Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)

1991-06-24 / 145. szám

tTf JÁ8/-N AG Y KU N-SZ O L IN O K MEGYEI N A P I L A I» II. évfolyam 145. szám 1991. június 24., hétfő Ára: 7.90 Ft Vendégek Mezőtúrop^ Amerikától a Szilágyságig „Ha hisztek - lesztek” — mondta a világszövetség elnöke Értékes levéltári anyagok vannak a túri egyházi kiállításon A második református világ- találkozó legrangosabb megyei eseményére tegnap Mezőtúron került sor. A meghívottak között ott volt Boros Lajos, a megyei önkormányzat vezetője, egykori túri diák, és Mike Zoltán lel­késszel egyetemben helyet fog­lalt a templom padsoraiban nyolcvan, Szilágysomlyóról ér­kezett vendég is. Perjési Sándor mezőtúri lel­készelnök megemlékezett a 200 éves műemléktemplomukról, mely az évszázadok során a táj figyelmeztető szimbólumává is vált. Idézte Ravasz László egy­kori püspököt, aki az impozáns épületről a következőképp írt: „A túri templom a vonat ablaká­ból tekintve úgy hat, mint fehér márványba vésett áhítat”. (Folytatás a 2. oldalon) Magyar-amerikai külügyi tanácskozások Amerikai kormánykörökben osztják azt a magyar álláspontot, hogy a Szovjetunióval kötendő szerződés nem korlátozhatja Ma­gyarország szuverenitását - mon­dotta Somogyi Ferenc; a külügy­minisztérium közigazgatási állam­titkára pénteki washingtoni tárgya­lásairól. Az államtitkárt fogadta Law­rence Eagleburger, a külügymi­niszter első helyettese, Richard Schifter, az emberi jogi kérdések külügyminiszter-helyettese, talál­kozott a védelmi- és a külügymi­nisztérium vezető munkatársaival. A konzultációkon kölcsönösen nagyra értékelték, hogy Magyaror­szág és a térség más országai egyre több területen kapnak lehetőséget együttműködésre a NATO-val, s egyetértettek, hogy e kapcsolatok további bővítése kívánatos - úgy, hogy az ne sértse a Szovjetunió jogos biztonsági elvárásait. Kubai ellenzék: kölcsön Magyarországnak Az Egyesült Államokban élő kubai ellenzéket tömörítő Kubai Amerikai Nemzeti Alap 50 millió dollár kölcsönt nyújt a magyar kormánynak. A kölcsönt a magyar kormány saját belátása szerint használhatja fel - közölte pénteken az EFE spanyol hírügynökség tu­dósítójával Ármando Valladares, aki a kubai emigráns szervezet küldöttségének tagjaként tartóz­kodott Budapesten. A Kubai Amerikai Nemzeti Alap küldöttségét a Magyar De­mokrata Fórum hívta meg. / Á Száraz, nagyon meleg idő — Kevesen voltak a szolnoki meccse­ken (7. oldal) — A Molnárok egy malomban őrölnek (7. oldal) — Tiszafüred baj­nokokat köszön­tött (9. oldal) — Tyubin a nagy kérdőjel (11. oldal) — Szögre akasztot­ták (11. oldal) Kétnapos sportünnepély volt Tiszafüreden, ahol az öttu­sázó olimpiai és világbajnok Benedek Gábort köszöntötték szülőföldjén abból az alkalom­ból, hogy németországi ottho­nából hazalátogatott. Az egy­kori kiváló sportolót elkísérték régi pályatársai és barátai is. Felvételünkön az öttusa egyik nagyszerű híve és szurkolója, Bubik István tart lovasbemu­tatót. Fotó: Illyés Csaba. Holnap hatpárti megbeszélések Az MTI információi szerint holnap este folytatódik a hatpárti tárgyalások április 30-án félbemaradt első fordulója. A megbeszélést Antall József miniszterelnök hívta össze. Mint ismeretes, a hatpárti tárgyalások első fordulóján a parlamenti pártok politikai vezetői abban állapodtak meg, hogy pártjaik szakér­tőire bízzák tervezett tágyalássorozatuk témáinak és ügyrendjének egyeztetését. Amíg ezekről nem sikerül konszenzust kialakítani, az első fordulót nem tekintik lezártnak, csak felfüggesztettnek. A meg­beszélések hat hétig folytak, a szakértők azonban sok kérdésben nem tudtak egyezségre jutni. Ezért azt javasolták, hogy a vitákat döntsék el a pártok vezető politikusai. Ha a politikusok sem tudnak megegyez­ni, a Fidesz által kezdeményezett tárgyalássorozat második forduló­jára már nem kerül sor. A Szabad Demokraták Szö­vetsége biztosítani szeretné ja­pán tárgyaló patrnereit arról, hogy ha választások útján, vagy esetleg idő előtti változások kö­vetkeztében hatalomra kerülne, akkor tartaná magát az ország által eddig vállalt kötelezettsé­gekhez - mondta Pető Iván, az SZDSZ frakcióvezetője, aki a párt küldöttségével Tokióban tartózkodik. A Szaszakava Békealapítvány hívta meg a küldöttséget, amely­nek tagja Pető Iván, Eörsi Má­tyás, Lotz Károly és Arató Géza képviselők, a parlament alkot­mányjogi, mezőgazdasági, illet­ve szociális bizottságának tagjai. Az SZDSZ delegációja tár­gyal a japán külügyminisztéri­umban, a gazdasági élet több meghatározó fontosságú intéz­ményében (Gyáriparosok Szö­vetsége, Nomura Értékforgalmi Társaság, ipari és kereskedelmi minisztérium), ahol várhatóan Magyarország adósságfizetési politikája is szóba kerül. Balettvizsga Szolnokon A hét végén Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban rendezték meg a balett- és tánctanfolyam növendékeinek év végi záró­vizsgáját. A színházterem zsúfolásig megtelt szülőkkel, rokonokkal, akik színvonalasan összeállított műsort láthattak. Fotó: Tarpai A „keresztszülők” a Demokrata Koalíció Nem mindennapi esemény színhelye volt vasárnap délután 15 órakorRunszentmárton refor­mátus templomában. A két éve felújított, szép református temp­lomban a gyülekezet tagjai már jóval 15 óra előtt várták a nagy eseményt. Várták az istentiszte­letet, és az ezt követő kereszte­lőt. Mráv József és Elek Margit született gyermekét, a kis Ta­mást keresztelték. Az istentiszte­letet Abuczky István református lelkipásztor tartotta. Szentbeszé­dében megemlékezett arról a nagy eseményről, amit a ma­gyarországi református egyház és a Magyar Református Lelkész Egyesület szervezett. A magyar reformátusok második világta­lálkozóján a nagy számban meg­jelentek a világ magyarjai. Az eseményen részt vett For­rni Sándor, a Demokrata Koalí­ció országos ügyvezető elnöke és dr.Bugár Nándor, a Demokra­ta Koalíció Országos Ügyvivő Testület elnöke. Mint az a cím­ben is szerepel, a Demokrata Ko­alíciótól Forrai Sándor vállalta a keresztapai megtiszteltetést, a kunszentmártoniak és a regioná­lis szervezet ügyvivőinek tiszte­letére és szimpátiájára való te­kintettel, mivel az édesapa a De­mokrata Koalíció regionális ügyvivője. Még a kis Tamást édesanyja meg sem szülte, már akkor igent mondott Forrai Sán­dor. A keresztanya szerepét a he­lyi Demokrata Koalíció alapító tagja, Papp Sándorné vállalta nagy örömmel. A református szertartás sze­rint fogadalmat tettek a szülők és a gyülekezet.- veres ­PÁLYÁZAT! Füzfapuéták, zsenik, FIGYELEM! Reklámszlogent keresünk a FEHÉRHÁZNAK! A beküldött pályázatokat a hirdetési csíkban megjelentetjük, szavazásra bocsátjuk! A résztvevők vásárlási kedvezményre jogosító bonuszt kapnak, a három „. legsikeresebb 1000-1000 Ft-os vásárlási utalványt. Határidő: 1991. július 15..

Next

/
Oldalképek
Tartalom