Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-25 / 120. szám
f 4 Szolnoki Extra 1991. MÁJUS 25. Városházi változások Osztályok helyett irodák Szolnoki Tv a városkörnyéken is Ha vége lesz a moratóriumnak Nemrégen, az Új Néplapban jelent meg Szolnok polgár- mesterének az a kijelentése a város környéki települések vezetői előtt, mely szerint a moratórium feloldása után - adótelepítés révén - a városi televízió adásai 30 km-es sugarú körben foghatók lesznek. Ez adta apropóját annak, hogy megkérdezzük Fekete Lászlót a városi tv igazgatóját, mondja el, hogyan készülnek a nagyobb feladatra. Mint megtudtuk, az adó telepítésével már másfél évvel ezelőtt is foglalkoztak, de közbeszólt a moratórium. így nyugodtan készülhettek a feladatra, a moratórium feloldásakor azonnal tudnak lépni. Az adóberendezés konkrét típusát a frekvenciakiosztás fogja meghatározni. Jó ha tudjuk, az adóberendezés telepítése nem jelenti a kábelhálózat továbbépítésének szükségtelenségét. Annak teljesen más funkciója van. A kábel egyik feladata a műholdak adásának továbbítása, erre az adó kevésbé alkalmas. Ez utóbbi csak a saját műsor továbbítását szolgálja. A megnövekedő feladatok elvégzésére a jelenlegi 58 négyzetméteres lakásból kialakított, a környezeti hatásoktól nem függetleníthető stúdió V _________ n em alkalmas. Új lehetőséget a volt Szigligeti úti bölcsőde adhatna, amely méreteinél fogva alkalmas a feladatok ellátására. Ott megvalósíthatók azok a berendezések is, amelyek a gépek adásbiztonságát jelentősen megnövelik. Gondolunk itt elsősorban a légkondicionálásra. A munkálatok a tervek szerint ebben a hónapban elindulnak. A külső átalakításnál, amely lényeges változásokat nem jelent, vigyáznak arra, hogy stílusában igazodjanak az új színház épületéhez. Ebben az évben heti 3 adásra szeretnének áttérni, ez természetesen némi létszámnövekedést is igényel. Új szórakoztató műsorokat terveznek, s szeretnék szétválasztani a jelenlegi magazint közéleti és kulturális részre. Már megindult a Teletext kísérleti adása a képújsággal együtt. Ez utóbbit mindenki foghatja 15-20 oldalon, az előbbit a dekóderrel rendelkezők a nap 24 órájában. A feltöltés közéleti információkkal most folyik. A képújság sajátossága, hogy a „hangot” a Danubius rádió adása szolgáltatja. Akik más módon nem tudják fogni az említett rádióadást, azoknak ez pluszszolgáltatást jelent. F.I, _____________________________/ Kulcsok halomszámra Ma még gyakran nevezzük városi tanácsnak a városházát, holott már hónapok óta nem az. Hiába, az évtizedek beidegződése... Pedig a különbség nem csak az elnevezésben van - persze a másság igazi érzékelésére még egy ideig várni kell. Az új működési szisztéma kialakításának első lépéseként a hivatal^ struktúráját változtatták meg. így többek között megszűntek az osztályok és helyettük irodákat alakítottak ki, egységesítve ezzel a hivatal tevékenységét. Ugyanis míg az osztályok önállóak voltak - felügyeleti jogkörrel -, addig a hivatalok csak szakmai koordinációs tevékenységet lámák el. A város igazi vezetője a közgyűlés. Az irodavezetők pályázat útján nyerték el posztjukat. A pályázók száma irodánként változott volt, általában négy-öt személy volt a „kínálat”. Milyen irodákat alakítottak ki és kik az irodavezetők? A pénzügyi iroda a város költségvetésének elkészítésével Ha jó az idő, Szolnokon hétvégeken előbújnak istállóikból a szupererős acélcsikók - a Hondák, a Suzukik, a Kawasakik - és nem kis feltűnést keltve száguldoznak a városban. A tinik irigykedve figyelik a csillogó, áramvonalas burkolású kétkerekűeket - nekik legjobb esetben is csak egy SB 50-es juthat. A nagyok is megnézik persze a csodagépeket, belőlük azonban más érzéseket vált ki a szupergépek látványa. Ugyanis a Kawasakik lovasai paripáikhoz méltó módon közlekednek. A lóerőt kihasználva képesek pl. a sárga jelzésre indulva úgy megérkezni a következő lámpáig, hogy annak zöldjére még várakozniuk is kell egy kicsit. Azt pedig, hogy eközben feltehetően átlépik a megengedett sebességhatárt, a szemlélőkben feledteti a gépek gyorsulási képességének látványa. A 750-es száz lóerős motoroknak nem lehetnek méltó partnerei a Trabantok, Skodák, Wartburgok. Ezért a Kawasaki-lova- sok olyan előzésekbe is belevágnak, amelyikre egy MZ-pilóta gondolni sem merhetne - elállítva egy pillanatra a közlekedők lélegzetét. Éjszakánként pedig a bombázást átéltek riadnak fel a falkában közlekedő gépek zajára és élik át néhány pillanatra háborús élményeiket. A Hondák, a Szuzukik, a Kawasakik szülőhazájában ezekkel az acélcsikókkal nem így közleés végrehajtásával foglalkozik. Feladatai közé tartozik egyebek között az intézmények pénzügyi tevékenységének koordinálása, a helyi adók kérdései stb. Az iroda vezetője dr. Bózsó Péterné, aki üzemgazdász, korábban is az államigazgatás pénzügyi vonalán dolgozott. Az ügyfélszolgálati iroda széles körű feladatot lát el. Foglalkozik anyakönyvi ügyekkel, lakás ki-bejelentkezésekkel, szabálysértésekkel stb. Vezetője dr. Próbáld Ferenc jogász, aki szintén régóta dolgozik az államigazgatásban, korábban a városi tanács igazgatási osztályát vezette. A városfejlesztési és városüzemeltetési iroda a város építészeti ügyeivel, rendezési terveivel, a közterületek fenntartásával foglalkozik. Vezetője dr. Molnár Ferenc gépészmérnök, aki ezt megelőzően a Volán fejlesztési főmérnöke volt. Az iroda másik vezető dolgozója a városi főépítész, Szinnyei Béláné kednek. Ott a lóerő nem az erőt szolgálja, hanem a kitartást, a hosszú távot. Bármennyire hihetetlen, de ott mindenki - legyen alatta bármilyen járgány is - hetven kilométeres sebességgel építészmérnök, ö korábban az IKV-nál dolgozott tervezőként. A művelődési és népjóléti iroda kompetenciájába az oktatás, a közművelődés, az egészségügy, a gyámügy, a sport és a szociálpolitika tartozik. Az iroda vezetője dr. Sziszik Erika, aki pszichológus, korábban a megyei tanács tudománypolitikai titkára volt. A polgármesteri iroda végzi a szervezési teendőket - pl. közgyűlések, bizottsági ülések összehívása -, ellátja a hivatal jogi képviseletét. Vezetője dr. Tóth Magdolna jogász, aki korábban is hasonló munkát végzett a megyei tanácsnál. A vállalkozási és informatikai iroda bonyolítja az önkormányzat vállalkozásait, üzleteit. Vezetője Pappné Mátyus Irén, aki azelőtt egy kft.-nél dolgozott. A városházán egyébként 150 személy dolgozik - ez valamivel kevesebb, mint a városi tanács létszáma volt. közlekedik. Ennek praktikus oka is van, tudniillik így másodpercre kiszámítható, hogy az illető mikor éri el úticélját. így aztán a szupermotorosok is beállnak a sorba és mennek hetvennel. Mi persze ettől még messze vagyunk - még itt, Szolnok belvárosában is. „Pro patria” alapítvány AII. Rákóczi Ferenc Általános Iskola igazgatósága és szülői munkaközössége a szülői munkaközösség kezdeményezésére alapítványt létesített Pro patria néven. Az alapítvány célja a tanórán kívül tanfolyami formában történő idegennyelv-tanítás (német és angol) támogatása, és az általános iskolás korban való alapfokú nyelvvizsga feltételének elősegítése. A célok megvalósulása érdekében vállalkozói tevékenység folytatása, non profit jelleggel tanfolyamok szervezése, és az így elért jövedelemmel az alapítvány vagyonának növelése. Az alapítvány nyílt, Szolnok városban valamennyi jogi és természetes személy csatlakozhat hozzá. A számlaszám: 837004830-9 számú bankszámla, amelyet az OTP-nél vezetnek. A tanfolyamon szeptember 15- május 15. között részt vesznek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 1-8. osztályos tanulói, az alapítványt támogató intézmények, üzemek dolgozóinak gyermekei, és távlati tervként szerepel - igény szerint - az alapítványt támogató üzemek felnőtt dolgozóinak részvétele. Az 1990-91-es tanévben német tagozatos általános iskolából német alapfokú nyelvvizsgára jelentkezett 11 tanuló, orosz alapfokú nyelvvizsgára 1 fő. Első és második osztályban heti 1 órában német nyelvet tanulnak a diákok. Az iskola német nyelvű munka- közössége továbbra is vállalja a más iskolákban, vagy iskolán kívül tanulók osztályzó vizsgájának megszervezését és a vizsgáztatást. Szerkesztőségünkbe többen is behoztak már kulcsokat, kulcscsomókat az elmúlt időszakban. Ezt mi általában gyakran próbáltuk hírelni, de mindig azok jöttek be, akiknek nincs a halom között a kulcsuk. Végül letettünk az örökös be- jelentgetésről, de azóta még csak Egy olvasónk arról értesített bennünket, hogy - talán - megszűnt az a szolgáltatás a megye- székhelyen, miszerint bejelentésre az egyik taxis cég autói bizonyos díjtétel fejében házhoz szállítják a fűtőolajat és a PB- gázpalackot. Felhívtuk hát a megnevezett céget, ahol megtudtuk, hogy már pár hónapja valóban nem foglalkoznak ilyen kérések teljesítésével, de érdeklődjünk a Pálfy János u.3-ban levő autósboltban, a szaporodott a közel kétkilónyi kulcskupac. Legutóbb, azaz kedden egy Trabant kulcsait hozták be, amit a Széchenyi-lakótele- pen találtak. Tehát újra várjuk az elveszett zámyitók tulajdonosait, abban a reményben, hogy majd csak elfogy a halom. 44-816-os telefonszámon. Itt folytatják tovább ugyanis ezt a fajta tevékenységet. A szám tárcsázása után megtudtuk, tényleg vesznek fel megrendeléseket - hétköznap 7-től 17, szombaton 7-től 12 óráig -, amelyek teljesítéséért csekély összeget kémek. Tehát a fűtőolaj és a PB-gáz- palack házhoz szállítása Szolnokon nem szűnt meg, csak máshol kell az igényt bejelenteni, mint korábban. BI. Bunkerből pince. Szandaszőlős határában, egy ház udvarán látható ez a betonépítmény, amelyet a helybeliek szerint a németek építettek 1944-ben. Több ilyen is állt ezen a környéken, sőt néhánynak kiásták a gödrét, de már nem volt idejük kibetonozni. Használatáról megoszlanak a vélemények. Vannak, akik szerint raktár, mások szerint óvóhely volt, de van aki azt állítja, hogy műhelyek voltak ezekben a fold alá épített bunkerekben, ahol hadifoglyok dolgoztak. Egy ugyanilyen építményre a közelben nemrégen házat emeltek: falai megtették alapnak, a lenti tér pedig pinceként szolgál.- berki Kawasaki-lovasok Máshol intézik a házhoz szállítást Itt a szolnokiak beszélnek RENDKÍVÜLI AJÁNLAT A VIDIÁTÓL! Magánszemélyek részére egyedi vásárlási lehetőséget biztosítunk minden péntek délután 13-tól 18 óráig közvetlen nagykereskedelmi raktárunkból történő kiszolgálással. Áraink nagykereskedelmi árak, melyek 10-20 %-kal olcsóbbak a boltokban alkalmazott fogy osztói áraknál. A bevezetés időszakában ezen értékesítési módba a tartós fogyasztási cikkeket és az építkezéshez kapcsolódó árukat vonjuk be. Kedvező fogadtatás esetén az így forgalmazott áruk köre bővítésre kerül, és teljes választékunkat is magába foglalhatja. Mindenkori kiszolgálás feltétele, hogy igényét minden hét szerdáig jelentse be ügyintézőink részére. Erre a rugalmas és gyors kiszolgálás érdekében az ön idejének megspórolásacéljából van szükségünk. KERESSEN BENNÜNKET SZEMÉLYESEN, VAGY TELEFONON! áÉ Címünk: VIDIA KERESKEDŐHÁZ RT. 4 % #| 1^1 A Szolnok, Landler J. út 31. sz. kV I Ul M Telefon: 06-56-37-333 Kereskedőház Rt. ügyintézőink: Tánczos László és Csák József ÁRAINK NAGYSÁGRENDJÉRE NÉHÁNY PÉLDÁVAL SZOLGÁLUNK ÖNNEK: nálunk bolti fogy-ár Tarján I. kályha 11.084 12.180 Fikoterm 2 UP 4 cseh k. 4.250 5.000 Hunor radiátor 626-os 7.572 8.420 Radilux radiátor 608 3.230 3.610 B 345 Golf fűnyíró b.mot. 45 cm vágószélesség 25.025 27.500 S 801 hűtőgép 17.090 19.900 DKK H 1721 német hűtőgép 15.300 18.300 751/8 LEnergomat au.mosógép 27.900 32.900 R 1901 tip. cseh mini mosógép 3.990 5.900 ZV-100 ÜL el .bojler 11.590 13.900 Jumbó jugó porszívó 4.590 6300 HSS-014 kéziporszívó 4.190 5.300 VX 710 Samsung videomagnó 29.590 35300 GSW 5720 magnódeck 2 k. 11.500 15300 RUBINA táskavarrógép német 11.250 18.500 FAMULA táska varrógép német 13.750 19.000 ES MEG SOK MINDEN MAS! *53424/ 1*