Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-30 / 124. szám

4 A szerkesztőség postájából 1991. MÁJUS 30. Igazságosabb teherviselést Köztudomású, hogy a vízdíj bevezetése óriási vitát, felzúdu­lást váltott ki a bérházak lakói­ból, mert az a véleményünk, hogy amíg nem mérik családon­ként a vízfogyasztást - úgy, aho­gyan a villanyt és a gázt, addig nem beszélhetünk igazságos te­herviselésről. Mert milyen tari­fa-megállapítás az, hogy nem a lakásban élő személyek, hanem az alapterület nagyságának függ­vényében fizetjük a vízdíjat? Ho­gyan kívánhatják el egy idős nyugdíjas házaspártól, hogy ugyanannyit fizessen egyhavi vízhasználatért, mint a fiatalok - akkor, amikor az idős ember jó­formán bele se mer menni már a kádba, mert onnan csak segítség­gel képes kijönni. Nem úgy, mint a fiatalok, akik térülnek-fordul- nak, már fürödnek is vagy zuha­nyoznak - naponta többször. Nem beszélve az automata mo­sógépről, ami legalább ötször annyi vizet használ el mint egy hagyományos gép, s amivel álta­lában ugyancsak nem az idős emberek mosnak. Mindezek fi­gyelembe vételével sem lenne szabad egyenlő arányban fizet­tetni a lakókkal. Tekintve, hogy országos prob­lémáról van szó, az ügyben ille­tékesek sürgősen tegyék meg a szükséges intézkedést. Javas­lom, hogy a meglévő bérházak lakásait a Víz- és Csatornamű Vállalat folyamatosan lássa el ví­zórával, de a költségét ne a la­kókra hárítsa; az új bérházakat pedig már lakásonkénti vízmérő­vel tervezzék. (A MOM bizo­nyára vállalja az órák legyártá­sát.) Dankó Béla A munkanélküli helyzettel vissza is lehet élni A kormányzat helyes döntése volt, hogy az önhibájukon kívül munkanélkülivé vált állampol­gárok - megélhetésük érdekében - segélyt, járadékot kapjanak, ahogyan ez a fejlett országokban is megvalósult. A gazdasági szerkezet átalakítása óhatatlanul együtt jár az időszakos munka- nélküliséggel, s ezt illik megér­téssel fogadni, hisz végül is az ország új gazdasági berendezke­déséről van szó. Még azt sem szabad zokon venni, hogy az ál­lami költségvetés a járadékfize­téssel kapcsolatos terhek jelen­tős részét közvetlenül a munka- vállalókra hárítja. Nem örül en­nek senki, de a kényszerhelyzet nagy úr, no és arra is gondolni kell, hogy holnap bármelyikünk munkanélkülivé válhat, így az elemi szolidaritás mindenkitől elvárható. A gyakorlatban azon­ban egészen mást tapasztal az ál­lampolgár, mint ami az elvekben szerepel. Sokan kifejezetten örülnek, ha vállalatuk, munka­adójuk felmond nekik, s bár for­mailag együttműködnek a mun­kaerő-szolgálati irodákkal, tény­legesen nem is akarnak elhelyez­kedni. Ugyanis ezek a „munka- nélküliek” lusták, a munkát messzé elkerülő személyek, s a megnövekedett szabad idejük­ben nem a templomba járnak munkáért esdekelni, hanem vala­melyik kocsma-hivatalban mú­latják az időt. Az ilyen emberek­nek nem a munkanélküli-segélyt (járadékot) kellene kézbesíteni, hanem a munkára szólító határo­zatot. A „munkanélküliek” egy másik csoportja pedig jogtalan anyagi haszonszerzésre fordítja a mgnövekedett szabad idejét. Kontárkodnak, fusiznak, enge­dély nélküli kereskedelmi tevé­kenységet folytatnak, s ezen közben természetesen nem fizet­nek társadalombiztosítási járulé­kot, áfát, személyi jövede­lemadót, helyi iparűzési adót sem. Ezzel elviszik a legálisan működő iparosok, kereskedők, vállalatok, szövetkezetek elől a munkát, s illegálisan jutnak ma­gasabb jövedelemhez, mint a munkaviszonyban állók vagy vállalkozók. Részleteiben nem ismerem a munkanélküli-jára­dék folyósításának minden felté­telét, eljárási módszerét, de. fel­tételezem, hogy van olyan szerv, szervezet, amelynek feladata a visszaélések megakadályozása. Sajnálatos, hogy tevékenységük és annak következményei sem szűkebb, sem tágabb környeze­temben nem közismertek. Természetesen a munka nél­kül maradtak túlnyomó többsége becsületes, tisztességes dolgozó, aki nagy csapásként éli meg ál­lásának elvesztését. Részükre a járadék folyósítása nem csak in­dokolt, de kötelesség is, és a tá­mogatásukra levont munkálta­tói, munkavállalói (1,5-0,5 %) befizetése reálisnak, helyesnek ítélhető. Arra azonban oda kell figyelni, hogy a társadalom hu­manitását egyesek ne munkake­rülő életmódjuk biztosítására, mások pedig illegális munkavál­lalás útján, jogtalan egyéni ha­szonszerzésre használják fel. Hollósi Imre Túrkeve Tájkép ’91 (Fotó: Korényi) Azért nem olyan könnyen kerül „víz alá” az ember Május 20-án e rovatban olvas­tam a „Könnyen víz alá kerülhet az ember’ ’ címmel megjelent, az álta­lam tisztelt, de nem ismert Balázs Pál írását. Feltételezem, hogy jó szándék, jóindulat vezérelte, ami­kor tollat fogott, de levelében ér­zek egy kis ellentmondást. Ha megengedik, idézem: „... ha a hor­gászok oda akarnak menni, ahol halat remélnek, a parti út lezárása, elkerítése nem akadály.’ ’ Majd né­hány sorral később: „... minden jó szándékú horgásznak, kiránduló­nak lehetóvé kell tenni a vízparti szabadságot.” Mindezeket olvas­va, én is egyből tollat akartam fog­ni, de elszámolva 20-ig, csak most reagálok a levélre. Nem egészen önzetlenül, ugyanis körülbelül 30 éve horgászom. Igaz, a szolnoki Holt-Tiszán csak 12 éve. Senkitói nem irigylem a hétvégi házát vagy a vízparti telkét, de a „vasfüggö­nyök” engem is zavarnak és az is, amikor az üres stégről eküld a tu­lajdonos - mondván, hogy ez neki nagyon sokba került. Nem volt lehetőségem lemérni a szabadon maradt vízpart hosszát, de becslésem szerint az utóbbi években ez kb. harmadára csök­kent. Magam részéről indokoltnak tartom a (le)kerítést ott, ahol a csa­ládi házak közvetlenül a vízpartra épültek (Kocsoros, Szandaszőlős stb.); itt is csak vagyonvédelmi okokból. Nem tartom viszont in­dokoltnak például a Vízpart kör­úton, ahol^giár alig lehet találni néhány négyzetméternyi „sza­bad’ ’ területet. És, ha már a horgá­szatnál tartok, hadd írjak még né­hány sort, ami már nem az előbb említett íráshoz kapcsolódik. A Kertvárosi Horgászklub ez év elején aláírásgyűjtést szervezett, amelyben kérvényezték, hogy te­gyék lehetővé a Holt-Tiszán az éj­szakai horgászatot. (A laikusok kedvéért leírom, hogy vannak olyan halfajok - süllő, angolna, esetleg ponty -, amelyek június-jú­liusban éppen este, kilenc óra táj­ban kezdenek táplálkozni.) A je­lenlegi szabály szerint akkor kell abbahagyni a horgászást. Az alá­írásgyűjtés nem járt eredménnyel, a MOHOSZ illetékesei elutasítot­ták a kérelmet - mondván, hogy az elmúlt évben nagyon sok volt az éjszakai szabálytalanság. Ráadá­sul, ez év elején tartott éjszakai ellenőrzésük során is „elkaptak” több mint húsz szabálytalankodót. Hát nem tudom. Szolnokon több mint ötezer horgász van... (Csak zárójelben: többségük a „kert vé­gében”, a lekerített területeken horgászott.) Pedagógus vagyok, de soha nem csináltam olyat, hogy egy-két rendetlenkedő diák miatt megbüntettem volna a többi har­mincat is. Gondolom, ezzel a MO­HOSZ Megyei Intéző Bizottság el­nöke is így van, hiszen ő is peda­gógus. Virág István Kereket oldott az egy fordulóra kapott biciklivel Hétéves kisfiámé szolnoki, Jó­zsef Attila úti hétemeletes épüle­tek mögötti játszótéren - május 20-án, hétfőn 17 óra körül" - né­hány fordulóra odaadta a kerék­párját egy 10-11 év körüli fiúnak. Sajnos azóta sem hozta vissza. Az eddigi kutatásaink eredmény­telenek voltak, ezért - a kisfiú és a kerékpár leírásával - a nyilvá­nosság segítségét is kérjük. A kis­fiú barna bőrdzsekit viselt, arcán körülbelül lencse nagyságú anya­jegy van, bőre kreol. Ha az igazi nevét mondta: Bodnár Imrének hívják. A kerékpár fehér-kék szí­nű, Csepel gyártmányú BMX; a küllőkön tisztító gyöngyszemek voltak, s a kormányra már sebes­ségmérőt szereltünk; rajta maradt a kerékpárlakat - a kulcsa nálunk van; a kormány alatti vázon - a lakattól - már leverődött a fehér zománcfesték. Kérem a szülőket és mindazo­kat a gyerekeket, akik valamit tudnak a kerékpár hollétéről, vagy hogy kinél látták utoljára, értesítsenek. A kisfiámmal együtt még reménykedünk ab­ban, hogy visszakapjuk. A segítséget előre is köszön­jük. (Címünk a szerkesztőség­ben.) Pogány Csabáné , Vártuk, vártuk a különjáratot Örömmel olvastuk a május 25- i lapban azt a programajánlatot, mely szerint másnap, azaz vasár­nap ingyenes autóbusz szállítja Szenttamásra a gyógynövények iránt érdeklődőket - megjelölve a felszállóhelyeket. Ennek értel­mében a szolnoki Hunyadi úton (a vasipari vállalat mellett) vára­koztunk mintegy huszonötén, hi­szen ritka alkalom kínálkozott arra, hogy közelebbről is megis­merjük a gyógynövényeket, lelő­helyüket. Fél kilenc körül vált gyanússá a dolog, mivel az indu­lás ideje negyed kilenc volt. A várakozók többsége kezdett szétszéledni, lemondtak az útról, de néhányan a Jókai utcába siet­tünk - a másik felszállóhelyre -, hátha valami ok miatt irányt vál­toztatott á busz, s ott még elcsíp­jük. E helyen is álldogált egy kis csoport, aztán - némi várakozás után - feladtuk. Jómagam még megtettem annyit, hogy a külön­járat felől telefonon érdeklődtem a Jászkun Volánnál, de az emlí­tett programot nem ismerték. Ez­úton szeretnénk megtudni, hogy végül is miért hiúsult meg a gyógynövények iránt érdeklő­dők vasárnapi útja? Mészáros András Szandaszőlős * * * Sajnos ezúttal az történt, hogy a hír fölötti cím, mely az indulás helységére, Törökszentmiklósra vonatkozott, technikai okból le­maradt. Az már a véletlen egybe­esése, hogy a felszállóhelyként megjelölt két utca Szolnokon is megtalálható. A hibáért olvasó­ink szíves elnézését kérjük. Hozzászólás cikkeinkhez Nem reménytelen a fellebbezés Még van hely az iskolákban A Kulturális panoráma rovatban május 18-án közölt, „Elutasítva - fellebbezésre várva” című cikk­hez »szeretnék kiegészítést fűzni, mert az abban foglaltakat nem éreztem mindenben valósnak, a teljes igazságot feltárónak. A Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyei Önkormányzati Hivatal Mű­velődési és Népjóléti Irodája szer­vezésében május 21 -én koordiná­ciós megbeszélést tartottunk a kö­zépfokú iskolai fellebbezések elbí­rálásával kapcsolatban. Erre az al­kalomra - naprakészen - össze­gyűjtöttük az információkat, me­lyet ezúttal közreadok: Ebben az időpontban a Megyei Pedagógiai Intézet pályaválasztással foglalko­zó csoportjánál 488 Jász-Nagy- kun-Szolnok megyei tanuló kö­zépfokú iskolába szóló jelentkezé­si lapja volt. Ugyanakkor - az isko­lák tájékoztatása szerint - még a szakmunkásképző intézetekben 66 helyre, a középiskolákban 480- ra várták a jelentkezőket. Ilyen adottságok mellett bírálják el az iskolákat fenntartó helyi önkor­mányzatok a fellebbezéseket - má­A tárgyalóteremből A parancsnok dilemmája „K.Gy. 35 éves szolnoki lakost okirathamisítás vétsége miatt há­rom hónap elzárásra ítélték. A rendőrségi elővezetés után elmon­dotta: otthon két lóról is kellene gondoskodnia. Éppen ezért tiszte­lettel arra kért bennünket, adjunk neki valamennyi halasztást, amíg valamilyen módon rendezi a négy­lábúak sorsát. Ha tudja, eladja őket, ha nem, erre a néhány hétre új gazdát fogad melléjük. Mindez karácsony előtt történt, és mivel igazolták az elmondottakat, két hét halasztást kapott a bevonulásra. Miért, miért nem, a barátunk fele­dékeny lehetett, ezért azután már­cius 14-én a rendőrök hozták be. Le is töltött idebenn pár napot, majd kihallgatást kért tőlem. Elő­adta, három gyereke már van, így olyannyira bevált az asszony, hogy ezek után el szeremé venni. Már a polgári esküvő napját is kitűzték, ami április 5-én este fél ötkor lesz a városházán. Megkerestük az ille­tékeseket, akik igazolták, K.Gy. valóban ott és akkor'szeretné el­venni három gyereke anyját. A be­osztottaim többsége kért: ne en­gedd el parancsnok úr, mert kám­for lesz belőle. Én pedig komoly dilemma elé kerültem, jogom van- e megakadályozni ennyire csekély büntetés esetében azt, hogy végre valahára rendeződjön három gye­rek és két felnőtt sorsa. Ráadásul esküvel vallotta: vakuljak meg, ne lássam a családom, ha nem jövök vissza, drága parancsnok úr. Nem kis vívódás után adtam neki három napot. Mint hallottam, az esküvő április 5-én nagy pompával meg­történt. Elutaztak nászúira, bár ei annyira hosszúnak bizonyult, hogy még most is tart. Hogy nagyobb nyomatékot adjunk a visszatérés­nek, országos körözést rendeltünk el ellene. Meggyőződésem, akkoi jól döntöttem, és őszintén szólva ma sem értem a logikáját. Már ré­gen letelt volna a három hónap, t pedig a zfirösebb megoldást vá­lasztotta, mert hol itt lapul, hol ott bújdosik. Pedig a vége nem lesz más, csak a letartóztatás, az elzá­rás.” Elmondta: Doktor Károly alez­redes, a Szolnoki Büntetés-végre­hajtási Intézet parancsnoka XXX Mit tehetne mindehhez a tollfor­gató? Lehet, hogy túlságosan hi­székeny volt a parancsnok? Lehet, bár én is alighanem ugyanezt tet­tem volna a helyében. Hozzáfűzve a leírtakhoz: K.Gy.-nek a három hónap elzárás továbbra is esedé­kes. Azt le kell töltenie, miután el­kapják. Csak azt nem tudom, mi­lyen indokkal próbálkozik majd is­mét idő előtt kijutni. Nem lesz könnyű, mert korábbi kérelmeit át­lapozva temetés, gyerekszületés, házasságkötés, lóelhelyezés mát volt. Talán, ha súghatok valamit: a sorból a válás még hiányzik. Bár ahogyan megítélem a hely­zetét, elválasztják régi, de új hitve­sétől majd a rácsok. Igaz, nem hosszú időre, mindössze kilencven napra... D. Szabó Miklós jus 20-31 között. Az adatokból vi­lágos, hogy a fellebbezésektől még sokan megalapozottan remél­hetik felvételüket. A helyzet talán nem annyira „siralmas”, mint ahogyan azt a cikk állítja! És ne fogjunk már mindent a demográ­fiai hullámra sem! Kétségtelenül népes még ez a korosztály (és'még a jövő évi is az lesz), de legszéle­sebb rétegük az 1989/90. tanévben lépett be a középfokú iskolákba. Természetesen nem nehéz látni a strukturális feszültséget, ami ab­ban van, hogy sokkal kevesebb a szakmunkástanuló-hely mint a kö­zépiskolai, márpedig az a tanulói réteg, amelynek még nem alakult ki a sorsa, sokkal inkább ostromol­ja a szakmunkásképző intézeteket (sőt az elsősorbán nem rájuk szá­mító speciális szakiskolákat), mint a középiskolákat. Nem véletlen, hogy középiskolai hely bővebben akad még ma is! A 80-as évek eleje óta tudatos törekvés irányult arra, hogy az érettségit is adó iskolák irányába növeljük a középfokú képzési arányokat. így indult szak­középiskolai képzés is a szolnoki 605-ös, a 633-as és az Achim úti, valamint a karcagi, a törökszent­miklósi szakmunkásképző intéze­tekben. Sajnos az általános iskolá­sok aspirációja inkább a szakmun­kásképzés felé tolódott el! Ebben része van annak, hogy ma sok szü­lő keményebben mérlegeli, hány évig kell még taníttatni a gyerme­ket (lehetőleg minél rövidebb ide­ig), de nem jelentéktelen szerepet játszik az sem, hogy a végzősök között sok a gyenge tanuló. Persze a szakmunkásképző intézeti he­lyek szűkösebb voltának koránt­sem csak a középiskolai képzés bővülése az oka! Több üzem - sok­szor drasztikus hirtelenséggel - visszalép a a gyakorlati képzéstől. A nagy siránkozás és „mézes­madzag” emlegetése közben azt is látni kell, milyen összetételű is ez a nehéz helyzetben lévő 488 tanu­ló? Körülbelül tíznek négyes felet­ti az átlaga, mintegy hetven köze­pesnél valamivel jobb, de a többi 2-es, 3-as osztályzatú. E tanulók zöme - enyhén szólva - nem vala­mi nagy szorgalmat tanúsított az általános iskolában, és bizony ezt sok szülő is éveken át eltűrte. Happy enddel tehát semmiképp nem lehet befejezni ezt az írást, még ha látszatra - főleg a középis­kolákban - van is hely számukra. Nyilvánvaló ugyanis, hogy közü­lük sokan nem találnak maguknak való iskolát. De ezért maguk (és szüleik is) felelősséget kell hogy erezzenek - a fogadó és a kibocsátó iskolán, valamint a „társadalmon ’ ’ kívül, melyeket bizony a leg­könnyebb általánosságban elma­rasztalni. Utolsónak maradjon azonban az információ, hogy még sok hely van a jászapáti, a kunhe- gyesi, a martfűi, a jászberényi, a karcagi, a szolnoki Áchim úti, a vízügyi szakközépiskolákban; akad még hely a mezőtúri, a török­szentmiklósi gimnáziumban és a jászberényi, valamint a szolnoki Áchim úti szakmunkásképző inté­zetekben is. Dr.Vincze Sándor „Lehet, hogy egyszer jnég jó lesz a lábam” A május 20-i lapszámukban Fault Extra címmel megjelent írás­hoz kívánok hozzászólni - azzal a szándékkal, hogy hallgattassák meg a másik fél is. A május 5-ei, Szolnok MÁV MTE-BVSC-mér- kőzés után én nem ültem be a Pi­ros-kék étterembe, amit tanúkkal tudok igazolni. Focistársaimmal a mai napig is jó viszonyban va­gyok, a volt ifjúsági csapattársaim­mal ugyanúgy, mint a mostaniak­kal. Ami a betegségemet illeti: ta­valy augusztusban a Honvéd- Szolnok edzőmérkőzésen, a máso­dik félidőben elszakadtak a térd­szalagjaim. A másnapi rutinvizs­gálat tönkretette a térdemet. Ezt követően - egy másik vizsgálat után, műtétre került sor, így ez év februárjáig táppénzen voltam, majd február után rendesen tovább edzettem, és mint a többiek, rendes fizetést kaptam. így hát én nem mondtam se az edzőimnek, se másnak, hogy táppénzen vagyok, erre játékostársaim a tanúk. Sajná­lom, ha a MÁV MTE-ben ilyen dolgokat mondanak rólam, ami azt bizonyítja, hogy nem kedvelnek. Ezt igazán nem tudom megérteni, de legfőképpen azt nem, hogy mi­ért döntöttek rólam ilyen gyorsan. És ha már nem fognak rám számí­tani, lehet, hogy egyszer azt mon­dom: hál’istennek, hogy így tör­tént. Ugyanakkor megjegyzem: le­het, hogy egyszer még jó lesz a lábam. Burai József * * * (Tudomásunk szerint a Fault Extra című írásban érintett esettel kapcsolatban büntetőeljárás fo­lyik, annak lezárása után tájékoz­tatjuk olvasóinkat a végeredmény­ről. A szerk.) Az oldalt összeállította: Csankó Miklósné

Next

/
Oldalképek
Tartalom