Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-26 / 147. szám
II. évfolyam 147. szám 1991. június 26., szerda Ára: 7.90 Ft Német repülőstisztek Szolnokon Független ország, í független katonapolitika Egyhetes magyarországi látogatása során tegnap délelőtt a szolnoki Kilián György Repülőműszaki Főiskolát kereste fel a Hans-Jörg Kuebart altábornagy, a Német Szövetségi Légierő szemlélője által vezetett küldöttség. A helikopterrel érkezett vendégeket Zsemberi István vezérőrnagy, parancsnok fogadta és köszöntötte, majd tájékoztatta őket a főiskola történetéről, az itt folyó munkáról. Olyan dolgok is elhangzottak, amelyeket néhány éve még hétpecsétes titokként őriztek. A csoport kísérője, Urbán János vezérőrnagy, a honvédség repülőfőnöke a szovjetek által vezetett képzésről beszélt. Elmondta, hogy a magyar pilóták oktatása mindig magában hordta a szovjet vezetés légierő iránti megítélését. A hatvanas évek „rakétaimádata” visszavetette az ilyen irányú fejlődést, majd az afganisztáni események óriási képzési igényt hoztak. Két évre csökkentették (Folytatás a 2. oldalon) Nem várják Antall Józsefet Egyelőre nincs olyan terv, hogy Antall Józsefet, Lech Walesát és Václav Ha- velt Londonba hívnák július közepére, a hét legfejlettebb ipari ország vezetőivel való találkozóra - mondották kedden Londonban mértékadó hírforrások. A Reuter hírügynökség hétfőn idézte Antall József nyilatkozatát, amely szerint a magyar miniszterelnök, a lengyel és a csehszlovák elnökkel együtt, szívesen Londonba menne nyugati támogatásról tárgyalni, ha meghívást kapna a csúcstalálkozó szervezőitől. -Ám a hétfői An- tall-interjú már eleve utalt arra, hogy Gorbacsov meghívása is nagy vitát váltott ki, így egyáltalán nem biztos, hogy a három ország a legmagasabb szinten képviselteti magát Londonban. Ezzel együtt valószínű, hogy a térség támogatása mindenképen a csúcstalálkozó témája lesz. Jön Vranitzky Franz Vranitzky osztrák kancellár a külföldi sajtó Bécsben működő képviselőivel folytatott hétfő esti beszélgetésben kifejtette, hogy nagy érdeklődéssel tekint közelgő magyarországi útja elé, hasznos tárgyalásokat és új eredményeket vár tőle. A megbeszéléseken nagy súlyuk lesz a gazdasági kérdéseknek, de fontos szerephez jutnak a jószomszédi viszony olyan nem anyagi jellegű témái is, mint a kulturális és oktatási kapcsolatok - mondta a kancellár. Ez utóbbiak egyik új példájaként említette meg a budapesti osztrák gimnázium létrehozását. Demszky Párizsban Pierre Mauroy-val, a Francia Szocialista Párt főtitkárával folytatott eszmecserét kedden délelőtt Párizsban dr. Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, aki ezúttal a Szabad Demokraták Szövetségének képviseletében is tárgyalt a francia politikussal. Beszélgetés a Magyar Reformátusok Világszövetsége elnökével Az országháborító prédikátor A Szabolcsból elszármazott dr. Bütösi János az Amerikában élő református magyarok püspöke volt tizenkét éven át. Felség- területe Európányi földdarabra terjedt. A kontinensnyi egyházmegye igazán nagy léptékekhez szoktatta, így nem meglepő, hogy átugorva az óceánt, hol Erdélyben, hol a Kárpátalján, hol a Felvidéken, hol pedig a debreceni teológián tűnt fel felforgatónak szánt evangelizációjával. A Magyar Reformátusok Világszövetsége titkos szavazással választotta elnökévé. (Folytatás a 2. oldalon) NYÍLT TÉR 4. oldal Karcag, Kunhegyes nehéz helyzetbe került BHG—Hirschmann-házasság köttetett A német fél 75, a magyar pedig 25 százalékos tőkerészesedéssel vesz részt abban a vegyes vállalatban, amelyet az esslinge- ni Hirschmann International GmbH és a budapesti BHG Híradástechnikai Vállalat alapított. A Hirschmann-BHG Híradás- technikai Kft. megalakulását tegnap jelentették be. A Magyar Gazdasági Kamara székházában tartott tájékoztatón az alapító cégek vezetői elmondták, hogy a szokásos kereskedelmi vegyes vállalatéval összevetve az új német-magyar vállalat viszonylag nagy, 210 millió forintos tőkével és mintegy háromszáz foglalkoztatottal kezd dolgozni. Központja Budapesten, gyártóüzemei pedig Békéscsabán és Batto- nyán, a volt BHG-gyárakban lesznek. A kft. alapvető profilja a vétel- technikai berendezések gyártása, de foglalkozik majd értékesítéssel is. Az új cég termelése a tervek szerint a harmadik évben eléri a 450 millió forintot. Az alapítók vezetői elmondták, hogy a német felet európai piaci hálózatának teljessé tétele, a BHG szovjet kapcsolatai, illetve - egyáltalán nem utolsósorban - a Magyarországon alacsonyabb termelési költségek, magyar partnerét pedig elsősorban a fejlesztéshez nélkülözhetetlen tőkebevonás tette érdekeltté a közös cég alapításában. Az Új Néplap a tegnapi tájékoztatón arról érdeklődött, hogy a német-magyar kft. miként befolyásolja a BHG karcagi gyárának, a korábbi „Híradótechnikának” sorsát. Mildes L : .ló, a BHG vezérigazgatója elmondta, Karcagon le kell mondani a sokéves hagyományokkal rendelkező antennagyártásról, a Hirsch- mann-kapcsolatról. Ezt a tevékenységi kört az új kft. békéscsa(Folytatás a 2. oldalon) Csapatkivonás Nincs zárójegyzőkönyv Zárójegyzőkönyv aláírása nélkül fejeződtek be kedden Budapesten a szovjet csapatkivonással kapcsolatos tárgyalások - értesítette az MTl-t Keleti György HM-szóvivő. Elmondta: a szovjet fél nem volt hajlandó jegyzőkönyvben rögzíteni azt, hogy az 1957., 1958. és 1990. évi dokumentumok vonatkozó cikkelyei meghatározóak legyenek a későbbi tárgyalásoknál. Ezért Annus Antal nem tudta aláírni a jegyzőkönyvet, bár kifejezte reményét, hogy június 30-áig esetleg még tető alá lehet hozni a megállapodást. Silov kormánymeghatalmazott azonban úgy fogalmazott, hogy nem tartja valószínűnek visszatérését eddig az időpontig. Mint ismert, a kormánymeghatalmazottak mandátuma 1991. június 30-áig szól. í/ Kastély fe pénzzel• A Törökszentmiklósi Állami Gazdaság a lehetőségek szerint minden évben kisebb-nagyobb pénzösszeget fordít - saját forrásból és különböző támogatásokból - a szenttamási Almássv-kastélv állagmegőrzésére. Sajnos az idén már sehonnan sem kaptak erre a célra pénzt, így jelenleg csak a homlokzati rész tatarozását és a balkonok felújítását tudják elvégezni. Fotó: KÉ Megyei munkaügyi tanács Úgy döntöttek, hogy nem döntenek Tegnap Szolnokon a Szak- szervezetek Házában ült össze a megyei munkaügyi tanács. Első napirendi pontban tárgyalta a Munkaügyi Minisztérium által a megyei munkaügyi központ vezető posztjára kiírt pályázatok ügyét. A korábban a sajtóban is nagy visszhangot kiváltó ügy, amelyben parlamenti interpelláció is született, most sem került nyugvópontra. A miniszter ugyanis az interpellációban adott válaszában elsősorban az MMT-t tette felelőssé, ugyanakkor mint munkáltatónak, neki lett volna kötelessége a feltételeket biztosítani. Erről érvényes minisztertanácsi rendelet intézkedik. Az MMT közösen kiadott állásfoglalásában hangsúlyozza, hogy a minisztériumi elvárásoknak maradéktalanul szeretne eleget tenni, de ehhez várja, hogy ezeket feléjük fogalmazzák meg. Ezen az alapon, a szakmai szempontokat érvényesítve, korrekt módon lehet a jövőben is együttműködni minden érdekelt féllel. Az MMT kész erre a korrekt együttműködésre. A továbbiakban most már az MMK munkatársainak bevonásával, a megyei Foglalkoztatási Alap III. negyedévi felhasználására vonatkozó ajánlást vitatták meg. Az előterjesztés szerint komoly igény mutatkozik a munkahelyteremtés támogatása iránt. Itt a pályázati felhívás megtörtént, de folyamatosan lehet jelentkezni. Ä feltételek iránt az MMK-ban lehet érdeklődni. A részmunkaidős foglalkoztatásra is kezd az érdeklődés növekedni. A legnagyobb létszámot változatlanul a közhasznú foglalkoztatás mozgatja meg. Végül az Országos Képzési Tanács pályázati felhívására beérkezett dolgozatok támogatásáról döntött a tanács. A döntés minden pályázat esetében pozitív volt, de a jóváhagyás természetesen országos szinten születik meg. Itt is várják a további jelentkezéseket. F. I. Kilencedik alkalommal Alkotótelep a Körös mentén / A mezőtúri képzőművészeti alkotótelep hétfőn 9. alkalommal nyitotta meg kapuit a piktura jeles művelői előtt. A Körös közelében levő mezőtúri Takácstanyára - amelyet társadalmi összefogás hozott létre - a városi önkormányzat hivatásos szobrász- és festőművészeket hívott meg a június 24. és július 21. közötti kurzusra. A nyári idényben a népi építészeti stílusban működő telepen dolgozik többek között Győrfi Sándor, Borbás Tibor, Lakatos Aranka szobrászművészek, Meggyes László, Fazekas Magdolna, Balogh Géza festőművészek. A szobrászok - az elmúlt évi munkájuk folytatásaként - az idén elsősorban a II. világháborús emlékmű kollektív kivitelezésén dolgoznal^amelyet a városnak ajánlottak fel, tisztelegve a világháború halottainak emléke előtt. A telep működését az önkormányzat mellett a helyi állami gazdaság, a Barátság Tsz, a GATE egyetemi főiskolai kara, az Alföldi Téglaipari Vállalat, a Mezőtúri Áfész és a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet is támogatja. Az alkotóműhely képző- művészeti munkáját Sz. Kürti Katalin művészettörténész segíti. ^ BOLT BT.I Big Bolt Bt. Híradó Hírek: A FEHÉRHÁZBAN Margaret Astor finom- kozmetika! Impulse spray 199 Ft. Rexona spray 189 Ft, a városban a legolcsóbb! Arany ékszer már 2.000 Ft-tól. A Kaméleon shopban EchoStar műholdvevőrendszer 39.500 Ft-tól. Olasz kerékpárok 12.600 Ft-tól. A Fehérház éttermében Ecotex méteráru 50 % engedménnyel! *57848/2*