Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-18 / 114. szám
1991. MÁJUS 18. Kulturális panoráma 9 Kedvezőtlen viszonyok már az út elején ... Elutasítva - fellebbezésre várva „Embermilliók, átkarollak” (Schiller) Beethoven-koncert Szolnokon is. Színes akvarelljein - talán ezt is a tisztaság teszi - örök-fehér hó hull, előkészítvén Szindbád menetelését. Mintha egész életében erre a filmre készülődött volna. A filmre, amely önvallomás is. Hogyan is írta főhőséről? „Életvitele mégis program, mert a halál bizonyosságával az élet sokrétűségét, gazdagságát állítja szembe. ’ ’ Eme gazdag életet élte szíve megszakadtáig'Huszárik Zoltán is. A valahai, mesés szegénységben fölnőtt domonyi parasztgyerek már korán megtanulta, hogy mi az érték. Egyik, édesanyjához írott leveléből idézek: „Nekem nem futott gazdagságra, legalább a jellemem legyen az.” Egész életében kényes és büszke volt erre az ősöktől kapott kincsre. Persze maga is vélte, az emberi lélek különböző stációit kell ahhoz megjárni, hogy a teljesebb érvényű élet lélegezzen a fdmvásznon is. Jóllehet Huszárik elsősorban filmrendező volt, de kezéhez állt a festőecset, a ceruza és az irodalom egy-egy műfajába belekóstoló toll. író és gondolkodó volt, s ha tehette, „szére- tetröplapjait” (Gyöngyössy Imre nevezte így grafikáit) minél tágabb körben szétosztotta. Egyszavas versei között jó pár telitalálat akadt: az ön-koncentrációstábor vagy a hullafolttisztííó keserű derűje talán megmutat valamit a döbbenetét játékkal kifejező szellemi ember találékonyságából. A Breviárium - találó fejezetekkel - népi csupán rendhagyó pályakép, pontos filmográfia, barátok és pályatársak emlékezésének, bírálatának, tisztelgésének gyűjtőhelye, hanem valaminő sajátságos jellemrajz is. Nyomon kísérhető benne, hogyan született meg a csoda, akit Huszárik Zoltánnak hívtak, s az is, hogy szabadságimádatában, sohasem engedvén a kisebb ellenállásnak, miként menetelt ama bizonyos vég felé. Hogy ez repülés volt, a teremtő művész zsenijét is jelzi. Latinovits Szindbádjáról írta, de önjellemzésnek is beillik: „A léleknek egyaránt szüksége van fényre, a homályra, az engedelmességre és a féktelenségre, az örömre és a kétségbeesésre. Úgy él a világban, mint a mindenség egy eleme: kiszolgáltatottan, de teljesítve azt, amire hivatott.” Szakolczay Lajos Koncz Ilona pszichológussal, a Pályaválasztási Tanácsadó munkatársával beszélgettünk az általános iskolát az 1990/91 -es tanévben befejező 14-15 éves tanulók továbbtanulási lehetőségeiről. A kép siralmas, és a demográfiai hullám tetőzése miatt egy-két évig az is marad. A Pályaválasztási Tanácsadóba 822 jelentkezési lap érkezett, melynek kis tulajdonosai igencsak hiába várják jobb sorsukat, a Tanácsadó nem tud velük mit kezdeni: sem munkahelyet, sem továbbtanulási lehetőséget nem tudnak ajánlani - telítve a „piac”. Harmadik helyről elutasítva A Pályaválasztási Tanácsadóba azon tanulók jelentkezési lapja kerül, akit a középfokú oktatási intézmények a harmadik helyről is elutasítottak. Legtöbbjüket helyhiány miatt. A Tanácsadó mást nem tehet, mint értesíti a szülőt, menjenek a gyermek továbbtanulást kérelmező lapjáért. A szülő - a tapasztalat szerint - vagy elmegy érte vagy nem. Sokukat rendkívüli módon megalázta már az addigi kilincselés is, hiszen három iskolából tették ki a szűrüket, reménytelennek látják a további keresgélést. Ilyenkor a gyerek otthon marad (ez főleg olyan esetekben, ha a szülők háztáji földön gazdálkodnak), s jobb híján segít a gazdaságban. Ha a papa vállalkozó, esetleg bedolgozik a butikba, műhelybe, ha egyik se: mehet, amerre lát, vagy talál munkát vagy nem. Legtöbbször az utóbbi. A lelkesebbek ismét nyakukba veszik a várost vagy az országot, hátha akad valahol hely a gyermeknek. A Tanácsadó csak címeket tud adni, esetleg telefonon érdeklődni az ország különböző iskoláiban. Ahol a legjobban szorít a cipő Szolnokon a gimnáziumok kivételével szinte minden középfokú iskolában súlyos gondok voltak a felvételik körül. A gimnáziumok, szakközépiskolák is létszámtöbblettel küszködnek, kitűnő tanulók között is vígan válogatnak, de ez a helyzet még így is kevésbé rémisztő, mint a szakmunkásképzőkben. Az egészségügyi szakiskolában például hatszoros a túljelentkezés, ezért a korábbi hármas tanulmányi átlaggal szemben a négyes tanulókat is kénytelenek voltak elutasítani. A 633. és a 605. számú szakmunkásképzőkben eddig a fémipari szakmák mint utolsó mentsvár ott voltak a fiúknak - az idén többszörös a túljelentkezés. Irány a speciális szakiskola. A legjobbak lapját innen ismét visszaküldték a Pályaválasztási Tanácsadóba, hátha akad valahol hely számukra. Ez már tehát a negyedik elutasítás, ismét ott állnak, ahol elindultak: a Pályaválasztási Tanácsadóban, kezükben ötödjére a jelentkezési lappal. Mit lehet itt még tenni? A Kereskedelmi Szakközépiskolában az idén úgy volt, nem indítanak szakmunkásképzést, legfeljebb azok a tanulók, akiknek tanulmányi eredménye gyenge, harmadik év végén szakmunkás-bizonyítvánnyal elbocsájtatnak. Ezzel szemben akkora volt az iskola ostroma, hogy kénytelenek voltak szakmunkásosztályt indítani, jóval - a tervezett létszám fölött. Annyi gyereket vettek fel, amennyi csak befért az osztályba. Aki nem fért be - és sajnos nagyon sokan vannak - innen is lemaradt. Az igazság az, hogy majdhogynem semmit. Ha a szülő maga gondoskodik gyemekének gyakorló- helyről, néhány vidéki szakmunkásképzőben még akad egy-két hely. A napokban Törökszentmik- lóson volt két-három férőhely hegesztő, kőműves, szobafestő szakmákra, de itt is csak azért, mert egészségügyi alkalmatlanság miatt sok gyereket el kellett utasítani. Azt mondja az igazgató, soha ennyi egészségügyi szempontból alkalmatlan gyerek nem volt még. Jászberényben vasesztergályos, cipész szakmákon volt hely még nemrégiben - írásunkkal nem szeretnénk hiú reményekkel kecsegtetni senkit, nem biztos, hogy a tegnap még üres helyeket mára be nem töltötték. A vidéki iskolák legnagyobb része kollégiumi helyet nem tud biztosítani, a tanulás csak - több órás utazással! - napi bejárással oldható meg. Happy end nincs? Happy end nincs. Annál is inkább, mert azok a tanulók, akik most ugyan bejutottak egy szakmunkásképzőbe, ki tudja, három év múlva nem kerülnek-e a munkanélküliség kenyerére? A gazdaasszonyképzők is sok lánynak megoldották most az aktuális problémáját, de tekintve a növekvő árakat, hol lesz ennyi gazda- asszonyra szükség? Aki mindenhonnan kimaradt, beiratkozhat még egy ún. szinten tartó iskolába, ami egyébként csak arra jó, hogy a család kapja a családi pótlékot továbbra is, és legfeljebb arra, hogy a gyerek addig se az utcán legyen. „Mesés” kilátások. Pedig amikor ezek a gyerekek a világra jöttek, „szocialista hazánk” nem fukarkodott a szülőknek tett ígéretekben. Mézesmadzagok voltak csupán ... és íme a valóság. Kátai Szilvia Hit kell!, Vadkacsa, Száz év magány A Szigligeti a kaposvári színházi találkozón sítheti aTisza-partiak sikereinek körét, újabb elismeréseket hozhat a társulatnak. Egyébként a veszprémiek Dosztojevszkij Bűn és bűnhődé- sét mutatják be ugyanitt, a Budapesti Kamaraszínház égy Büch- ner-darabbal szerepel (Leonce és Léna), a miskolciak pedig Csehov Sirályát viszik el Somogyor- szág fővárosába, ahol május 18- tól 26-ig zajlanak az események, versengenek az előadások a közönség kegyeiért. A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ adott otthont kedden este a Nemzeti Filharmónia soron következő bérleti hangversenyének. A koncerten - egy vele egy időben zajló, lényegében ugyanazon közönségréteget vonzó rendezvény miatt - sajnálatosan kis létszámú érdeklődő jelent meg. A „keresztbeszervezés” nem az első eset a megyeszékhelyen; épp ezért egyre határozottabban merül időkig nyúlnak vissza: a zeneszerző első kísérleteiig, melyekben megkísérelte a szimfonikus zenét a vokális zenével ötvözni. (Ebből az elhatározásából született a Karfantázia is.) A vers, melynek meg-^ zenésítése nem hagyta őt nyugodni, Schiller „An die Freude” című ódája volt. A szimfónia első vázlata 1815-re datálódik - azonban ekkor más darabok komponálását ítélte sürgősebbnek. 1822-ben fog Az isteni hosszúságú szimfónia előadásában a zenekarhoz és karmesteréhez társul szegődött a Magyar Állami Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) és a szólisták: Fekete Veronika (szoprán), Kovács Annamária (alt), Király Miklós (tenor) és Albert Tamás (basszus). Az interpretáció legfőbb erényeként értékelhető - s ez nem utolsósorban a koncertet szünet nélkül, a fáradtság legkisebb jele nélkül végigdirigáló karmester, Kovács A könyvespolcra ajánljuk Huszárik Breviárium avagy a filmrendező erkölcse László érdeme - az, hogy a részletek figyelmes kidolgozása nem veszélyeztette a nagyobb formák: a tételek és lényegében az egész monumentális szimfónia egységét. A helyenként előforduló intonációbeli pontatlanságok, hangzásbeli aránytalanságok megbocsátást nyertek a hallgatótól a különös szépséggel megszólaló harmadik és negyedik tétel által. A zenekari szólamok közül kitűntek a mélyvonók - igaz, Beethoven hálás szerepet osztott számukra a Finale tételben. Az énekkar és karnagya minden elismerést megérdemel: az együttes az elvárásnak megfelelő professzionista színvonalon működött közre az előadásban. A szólisták közül ezúttal elsősorban Kovács Annamária és Király Miklós tudott harmonikusan beilleszkedni az előadók közé. Végezetül említ- tessék meg még egyszer Kovács László neve, akit a megyeszékhely közönsége a huszadik század zenéjének elkötelezett híveként ismert eddig, s akinek kedd esti interpretációit hallva lelkes tapsával figyelemre méltó Beethoven-diri- genssé avatott. Szathmáry Judit Képünkön a Hit kell! egyik pillanata. Hagyomány, hogy évad végén megrendezik a színházak országos találkozóját, amelyen az elmúlt idény kiemelkedő előadásai, bemutatói vesznek részt. Ezúttal Kaposvár, a vidéki színházak egyik fellegvára ad helyet a színházi világ jeles eseményének - előtte ugyanis a fővárosban tartották a május végi művészeti „seregszemléket”. Tíz színházi műhely, közöttük a Szigligeti vonultatja fel előadásait, a szolnokiak több bemutatóval is részt vesznek a programban. Vasárnap délután a Hit kell! című musicalt, este Ibsen Vadkacsáját, hétfőn este pedig a Száz év magányt tekintheti meg a dunántúli közönség és a szakmai zsűri. A megmérettetésnek is számító találkozó - díjakat osztanak, a tapasztalatokat szakmai tanácskozáson összegzik - tovább széleTíz éve, hogy Huszárik Zoltán meghalt. A színekkel álmodó zseni, akinek a filmművészet olyan örökbecsű alkotásokat köszönhet, mint a Csontváry vagy a Szindbád. A pár vonallal - grafikusnak is kiváló volt - a figurában a jellemet ugyancsak megmutatni képes képzőművész. Sokirányú tehetségét és a lelke mélyéből sugárzó tisztaságot valami megnevezhetetlen fogta keretbe. Huszárik egyidejűleg úgy volt megtört, kétkedő emberes - noha ezt soha nem érezte - diadalmas művész, hogy örökké a megváltásra készülődött. Az innen-on- nan vállalt szenvedés, a lábáról szinte elmaradhatatlan saru, a póz, amivel játszotta a keresztre készü- lődőt, már-már Isten fiának láttatta. Holott csak az Ember fia volt: gyönge és erős, félénk és bátor. Sebzékeny, ám akkora akaraterővel megáldva, hogy tiszta, rendíthetetlen hité hegyeket mozgatott meg. Egyszóval maga Volt a csoda. Ezt a nem mindennapi művészt - aki embernek sem volt kisebb, mint alkotónak - mutatja beLencsó László könyve, a Huszárik Breviárium, amely a Szabad Tér Kiadó gondozásában jelent meg. Külsőre is gyönyörű könyv. Táblája, tördelése, illusztrációinak, fotóinak sora méltó a megidézetthez. A könyvet forgatva mintha képzőművészeti kiadványban lapoznánk - bizonyos szempontból az is -, olyan gazdag a színskála. A világot többnyire a színek ölelkezésében megragadó művész nemcsak a filmszalagot töltötte be álmaival, hanem az eléje kerülő legkisebb papírosdarabkát fel annak szükségessége, hogy a város kulturális eseményeinek koordinálásával valamely e feladat elvégzésére alkalmas intézmény végre megbízassék. Megengedhetetlen, hogy egy hatalmas előadó apparátust felvonultató koncert sokak számára kárba vesszen - nem is beszélve az előadók elpazarolt energiájáról. A koncerten két Beethoven-mű hangzott el; közülük elsőként az Egmont-nyitány. A közismert zenemű gyakorta szerepel hangversenyek műsorán. A zeneszerzőt a nyitány és az azt követő kísérőzene megkomponálására Goethe tragédiája ihlette, melynek hőse Egmont gróf, a tizenhatodik században szabadságukért küzdő németalföldiek hőslelkű vezére volt. A gróf megkísérelte népének sorsát jobbra fordítani - s ezért életével kellett fizetnie. Egmont alakja a két szellemóriás: Goethe és Beethoven művein át az egyetemes emberi szabadságeszmény hősévé magasztosult. AIX. (d-moll) szimfóniát csak a nyolcadik születése után tizenegy évvel írta meg Beethoven. Az előkészületek azonban jóval korábbi újból munkához; 1823-ban jóformán csak ezzel a művel foglalkozik - és 1824 februáijában elkészül a partitúra. A vázlatok azt mutatják, hogy Beethoven egyetlen művének megfogalmazásával sem küszködött annyit, mint a IX. szimfóniáéval. A bemutató 1824. május 7-én volt a bécsi Udvari Színházban. Az akkor már szinte teljesen süket Beethoven nem hallhatta az őt ünneplő közönség lelkes, viharos tapsorkánját. A Miskolci Szimfonikus Zenekar karmestere, Kovács László irá- nyításával lépett a hangversenydobogóra. Előadásukban az Egmont-nyitány meggyőző erővel. hangzott el: a jól megválasztott tempók és a beosztással „adagolt’ ’ dinamika érdemelnek elsősorban dicséretet a kritikusoktól - ez utóbbi azért, mert a mű mélypontjait és csúcsait a jól beosztott hangerő segítségével minden esetben be tudták járni az előadók. Az interpretáció erényei feledtetni tudták a hegedűszólamok helyenkénti szálkás hangzását és a mélyrezek, valamint a timpani időnként túlméretezett hangerejét.
