Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-28 / 149. szám

1991. JÚNIUS 28. Hazai körkép 3 CS : Építész talonban Tervek megvalósításra várva Blaskó Marcella abonyi laká- sú, szlovák anyanyelvű építész 1987-ben végzett a Szlovák Mű­szaki Főiskolán. Arról faggat­tam, hogyan érzi magát Magyar- országon, mint Abonyban élő munkanélküli?- A munkanélküliség hátránya mellett most, a kezdet kezdetén némi előnyét is élvezem. Mivel még csak tavaly szeptember óta élek itt férjemmel, aki szobrász és rajztanár, meg kell ismernem szűkebb környezetem. Most ezt teszem. A Felvidéken is magyar­lakta helyen éltem, ilyen szem­pontból nem gond, hogy Ma­gyarországon vagyok. A nyu­godt beilleszkedéshez „jól jött” a munkanélküliség, de termé­szetesen szeretnék elhelyezked­ni. Én segélyt sem kapok. Jól érezném magam egy tervezőiro­dában, de megbízásokat is szíve­sen vennék. A gyakorlat azon­ban azt bizonyítja, hogy egyelő­re - mint építész - nem tudok elhelyezkedni. Átképzésen tö­röm a fejem, szeretném letenni az angol nyelvvizsgát középfo­kon, és tanítani szeretnék. Mikor időm engedi rajzolok, festek. Túl vagyok egy helybéli bemu­tatkozó kiállításon, ahol díjazott diplomatervemet is bemutattam, egy óvoda belsőépítészeti tervét és családi sorház perspektivikus képét, falurekonstrukcióját is láthatták az érdeklődők. Rajza­im témájául szívesen választom a portrét, az aktot, a csend­életeket. Kedvenc technikám a pasztell és a rézkarc.- Ha egyszer sikerül eredeti szakmájában elhelyezkednie, milyen épületeket tervezne szíve szerint?- Én emberközpontú építésze­tet szeretnék; olyat, ahol az épí­tészet belesimul a természetbe. Szeretném megmenteni a hagyo­mányokat, új funkciókat adni az épületeknek. Mindenképpen megmenteni az értékeket, ez a célom. B.Zs. Düsseldorf - modell Csodatelefonok Szolnokon Akik az idei tavaszi BNV-n ellátogattak az „A” pavilon 209/C standjához, már láthatták a Derrick-filmekből ismert Düs­seldorf- telefonmo- dellt, amelyet a szol­noki Fortunato Peli- cano Kereskedelmi Kft. forgalmaz Ma­gyarországon. A Távközlési Vál­lalattal történt megál­lapodás eredménye­képpen a jövőben vá­rosunkban is lehető­ség nyílik az egyik legmodernebb tele­fonkészülék felszere­lésére a vállalatoknál épp úgy, mint a csalá­di otthonokban. Megkérem Sájer Istvánt, a Fortunato Kft. ügyvezető igaz­gatóját és Császár Szilvesztert, a Táv­közlési Vállalat Szol­noki Főközpontjának vezetőjét, mutassák be az olvasóknak a készüléket, és mondják el, hogyan jutottak el a Düsseldorf telefonmodell for­galmazásához.- Kft.-nk német-magyar közös vállalkozás, amely zöldségárusí­tással kezdte - mondja Sájer Ist­ván. - Ismeretség révén kerül­tünk kapcsolatba a müncheni te­lefongyártó céggel, s az ered­mény az lett, hogy egy különle­gesen jó készüléket forgalmaz­hatunk Magyarországon. Ezek­ből az ország különböző részein több ezer darab üzemel már. Császár Szilveszter igen ked­vezően vélekedik a Düsseldorf­ról. - Nagyon sokat tud ez a tele­fonmodell. Kezdve attól, hogy a hallgató felemelése nélkül tár­csázhatunk vele, odáig, hogy a legújabb típusba negyven, gyak­rabban hívott személy számát névbillentyűkön tárolhatjuk, s adott esetben egyetlen gomb­nyomással hívhatjuk e negyven szám bármelyikét. Amiben Ma­gyarországon egyedülálló: száz­ezer forintig (!) mutatja, göngyö­líti a beszélgetések díjait, ame­lyeket természetesen egyenként is mutat. Ezért elsősorban szállo­dákban, campingekben, vállal­kozásoknál, kft.-knél, intézmé­nyeknél, vállalatoknál nagy az érdeklődés iránta. Teljesen kor­rekt elszámolást tesz lehetővé, s nekünk sincs bajunk a számlá­zással.-Sájer úr, hol és milyen áron juthat hozzá az érdeklődő eh­hez a készülékhez?- Kft.-nk irodájában Szolno­kon, a Baross út 31. szám alatt, telefon: 56/37-720. A készülék ára: 7.200 forint + áfa. Viszont­eladóknak kedvezményt biztosí­tunk. Sz.Z. (x) Bár kánikula van Szénszünet Kunszent­mártonban A Tüzép-telep dolgozói eddig 32 ezer mázsa szénre vettek fel megrendelést a régi áron. Sajnos hetenként csak egy-egy vagon szén érkezik, amit azonnal el is hordanak. A Tüzép nyíregyházi központ­ja közölte a telep vezetőjével, hogy július 31-ig az előszámlá- zás alapján minden igényt ki tud­nak elégíteni. Egyébként a tele­pen az igen szakaszos szénellátá­son kívül egy kilogramm szén sem kapható. Tűzifa van, hasáb­ban 293 forint mázsája, vágottan 329 forint. A kunszentmártoniak - a nagy mennyiséget figyelembe véve - semmi garanciát nem látnak arra, hogy a távoli központ teljesíteni tudja a vállalt határidőre való szénleszállítást. És akkor au­gusztus 1-e után a központ mit talál majd ki? Milyen áron adja majd a szenet? Erre szeretnének a város lakói választ kapni. Október 1-től Művelődési, ifjúsági szolgálat Megyei művelődési és ifjúsági szolgálatot alapított a megyei közgyűlés. Az intézmény felada­ta 1991. október 1-től egyebek között a megyei közművelődési, módszertani és ifjúsági feladatok ellátása. Tevékenysége megle­hetősen sokrétű, segíti, szervezi a kistérségek, települések közös­ségi életének az alakulását, a ha­gyományok és megújuló műve­lődési törekvések együttélését, fejlesztését. Alkalmazott műve­lődés és településszociológiái vizsgálatokat végez a hátrányos helyzetű települések fejlesztési irányairól, kiemelten segíti a kul­turálisan elmaradott települése­ket. A szolgálat megyei kulturális bázisként információkat gyűjt és közvetít, adatbankot hoz létre. A művelődésügy területén szak­mai, szervezeti jogi és gazdálko­dási tanácsadást végez. Ellátja a megyében az ifjúság nevelésé­vel, közművelődésével, a nem­zetközi cserekapcsolatok fej­lesztésével összefüggő feladato­kat. A művelődési és ifjúsági szolgálat intézményének vezeté­sére a felügyeleti szerv, a megyei önkormányzati hivatal művelő­dési és népjóléti irodája július 15-ig pályázatot ír ki. Ki érti ezt? A Centrum Áruház és az OTP közös akciójaként aki kétezer forint feletti műszaki cikket vásárol, a tíz százalékkal csökkentett eladási ár feléért elviheti az árut. A másik felére 6 hónapi lejáratra hitelt kap 39 százalékos kamat mellett. Az akció igen előnyös, hiszen a tíz százalékos kedvezmény nagyjából fedezi a fél év kamatköltségeit. Igen ám, de a két cég közül valamelyik szokatla­nul bizalmatlan. Induljunk ki egy 33 ezer forintos hűtőszekrény­ből. Közel 15 ezer forint hiteltartozás marad az említett feltételek alapján. Ehhez a 15 ezer forinthoz kell két kezes és két adós. Ha házaspár az illető, nincs semmi gond, ha nem, kell keresni még egy adósságviselőt. Ez önmagában is új és szokatlan fogalom. Ehhez képest az év elején vásárolt 1.750.000 forint értékű lakáshoz elegendő volt egy kezes és egy „adósságviselő”. Úgy vélem, a fentiekhez különösebb kommentár nem kell. Mindenesetre a dol­got nem értem. Persze lehet, hogy csak az én készülékemben van a hiba. Talán mondanom sem kell, ezek után a vásárlástól elálltam. F. I. Látlelet • • Uzennek-e a harangok? A függetlenség politikai va­lósága korántsem jelenti azt, hogy az állampolgárok min­dennapi élményként élik meg. Csak egy idő múlva jöhetünk rá, hogy a visszanyert szabad­ságban éppen az nyilvánul meg, amiért a társadalom egy része hosszú évtizedeken át harcolt. A szuverenitás alapérzése, mely valóban abból származik, hogy a parancsuralom fenyege­tő katonai lehetősége meg­szűnt. S ez az érzés nem csak azok számára válhat termé­szetessé, akik elszenvedői vagy éppenséggel vesztesei voltak az idegen katonai jelenlétnek. Mert látnunk kell, hogy a szov­jet felszabadítás köré szőtt mí­toszok napjainkra végképp ki­üresedtek. Nem csupán az elhi­tető erő veszett ki belőlük, ha­nem teljes jelképrendszerük­ben összeomlottak. Az utóla­gos „nosztalgiázás” minden­fajta ösztönző ereje, mi több, lehetősége nélkül. Ám az a be- lenyugvó egykedvűség, amellyel az emberek tudomásul vették, hogy csaknem fél évszá­zad után az utolsó szovjet kato­na is elhagyta az országot, ön­magában figyelmeztető erejű. Amiképpen van olyan csodál­kozás is, mely minden kérde­zést felejt. Hiába tudjuk, hogy a történe­lem kivételes pillanatairól van szó, ha sokan - főképp politikai megfontolásokból - azt gondol­ják, hogy a felszabadulással va­ló azonosulást utcabállal vagy harangzúgással is meg lehet te­remteni. Ugyanannyira seké- lyes az így létrejövő érzés, mint a fordítottja. S ha többet képze­lünk a szovjet katonák kivonu­lásába mint amennyit valójá­ban jelent, óhatatlanul a kiáb­rándultság lesz úrrá rajtunk. Mert könnyen elveszhet az ün­neplés spontaneitása, ráadásul meg is hamisíthatja az a látszó­lagos meggyőződés, hogy itt mindenki ünnepelni akar. Szin­te kísérteties hasonlósággal idéződik fel a múlt, még ha másféle előjellel is. Áz állam- polgári passzivitás ugyanis aligha oldható fel politikai dek­larációkkal, mint ahogyan a nemzeti szuverenitás megélt tudata sem alakul ki egyik nap­ról a másikra. Annál kevésbé, hiszen a társadalom túlnyomó többsége nap mint nap a meg­állíthatatlan gazdasági és morá­lis süllyedés valóságával kerül szembe. S a fásult közöny sok­kal meghatározóbb annál, sem­mint az ország visszanyert füg­getlensége akárcsak mérsékel­hetné is. Kétségkívül ebben az is szerepet játszik, hogy negy­venhét év után nem a nemzeti önfelszabadítás következett be, hanem - kimondva-kimondat- lanul - a világpolitikai helyzet kedvező alakulása tette lehető­vé a felszabadulást. Elégtételt szolgáltatva azoknak, akik - jel­képesen szólva - hittek a haran­gok üzenetében. Nem csupán 1956-ban, hanem a későbbiek­ben is. Mikor például a szovjet- ellenesség vádjával bárkit bör­tönbe csukhattak. Kerékgyártó T. István Pályázatok cukorbetegeknek / „Életem és a diabetes” A tegnapi I. diabetes világnap alkalmából két pályázatot is ír­tak ki a cukorbetegek illetve hozzátartozóik részére. Az „Éle­tem és a diabetes” című azzal a céllal indult, hogy a társadalom figyelmét felhívja a cukorbete­gek mindennapi problémáira, pontos képet kapjanak arról, mit jelent ma Magyarországon cu­korbetegnek lenni. A pályamű­vek összegzése után szeretnének rámutatni azokra a pontokra, ahol a legtöbb orvosi vagy társa­dalmi segítség szükséges. Pá­lyázhat minden cukorbeteg vagy hozzátartozója maximálisan 4 gépelt oldalnyi írással. A pályá­zaton fel kell tüntetni a nevet, lakcímet és mellékelni egy nyi­latkozatot, hogy neve feltünteté­sével vagy anélkül járul-e hozzá az anyag közléséhez. A boríték­ra rá kell írni: „I.Diabetes világ­nap 91. ” Az írásokat július 31 -ig a HUMAN Oltóanyagtermelő és Kutató Intézet címére (Gödöllő, 1. Postafiók 69. - 2100) kell kül­deni. A fődíj egy nemzetközi diabetes táborban való részvétel. A Magyar Cukorbetegek Or­szágos Szövetsége „Önkontroll a cukor fölött” címmel írt ki pá­lyázatot. A téma: Hogyan vál­toztatta meg életemet a vércukor otthoni önellenőrzése? Az írás­beli műveket terjedelemben nem korlátozták, részt vehet minden magyar cukorbeteg, aki készülékkel ellenőrzi a vércuk­rát. Az írás mellett fel kell tün­tetni a nevet, címet és nyilatko­zatot, hogy hozzájárul az anyag közléséhez. A borítékra kérjük, írják rá: „Önkontroll a cukor fö­lött’. A pályázatokat a 77 Elektro­nika Kft. címére (1119 Buda­pest, Pf.: 374) kell beküldeni jú­lius 12-ig. A 10 legjobb pályázó készülékét a legkorszerűbb vér- cukormérő készülékre cserélik. Önkormányzati terv Egyen a gyerek! Egy idei felmérés alapján Tö- rökszentmiklóson 7 óvodás, 99 általános iskolás, és két középis­kolás maradt ki a szervezett ét­keztetésből azért, mert a szülő nem tudta vállalni a térítési díjat. Lényegesen több azoknak a szá­ma, akik igénybe veszik ugyan az étkezést, de a családjuk támo­gatásra szorul vagy nem tudja befizetni a díjat: összesen 616 gyermek. A fél évre becsült tá­mogatási igény 1 millió 400 ezer forint, amelyet az intézmények saját költségvetésükből nem tud­nak kigazdálkodni. Az oktatási intézményekben minden tevékenységben a taka­rékosságra törekszenek. így fel­merült az igény, hogy a vendég­látó vállalat és az ÁFÉSZ által üzemeltetett konyhák kerülje­nek vissza önkormányzati keze­lésbe. Ettől a változástól azt re­mélik, hogy a helyi termelőktől történő beszerzés révén olcsóbb nyersanyaghoz lehet jutni, és csökkenthető a jelenlegi 60, il­letve 70 százalékos rezsi is. Bíz­nak benne, hogy a főzőkonyhák egyéb célokat is szolgálhatnak, például szociális étkeztetést. A főzőkonyhákat egyelőre még a vendéglátó és az ÁFÉSZ üzemelteti, mert a felmondási idő egy év, illetve az ÁFÉSZ esetében fél év. Venaegjesio. Szolnokon a Képcsarnok Aba-Novák termében Kléh Ilona szovátai származású, Bukarestben elő festőművész alkotásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Fotó: K. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom