Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-01 / 126. szám
12 Nyugdíjasok fóruma 1991. JÚNIUSI. Kezdődhet a készülődés! Negyedszer is: Hogy elszáll az idő! Sülye Ká- rolyné már a negyedik nyugdíjas Ki mit tud? szervezésén dolgozik a Törökszentmiklósi Városi Művelődési Központban. 1988 óta sok minden történt, rengeteg változást megértünk, ám a nyugdíjasok tavaly is bizonyították: a nehezedő életkörülmények se veszik el nótázó, táncos kedvüket. Sőt, évről-évre egyre többen állnak az elődöntők, majd a mik- lósi döntő közönsége elé, s nagy szeretettel, nem kevés tehetséggel megmutatják magukat. Az első nyugdíjas Ki mit tud?-ra, 1988- ban kilencvenkét műsorszámmal sok száz idős ember jelentkezett. Akkoriban az újdonság öröme hatott a nyugdíjasklubok énekkaraira, színjátszóira és táncosaira, a következő évben pedig nyilvánvalóan az első, sikeres találkozó tapasztalatai. 1989- ben ugyanis már több mint kétszáz műsorszámmal jelentkeztek Jász-Nagykun-Szolnok megye nyugdíjasai. Sülye Ká- rolyné, a kiváló rendező ekkor kénytelen volt elődöntőket is szervezni, hiszen valamennyi versenyző - és a rendszerint velük együtt érkező közönség - el se fért volna a művelődési központban. Ezért hat helységben elődöntőt tartottak, s a törökszentmiklósi döntőre hatvannyolc produkciót javasoltak az előzsűrizők. Tavaly is elődöntőket kellett tartani, öt városban, s a miklósi döntő így is kora reggeltől késő estig tartott. Nos, Sülye Károlyné már az idei felhívást fogalmazza. A tervek szerint rövidesen kiírják az idei Ki mit tud? pályázatát. A tervek szerint július 31 -ig lehet jelentkezni, a törökszentmiklósi Városi Művelődési Központ címére kell küldeni a leveleket. A várható érdeklődés miatt ismét elődöntőket tartanak szeptember 11-30. között Jászapátiban, Mezőtúron, Karcagon, Törökszent- miklóson és Cibakházán. A döntőt október 14-ére tervezik, s ezen a napon, mint már három éve mindig, csak a nyugdíjasoké a művelődési központ. A versenykiírás most is több kategóriára szól. Jelentkezhetnek szóló- és csoportos énekesek, szólózenészek és zenekarok, vers-próza mondók és a népi hagyományok fölelevenítői. Mindez persze csak a nemes versengés^ összefoglalója, előrevetítése. Ám hiba lenne, ha nem kellene arról is szólni, hogy a versenyzők újabb meg újabb nehézségekkel is találkozhatnak már fölkészülés közben, s később is. Nem biztos, hogy próbáikhoz megfelelő teret kapnak egy-egy faluban, városban, hiszen a művelődési házakban is nagy anyagi gondok nehezítik az életet. Es egyre nehezebb az utazás is - akár csak az elődöntőkre, hiszen sokba kerül, jóval többe, mint tavaly, a vonat- s autóbusz- jegy. Igaz, vállalatok, szövetkezetek eddig bizonyították, nem hagyják magukra öregjeiket. Adtak kisautóbuszt, volt olyan cég is, amely kórustagjainak még ruhát is csináltatott, hogy szépek, csinosak legyenek a föllépéseiken. Kérdés, ezek a korábban oly emberségesen segítő vállalatok, szövetkezetek az idén is segíthetnek-e még? Egyáltalán megvannak-e még? És akkor még nem említettük a szponzorokat. Azokat a szövetségeket, vállalatokat, intézményeket és szövetkezeteket, amelyek a főszervező, Sülye Károlyné kérő szavára küldték a Ki mit tud? legjobb résztvevőinek ajándékaikat, amelyek bármilyen kicsik is voltak, az öregeknek nagy örömet jelentettek. Még nem vette észre senki: micsoda kulturális eseménysorozat lehetne a nyugdíjas Ki mit tud?. Egy hozzáértő zsűri kiválogathatná a valóban legjobb műsorszámokat, s két-három- órás műsort állíthatna össze ezekből a rendezőség. Végig lehetne járni a megye városait, nagyobb falvait, s az őszi, téli estéken bemutatókat tartani. Igaz, legalább egy nagy autóbusz kellene hozzá, s valamiféle hely is, ahol a legtávolabbról érkezők meghúzhatnák magukat, ha aznap nem tudnak már hazautazni. Mit mondjak: ebben a vetélkedőben pénz van, nem is kevés - ha akadna vállalkozó. És manapság a vállalkozások korát éljük, nem? Minden évben egyszer: Apák napja Apák napján virágot kap minden férfi - a nőktől A hét éve újjáalakult törökszentmiklósi nyugdíjasklub egyről közismert a városban: minden évben egyszer megrendezi az apák napját. A több mint hetven nyugdíjas baráti társasága a helyi művelődési központ támogatásával működik, s a nagy ház az idén piros pünkösd szürke hétfőjén várta az ünneplőket. Már kora délután munkához látBográcsok az udvarban - a fözőlegényekkei, asszonyokkal tak a főrendezők, azaz azok a férfiak és nők, akik két jókora bográcsban az udvar végében főzték a vacsorát vagy száz személyre. A nyugdíjasklub ugyanis ilyenkor szereti asztalánál látni a város vezetőit. Most se volt hiába a meghívás, a polgármesterrel az élen eljött sok önkormányzati képviselő is. Már a kora esti órákban szólt a zene, táncoltak a párok. Aki azt gondolja, hogy a nyugdíjas beteg, fájós lábú - láthatja, táncos kedvű, jó mozgású (Fotó: Korányi Éva) Újjászervezett nyugdíjasklub új otthonban- Én, de a barátom sem tudná megmondani, hogy pontosan mikor kezdődött el a mi kálváriánk. Jómagam 15 esztendővel ezelőtt mentem nyugdíjba, rá 2 évre a barátom - volt munkatársam - is azt tette. Tudott dolog, hogy a nyugdíjas sors akkor se - de azóta se - volt diadalmenet. Az igazi kálváriánk mégsem akkor kezdődött. A volt munkahely nyugdíjasait az akkori Szakmaközi Bizottság fogadta be, a szervezeti életünk ott folytatódott. Először a Petőfi-kertben, majd a Fazekas úti „nagyházban” volt a találkahelyünk. Szűkösen, de megvoltunk, jól éreztük magunkat, elkártyázgattunk, és elbeszélgettünk a régi időkről, a fiatalságunkról. Aztán jött a ménkűcsapás. Eladták a házat, és bennünket kidobtak az utcára. Azt hiszem, akkortól számíthatjuk a mi és velünk együtt még sok öregember kálváriáját. Szerencsére a jászberényi nyugdíjasoknak csak kisebbik része járta meg ezt a kálváriát. A város mintegy 6 ezer nyugdíjasa közül legtöbben a Hűtőgépgyárból mentek nyugdíjba. Ok (eddig) a minden igényt kielégítő Munkás- és Ifjúsági Házban találkoznak heti 3 alkalommal. Sok idős embernek kínál barátságos otthont és kielégítő ellátást az Egyesített Szociális Otthon idősek klubja. Jut egy-egy szoba, egy meghitt sarok a mező- gazdasági és a többi, az ipari szövetkezeteknél . Megnyugtató és a „kálvária” végét jelenti, hogy az utcára került egykori szakmakö- zis öregek klubgondjai is megszűnőben vannak. A klub nélkül maradt idős emberek eleinte csak panaszkodtak, azután elhatározták, hogy lépnek egyet, hogy szervezkednek. A város pedig megmozdult, mindenki tenni akart valamit. Az elképzelések, az intézkedések különböztek, ami közös és egyértelmű volt, a segíteni akarás, a jobbító szándék. A panaszok, a kérések és javaslatok a város polgármesteréhez futottak be, az ügy tehát az önkormányzat ügye lett. Munkához látott a körzet önkormányzati képviselője, a konkrét feladatok kidolgozásában és megoldásában a Családsegítő Központ szociális szervezője jeleskedett. A segítő szándék, az összefogás szép példája, hogy még a kórház igazgató főorvosa is meghatározó és felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott a nemes munkához. Mindezek együttes eredménye és sok-sok ember érdeme, hogy az idén február 17-én megalakult a Szakszervezetek Jászberény Városi Nyugdíjas-alap- szervezete. A bírósági bejegyzés után a lelkes együttes hivatalosan is elismert szervezet lett. Elkészült az a pályázat is, amely a Szakszervezetek demokratikus újjászerveződése a lakótelepeken címmel a most már hivatalosan is a nyugdíjas-alapszervezet múltjáról, jelenéről és jövőbeli elképzeléseiről adott részletes tájékoztatást. A pályázatot megküldték a Szakszervezetek Szövetsége Nyugdíjastanácsának. Annak az országos szervnek, ahonnan az erkölcsi támogatás mellett anyagi támogatást is remélnek. Létük és jövőbeli elképzelésük megvalósításához erre nélkülözhetetlen szükségük van. Ezért is vennék szívesen a helyi szervek, gazdasági egységek segítségét. Már bizakodóbb jelenükről és szép elképzelésekkel teli jövőjükről özv. Bánföldi Sándomé, az alapszervezet titkára beszél. Elmondja, hogy a csoport 28 személlyel indult, most már hetvennyolcán vannak. Először a Kossuth L. út egyik házában kaptak otthont, azóta a Táncsics M. úti helyiségbe költöztek. Terveikben szerepel a kedvezményes vásárok megszervezése, ilyen esetekben vállalják a betegek részére a házhoz szállítást. Sokat ígérő az üdültetéssel kapcsolatos tervük, még úgy is, hogy más nyugdíjas-alapszerve- zetekkel csereüdültetést szerveznek. Elmondja még, hogy természetesen a legfőbb feladat a tartalmas, kulturális programok megszervezése, a sok-sok szabadidő hasznos eltöltése. Azután elbüszkélkedik, hogy az idei nőnapot már az újjászervezett klubban, közösen szervezték és tartották meg, és hogy hat klubtag már megkapta a beutalást a berekfürdői gyógyüdülőbe. Megszólal - és már nem olyan megkeseredett a hangja - az a két nyugdíjas is, aki a kálváriájáról beszélt. Dicsérik az új otthonukat, az új barátságokat. Elmondják azt is: tudják, hogy a szép, új otthonuk ideiglenes, mégsem aggódnak, mert ha ez az ideiglenesség is olyan tartós lesz, mint amilyenhez már hozzászoktak, akkor még sokáig a Táncsics M. úti klubban kártyázgathatnak.- illés Ki hallott már ilyen csodát? Fizessenek a gazdagok! A nyugdíjasok gazdagok? Több mint tíz éve már, hogy olykor meghívást kapunk Karcagról, a vasutas nyugdíjasklubtól. Egy-egy rendezvényükön részt is vettünk, mint ahogyan ők is részt vesznek, részt vettek a megyében meg a megyén kívül sok nyugdíjasklub hívására egy-egy eseményen. Kéthetes találkozásaik színhelyével nem dicsekedtek soha társaik előtt. A Vasút utca 84. szám alatti kopott ház udvari részében van az egykori vasutas művelődési otthon, tíz éven át megszokták, még a kényelmetlenségeit is. A kívül-belül ütött-kopott épületben a kényelem legminimálisabb elemeit is nélkülözniük kellett. Mostanában az is előfordult, hogy az estébe hajló klubösszejövetel idején a villany se égett - elromlott valami, vagy az oszlopon volt hiba, mint legutóbb, amikor kétségbeesett hívásukra érkeztünk. Takács Lőrinc klubvezető ugyanis már hetek óta S.O.S.-jeleket ad mindenfelé, ahonnét valami segítséget várhat száz idős társával. Nagyot változott a világ, Karcagon a vasutasok szakszervezete szerint már nem is „egészen” vasutas nyugdíjasoké a klub ... De hát csak sorjában! Május 15-én, a klubnapon az édesanyák, -apák köszöntőjét tartották. Úgy ünnepeltek, ahogy szoktak: jöttek gyalogosan vagy kerékpáron, hozták a maguk sütötte tésztát, egy-egy üveg kólát. Egyikőjük frissen mosott térítőkkel takarta el az öreg asztalokat, egy másik kiskertjének virágjait osztotta szét a terítékek mellé. Kislányok - unokák - versmondásra készen szerénykedtek a sok nagymama-nagypapa között. A klubvezető elmondta a köszöntőt, a kislányok a verseket, aztán Takács Lőrinc ismét megszólalt:- Nemcsak az anyák, nagymamák és nagypapák napja ez, hanem a bajé is. Úgy akartam, halljátok mindnyájan. Itt ül Varga József, a vasutas szb-titkár, majd ő elmondja, mi az. Fiatal, erejében teli ember Varga József. Nem biztos, hogy volt már ilyen nyugdíjas-találkozón, de ha ódzkodva is, elmondja, most miért jött:- Az épület a vasútállomásé, s 1980 óta nem költöttek rá pénzt. Meg is látszik, lerongyolódott, vagy fölújítjuk, vagy teljesen tönkremegy. Ezért úgy határoztunk, hogy a házat ingyenesen csak vasutas dolgozók vagy vasutas nyugdíjasok használhatják, látogathatják. Mivel ez a klub nem teljesen vasutas nyugdíjasoké, így egy-egy esetben ötezer forintot kérünk a terem használatáért, takarításért, világításért. Tudom, ötezerforint nem kis pénz, azért jöttem el, hogy alkudjunk, mondják meg, mennyit bírnak, megegyezhetünk az összegben. Ötezer forint! A hirtelen mély csöndből a megdöbbenés s az értetlenség szava tört föl először:- Hogy mondta? Ötezer forint? Mennyi időre? Jézus Mária, minden egyes klubnapért? Hát mit gondolnak maguk? Miből? Hisz az százezernél több egy év alatt! Hát igaz, nem minden klubtag vasutas nyugdíjas, de hát akkor is! Ősz hajú bácsika kiált:- Ne vegyék már el tőlünk a helyet, maguk is megöregednek egyszer! Az ereje teljében lévő fiatalember azonban hajthatatlan, ha így döntöttek, meg kell neki lenni. Nincs ő felhatalmazva másra, csak egyezkedésre. Fizetni kell, mint ahogyan fizetnek mások is a teremért, ha rendezvényt tartanak a még álló falak között. Takács Lőrinc száz társával Karcagon lehet rövidesen föloszlathatja a klubját? Igaz, jártak a polgármesteri hivatalban meg Pesten, a szakszervezeti központban is, segítséget kérve. Bizakodnak is, hiszen az önkormányzattól még egy kis pénzt is kaptak - klubcélokra. De hát annak a tízszerese kellene most teremdíjért!Azért megvárjuk, mit hoz az idő? Számoljunk?- Nézze, csak azért ne írja le a nevem, mert valaki tehetős még megsegítene, s én azt nem tudnám túlélni. Szegény vagyok, szerencsétlen, de legalább az emberi tartásom megőrzőm. Igen, mostanában számolok, számolunk itt a házban s főleg mi, az özvegyek. Amióta bemondta a rádió, hogy ismét energiaár-emelés következik .nagyon nyugtalanok vagyunk. Itt, ezen a folyosón például a nyolc lakásból négyben özvegyasszonyok élnek. Ráadásul olyan özvegyasszonyok, mint én, aki már a hetvenedik évemhez közelítek. Ugye, a mi nyugdíjunk is régi, a mostani pénzhez, annak értékéhez csak próbálják évről-évre igazítani, de mire eltelik az év, kiderül, nem szépen, egyre inkább szűkén tudunk kijönni beíőle. Most az idén azért sokan örültünk, mert az özvegyi nyugdíjasok - azt hiszem, ez az általános - kaptak 1200 forint emelést havonta. Ilyen még nem volt, mondogattuk, aztán derült égből villámcsapás, alighogy véget ért a fűtési szezon: emelik, méghozzá nagyon is az energiaárakat. Ugye, a szén a legnagyobb százalékban, de a távfűtés, a 70 százalék se kicsi, különösen nem, hogy tavaly őszön emelték, most tavasszal meg a víz ára futott utána. Még ötven négyzetméteres sincs a lakásom, s legutóbb a fűtésre, meleg vízre 2000 forint nem volt elég egy hónapban. Könnyen kiszámolhatja, hogy a jövő fűtési szezonban a nyugdíj fele a melegedésre kell. És akkor még hol a villanyszámlára való, s tévéelőfizetés, a közös költségek. Nem,'nem tudom, mi lesz. S miközben ezt mondom, el nem felejtem, hogy a fiam már második hónapja munkanélküli-segélyt kap, s azt mondja, eljön az idő, amikor nem bírja tovább fizetni a lakástörlesztést, a plusz 1500 forint kamatadót. A menyem meg kijelentette, a gyerekek cipőjére se futja már az idén. Szóval, aki azt mondja, segítsen rajtam a gyerekem, nem a mai világban él. A fiataloknak ennél is nehezebb, ráadásul nekik ott a jogos félelem is, aki még ma nem, holnap lehet munkanélküli! S az is igaz, egy magamfajta öregasszonynak nem kell minden évszakban cipőt, ruhát venni, s én már kevés étellel is beérem, de a gyerek, a gyerekek! Gyereknek nem lehet bekötni a száját, ha éhes. Sokszor eltőnődöm: nemzedékek egy- másramutogatását hozta el az idő. Ha az öregek panaszkodnak, a fiatalok rögtön felmordulnak, és az ő sorsuk, az tán nem nehéz - sokszor még nehezebb is. Igazuk van! De hát itt vagyunk mi is, még mindig, s élve nem bújhatok az uram sírgödrébe se én, se akármelyik társam. Azt mondta a szomdszédasszo- nyom, ne sírjunk előre az őszi fűtésdíj miatt, hátha addig meg se maradunk! Tudja mit? Tán az lenne a legjobb mindenkinek! (Elmondta: egy hetvenedik évében levő nyugdíjas asz- szony, egy szolnoki magasházban.) Összeállította: Sóskúti Júlia Ki mit tud? Törökszentmiklóson
