Új Néplap, 1991. június (2. évfolyam, 126-150. szám)
1991-06-11 / 134. szám
1991. JÚNIUS 11. Megyei körkép 3 Hosszú úton Szolnokon, a Szapáry út 19. szám alatti épület egyik eisä emeleti ajtaján kis kék betűk hirdetik: Lungo Drom. Az elnevezés immár második éve országos érdekvédelmi cigányszövetséget takar, az elsőt, amely vidéki központtal szerveződött, s amely ma már az ország nyolc megyéjében sok-sok közös gondolkodású csoportot tömörít. Képviselői sok önkormányzati testületben közvetlenül fejtenek ki tevékenységet. A szövetség alapító főtitkára, Farkas Flórián - aki egyben a romaparlament ügyvivő titkára is. Vele beszélgettem a Lüngo Drom (Hosszú út) és az általa (is) képviselt cigányság dolgairól.- Miért pont vidéken? A Lungo Drom nem vágyott és vágyik Pest-központúságra, mint a többiek?- Meggyőződésem, hogy józan, tisztességes politizálást elsősorban innen, vidékről, a cigányság bölcsőjéből lehet szervezni, ahol a dolgok történnek vagy kellene, hogy történjenek. De ez még önmagában nem jelenti, hogy problémát okozna a közös hang megtalálása a fővárosiakkal. Céljaink megegyező- ek. Ám a Lungo Drom tervei között továbbra sem szerepel, hogy feladja vidékiségét.- Miben látja a cigány kisebb- ség/nemzetiség alapvető problémáit az új, demokratizálódó államrendben? Az elszegényedés nem rekeszti el végképp a cigányokat sorsuk kézbep tartása iránti régi és természetes igényüktől?- Először is azt gondolom, a cigányságnak végre magának kell megfogalmaznia alapvető problémáit. Meg kell tanulnia saját sorsa formálását, fel kell ismernie múltját. Másrészt a szegénység nem egyenlő a tehetetlenséggel. Igenis le kell tudni vetkeznünk a nincstelenség teremtette feszültségeket. Most a cigányság történelmének óráján kicsit gyorsabbak a mutatók. Minden nap egy esztendőt jelenthet! Egy év múlva több mint válságos helyzetbe kerül e népcsoport, ha nem sürgetünk változásokat. S ki irányítsa sorsunkat, ha nem mi, magunk? Egy újkeletű veszéllyel is szembe kell néznünk. A tömeges munkanélküliséggel. Az ország piacgazdálkodásra való váltása azt eredményezte, hogy a segédmunkás réteg elvesztette talaját, hitét. Ez a gazdasági szükségszerűség, bár közös teher, leginkább a cigányságot sújtja.- Hogyan szolgálja mindezt a Lungo Drom?- Nemrég foglaltuk össze rövid és hosszú távú célkitűzéseinket. Rövid távú programunk legfontosabb eleme, hogy eljuttatunk egy koncepciót minden ön- kormányzathoz, ahol szervezetünk jelen van, s benne kifejtjük elképzeléseinket az együttműködés lehetőségeire. A megyében 10-12 ilyen testület létezik, s elmondhatom, szinte mindegyikkel jók a kapcsolataink. Továbbá delegálni kívánunk az érintett polgármesterek mellé egy, a helyi cigányság etnikai, emberi jogait képviselő biztost. Akár főállásban is. A hosszú távú programunk már a választásokra való készülődést célozza. Ahol nagyobb létszámot képvisel a cigányság, mint a magyarság, s kellően szervezett, illetve szervezhető, ott kampányt kívánunk indítani, saját polgármestert jelölni. Azon a területen, ahol a munkanélküliség a cigányságot leginkább sújtja (Abádszalók-Tiszabura-Tisza- roff térsége) egy munkahelyteremtő kisüzemet kívánunk létesíteni. Nemrég kezdtünk tárgyalásokat egy olasz céggel ládaüzem telepítésére a túlnyomó- részt szakképzetlen helybéliek számára. Erről egyelőre még csak ennyit.- Véleménye szerint hogyan tekint manapság a magyar társadalom legnagyobb kisebbségére?- Kétségtelenül a legtöbb embernek ma is rossz emlékei támadnak a cigány szó hallatán. Annak ellenére, hogy részben megalapozott ez a társadalmi gyanú, már a fiatalabb nemzedékek génjeiben öröklődik a harag és indulat, mely táptalaja sokfajta zavaros előítéletnek. Persze determinálja, meghatározza a cigányság létét a jelenben is.- Hogyan lehetne ebből az ősi árnyékból előlépni?- Három kérdésre kell tudnunk igennel megválaszolni. Van-e felelős értelmiségünk; van-e közös sorstudatunk; s be tudjuk-e bizonyítani, hogy szervezhető etnikumunk. Utóbbira már fél választ ad a romaparlament puszta léte, amely mintegy 240 ezer cigány véleményét gyűjti össze. Amit a Lmií»<> Diómról tudni érdemes- Az említett felelős értelmiségen, gondolom, lehetséges közéleti személyiségeket is ért. Milyennek kell lennie a roma politikusnak? Tántoríthatatlannak, radikálisnak?- Általános jegyeiben nem szabad különböznie semmilyen más politikustól: mindenkori tevékenykedését az össztársada- lom javára kell kifejtenie az alkalmazott jogrend tökéletes betartása mellett.- S az egyszerű cigányembernek van-e kapcsolata bármilyen közélettel? Öt is érdekli a nagy- politika?- Tényleg nehéz megmozdítani, bevonni bármilyen közéleti- ségbe a cigányság nagy részét. Minden azokon múlik, akik közéjük járnak, velük élnek. Egyáltalán, hogy legyenek ilyenek. Fontosnak tartom a sajtó szerepét is, az írott szónak mai napig megfoghatatlan ereje, hatalma van ezek között az emberek között.- Hallani mostanában a Lungo Drom egy kezdeményezéséről cigány misszióközpont létrehozására. Mi áll a szokatlan megnevezés mögött?- E régió szellemi bázisa, értelmi főhadiszállása lehetne ez a tervezett központ. Közvetlen feladata a tudatformálás, afféle szolgáltatásként. Kapui mindenki előtt nyitva állnának, származásra, képzettségre való tekintet nélkül. Ezen túl helyet biztosíthatna „lángvivőink” képzéséhez, továbbképzéséhez is. Hitelünk megteremtése, öntudatunk ébren tartása érdekében ez egyre alapvetőbb követelménye e kornak.- Mi lesz a legközelebbi „dobásuk"?- Most egy nagyszabású cigány seregszemlére készülünk. Kijelölünk egy júliusi napot a naptárban, s ezt minden elkövetkező évben romanapként ünnepeljük majd. Délelőtt hivatalos programként vitafórumot tartunk nagy nyilvánosság előtt, aztán kezdetét veszi egy éjszakába nyúló folklórfesztivál, színes vásári kavalkád. Az elsőt Szolnokon kívánjuk megrendezni. Egy biztos, olyan lesz, amilyet még senki sem látott! técsi Controll = testkontroll Testformálás amerikai módra Valljuk be: az egészséges életmódra beruházni ma a kockázatos vállalkozások közé tartozik. A szolnoki Controll Bt. viszont bízik abban, hogy az emberek hajlandók időt és pénzt fordítani arra, hogy egészségesek, fittek legyenek, maradjanak. E hitüket is bizonyítja, hogy megnyitották testformáló szalonukat és fitness klubjukat. A szalonban hat amerikai masina várja az érdeklődőket. A motorral fölszerelt asztalok mindegyike más-más testrészt, izomcsoportot aktivizál. Van például „futógép”. Egy másik a hasizmokat, a következő a csípőt dolgozza, dolgoztatja meg. Ezek a masinák az USA-ban több évtizedes múltra tekinthetnek vissza. Először rehabilitációs célokra használták őket, később pedig úgy alakították át, hogy a fogyasztást, a testformálást is szolgálják. Bár az egyórai kezelés eléggé igénybe veszi a szervezetet, azok is élhetnek e lehetőséggel, akik betegségük miatt nem járhatnak pl. tornára. Sőt bizonyos esetekben - pl. a sportsérülések, a has rehabilitációja szülés után - orvos is javasolja. Az egészségügyi utókezelés azonban a páciens zsebének terhére megy, mert a társadalombiztosítás nem fizeti. Számítanak arra, hogy a városba érkező, itt pihenő külföldiek is igénybe veszik ezt a szolgáltatást. Hiszen Nyugaton már ismert, „bejáratott” dolog a testformálásnak ez a módja. Fölvetődött az a gondolat is, hogy idegenforgalmi cégekkel, szállodákkal közösen egészséges életmóddal kapcsolatos üdüléseket is lehetne szervezni. A Controll Bt. biztosítaná a mozgást, a testformálást, a szálloda-étterem az elhelyezést és az egészséges ételeket. A Controll Bt. tagjai egyébként tapasztalataikat Budapesten szerezték, ahol már tizenkét hasonló szalon működik. _ p£ . Fotó: Tarpai Zoltán r \ ‘Keddijegyzet Képviselő mint reklámember Eddigi tapasztalataim szerint valamit reklámozni vagy közismert, népszerű személyek, jobbára színészek és sportolók szoktak (például, Garas Dezső a Samsungot, Egerszegi Krisztina a Plusssz vitamint, választások előtt Sinko- vits Imre az MDF-et, Darvas Iván pedig az SZDSZ-t), vagy Thália munka nélküli szolgái, vagy névtelenek (lásd: MÜSZI-emberke, Persil- háziasszonyok stb.). Országos napilapot is vagy Bárdi György színművész árul, vagy a kislány, amint a triangulumon leüti az „egy tiszta hang’ ’- ot. Talán egy közös vonás jellemző mindegyikükre: nem ingyen csinálják. Nehezen bár, de elképzelhető, hogy valaki pusztán ügyszeretetből, „társadalmi munkában ’ ’ végzi a rábeszélést a vásárlásra. Kezemben egy szórólap, a Reggeli Pesti Hírlap reklámja, egyik oldalán írja, hogy „Előfizetési szelvény” (a gyengébbek kedvéért rögtön alatta azt is, hogy „Megrendelőlap”). A másik oldalon az ajánlószöveg, nem tudom hova tenni. Az ajánlás minden betűjét idézném, zárójelben morfondíroznék. „Tisztelt Honfitársaim!” (Eddig rendben.) ,Szokatlan formáját választom a sajtónyilvánosságnak most, amikor Önhöz fordulok.” (Nem is szokatlan, hanem nonszensz: egy szórólap nem tévesztendő össze egy újsággal, a szórólap-nyilvánösság nem sajtónyilvánosság.) .Hetek óta folyik a Reggeli Pesti Hírlap hasábjain a vita a sajtószabadságról. Én nem (a sajnos még mindig kis példányszámú) újság oldalait választom véleményem kifejtésére, mert úgy gondolom, a szűk körű dicséretnél többet ér a tett.” (Hajói követem a reklámszöveg szerzőjének okfejtését, a sajtószabadságról az a véleménye, hogy dicséri. És mit tesz?) „Ezért vállaltam tehát’ ’ (amúgy spontán mód vagy felkérésre?), „hogy úgy fejezhetem ki leginkább nagyrabecsülésem az RPH iránt, ha megszervezem e szórólap eljuttatását mindenkihez.” (Tehát: a sajtószabadságról még az is a véleménye, hogy nagyra becsüli az RPH-t. Világos, nem? . .. A vállalkozás viszont egyenesen fantasztikus, ha valóban sikerül - mindenkihez eljuttatni -, bizonyára világszenzáció lesz.) ,Az újság hangvételét tisztességesnek, tárgyilagosnak tartom.’ ’ (Ezzel a megállapítással csak az vitatkozhatna, aki minden szám minden írását végigolvassa.) ,filem elvtelenül, de meri vállalni az értékek bemutatását, ha kell, a kormány dicséretét is.” (Hogy van ez? Csak úgy veszi a bátorságot, és elvi alapon merészen dicséri a kormányt? Honnan ez a vakmerőség? És mi az, hogy dicsérni a kormányt? Csak úgy? Eddigi téves hitem szerint egy kormányt nem lehet dicsérni, sem szidni „en bloc”, különösen ezt nem. Elismerni vagy kifogásolni némely megnyilvánulását lehet - véltem eddig. Érdekes egy lap lehet ez az RPH ...) ,Hem elvtelen ugyanakkor a bírálatban sem. Egyszóval az általam szintén nagybecsű angol BBC rádió”.. . (Álljunk csak meg egy csöppet! Nincs itt valami tévedés? Nem keveredett itt össze az „általam nagyra becsült” a „szerintem nagybecsű”-vei? Mert ha nem, akkor a szöveg azt hozza tudomásunkra, hogy a BBC a szórólap szerzője által, neki köszönhetően vált nagybecsűvé. Meglehet, ez a képtelenségnek tűnő állítás tényleg igaz, csak eddig nem tudtunk róla. Szóval: a) ,ßBC rádió etikai elveit követő újságra bátran támaszkodhat, ha tudni akarja, mi történik a világban és itthon.” (Négy sorban háromszor figyelmeztettek a lap elviségére. Már majdnem meggyőző. A tripla mellett van egy dupla is, mivel ebben a formában helytelen a BBC-hez hozzátenni, hogy angol rádió - esetleg lehetne zárójelben, magyarázatként -, ugyanis benne van a nevében: BBC = British Broadcasting Corporation = Brit Rádiótársaság.) „Győződjön meg Ön is a leírtakról, s ha nem kapja meg az újságárusoknál (ami nem volna meglepő . . .)” (Ezek után számomra sem.), ,,rendelje meg a RPH-t. ’ ’ (Helyesen: az RPH-t.) „Én ezt az újságot fizetem elő. Tisztelettel: Halász István Jász-Nagykun-Szolnok m. 3. vk. országgyűlési képviselő” Nos, végül is ezen akadhatna fel a lokálpatrióta olvasó, hogy választottja - ha már sajtóügyben szervez -, miért nem egy megyei kiadványt reklámoz? Nem lapunkra gondolunk, mert hozzánk fűződő érzelmeit, véleményét ismerjük. De annyi lap, folyóirat és hasonló van e szűkebb hazában, egyik sem lopta be magát a szívébe? Mindannyian elvtelenek vagyunk? (. . .) Hála istennek! (Talán hihető, hogy az újságírás szakma, melyet jobbára írástudó egyének művelnek. Elvi- ségüket muszáj összetéveszteni a politikusi elvhűséggel abban az értelemben, hogy makacsul ragaszkodniuk kellene eszmékhez? Ha nem ezt teszik, ez már megalkuvás? Sajtószabadságról esvén szó, árulják már el ama bizonyos etikai kódex alapelvét: ahír szent, a vélemény szabad! Merem remélni, hogy a véleménynek - nálunk is - végre nem kell elkötelezettnek lennie senki és semmi más iránt, mint hordozója igazságérzetének.) Ha észreveszi, képviselő úr, hogy szerény közreműködésemmel szórólapja több tízezer olvasóhoz jutott el, merjen bátran megdicsérni. Molnár H. Lajos Berekfürdői vendégvárás Csak a fű nőtt, no meg az árak Tükörből sem néz ki rosszul a várakozó Noha a Touring Hotel huszonöt szobája egyszerre hatvankét vendéget képes fogadni, túlzás lenne azt állítani, hogy akkora a zsúfoltság: vigyázni kell a tyúkszemekre. Igaz, az idő sem kimondottan kánikulai, úgyhogy a várva várt németek, osztrákok, belgák késnek. Ottjártunk- kor a kétcsillagos kempingben se sokan tolongtak, mint ahogyan a fizetővendég-szolgálat háza táján is másféle szezonkezdetet reméltek. Igaz, már tavaly érezhető volt a forgalom csökkenése, az, hogy a viszonylag magas árak miatt a magyarok nem nagyon jönnek. Leginkább csak akkor érkeznek, ha vállalati vagy valamilyen beutalót kapnak. Egyébként a szálloda a hozzá tartozó kempinggel a Ti- szatourhoz tartozik. Ezeket a létesítményeket csak egy kerítés választja el a strandtól, de ott már a gazda a víz- és csatornaművek. Ha megkérdezné valaki, mi a legnagyobb változás tavalyhoz viszonyítva ezen a strandon, rövid lesz a felelet: az, hogy az akkori 35 forintos belépő 55-re emelkedett. Más újdonság, mutatós új építmény nincs, esetleg a fű nagyobb az elmúlt évinél, bár erről elsősorban a kiadós tavaszi záporok tehetnek. Kemping itt is van, illetve harmincöt személynek szoba. Remélem, esztendő teltével nem az számít a legnagyobb újdonságnak, hogy az árak ismét felfelé kúsznak. Mert ha igen, félő, elmaradnak a kuncsaftok, holott tavaly 260 ezren fordultak meg a strandon. Kíváncsi leszek, ez a szám az idén meghaladja-e a 220 ezret? D. Sz. M. Fotó: T. Z.