Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-23 / 118. szám
1991. MÁJUS 23 Az Uj Néplap Kunhegyesen 5 Haldokló ipari üzemek Vita a bérlakások vásárlási feltételei íl Rájár a rúd a régi típusú, egykoron sikeres ipari üzemek jelenlegi napjaira. így például megtudtuk, hogy a BHG kunhe- gyesi gyárában munkásgyűlést tartottak, amelyen a ma még 800 személyt foglalkoztató üzem szinte teljes létszáma megjelent. Azért írtuk eme kis kitételt, hogy ma még, mert elhangzott egy olyan tájékoztatás, hogy a szovjet piac egyre kilátástalanabbnak tűnik. Mindez a termelés további visszaesésével és azzal jár, hogy a létszám 20-25 százalékát, közel kétszáz embert csúnya szaknyelven fogalmazva: építenek le. Mégpedig augusztus 1-gyel, és mindez a fizikai, szellemi állományt egyaránt érinti. Az sem biztató, hogy az üzem most is csak 30 százalékos kapacitással tevékenykedik. Szintén az árnyékos oldalra került a régi, nagy hírű Vízgépészeti Vállalat, bár akadnak olyan hangok is, hogy hosszabb idő óta ott jár, csak éppen azok nem vették észre, akiknek tenniük kellett volna valamit. Akárhogyan is van, egy tény: a tavalyi 203-as létszám jelenleg 165-re apadt. Itt a legnagyobb gond a munkaellátás, hiszen 155-160 milliós éves kapacitásukból eddig mindössze 67 millió a biztos. Az. is igaz, árajánlattal teli van a padlás, hiszen ha mind bejön, lesz vagy 400 milliós munkájuk, de hát a szerződés megkötéséig mindez annyira biztos, mint a kutya vacsorája. A leírtak következtében huszonöt-harmincasával június végéig mindenkinek ki kell vennie az éves szabadsága felét. Új hír még az is, hogy május 6-tól miniszteri biztost neveztek ki a vállalat élére, aki feladatául kapta, hogy július végéig dolgozza ki, miképpen bírná talpra állítani a céget. Némi fénynek nevezhető jelenség a májusi homályban, hogy a Cseh és Szlovák Köztársaságtól a víztornyok megrendelésére már nagyon várják a szerződések aláírását. Ha a felsoroltak ellenére nem sikerül további munkát biztosítani, azt tervezik, hogy rész- munkaidős foglalkoztatást vezetnek be. A leírtak után nem csoda, hogy a „Dolgozókat felveszünk” vagy „Felveszünk’ ’ táblákra manapság Kunhegyesen az a jellemző, amit képünk mutat. Alul nagy semmi, felül pedig mindössze egy kíváncsi gerle. Ő még nem szállt el, bár a remény részben ezt már megtette helyette... _______._____' G azdacsere után A kunhegyesi Fa és Vas Kisszövetkezet olyannyira sokáig kereste a helyét, hogy végül is nem találta. Ebben az eligazodásban segített azután a Kereskedőház Kft. Heves, amelyik április 15-tel megvásárolta a létesítményt. Olyan egyezmény született, hogy az új gazda a munkakör biztosítása nélkül minden egyes dolgozót átvesz, sőt alkalmaz. Mindezek eredményeképpen a fizikai állomány kivétel nélkül megmaradt, míg az adminisztrációban most végzik a zárásokat. A továbbiakban itt adminisztratív állományra nincs szükség, de ha maradni akarnak, ők is kapnak lehetőséget valamilyen más munkakörben. Április dereka óta eleget tettek az ipari szövetkezet korábbi vállalásainak, befejezték ezeket a munkákat, és most jutottak túl a prototípus gyártásán. Az elkövetkezendő időszakban két típusú cipőtartó szekrényt, konyhabútort és egyéb bútorokat készítenek. Mindezekkel együtt felfrissítik a belsőépítészeti berendezések gyártását is. Természetesen nem a vakvilágba, hanem pontos megrendelések alapiján. Egyébként a lakatosrészlegnek is akad munkája, hiszen száz utcai telefonfülke elkészítése vár rájuk. Ami a kereseti lehetőségeket illeti, az átvételtől számított első három hónapra az emberek a korábbi bruttó jövedelmüket kapják - nettóban. Kilencven nap teltével azután a teljesítmény arányában lényegesen meg szeretnék növelni a fizetésüket. Tulajdonképpen megrendelésük van, így nem csodálható, hogy napról napra többen fogják meg a kilincset, ezzel a kéréssel: Jó napot kívánok! Tessék mondani, van-e felvétel? Képünkön az egyik termékük, a Góbis konyhabútor látható. ■ A legutóbbi önkormányzati ülésen jó néhány határozat, állásfoglalás született. így a városi honatyák rendeletet alkottak a település jelképeiről. A címervita során amellett a régi jelkép mellett döntöttek, amely azonos Kunhegyesnek az 1811-ben kapott címerével. Ez nem más, mint olyan aranykeretes pajzs, ahol kék mezőben, a zöld hármashalmon egy ágaskodó kecske áll. Felette ötleveles amyko- rona, amelyből szintén egy ezüstszínű kecske emelkedik ki. Ugyanitt volt szó a Pro Űrbe Kunhegyes kitüntetés létesítéséről. Az elismerésből évente kettőt adnak át azoknak a személyeknek, akiket hosszabb idő óta kiemelkedő tevékenység jellemez szakterületükön. így átlagon felüli eredményeket értek el a gazdasági, műszaki, egészségügyi, közművelődésügyi stb. életben, fáradozásukat pedig a település, a lakosság érdekében végezték, jobban mondva végzik. Ami a megemelt kamatú OTP-törlesztéseket illeti, erre a célra az önkormányzatnak 1991- re 700 ezer forint áll rendelkezésre. Eddig több mint ötven kérelem érkezett. Állásfoglalás született arról is, hogy a kisebb- nagyobb mértékben rászorulók 500-1500 forint havi vissza nem térítendő támogatásban részesülnek. A fiatal házasok lakástámogatására családonként 100-150 ezer forint pénzbeli segítséget szavazott meg a testület. Ezt a 35 év alatti, első lakáshoz jutók vehetik igénybe. Erre a célra az idén 1,8 milliót fordíthatnak. Vita kerekedett az önkormányzati tulajdonú bérlakások megvásárlásáról. Ugyanis az ezekben lakók közül mintegy húszán meg szeretnék venni mostani otthonaikat. Mivel ezen épületek túlnyomó többségükben igen jó állapotúak, a felvetésekkel kapcsolatban a testület úgy foglalt állást, hogy megbízta a gazdasági és vállalkozásélénkítési bizottságot a részletkérdések kidolgozására. Döntés született arról is, hogy a Kossuth Iskolában speciális tagozat létesül azoknak a 14-16 éveseknek a foglalkoztatására, akiket semmilyen középfokú oktatási intézménybe nem vettek fel. Hogy hányféle hasznos teendővel ismerkednek -majd meg itt a diákok, ennek a részleteit most dolgozzák ki. Arról is határoztak, hogy a Nagykun Viadalt 30 ezer forinttal támogatja a város, a szakmunkásképző piedig 17 ezer forintot kap negyedszázados léte ünnepségeire. Megalakult a tehéntartók egyesülete, amelyet szintén támogat a település. Mégpiedig oly módon, hogy területet biztosít nekik takarmánytermesztésre a város földjéből. A következő ülést valamikor június elején tartják. Itt a teljesség igénye nélkül például szó lesz az 1990-es év költségvetési zárszámadásáról, rendeletet alkotnak a népszavazásról, népi kezdeményezésről, illetve javaslatokat kémek, tesznek area, kik kapják az idei Pro Urbe-díjakat. Munkásőr- bázisból üdülő Úgy tűnik, ha lassan is, de rendeződik a volt munkásőrbázis sorsa, hiszen turistaszállóként fogadja a nyáron a vendégeket. Egyébként az első, kikapcsolódásra váró csoport már meg is érkezett. A bázis faházakból, illetve egy központi kőépületből áll. Ez jelenleg közép»- iskolai kollégium, de a legmelegebb hónapokban szintén a vendégek rendelkezésére áll. A létesítmény, amely a város határában, a központtól másfél kilométerre található, egyaránt alkalmas általános és középiskolás diákok, valamint felnőttek üdültetésére. A szobákban közel kétszázan fémek el. A szállásköltség egy éjszakára gyermekeknek százötven, felnőtteknek kétszáz forint. Az átlag családnak való, négyágyas szoba egy éjszakára ötszáz forint. A napi étkezés a gyerekek esetében 130-150, a felnőtteknek 230-250 forint, és minden ötödik eltöltött éjszaka után kedvezmény illeti meg az itt nyaralót. Ez a kedvezmény a csoportokra is vonatkozik. Hogy milyen mértékben, arról az üdülő gondnokánál személyesen lehet érdeklődni, esetleg az 59-es körzetszám 26-222-es számú telefonján kaphatnak részletes felvilágosítást. Ami még sajátosság: az üdülőegyüttesben az igények szerint sátorozóhelyet is tudnak biztosítani. Rendőrségi segítség az iskolának A város Tiszagyenda felőli részén a kövesúttól nem messzire nyújtózik az a lőtér, amelyet korábban a munkásőrök használtak, most pedig a rendőrség lőki- képzését szolgálja. A megyei rendőr-főkapitányság olyan együttműködési megállapodást kötött a mezőgazdasági szakmunkásképzővel, hogy az egész lőteret, a hozzátartozó több hold- nyi földdel, illetve az építménnyel együtt hasznosításra átadja ennek az iskolának. A területen a gyerekek a-traktorvezetést gyakorolják, kaszálni tanulnak, az ott lévő építményben piedig az intézetnek két olyan műhelyt alakítanak ki, ahol gyakorlati képzéseket tarthatnak. Az építkezés munkálatait a rendőrség anyagi téren is támogatja. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotó: Mészáros János Szalmából brikettet Aki azt hiszi, hogy a tollforgató a cím kitalálójakor bizonyára úgy becsiccsentett, hogy a szezont összekeveri a fazonnal, téved. Ugyanis az állítás igaz, hiszen a képien látható csudamasina segítségével szalmából 3 ezer 650 kalóriás szalmabrikettet préselnek. Mindezeket a tényeket Fehér Sándor, a gmk közös képviselője mondotta, aki 1983-ban váltotta ki az ipart mezőgazdasági bérmunkák végzésére. Szántottak, vetettek, majd télen szóba került, ideje lenne váltani. Olvasták, hogy Jászdózsán szalmabrikettet készítenek, és eszükbejutott, hogy a Kunságban is mennyi tűzrevaló megy veszendő- j be. Kötöttek egy szerződést a Mezőgéppel, így ; bérbe kaptak egy Claas gyártmányú masinát. Ä határidő augusztus 30-a, és akkorra derül ki, megveszik-e. Egyébként nemcsak szalmából, de fű- ; részporból, forgácsból, bármilyen mezőgazdasági hulladékból képies ez a szerkezet brikettet készíte- | ni. Egy tény, a zsákos szakmabrikett ára mázsánként 300 forint, a szabadosé nyolcvannal kevesebb. Mindehhez végre jó idő kellene, amelyből sajnos az idén még meglehetősen keveset láttunk. Vincze László, az önkormányzat tagja még fiatal ember, hiszen 35 éves. Ennek ellenére tavaly augusztus elseje óta a Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatója. Törökszentmiklóson, az ottani gimnáziumban érettségizett, majd Győrben kapxrtt közlekedési üzemmérnöki diplomát. Nős, két általános iskolás lányuk van. Független jelöltjén! jutott a testületbe, és koráb- •ban sem volt párttag, de most sem tagja egyik pártnak sem. A képviselő-testületről felemás a véleménye: egyenként nagyszerű felkészültségű emberek alkotják, hiszen egyetlen kivételtől valamennyien diplomások. Ugyanakkor a viták során tapasztalja, olykor a politikai hoV _______ v atartozás a döntő, holott elsődlegesen a lakosság érdekeit kellene figyelembe venni. így aztán politikai indíttatásból nem egyszer személyi jellegű viták kerekednek az összejöveteleken. Legnagyobb helyi gondnak az itt számon tartott 790 munkanélkülit említi. Az irányzatot hovatovább kezeihetetlennek ítéli. Akkor is, ha ez a szám a város vonzáskörzetének településein élő állástalanokat is tartalmazza. Mindez hű képié a szocialista nagyipar mostani válságának, ami sajnos az iskolájukat is érinti. Ugyanis az itt végző 148 diáknak jelenleg még a 20 százaléka sem rendelkezik munkahellyel. Eppten ezért mezőgazdasági területen módosítják a képzést, új szakmákat alakítanak ki. Ipiari téren piedig a kisiparosokra, vállalkozókra szeretnének támaszkodni. Éppien ezért az igényeiket figyelembe véve akarnak bizonyos szakmákat indítani, bár az idén még tizenegy korábbi, hagyományos szakmából vizsgáztatják az utolsóéveseket. Tősgyökeres idevalósi