Új Néplap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-13 / 109. szám
1991. MÁJUS 13. Sportextra 13 Erezték mint macska az esőt Sokan készültek a mostani hétvégére. Egyesek a ruhák között válogattak, egy ballagáson illik ünnepélyesen megjelenni, mások az ajándékon törték á fejüket. De olyan is akadt, aki kitartást követelő, fárasztó edzésekkel készült fel a számítások szerint május 11-12-én megrendezésre kerülő megyei serdülő B-korcsoportos egyéni bajnokságra. Ezeket a számításokat azonban alaposan keresztülhúzta az időjárás. Szombaton 9 órára már mindenki, aki nevezni kívánt az egyes versenyszámokban, megjelent a MÁV MTE Véső utcai sporttelepén. Áztatta a pályát rendesen az eső, de a súlylökők csak kimentek egy kis bemelegítésre. Amikor kiértem, a szervezők a salakot mustrál- gatták. Ha most elindulnának a futók, három hét kellene, míg visszarendezik a pályát eredeti állapotába. De ha most elállna, délután lehetne rajtoltatni a fiatalokat. Elkélne az időjós vagy a sámán, mert annak nincs értelme, hogy a sok vidéki srác itt unatkozzon estig, ha mégsem lenne verseny. A rendezőség elvonult tanácskozni, ahol nem tudom milyen szellemeket idéztek meg, de eldöntötték, átteszik a bajnokságot a következő hét péntek-szombatjára, amikor az ifiknek is a hasonló versenyük folyik majd. És milyen igazuk-lett! Épp, hogy egy kicsit csalódottan, egy kicsit rosszkedvűen elballagtak haza a fiatalok, olyan esőtömeg zúdult a városra, amilyet már régen láttunk és éreztünk nyakunkban. ..., mint macska az esőt. Jól döntöttek a szervezők. Szükségünk lenne már magasabb szinten is ilyen előrelátást bizonyító, gyors és helyes döntésekre. Nyakunkon a világkiállítás, rendbe kellene tenni a külkapcsolatainkat, alapvető törvények hiányoznak. Jó lenne, ha az „illetékesek” is éreznék az eső szagát. Esetleg figyelnék a holdat, néznék, hogy a hangyák futkosnak-e. Ám, ha nem ismerik az előrejelzés ezen módszereit, felkérhetnének szakértőket is. Nem szégyen az, ha más jobban csinálja. Csak annyit a jövő hét vége elé, az időjárás bizonyítsa verőfényesen a döntés helyességét! Ne kelljen a srácoknak akkor is ballagniuk, letörten, rekordok nélkül, haza! bcs Gyöngyszemet az ékszerdobozba Balasi Péter igazgató lett Változó világunban lassan hozzászokik az ember ahhoz, hogy a váratlan dolgokon ne sokat meditáljon, hanem fogadja el azokat a valóságnak megfelelően. Szolnok atlétikai élete harmincnyolc éve összeforr Balasi Péterrel, aki a Véső utcában élte le ötvenkét esztendejének javát mint versenyző, majd később edző. Más egyének ebben a korban már a nyugdíjas időkre gondolnak egyre sűrűbben, ám beszélgetőpartnerünk nem tartozik közéjük, ő inkább pályamódosítással tette még mozgalmasabbá eddigi életét. Megcélozta a szolnoki városi Sportcentrum igazgatói székét, s miután a pályán sem volt könnyen legyőzhető ellenfél, most is bírta a versenyfutást. Elsőként szakította át a célszalagot a nyolcas mezőny élén. Válogatott versenyzők - Varga, Halász, Paróczai, Ecsekiné, Szekeres Jutka, Molnár Mónika - mellett számtalan korosztályos bajnokot nevelt, mégis belevágott egy újabb feladatba, vajon miért?- Úgy érzem a sport területén letettem a névjegyemet, de miután általában a sportot szerető ember vagyok, úgy gondolom, igazgatóként még többet tudok tenni a szolnokiakért. Nem szándékoDiálkolimpia: országos kézilabdadöntő Először a csúcson A Széchenyi gimnázium fiúcsapata ebben az évben is bekerült az ország legjobb négy együttese közé, ám a korábbi évekkel ellentétben, ez alkalommal jóval nagyobb szerencsével járt. Az első mérkőzésen a győri bercsényisek ellen egygólós győzelmet arattak B. Tóth János tanítványi, ellenben a dunaújvárosiak ugyanekkora különbséggel győzték le a Ti- sza-partiakat. Ezen a találkozón megsérült az irányító Tóvizi Krisztián, ezért a kilencszeres bajnok Nyíregyháza ellen elszállni látszott a további remény. De a fiúkat nem olyan fából faragták, hogy hamar feladják, mindenre elszánt játékkal két vállra fektették a szabolcsiakat, s máris „ezüstösnek” tűnt a világ számukra. Az utolsó összecsapáson a győri gyerekek azonban bearanyozták a szolnokiakat azzal, hogy hét góllal megverték a Dunaújvárost. Eredmények: Szolnok-Nyíregyháza 16-15, Szolnok-Dunaújváros 23-24, Szol- nok-Győr 15-14, Nyíregyháza-Dunaújváros 19-19, Nyíregyháza-győr 21-19, Dunaújvá- ros-Győr21-28. A torna végeredménye: 1. Szolnok, 2. Nyíregyháza, 3. Dunaújváros, 4. Győr. A krónikához tartozik, hogy ä diákolimpiái csapat az Olajbányász ifjúsági együttesének gerincét is adja, az egyesületi munka, a bajnoki és kupaküzdelmek hangulata és színvonala döntő szerepet játszott e szép siker elérésében. Képszöveg: A győztesek (balról) álló sora: B. Tóth János edző, Tóvizi Krisztián, Fekete Károly, Ősz Árpád, Balogh László, Szőnyi Attila. Guggolnak: Kovács Zsolt, Halász Róbert, Zana Zoltán, Hidasi Zoltán. A felvételről hiányzik: Horváth András. zom feladni az edzői munkát, hat versenyzőmtől nem válók meg, márcsak azért sem, mert kötetlen a munkaidőm. Atlétáim, akikkel kölcsönös a ragaszkodásunk, tudnak hozzám alkalmazkodni, tehát nincs akakdálya a további eredményes együttműködésnek.- Ha a MÁV MTE ugyanannyi fizetést kínált volna mint az önkormányzat, akkor is gazdát cserél?- Nem valószínű, de családom élet- színvonalát legalább tartani szeretném. Mivel nagyobb feladathoz általában nagyobb bér jár, nem tagadom, az anyagiak is közrejátszottak abban, hogy beadjam a pályázatomat.- Miért az Öné volt a nyerő pálymun- ka?- Hosszú évtizedek alatt megfelelő áttekintést szereztem a sport területein itthon és külföldön, ami a dolgozatomból kitűnhet. Nem ígértem benne légvárak építését, helyette a konkrét lehetőségek jobb kihasználását és előre kitűzött reális célok elérését fogalmaztam meg.- Például?- Azt, hogy a Tiszaligetben csak azzal kell foglalkozni, ami alapvető feladat: a sport kiszolgálásával. A fölösleges dolgokat meg kell szüntetni, az eszközöket értékesíteni, a vállalkozásokat pedig teljes mértékben átadni a hozzá értő üzemeltetőknek, haszon fejében.- Gyakorlati ember lévén nem tartja-e mesterséges státuszhalmozásnak a három aligazgatót?- Valóban, már többször hallottam a vádat, miszerint a Sló-nél többen fogták a ceruzát, mint a lapátot. Én nem aligazgatókat, hanem önálló döntési joggal és felelősséggel bíró területi felelősöket keresek, akik munkájába nem kívánok beleszólni, azonban annak elvégzése után nem marad el a számonkérés.- Milyen örökséget kapott, miben fog különbözni a Sportcentrum a SIG-töl mondjuk egy éven belül?- Remélem jó kollégákat, és eléggé lepusztult létesítményeket örököltem, de olyan dolgokat is, amelyek jobb kihasználásával színvonalasabban tudjuk majd kiszolgálni a város közönségét. Ezen kívül bekapcsolódunk a szakmai munkába, a tömeg, diák és versenysport segítésébe, különös tekintettel a ver- senyspot utánpótlásának nevelésébe. Nem titkolt szándékom, hogy az NB Il-es labdarúgócsapat elárvult helyén például focicentrumot akarok kialakíttatni. Sokak kíváncsiságára válaszolva elmondhatom, nem lesz autósmozi a ligetben, mert a jövőben csak a saját pénzét hozó vállalkozóval tárgyalunk. Egy éven belül szeretném elérni, hogy az ékszerdoboznak tartott Tiszaligetben a Sportcentrum legyen a gyöngyszem. Bárki elhozhassa ide családját, vendégét gyönyörködni, és nem utolsósorban mozogni, kikapcsolódni.- néderFelemás szereplés Helyben járnak a felnőttek, érmesek a fiatalok Ismét eltelt egy esztendő, felhangzott az utolsó sípszó is a férfi röplabda-bajnokság befejező találkozóján. A tavalyi évhez képest hasonlóan szerepelt a Szolnoki Vegyiművek gárdája, remek szereplését a B-cso- portos küzdelmekben kiábrándító rájátszás követte. Pedig a tavasszal mutatott forma szebb jövő fényét vetítette előre, hiszen a Dunaújváros kivételével nem volt számottevő ellenfele az együttesnek, rendre sima győzelmeket aratott. Vérmes feljutási reményeikét azonban a KSC rutinos legénysége pillanatok alatt szétoszlatta az osztályozó második fordulójában, méghozzá a tiszaligeti sportcsarnokban. Vendégként is fölényesen kerekedtek felül a görcsösen akaró hazaiakkal szemben. Utólag úgy tűnik, hiba volt az összecsapást a megszokott környezetből, a tűzoltólaktanyából kivinni, a nagyobb tömegeket megmozgató kosárlabda mérkőzés helyszínére. Sármánék szinte megszeppent kezdők benyomását keltették, a többezer néző jelenléte bénító- lag hatott rájuk, így tulajdonképpen visz- szafelé sült el a fegyver. Azon a találkozón vált igazán nyilvánvalóvá, nincs olyan meghatározó vezéregyénisége a gárdának, aki a nehéz percekben összefogná a társaságot. Még Soós is beleszürkült a mezőnybe, pedig ő sokáig húzóembernek bizonyult. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, nem elég egy évben két-három éles tétmérkőzést vívni - pedig a B-csoportban többre nem telik -, mert az még a legtehetségesebb együtteseket is visszaveti a fejlődésben. Új rendszerű versenykiírásra lenne szükség - ezt a szövetség vezetői szintén kelték -, mivel a felsőház sereghajtói és a középmezőny listavezetői között jelentős a tudásbeli különbség. Évek óta nem változik az A-csoport összetétele, ami a sportág rovására megy. Az MRSZ már bekérte az egyesületek javaslatait, nagy valószínűséggel már az ősztől más rendszerben zajlanak a különböző szintű bajnokságok. Addig is tovább folytatja csapatépítését a Vegyiművek. Előtérbe kerülnek a fiatalok, akik minden idők legeredményesebb évét zárták a most befejeződött szezonban. Péter Ferenc - az ifjúsági válogatott edzője is - fiai az alapbajnokságban elért harmadik helyükkel kiharcolták a jogot a rájátszáson való szereplésre. A Szolnokon rendezett elődöntőn nyíregyházi és veszprémi ellenlábasaikat megelőzve másodikok lettek, így bejutottak a szegedi négyes döntőbe. Nyitó találkozójukat a tavalyi elsővel, a KSC juniorjaival vívták, remek ütközetben 3-1-re diadalmaskodtak. A folytatásban már nem kísérte szerencse szereplésüket, két vereséget szenvedtek, de bronzérmük ettől függetlenül szépen csillog. Két éve még a 18. helyen végeztek, ’90-ben hatodikok lettek, az idén pedig a dobogóra léphettek, fejlődésük töretlenségét mutatva. Az egyesület vezetői ezúton is szeretnék megköszönni a Baross G. SZKI és a Jendrasik Szakközépiskola tantestületének segítségét, hogy lehetőségeikhez mérten hozzájárultak ehhez a szép sikerhez. (GJ) Soós sem tudott kiemelkedni társai közül Fotó: Novák A Május 1 Kupa kispályás labdarúgótornán négy korcsoportban 53 csapat mérte össze tudását. Férfiak: 1. Killián FSE, Nefag,3. Thermotechnik. Közép- iskolás fiúk: 1. Pálfy SZKI, 2. Széchenyi Gimnázium, 3. Varga Katalin Gimnázium. Általános iskolás 7-8. osztály: 1. Széchenyi Gold, 2. Mátyás Király AI, 3. Széchenyi Ál. Általános iskolás 5-6. osztály: 1. Széchenyi Ál, 2. Újvárosi Ál, 3. Szandaszőlősi Ál. Az amatőr páros teniszverseny végeredménye: 1. Rigó Sándor-Vékony Béla, 2. Bartha Kor- nél-B. Nagy Pál, 3. Dr. Bathó Gábor- ifj.Bathó Gábor. Velencén rendezték meg az idei első korcsoportos diákolimpiái vetélkedőt kajak-kenu sportágban. A szövetség a szűkös anyagiak miatt ösz- szevonta az eddigi korcsoportos ORV felmérő és diákolimpiái versenyszámait. Mivel a felkészülés és a versenyzés anyagi terheit Szolnokon is egyre kevesebben vállalják, a Vízügy SE csupán néhány fővel képviseltette magát. Közülük 500 és 1000 méteren 1-es hajóban negyedik helyen futott be Pintér Tamás, majd Klapper Csabával, a K-2 1000 méteres számában harmadik helyen fejezték be a versenyt NB Il-es női kosárlabda mérkőzésen: Kisújszállás-Nyíregyháza 50-56 (19-29). Kisújszállás: Szőke 3, Túri 6, Szabó T. 17, Csizmadia 14, K. Szabóné. Csere: Szabó J., Mohai 10, Lisznyai. Az első félidő tizenhatodik percéig egymás mellett haladt a két csapat. Ekkor azonban a hazaiak játéka visszaesett, majd a második játékrészben feljavult ugyan, de a mérkőzés végeredményét már nem tudták megfordítani. Megyei atlétikai bajnokságot nyert a törökszentmiklósi Székács DSE. A Jávor László által vezetett „atlétikai műhely’ ’ továbbra is rangelső a megyében, sorozatuk országosan is egyedülálló. A fiúk 308 ponttal, a lányok 189-cel nyerték a diákolimpia csapatversenyét, miközben diszkoszvetésben Báli László 39 méterrel, súlylökésben Búzás Norbert 18,28 méterrel, 1000 m-en Sz. Kis István 12 mp-cel, rúdugrásban Bana Imre 400 cm-rel, 110 m gáton ugyancsak Búzás Norbert 17,3 mp-cel lett egyéni bajnok. A lányoknál Papp Éva 100 m gáton, Öllé Hajnalka 3000 méteren, Hoppál Erzsébet súlylökésben győzött. Korcsoportos megyei teniszbajnokság végeredménye: gyermekek, fiúk: 1. Czeglédi László (Túrkeve), 2. Végh Krisztián (Tiszafüred), 3. Nagy Milán (Jászberény). Lányok: 1. Zaja Ágnes (J.berény), 2. Majoros Ágnes (J.berény), 3. Borsányi Brigitta (Szolnok). Újoncok, fiúk: 1. Rigó Balázs (Szolnok), 2. Végh Zoltán (T.füred). 3. Rózsa Endre (Mezőtúr). Leányok: 1. Laja Ágnes (J.berény), 2. Majoros Ágnes (J.berény), 3. Borsányi Brigitta (Szolnok). Serdülők, fiúk: 1. Kolláth Attila, 2. Rigó Balázs, 3. Újhelyi Sándor (mind Szolnok). Lányok: 1. Rigó Petra (Szolnok), 2. Csizmadia Mária (T. miklós), 3. Szász Lívia (Mezőtúr). Ifjúságiak, fiúk: 1. Kolláth Attila (Szolnok), 2. Szűcs Róbert (Mezőtúr), 3. Pintér Csaba (T. miklós). Lányok: 1. Mátyus Judit (Szolnok), 2. Csizmadia Mária (T. Miklós), 3. Szász Lívia (Mezőtúr). A kunhegyesi Somogyi Géza órásmester, aki korábban maga is aktív labdarúgó, majd később játékvezető volt, egy darab CaslO márkájú, japán , . gyártmányú karórát ajánlott fel annak a kunhegyesi futballistának, aki tavasszal a legjobb átlagteljesítményt nyújtja a csapatban. A reprezentatív időmérő akkor kerül átadásra, ha majd a csapat visszajut a megyei első osztályba.