Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)

1991-05-16 / 112. szám

1991. MÁJUS 15. 5 Jászárokszállási körkép Jászárokszállás várossá lett Nyitva van az aranykapu téssel, e mellett fizetési könnyí­téssel várják a beruházókat. De kell is az új munkahely a környé­ken, mert egyre több régi szűnik meg. Az ipari park mögött pedig százmilliós beruházással új szennyvíztisztító telep épül a ré­gi, száz köbmétres mellett. Az 1992 júniusában elkészülő új te­lep kapacitása ennek tízszerese lesz. A szennytisztítóval együtt tíz kilométer hosszú csatorna is megépül majd a városban. így a százszázalékos vezetékes vízhá­lózat mellett a csatornázottság a vidéki kisvárosi átlagnak megfe­lelő 14 százalékos lesz. Kifejezetten jónak mondható a település kereskedelmi ellátott­sága, különösen az élelmiszer­kereskedelem területén. A ven­déglátásban már kevésbé rózsás a helyzet. Az önkormányzat most vitatja a főtéren lévő, úgy­nevezett Csáky-fogadóval kap­csolatos privatizációs elképzelé­seket. Egy azonban biztos, a vi­tából sem vendégszoba, sem gimnáziumnak jelenleg 267 ta­nulója van. Közöttük sok a bejá­ró diák, nemcsak a környező ki­sebb településekről, de Jászbe­rényből, Gyöngyösről is szép Szépítik a „menyasszonyt”, Faragó Csaba, aki másodállás­ban kertépítő kisiparos, a főtér apró szepiőit „kendőzi” Nem gondoltam, hogy Jász­árokszállás egyik fő útján valaha is találkozom utcaseprővel (vagy utcát seprő alkalmi munkással?), ez most megtörtént. Mint lako­dalmára készülő menyasszony, lázasan szépítkezik a település. Készül a május 18-i városavató ünnepségre. A város, mert a köztársasági elnök úr rendeletére május 1 -tői hivatalosan már ez a cím illeti meg, tehát a város főtere mindig is rendezett volt. Nem is tér ez, inkább széles, virágos prome- nád. Az ágyásokban tavasszal holland tulipán, nyáron sokszínű kána virít. Most azonban a pado­kat is újjáfestik, sőt a megrongált ülőkéket - mert úgy hírlik, sok erős legény lakik errefelé, és saj­nos egyre több dologtalan is - szintén kicserélik. A főtér fái között, mint a törté­nelem kőbe faragott mérföldkö­vei, három szobor áll: a városhá­za előtti részen az első világhá­borúban elesett árokszállásiak tiszteletére emelt emlékmű; a megszépült homlokzatú könyv- tár-ipartestület előtti parkrész­ben a második világháborús em­lékmű, amelyet az országban az elsők között, 1989-ben emelte­tett az Árokszállási Baráti Kör; és a templommal szemben a pes­tisoszlop későbarokk Mária- szobra, a XVIII. század végén pusztító járvány emlékére. Az esemény tiszteletére né­hány középület homlokzatát is renoválták. A már korábban megszépült városházának most az udvarát és az udvarban lévő tűzoltószertárt hozták rendbe. Május 4-én, Szent Flórián napján - amely a régi hagyományoknak megfelelően újra a tűzoltók nap­ja lett -, szabadtéri istentisztelet­A sokak által vitatott, de kétségtelenül egyéni karakterű főtéri épületet debreceni építész, az Ybl-díjas Kőszeghy Attila tervezte tel, emléktábla-avatással itt kez­dődött meg az árokszállási ön­kéntes tűzoltók centenáriumi ün­nepségsorozata, amely a város­avatáshoz kapcsolódik. A belül megszépült szomszé­dos művelődési házban pedig. egy kiállítást nyitottak ebből az alkalomból, a régi dicsőség em­lékeiből és a tűzoltás mai, leg­korszerűbb kellékeiből. Mindezek azonban csupán az ünnep külsőségei, amelyek fon­tosak ugyan a település életében, Regi tuzoltoszerkocsik a varoshaza udvarán színvonalas éttermi szolgáltatás nem lesz. Befejezéséhez közeledik a vá­ros új gyógyszertárának építése. Az egészségügyi alapellátás a fo­gászati rendelés megkezdésével lett teljes. Ezt a szakrendelőt a volt községi pártház épületében nyitották meg. A két általános iskola mellett a hatvanas évek közepétől gimná­ziuma is van Árokszállásnak, a Deák Ferenc utcában. Az intéz­mény ettől a tanévtől az utca név­adójának, Deák Ferencnek a ne­vét viseli. A hivatalos kereszte­lőre április közepén, a szokásos iskolai napon került sor, emlék­tábla avatásával egybekötve. A számmal tanulnak az árokszállá­si alma materban. A május 18-i városavató ün­nepségre ide várják Szűrös Má­tyást, az Országgyűlés alelnö- két, aki a várossá nyilvánításról szóló köztársasági elnöki dísz­oklevelet adja majd át, valamint Boross Péter belügyminisztert és Jókai Oszkárt, az országos tűzoltó-főparancsnokot. A tű­zoltók centenáriumi ünnepsége még azon a napon is folytatódik egy emléküléssel, másnap, má­jus 19-én pedig 18 jászsági ön­kéntes tűzoltócsapat méri majd össze ügyességét a Jászság leg­jobb tűzoltói címért. Rideg Gábor Fotók: Illyés Csaba de a lényeg mégiscsak az, mennyire felkészült Árokszállás a városi létre? Nézzük először a kommunális infrastruktúrát: Árokszállás leg­nagyobb gondja az út- és telefon- hálózat. A belterületi utak csu­pán 47 százaléka pormentesített. Az útépítő polgári társulások szervezésében a korábbi lendület megtört, bár a város anyagilag továbbra is támogatja ezeket a kezdeményezéseket. Ennek elle­nére az idén már 7 millió forintot költöttek útépítésre, és ugyan lassan, de terjeszkedik az aszfalt­csík Árokszállás útjain. Az idült telefonkérdést 1993-ig vagy központi beruházással vagy ön­erőből, de mindenképpen meg akarják oldani, hiszen ez a to­vábblépés elengedhetetlen felté­tele. Ez hiányzik még a most ala­kuló ipari park teljes infrastruk­túrájához is. A jászberényi út mellett, az egykori Hűtőgépgyár, ma a svéd Elektrolux cég árokszállási gyá­rának szomszédságában tizenki­lenc darab, egyenként 1500 négyzetméteres ipari telephelyet alakítanak ki, teljes közművest­1-3. Az árokszállási történelem kőbe vésett emlékei Az árokszállási gimnázium egyik büszkesége a számítástechnikai kabinet - munka közben

Next

/
Oldalképek
Tartalom