek, mondja az egyik. Talán ők is fa- sírtba kerültek a világgal, folytatom a gondolatsort. Minden bizonnyal mindkét állításban lehet igazság. Az is vitathatatlan, hírhedt hírük van, és néha olyankor is száll a pletyka,-ha semmit sem tesznek. De hát ahogy a többiek mondják, ez már a „hírnévvel” jár. Most minden bizonnyal - talán a legfiatalabb kivételével - hosszabb-rövidebb ideig rács mögé kerülnek. Hogy kiszabadulásuk után mi lesz velük, ez főleg rajtuk múlik. Én azonban azt is hozzáteszem: nem csak rajtuk... D. Sz. M. Fotók: Tarpai Beszédes alkotások a kezeken Nagybányai emberünk? A romániai fordulat után a ba- rátkozásnak az a műfaja szaporodott el, hogy számos hazai helység teremtett úgynevezett testvérvárosi kapcsolatot ottaniakkal. Szolnoknak - ki tudja, miért? - Nagybánya jutott. Az a Nagybánya, melynek jobbára csak a neve hangzik magyarul (meg némi történelmi vonatkozása, lásd: Vitéz Nagybányai...), túlnyomórészt románok lakják, talán húsz százalékra saccolható a kisebbség aránya. Persze, színromán várost is választhattunk volna a testvériség szellemében valahonnan Moldovából vagy Havasalföldről, de ha már ottani magyarjaink támogatását is megcéloztuk, hát a Székelyföldön van jó néhány „testvér nélküli” kisváros. A Nagybányával való „kapcsolatfelvételt” még a régi tanácsi vezetés megtette, azóta is történtek próbálkozások, főleg a kultúra terén szélesíthető együttműködésre, például, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ aligazgatója, Kovács Mihály járt ott, és folytatott biztatónak nevezhető tárgyalásokat. Tudomásom szerint a „legmagasabb szintű” és az együttműködés szélesebb távlatait kereső találkozóra nemrég került sor, amikor a nagybányai művésztelep képző- művészeti anyagából válogatott, a Szolnoki Galériában kiállított tárlatának a megnyitójára városunkba érkezett Nagybánya polgármestere, loan Andone. Az érkezése előtti napokban derült ki (majdnem véletlenül), hogy a megnyitót ő csak apropónak tekinti ahhoz, hogy néhány napos itt-tartózkodása idején tárgyalhasson a gazdasági és egyéb kapcsolatok építgetésének lehetőségeiről, és hogy nem egyedül jön, hanem egy kisebb delegációval. Andone úrról tudni kell, hogy ő a Front embere. Romániában még nem voltak helyhatósági választások, a polgármestereket a Nemzetmentő Front (amely az országos választásokon gyanúsan elsöprő többséggel került kormányzásra) nevezte ki. Többségükben a régi hatalom idején is vezető pozíciókat betöltött emberek ezek a polgár- mesterek, körülbelül az történt, amit Tőkés László is emlegetett nemrég: az egyik megye volt kommunista vezetőit „átdobták” egy másik megyébe, ahol senki sem ismerte őket, a múltjukat. A vendéglátóra kötelező tapintat miatt nem kérdeztem meg Andone urat, hogy három éve melyik megyében volt elvtárs (lehet, hogy pont ő nem is volt exponált pártvezér). Egy biztos: hármójuk közül (hiszen hárman voltak) ő árult el némi „politikusi dörzsöltséget”, egy akármilyen szintű jártasságot a „diplomatikusan mértéktartó” magatartás tekintetében azzal, hogy óvatosan érdeklődött, semmitmondó udvariassági megjegyzéseket tett, és hogy - legfőképp! - az itt töltött ideje legnagyobb részében okosan, nagyokat hallgatott, illetve fékezni próbálta küldött-társai túlkapásait. Nem éppen így kezdte. Első nap többször elmondta, hangsúlyozta (aztán ahogy az idő telt, egyre kevesebbszer), hogy ő, mármint a polgármester, mennyire jó politikai érzékkel rendelkezik, hisz - mint mondta - magával hozta a két szélsőség képviselőit: az RMDSZ- nek, illetve a Nemzeti Egységpártnak (ez a Vatra Romaneasca „kulturális szervezetnek” mint politikai pártnak a neve) Máramaros megyei elnökeit. (Külön elemzést érdemelne, hogy mennyire szélsőséges az RMDSZ és mennyire a Vatra; tudok én ezeknél szélsőségesebbekről is - ám fogadjuk el: testvérvárosunk első emberének a szemében ez a kettő a szélsőség.) Menet közben, több jel szerint is, Andone úrnak igencsak megingott a saját „jó politikai érzékébe” vetett hite. Ugyanis a szélsőségek (majd a „közép” is) kiadósán vitatkoztak, veszekedtek egymás között nem a legmegfelelőbb helyen, nem a legalkalmasabb pillanatban - a vendéglátó hivatalosságok előtt. Andone úr azzal próbálta elvenni a kínos helyzet élét, hogy „kifele” így magyarázta ravaszkás mosolya kíséretében: az ember egy ilyen úton több dolgot megold néhány nap alatt, mint otthon jó néhány hónap leforgása közben. Én, aki értem a nyelvüket, egyáltalán nem tapasztaltam, hogy valamit is megoldottak volna, sőt... Az RMDSZ-es helyi vezér ártott annyit két nap alatt is magának és a szervezetének, hogy csak örülni tudtam, amikor két nap múlva (szakmai kötelezettségeire hivatkozva) visszautazott. Ä vatrás fickó, aki addig sem nagyon zavartatta magát, még nagyobb teret kapott „érdekei érvényesítéséhez”, gátlástalan megnyilvánulásaihoz. Nem hiszem, hogy Erdély sorsának tisztázása lett volna e találkozó loan Andone, Nagybánya polgármestere célja, a mi vezetőink nemhogy szóba hozták volna a kényes vagy a kényesebb ügyeket, de amikor a másik félből buggyant ki sorozatosan, álláspontjuk rövid, tárgyilagos ismertetése után nem voltak hajlandók elmélyült vitákba bocsátkozni, elintézték egy „témaváltással”. Ehhez nem kis önfegyelem kellett (főleg magamra gondolok), hisz a vatrás gyerek csak úgy haji- gálózott a több ezer éves múltjukkal. Csak egy példa: népviseletbe öltözött máramarosi fiatalok fényképét mutogatva megjegyezte, hogy ez a világ egyetlen népe, amelyik háromezer éve változatlannak őrizte meg népviseletét, melyet hétköznap és ünnepnap egyaránt hord, éjjel is meg nappal is. (Ezt az éjjel-nappalt minden további nélkül elhittem neki.) Megjegyzendő, ez már a sokadik emlegetése volt a több ezer éves kontinuitásnak. Polgármesterünk, a mienk, a szolnoki (akire - bocsássák meg - egyre büszkébb lettem) a kép nézegetése közben rendkívül udvariasan megkérdezte: nincs valami baj azzal a sok ezer évvel, hisz a nadrág germán találmány? A vatrás rögtönzött kiselőadásban próbálta bemagyarázni, hogy az nem nadrág, hanem gatya. Megnéztem én is a fotót, a csajok lábán bocskor, a legényekén ráncos csizma. Mondom: tegyük fel, a bocskor rendben, de hagyjuk már azt a háromezer éves csizmát. Amíg a vatrás levegőt vett, hogy kioktasson az ásatások dák leleteiről (ismerem a „sztorit”), Andone úr „váltott témát” ... Egyik nap Pestre kísértem őket, megmutatni valamit a fővárosunkból. Azt mondták, tíz percre beugranának a követségükre, egy órát vártam rájuk a tűző napon. „Büntetésből” bevittem őket a millenniumi emlékműhöz, hadd lássanak valami illusztrációt ahhoz, ha egy ország több mint ezer éves államiságra tekinthet vissza. (Ők száznegyven éves államisággal büszkélkedhetnek, azóta van Románia, előtte két fejedelemség volt: Moldova és Havasalföld.) Érthető, hogy Árpádtól és vezéreitől nem hatódtak meg, a továbbiakban viszont a vatrás kajánul jegyezte meg a szobrokat látván: mindössze ennyi királya volt Magyarországnak? Andone úrnak meg valahonnan (mindjárt kiderül, honnan) ismerős volt Rákóczi neve ... A Halászbástya következett, egyebek között megmutattam onnan a templomot, amely haranghangját rögzítették a déli rádiós harangszóhoz. Meg is kaptam a polgármestertől, valahogy így: mit beszélek én ökörségeket, még azt merem állítani, hogy tájékozott újságíró vagyok, hát ő is hallja Nagybányán a magyar lakásokból kiszűrődő rádiós kongatást, az nem tizenkettőkor van, hanem egykor! (Reméltem, csak elfelejtette, hogy van egy óra - és néhány száz év - eltérés országaink között.) A másik meg hozzátette: tudja, hogy ezt a harangot egy máramarosi templomból lopták el a magyarok a háború idején ... A Váci utcai séta vége felé kérdi a polgármester: hol vannak a csajok? Milyen csajok? - kérdem -, hisz tele van velük az utca. Hát azok, akiket meg lehet venni... Ja, azok a Rákóczi téren vannak, ha még vannak, estefele. Mondja Andone úr: ez az, ezért tűnt ismerősnek a Rákóczi név, mert ezekről a csajokról hallott odahaza. (Tehát: 1. Rákóczi Ferenc a Rákóczi térről nevezetes; 2. Váci, Rákóczi összekeverhető, hisz hangzás után mindegyik ci-ci-re végződik.) Ezen is csak mosolyogni lehetett, ahhoz képest, hogy a vatrás ilyen vicceket mesélt hivatalos helyeken: az oltyánok (a Kárpátokon kívüli Olténia lakói) készülnek a Balatonon túlra tolni a Kárpátokat.. Vagy (és ezt nem viccből, hanem halálos komolyan, jó szándékú figyelmeztetésként hozta fel): ha Magyarország Európához akar csatlakozni, akkor ne Nyugat felé közeledjen, hanem a keleti szomszéd kegyeit keresse, hisz ott van Európa központja; egy oszlop jelzi - szerinte - azt, hogy Máramaros- ban van a kontinens közepe, ugyanis ha egy vonalat húznak Anglia nyugati partjaitól az Uraiig, illetve egy másikat Skandinávia északi csücskétől Ciprusig, a két tengely Máramarosban metszi egymást. Úgyhogy „el vagyunk tájolva” ... Politikai érzékének még meglévő hiányosságait mintegy elismerve, Andone úr mellékesen közölte velem az egyik utolsó tárgyaláson (miközben a vatrás pali adományokat követelt - ez a helyes kifejezés), hogy el kell vinnie sürgősen a helyszínről a barátját, mielőtt jönne még egy ötlete (egyfolytábanjöttek). Lehet, hogy távozásuk után megdicsérte, vállon veregette, ismerjük a Front és a Vatra meghitt kapcsolatát. (Nemrég Petre Roman is nyilvánosan védelmébe vette a „kulturális szervezetet”, amint erről a Magyar Televízióban magas beosztású külügyis tisztviselőnk beszámolt.) De amúgy is szüksége lehet a vatrás szavazatokra a mostani polgármesternek. A feltételes módot azért használtam, mert a sokszor elhalasztott, legutóbb szeptemberre ígért helyhatósági választások egyáltalán nem biztos, hogy éveken belül meg lesznek tartva. Egyelőre nincs törvény sem a hely- hatósági választásokról. Nem érdeke ez sem a Frontnak, sem a polgármesteri hivatalok élére általa kinevezett funkcionáriusoknak sem. És azoknak a románoknak sem, akik nem szeretnék, hogy településükön a nemzetiségi összetétel arányában alakuljon a vezetés. Bár Andone úr mostani kirándulása alkalmával többször is tréfálkozni látszott azon, hogy lehet, szeptembertől már nem ő a polgár- mester, és a kampányához szeretne itt támogatást is kapni, azt hiszem, megnyugtatnom nem kellett, csak hiúságát legyezgettem a kijelentéssel: én nem hiszem, hogy a polgármester úr ne maradna a helyén. Remélhetőleg a Vatra nem erősödik meg annyira, hogy továbbra is ne a „háttéri irányító” szerepére kényszerülne. íme, Andone úr, ami az ön eset-1 leges választási kampányához való hozzájárulást illeti, a magamét megtettem. M. H. L. Öt év munkája a mellkason
