Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-24 / 145. szám
13 Megyei körkép 1991. JÚNIUS 24. A tiszazugiak készülnek valamire! Jó kezekbe kerül a holtágak ügye? A Tiszazug Szövetség polgármesterei, illetve az érintett települések képviselői csütörtökön egyazon asztal köré telepedtek, és végérvényesen kinyilatkoztatták azon közös szándékukat, hogy haldokló folyómedreik megmentésére alapítványt tesznek. A kies aibak^zi holtáptól mindösssze pár száz lépésre, a faluháza hűvösében rendezett találkozón támogató törekvéseit igazolandó, a megyei közgyűlés elnöke, Boros Lajos is megje^ lent. Dr. Őze Sándor házigazda, egyéb pontok tárgyalását követően összefoglalta röviden a gondolat történetét, majd előrevetítette annak sokféle előnyét. Tulajdonképpen május 10-én Kun- szentmártonban - hasonló körben - billent ki sajátos holtpontjáról a holtágak kérdése, s az összefogás ötlete - ott és akkor - nagy-nagy sikert aratott. Ez a lelkesedés a jelenlévőket továbbgondolásra és cselekvésre sarkallta. A körvonalazott tervezet megvitatása után világrajött „újszülött” neve : Alapítvány a Tiszazug és Körös-völgy Holtágainak Hasznosítására. Már ennek birtokában nyújt be pályázatot a térség a Phare-segély egy szeletének megszerzésére, majd nemzetközi pályázatot írnak ki a gyakorlati megvalósításhoz szükséges tanulmányterv kidolgozására. Annak elbírálását követően kezdődhet majd meg maga a kivitelezés. A helyszínen megállapodás született arról is, ki, milyen összeggel járul hozzá az alapdíjtételhez. Kimondatott: a települések lakosonként 50 forintot szánnak a perselybe, amihez Cibakháza (mint kezdeményező) és a megyei közgyűlés (mint legfőbb pártoló) 500-500 ezer forinttal járult még hozzá. De alapítónak számít mindenki, aki augusztus 31-ig kinyilvánítja csatlakozási szándékát. (Felvetődött például Szarvas és Békésszentandrás társulása, ami a program térbeli kitágulását is jelentené, s erre lehetőséget is biztosít az alapítvány módosított elkeresztelése.) A beszélgetés során a Tiszaugot képviselő hölgy azon kételyét fejezte ki, ugyan hogyan járulhatnának ők hozzá, hogy holtágukból pocsolya helyett vonzó vízfelület legyen, mikor azt gazdálkodó szervek és a téesz kezeli, illetve birtokolja. Márpedig jelen gazdáit csak egyetlen cél vezeti: hogy hal legyen a vízben. Ennek kapcsán merült fel annak a le- hetősége, hogy a medreket fokozatosan vegye át, vásárolja meg - ha tudja - a területileg érintett önkormányzat. A „tizenkettek” legvégül öttagú kuratóriumot állítottak fel, s megválasztották annak elnökét és székhelyét. A kérdést egyébként már a megyei közgyűlés is napirendre tűzte. técsi Ilyen most. S milyen lesz? Táguló horizont? Újjáéled a népfőiskolái mozgalom ? Úgy tűnik, hogy az 1948-as betiltást, majd a 80-as évek eleji - akadályozással kísért - újjászületést követően megyénkben is kibontotta zászlaját a népfőiskolái mozgalom. A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Népfőiskolái Társaság bíTósági bejegyzése 1991. április 25-én megtörtént. Az azóta eltelt rövid időszakban lezajlott az első megyei népfőiskolái vezetőképző kurzus is. Tágul a horizont a közösségi művelődés és az öntevékeny állam- polgári szervezkedés egén? Vajon mennyire lesznek fogékonyak a helyi társadalmak és egyes polgárai erre a régi-új művelődési formára? Hisz a civil szférában többnyire nagyfokú bizalmatlanság, félelemérzet, mozdulatlanság tapasztalható. Az értelmiség maga is vívja saját presztizsháborúját. Márpedig ha a civil kezdeményezésekkel nem fog össze, a szellemi közélet nem tud megújhodni. A harmincas évek népfőiskolái mozgalmában a válságba jutott magyar paraszttársadalom adta fel a leckét a progresszív erőknek. Napjainkban az elmúlt évtizedek során a klinikai halál állapotába juttatott szellemiséget, elsorvasztott közösségi életet kell mihamarabb föltámasztani, és visszaadni a pártoktól, hatalomtól független civil kurázsit az embereknek. Életkorukat tekintve zömében harmincasok gyűltek össze a tiszavárkonyi vezetőképző kurzusra. Közöttük olyanok, akik számos közösség létrehozásánál bábáskodtak a 60-as, 70-es években. A leendő népfőiskola-vezetők alkalmat adtak az érdeklődő polgármestereknek arra is, hogy a kiscsoportokban kidolgozott konkrét népfőiskolái kurzustervezeteket megismerjék. Végtére is legtöbb kapcsolódási pontja az önkormányzatokkal van a civil társadalomnak, helyi közösségeknek. Cs. J. Az állam nem diktál, hanem segít v Beszélgetés műszaki fejlesztési gondjainkról Majd minden héten hallani mostanában az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság tevékenységéről. Néhány hete világhírű nemzetközitudonTánvos-kenferenciáról adott hírt a hazai sajtó, azt követően a kisvállalkozásokról szóló tájékoztatóról, most pedig nemrégiben a találmányok hasznosításáról informálhatták a közvéleményt - mindezek hátterében a megváltozott szerepkörű közintézmény, az OMFB áll. Az események kapcsán műszaki fejlesztési gondjainkról, lehetőségeinkről beszélgettünk Bottka Sándorral, az OMFB elnökhelyettesével.- Nemrégiben pontos adatok láttak napvilágot az elmúlt esztendő gazdasági teljesítményéről. Igaz, az emberek már korábban is tudhatták, hogy jelentősen visszaesett az ipari termelés. Megnőtt az alakuló cégek száma, ezek nem tőkeerősek, s ugyanakkor olyan valamikori gyáregységek, mint amelyekből több tucatnyi található Jász-Nagykun- Szolnok megyében is, alapvető technikai hiányosságokkal küszködnek. Lehet itt egyáltalán beszélni miiszaki fejlesztési esélyekről?- Az utóbbival kezdeném, ezek a vidékre telepített üzemek általában valamilyen központi cég perifériájaként jelentek meg, műszaki fejlesztés itt többnyire nem zajlott, s fetisizálódott a termék előállításának a termelési szakasza náluk is, mint általában. Látható azonban, hogy az érték- növelés a konkrét termelőfolyamatból két irányba kilépett, egyrészt az azt megelőző szakaszba, másrészt a termék utóéletét végig követőébe. Ideértve a szervizt, a különböző ellátást, mindezek megbízhatóságát, a javítha- tóságot, az előző ágon pedig alapvető fontosságúvá vált a kutatás és a fejlesztés, mert ha itt nem lehet valami újat, úgymond, bevinni a termékbe, alig növelhető annak használati értéke. Megváltozott tehát a verseny és az együttműködés a világban. Főleg a csúcstechnológiánál - legyen az egy rakéta, elektronikai eszköz, egy molekula vagy gyógyszer - drasztikusan csökken az életciklus, mert a verseny gyilkos. Ugyanakkor a műszaki fejlesztés felgyorsulása és tényezővé válása miatt ezek a lerövidült életciklusok, a megnövekedett fejlesztési ráfordítások, szellemi és anyagi tőke koncentrációja és ami ehhez szükséges, arra kényszerítették még azokat a nagy, multinacionális vállalatokat is, mint az IBM, négyszázezer emberrel vagy a SIEMENS, háromszázezer emberrel, hogy bekapcsolódjék egy istentelen, rendkívül bonyolult, egymást átszövő, nemzetközi méretű együttműködési rendszerbe. A partnereket bárhonnan, a világ végéről is előbányásszák. Ehhez az egész rendszerhez kellene nekünk alkalmazkodni.- S úgy gondolja, hogy hozzá tudunk szólni ehhez a ,,diskurzushoz”, amikor 15-20 éves gyártmányaink vannak?- Viszonylag zárt régióban éltünk. Értem ez alatt a KGST-re- lációt, amely zárt volt egyik oldalról a technológiai embargó, másfelől pedig a fejlesztésekhez szükséges devizahiány miatt. Aztán kialakult egy feltételrendszer, egy bizonyos melegágyi környezet, amiben az állami megállapodások rendszere biztos piacot jelentett. Hol kezdődött a probléma? Mindenki tudja, ez a korábbi felvevőpiac összeomlott. A termékre továbbra is szükségük lenne, de mi nem vagyunk abban a helyzetben, hogy hitelezni tudjunk. S a napokban már egyre nyilvánvalóbb, hogy oldódik a technológiai embargó, az import 90 százaléka liberalizált, az a szempont, hogy minél többet tudjunk eladni nyugatra, s minél többet vegyünk meg olyan terméket, ami olcsóbb onnan. Ami a kérdését illeti: máról holnapra, főleg a nagy gyárak, nem tudnak váltani. Ha csupán csak az effektiv termelőfolyamatot nézem, amit ott, mondjuk, Kunhegyesen vagy akár Tiszafüreden gyártanak, akkor nincs válasz. A „párbeszéd” lehetősége valahol kisvállalkozásoknál kezdődik. Nagy részük kijárta azt az iskolát - itt elsősorban a számítástechnikai vállalkozásokra gondolok -, amely belépőül szolgálhat a valóságos a piacra. Ma már több ezer cégnek van külkerjoga. Ezek az emberek elkezdtek mozogni a világban, és most majdnem mindegy, pezsgővel, fával vagy mivel keresséhez igazodik még az üléshuzat színe is. Az látszik, hogy ehhez egy másfajta munkás kell, másfajta mérnök, egyáltalán másfajta gondolkodás. Az nem megy, hogy egyszer'már diplomáztunk, s kész. Igen fontos szerepet kap az átképzés és ezen belül a munkakultúra. Ki kell lépni ebből a poroszos, papírra szakosodott oktatási rendszerből. Az embereknek ilyen értelemben is perspektívát kell mutatni. Ezt az új világot jól kell tudni felismerni, s megadni a magyar választ.- S hol itt az OMFB megváltozott szerepe?- Lényeges eltérés, hogy az állam eddig központi programokban definiálva mondta meg, hogy fejlesszük, mondjuk, a híradástechnikát, a gyógyszeripart. Ez a fajta állami bevatkozás egyre inkább alábbhagy, főleg a konkrét beruházási, gyártelepítési, piacközeli fejlesztéseknél. Bízza az állam a döntést azokra, akiknek egyébként is az a dolguk, hogy a piacot felkutassák és a technológiát hozzászervezzék, az állam dolga, hogy igyekezzék ezekhez olyan feltételeket teremteni, amelyek közelítenek a versenytársaknál megtalálhatókhoz. Tehát, ha a konkurenseknél adózatlan pénzekből lehet a technológiát cserélni, mert ezzel az állam segít, hogy vállalkozója a piacon tudjon maradni, ha nálunk ez szóba sem jöhet, akkor a minimálisan egyenlő feltételeket sem lehet megteremteni. Bizonyos jelei a kedvezményezésnek már vannak, vámpolitikai, ipar- politikai területen és ott, ahol az emberek kis pénzét lehet mobilizálni. A másik: az állam szerepe ott kereshető, ami kevésbé piacközeli. Az alap- és az alkalmazott kutatások finanszírozásánál, amiből még nem a ma, hanem a holnap piaci terméke kerül ki. Finanszíroznia kell a kutatóintézetek, a kutatók munkáját, segíteni nemzetközi mozgásukat, s valamint jelentős része van az államnak abban is, hogy segíti megteremteni a piacgazdaság infrastruktúráját. Ez nemcsak technikai kérdés, megjelennek azok a kockázati tőkebefektető társaságok, akik képesek innovatívabb környezetet kialakítani.- Mondana konkrétumokat, hogyan nyilvánulnak meg ezek az OMFB tevékenységében?- Például az Országgyűlés tavaly decemberi döntése szerint a Központi Műszaki Fejlesztési Alapot, amely korábban a különböző minisztériumok között volt felosztva, koncentrálták az OMFB-nél kezelésre. A miniszterelnök kinevezett egy tizenkét tagú műszaki szakértői testületet, amely dönt a bárki által megpályázható támogatási összegekről. Vállalkozók, így természetesen közöttük magánvállalkozók is pályázhatnak, ha van műszaki fejlesztési témájuk, s részt vállalnak annak megvalósításából. Tehát nem mindent állami pénzből akarnak csinálni. Eddig több mint kétezren nyújtották be elképzelésüket, ez mintegy tizenhétmilliárd forint igénybevételét jelentené, amelyről, még egyszer mondom, független szakértők döntenek. Ötszáz forintért lehet vásárolni az OMFB-nél pályázati űrlapot, vele adjuk a tudnivalók lényegét, s a pályázat, valamint az elbírálás folyamatos.- Regionalitásnak van-e helye a támogatói tevékenységükben?- Nincs direkt módon régiókat támogató pénzfelosztás. A korábbi gyakorlat mellett, ha előre kiméretezték s odaítélték a pénzt, ha kellett, ha nem, elköltötték. Az az érzésem, ez bekövetkeznék, ha regionális elkülönítés történne. Bárki pályázhat. Hajnal József Bizakodó emberek. Fotó: M. J. Az OMFB elnökhelyettese Bottka Sándor 1946-ban született Tiszafüreden. 1964- ben végezte el aJász-Nagykun- Szolnok megyei város gimnáziumában középiskolai tanulmányait, majd felvették a Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára. Ezzel párhuzamosan szerzett egy némettanári diplomát, majd egy pályázattal Frankfurtban folytatta tanulmányait. Ezután Magyarországokon a SZA- MOK-nál dolgozott, jelentős részt vállalva a hazai számítás- technikai oktatásban, majd a Számítástechnikai Ifjúsági Védnökség országos koordinátora lett. Több nyelven beszél. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottságnál jelenleg elnökhelyettesként tevékenykedik. Fő munkaterülete a nemzetközi műszaki fejlesztési tudományos kapcsolatok szervezése. kednek. Amikor meg szokták kérdézni tőlem, hol van menedzserképzés Magyarországon, én arra azt mondom, hogy ez az igazi menedzserképzés, mert a piacot, annak törvényeit, szükségszerűségeit, általában az azzal kapcsolatos ismereteket a saját bőrén, a saját tőkéjével és kockázatával tanulja meg a vállalkozó. Nem véletlen az, hogy a korábbi nágy gyárak, a Vörös Csepeltől a Videotonon át a Rábáig elkezdtek darabolódni. Egy bizonyos területre szakosodott kis társaság lehet rugalmas, az tud mozogni. Én több gondot látok a nagyok esetében, ugyanis ez a világban úgy néz ki, hogy a mamutcégek, úgymond, fölfűzik ezeket a kisvállalkozói tevékenységeket, a beszállítók tömegét, és versenyeztetik is közben azokat. A mai magyar vállalatok ezt nem tudják. Máról holnapra úgy váltani, hogy közben a tulajdonviszonyok is átalakulóban vannak, nem könnyű. Érdekeltnek kell lennie a cégeknek természetesen a változásokban. Mondanék egy példát. Az Ikarus Európa legnagyobb buszgyára volt. Történt ez akkor, amikor másoknál, a Mercedesnél, a Vol- vonál jóval kevesebb autóbuszt gyártottak, s tömeggyártás, úgymond, csak a részegységeknél volt. Ez mutatja azt, hogyan lehet a termelést rugalmassá tenni úgy, hogy már az innováció elején figyelembe vesznek piaci szempontokat. Itt jön az a komplex vállalati, integrált irányítási rendszer, amiben a műszaki tervezéstől az ajánlatadásig rugalmas tud lenni minden elem. S hogy maradjak a példánál, elérhető az, hogy a kedves vevő ízlé