Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-11 / 108. szám
1991. MÁJUS 11. Megyei körkép 3 Valahogy mindig tolódott a hangsúly. Eleinte a káros szenvedélyeket kárhoztattuk, aztán előtérbe került a stressz, mint megannyi betegségünk okozója. Mostanában a szokásosnál több szó esik arról, hogy betegségeink jó részét a rossz táplálkozás okozza.- Valóban így van? - fordultam a kérdéssel a szakemberhez, A károsultak pénzt szeretnének dr.Torday Zsigmondhoz, a szolnoki MAV-kórház belgyógyász osztályvezető főorvosához.- Külföldön ez már régen téma, mert rájöttek, hogy az ember mennyit árthat önmagának a helytelen táplálkozással. Amikor a koreai háborúban elesett amerikai katonákat felboncolták, megdöbbentek, mert a 20-22 éves fiúknak előrehaladott ko- szorúér-elmeszesedésük volt. Ez már akkor, az 1950-es évek közepén felhívta a figyelmet a helytelen táplálkozásra. És azóta a világ legegészségesebb népe az amerikai. De nemcsak ők, hanem például az NSZK-ban élők is hamarabb rájöttek erre. A ’70- es években ugyanis nem jártak előrébb, mint mi. De ők azóta tettek ellene, nálunk meg romlott a helyzet.- Miért vagyunk képtelenek megérteni, hogy mást, máshogyan kellene enni?- A magyarok konzervativizmusa meghatározó. Rendkívüli módon ragaszkodunk a rossz táplálkozási szokásokhoz. A magyar ember szeret jóllakni. Azt szokták mondani; úgy jóllaktam, mint a duda. Holott a jóllakás valójában „rosszullakás”, mert sokat ártunk magunknak vele.- Melyek a legalapvetőbb hibák?- Bizonyos ételekből túl sokat, másokból túl keveset fogyasztunk. Túl sok kalóriát, zsírt, sót, édes szénhidrátot, állati fehérjét veszünk magunkhoz és kevés rostot, növényi fehérjét, nem édes szénhidrátot.- Az emberek jó része, azt hiszem, tudja ezt.- Mást mondunk, és másképpen élünk. Az is baj, hogy a választék se mindig olyan, hogy változatosan ki lehessen állítani az egészséges étrendet.- No, meg arra is hivatkoznak, hogy a zöldség, a gyümölcs drága...- Ha csak ennyit mondunk, nagyon rosszul tesszük. Az idényzöldség, amely mindig megtalálható a piacon, elfogadható árú. Mindig abból vegyünk, amiből a legtöbbet kínálnak. A tej például minél zsírosabb, annál drágább. Tehát az olcsóbb tej egészségesebb. Szóval a bevásárlásnál ügyeskedni kell. Azt keresni, ami olcsó is, egészséges is. Sokszor nem pénz, hanem szemlélet kérdése az egész. A rosthiányos étrend például székrekedést okoz. Kevés ember tesz ellene, pedig az étkezési búzakorpa hatásos, és nem is drága. Persze bizonyos dolgokban a gyártók, a kereskedők is elmarasztalhatok: sokszor nincs megjelölve, hogy egy-egy élelmiszer mennyi kalóriát tartalmaz. Nem ártana, ha az egészséges táplálékok egy külön polcon vagy sarokban lennének a bojtban.- Ön belgyógyászként naponta tapasztalja, hogy melyek azok a betegségek, amelyekre a rossz táplálkozás hajlamosít.- Ha végigmenne itt a kórtermekben, azt látná, hogy a betegek kétharmada kövér. Kint ennél kedvezőbb az arány: a lakosság egyharmada túlsúlyos. És hogy ennek mi a következménye? Magas vérnyomás, szívbetegségek, érelmeszesedés, cukorbetegség, zsírfelhalmozódás á vérben... Úgy tűnik, hogy az emberekben erősebb a ragaszkodás a régi étrendhez, mint az egészségért való aggódás. Nyugaton egyébként a biztosítók fölemelt díjjal kötnek biztosítást azzal a személlyel, akinek testsúlya 20 százalékkal több az optimálisnál.- paulina Iratbeszerzőben kárpótlás előtt 1 Nagy sikere van Martfűn, a Városi Művelődési Központban április végén nyílt népi díszítőművészeti, lakás- kultúra-, kézimunka-kiállításnak. A művelődési központ helyet ad a szép kézimunkák készítőinek, a csipkeverők, hímzők, kötők-varrók klubjainak, kiscsoportjainak. (Fotó: Korányi Éva) Az emberek igyekeztek jó időben beszerezni volt tulajdonuk bizonyítására az igazolásokat, az eredeti dokumentumokat. A törvényt azóta elfogadta az Ország- gyűlés. Életbe viszont még nem lépett, hiányzik a köztársaság elnöki ellenjegyzés, ezért a végrehajtási rendelet sem jelent meg. A magas ügyfélforgalmat mindez nem befolyásolja. Járják a károsultak a hivatalokat, gyűjtik a dokumentumokat. A sietség érthető, de azzal a kockázattal járhat, hogy - majd a részletek pontos ismeretében - a beszerző utat meg kell ismételni. A megyei levéltárban Deme Ti- borné főelőadó foglalkozik - még két kollégájával - a tulajdoni másolatot kérő ügyfelekkel. Tájékoztatása szerint már tavaly nyár óta érezhető a nagyobb forgalom, amely azóta is tart. Naponta átlagosan húsz ügyfél keresi fel a levéltárat. A főelőadó véleménye: a hozzájuk fordulni szándékozók fele már biztosan megjelent náluk. Az emberek többsége a tulajdonukban volt ingatlanok, kisüzemek államosításáról kér dokumentummásolatot. Sokan pedig hozzák az igazolásokat, és egyszerűen csak megerősítést várnak a levéltártól. Milyen eredményességgel találják meg a kért iratanyagokat? Deme Tibomé hatvan-hetven százalékra becsüli az arányt - amit jónak nevez. Egy-egy dokumentum megkeresése nem kis munka. Az államosítás éveiben szinte településenként eltérő nyilvántartási szisztémát alkalmaztak, így több esetben szinte egyenként kell átnézni a tekintélyes mennyiségű iratkötegeket. A kéréseket mindenképpen igyekeznek teljesíteni - ennek időtartama azonban az egyedi esetektől függően változik. Az eredeti dokumentumok megkeresése térítésmentes, mindössze a másolásért kell 10 forintot fizetni, de a nyugdíjasoktól még azt sem kérik. A levéltár a továbbiakban is készséggel áll az ügyfelek rendelkezésére - a főelőadó kérése: minél több információval jöjjenek, hogy könnyebb legyen a keresés. Hajnal István Karcagról jött a levéltárba eredeti dokumentumokért. Az idős asztalosmestertől 1957-ben megvonták az iparengedélyt, mert „méltatlanná vált az ipar gyakorlására”, mivel ő volt az, aki ’56-ban levette a kenyérgyárról a vörös csillagot, amiért nyolc és fél hónapot Kistarcsán is eltöltött. A bevont iparengedélyről és az akkori határozatról kért és kapott másolatokat. Kártérítést azért szeretne, hogy asztalos létére más munkát volt kénytelen végezni. A kárpótlási törvényt nem ismeri, de valamit olvasott a Szabad Földben arról, hogy a műhely után - amit nem vettek el tőle - négyzet- méterenként 500 forint jár, így ő 22 ezer 500 forintra jogosult. A levéltár persze minden további nélkül kiadja a dokumentummásolatokat, pedig biztosnak tűnik, hogy Hajnal István a tulajdonában maradt műhelyért nem kap kárpótlást. A börtönben töltött hónapokért már inkább járhat valami. A szolnoki földhivatalban Kovács János hivatalvezető hasonló tapasztalatokat tud mondani. Naponta tíz-húsz személy fordul meg náluk - ami önmagában nem sok, de hozzá kell tenni, hogy a hivatal technikailag nincs berendezkedve az ügyfelek fogadására. így aztán sokszor az ügyintézők helyét is az ügyfelek foglalják el, hogy kitölthessék az űrlapokat. A földhivatalban is jóval a törvény elfogadása előtt kezdődött meg a nagyobb forgalom. A hivataltól igazolást kérők többsége semmilyen adattal nem rendelkezik, így a telekkönyvi betétek megkeresése rendkívül nehéz. Sokan még azt sem tudják, hol volt a szülők földje. A keresést adatok híján, csak a név alapján az is nehezíti, hogy egyes gyakori nevekből ötven-hatvan is van, a nyilvántartás pedig nacionálét nem tartalmaz. Ennek ellenére igen jó arányban sikerül a kérést teljesíteni - a hivatalvezető szerint 90 százalékos lesz az arány. Érdekes - ahogy Kovács János elmondta -, vannak ügyfelek, akik valamitől félve nem adják ki kezükből az eredeti dokumentumokat, pedig az a keresést nagyon megkönnyítené. Azt a kétséget is megfogalmazza a hivatalvezető, hogy majd csak a törvény életbelépése után derül ki: egyáltalán hiteles igazolásokat adtak-e ki. Rácz Tamás Budapestről jött a földhivatalba igazolásért. Szüleinek egy államosított családi háza és egy kis ecetgyára volt Szolnokon, amelyik egy alkalmazottat foglalkoztatott. A tulajdont 1949 táján államosították, ők - megelőzve a kitelepítést - elköltözködtek a városból, iratokat nem tudott hozni magával, de már beszerezte a helyrajzi számot, így talán gyorsan előkerül a nyilvántartás. Kiszámolta, hogy kártérítésként 150 ezer forintot kell kapnia. Egy táblázata is van, amely mutatja, hogy a kisüzemek elvétele után hány foglalkoztatott után mennyi a kárpótlás összege. Rácz Tamásék Cegléden és Csemőben is rendelkeztek tulajdonnal. Mindent ösz- szeszámolva Rácz Tamás úgy gondolkodik, hogy egy nagyobb lakást tud majd venni. A kárpótlás összegéről pedig ezt mondja: „Ha azok kárpótolnának, akik elvették, akkor elégedetlen lennék, de így nem méltatlankodom.” A régi földtulajdonára már nem tart igényt, mert 65 éves és csak „púp lenne a hátán”. Kártérítésként pénzt szeremé látni. Csábi János újszászi ügyfél „könnyű esetnek” ígérkezik. Bár hivatalos papírjai nincsenek, de volt birtokának helyrajzi számai megvannak neki. Harminckét hold földje volt. Várta a kárpótlási törvényt, igaz, gazdálkodni közel 70 évesen már nem akar - más lenne a helyzet, ha fiatalabb volna. A volt tulajdon sorsáról azonban véglegesen még nem döntött. Ház is kellene a család részére, meg az életjáradék is jól jönne. Kíváncsi arra is, hogy a kárpótlási jeggyel egyáltalán mit lehet majd kezdeni. Annak ismeretében alakul majd ki a végleges döntése. Kárpótlási ügyekben tehát igen sok az információhiány. Remélhetően hamarosan - ilyen vagy olyan - pont kerül a törvény végére, amely eloszlatja az állampolgárok és a hivatalok bizonytalanságait. Berki Imre Világvédelem a kaktuszoknak Magyarország is csatlakozott ahhoz a nemzetközi döntéshez, amely Washingtonból indulva világvédelmet biztosít a kaktuszok minden fajának. Bár hazánk több tízezer kilométerre fekszik a kaktuszok természetes élőhelyétől, mégis megtalálható szinte minden faj itthon is a különböző gyűjteményekben. Ezek közül a legnagyobb a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem botanikus kertjének gyűjteménye, amely csaknem 300 fajt számlál. Képünkön dr. Nemes Lajos, a Washingtoni Egyezmény magyarországi tudományos testületének szakértője, a botanikus kert vezetője. (MTI-fotó: Oláh Tibor) Még javában vitáztak a honatyák a kárpótlási törvényről, amikor már megkezdődött az ügyféláradat a levéltárakban és a földhivatalokban. Gondold meg és (ne) egyél... Bunda(meleg) helyzet Még mindig eladó... ...írhatnánk ki a felszámolás alatt álló Pannónia Szőrmekiké- szítő-Konfekció és Kereskedelmi Vállalat kunszentmártoni gyárának kapujára, mivelhogy a mai napig nem került pecsét semmiféle adásvételi szerződésre. De nem is kerülhetett, mert eddig egyetlen komoly jelentkező sem akadt. A történet - amelyet Kovács István megbízott igazgató elevenített fel -, bárhonnan kezdhető. Akár onnan is, hogy volt Magyarországon, meg Európában három enyhe tél. S ez bizony állítólag nem tesz jót a bunda- gyártóknak. így aztán a Pannóniának 1987-ben volt az utolsó jó esztendeje, ám azután mintha zuhanórepülésbe ment volna át a valamikor jobb napokat látott cég termelése. A végén már odáig fajult a dolog, hogy miután nem tudott fizetni hitelezőinek a vállalat, 1990. február 14-én elindult a felszámolási eljárás ellene, s ennek végrehajtására a Fővárosi Bíróság teljesen logikusan a szanáló szervezetet jelölte ki. Az ideiglenes gazda akkor úgy döntött, hogy a Pannóniát tevékenységének fenntartása mellett el kell árverezni, s az így befolyt pénzekből a hitelezőket ki kell fizetni. Először - idestova már egy esztendeje - 1990. május 29-én került kalapács alá a cég, ám az akkori árverés eredménytelen maradt. Közben persze - mint ahogy általában ilyen helyzetekben ez szokás - ment a susmus, a kunszenti gyár munkásai kétségbe voltak esve, ide-oda kapkodták a fejüket, mert egyik nap azt hallották, hogy fölszámolnak minden tevékenységet az üzemben, s egytől-egyig az utcára kerülnek, máskor pedig ennek pont az ellenkezőjéről szólt a nóta. Nos, azoknak lett igazuk, akik abban reménykedtek, hogy teljesen csak nem szűnhet meg a termelés Kunszentmártonban. Kétségkívül sokan megkapták az „elbocsátó szép üzenet”-et, hisz mint a fiatal megbízott igazgató mesélte, 1976-ban, amikor ő a céghez került, még ezeregyszázan, tavaly hétszázhetvenen, jelenleg pedig már csak négyszáznegyvenen dolgoznak ott. Nos, ahogy telt az idő, úgy csitultak az indulatok, s valamelyest megnyugodtak az emberek is, mert a szanáló szervezet képviselői elmondták, hogy a kunszentmártoni gyárat nem záiják be, sőt jól működő üzemmé szeretnék átalakítani. Iszonyú kínok árán, de úgy néz ki, hogy sikerült is. Nem túlzás az ilyen fogalmazás, mert a vállalati központ felszámolásával mindenféle dolgot - a könyvelést, az adminisztrációt - ma már helyben intéznek. Arról nem is beszélve, hogy a nagyvállalatot érintő korábbi reklamációkat, a raktárkészleteket, az elfekvő anyagokat is rájuk sózták. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy az egész cég szemete ott maradt a nyakukon, mivel a Pannónia másik három gyáregységét időközben sorra eladta a szanáló szervezet. így ma már valójában csak a kunszentmártoni üzem képezi a Pannónia Szőr- mekikészítő-Konfekció és Kereskedelmi Vállalatot. Még a tavalyi esztendő krónikájához tartozik, hogy sikerült egy számítógépes rendszert kiépíteniük, 1990-es mérlegük már azon készült, és elég szép eredményeket mutatott. Hisz 50 millió forintnál több nyereséget értek el. Az idén sem szeretnék alább adni, sőt: több mint 54 milliós eredményre számítanak. Ennek elérésére minden esélyük megvan, hisz annyi a megrendelésük, mint égen a csillag. Csak győzzék erővel. Szállítanak bundákat a Szovjetunióba, Francia- országba, Olaszországba, az Amerikai Egyesült Államokba és még hosszan sorolhatnánk, hogy hová. Talán éppen ezért is érthető nehezen, hogy miért nem akar elkelni a gyár? A válasz sokrétű és összetett. Lehet, hogy azért nincs rá vevő, mert iszonyúan nagy falatnak tűnik. Ugyanis aránylag modem és európai méretekben is hatalmas üzemről van szó. Ennek megfelelően biztos meg is kérik az árát, mert beszéltek 400 millió körüli összegről, de ennek már a duplájáról is hallani lehetett. Előbb vagy utóbb mégis új gazdája lesz, vagy gazdái lesznek a gyárnak, mert az sem elképzelhetetlen, hogy részvénytársaságot alakítanak. Ebben a pillanatban ez tűnik a legkézenfekvőbb megoldásnak. Persze úgy látszik, hogy az ott dolgozókat ma már nem nagyon izgatja, hogy kinek az aláírása kerül majd az adásvételi szerződésre. Ezt a fajta bizonytalanságot tavaly február óta megszokták már. A lényeg, hogy munkájuk legyen. Mert ha lesz mit csinálni, akkor úgy is kell az ember, ha viszont nem, mehet oda a világ leggazdagabb vevője, a két szép szeméért biztos nem tart ott senkit. S amiben még bíznak a helybeliek: bárki lesz a tulajdonos, továbbra is szőrmét gyártanak a kunszentmártoni üzemben, s a szűcsgépek zakatolását nem váltja fel más zaj. Nagy Tibor
