Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-06 / 79. szám

1991. ÁPRILIS 6. Nyugdíjasok fóruma 7 Nincs rájuk szükség Jászberényben A kevés munkalehetőségből a nyugdíjasoknak már nem jut Nyugdíj nélküli Időskorúak Országos Szervezete- Amikor a volt munkahelyen elbúcsúztattak bennünket és ke­zünkbe nyomták az összedobott pénzből vásárolt ajándékot, vi­gasztaló szavakkal is igyekeztek „megszépíteni” az alamizsnával felérő nyugdíjunk végösszegét. Azt mondták, hogy: bátyám, sza- kikám vagy kollégám - kinek mi járt - tekintsd ezt a pénzt névleges­nek, amit ki lehet majd egészíteni egy kis mellékessel. Elmondták azt is, hogy visszavárnak, hogy ott a helyünk, mert nekik szükségük van a munkánkra, a szorgalmunk­ra, nekünk pedig arra a kis kiegé­szítésre. Mentünk is, aki bírta, azt tette, amit addig tett, aki megfá­radt, az könnyebb munkával hozta össze azt a pár százast, ami hozzá­adva a „hivatalos’ ’ nyugdíjhoz, ki­tartott addig, amíg újból jött a pos­tás. A most 66 esztendős D.G. emlé­kezik így a nyugdíjas-búcsúztatá­sáról és az azóta eltelt időről. Arról a 6 esztendőről, amely mintha megszakítás nélküli folytatása lett volna az aktív éveknek. Pontosan emlékszik a 6 esztendő mindegyi­kére, a nehezére, de a szépre is, mert az is volt. Olyan lendülettel mond el mindent, mintha nem a nyugdíja után, de előtte lenne 6 évvel. Fáradttá és kesernyéssé vá­lik azonban a hangja, amikor a jö­vő kerül szóba. Az idei esztendő, amikor másodszor megy nyugdíj­ba, mert az idén már nem dolgozik, mert... nincs munka. Az idén az év elejétől minden eddiginél jelentősebben emelték a nyugdíjak összegét. Látszatra te­hát a kisnyugdíjak se olyan kicsik, mint amilyenek voltak. Megint csak látszatra, a nyugdíjasok fog­lalkoztatása sem olyan szigorúan ..kenyérkérdés” mint eddig volt. Ez így jó is lenne, ha az év elején új lendületet vett és ütemét azóta is fokozó áremelések maguk mögé ne parancsolták volna a megemelt nyugdíjakat. Mennyire indokolt tehát a kesernyés hang, a bizony­talanság, amivel a nyugdíjas - és sajnos vele együtt sok-sok fiatal - a jövőre tekint. Erről beszélget­tünk Bacher Konrádné, a Munka­ügyi Központ Jászberényi Kiren­deltségének a vezetőjével.- Hangsúlyoznom kell, hogy nem a mindent kifogásoló és szün- telenül panaszkodó, zsémbes nyugdíjasokról akarok beszélni. Nem is tehetném, mert akik ide­jönnek - pontosabban jöttek -, megértő, jó szándékú emberek. Kihangsúlyozzák, hogy kellene a munka, sajnálják, hogy nincs, de önmaguknál is jobban sajnálják a munka nélkül maradt családos em­bereket, a munkát hiába kereső fia­talokat.- Mondtam ugye, hogy csak jöt­tek munkát keresni, és azért beszé­lek múlt időben, mert nyugdíjasok már nem. vagy alig jönnek. Tavaly több, mint százan keresték fel az irodánkat, az idén eddig 10 idős ember jött munkát kérni. Az emlí­tett tavalyi szám csak egy töredéke volt a foglalkoztatott nyugdíjasok­nak, többsége ugyanis egyenesen a munkahelyre ment, ott kért és kapott munkát. Az idén már nem mennek oda, de ide se jönnek. Ta­lán azért nem, mert látják, hogy a fogadónapokon hosszú sorok áll­nak a kirendeltség irodája előtt. Talán tudják azt is, hogy havonta nyolcszázan jönnek ide munkát keresni, és jó ha nyolcvan, vagy nyolcvanöt munkahelyet tudunk kínálni.- Pedig jó, és mindig naprakész a kapcsolatunk a munkahelyekkel. Mindig tudjuk, hogy hová hány emberre, és milyen szakmákra van szükség. A munkahelyek kérése alapján küldjük oda a munkakere­sőket, és onnan azonnal jön a visszajelzés, hogy alkalmazták őket, vagy nem, azt is tudtunkra hozzák, hogy ezzel betelt a lét­szám. Sajnos ilyen jelzés után hosszú ideig kell várni az újabb igényekre, pedig a munkát kere­sők sora itt az iroda ajtaja előtt nő, egyre csak nő. Ami külön elszo­morít bennünket - hiszen tudjuk, hogy az idős emberek a jól megér­demelt pihenésüket áldozzák fel, amikor munkát vállalnak -, hogy nyugdíjasokat egyáltalán nem kér­nek a munkahelyek. Ami ugyan­csak elszomorító - mégha nincs is más megoldás -, hogy ahol leépí­tés van, úgy tudjuk, ott elsősorban a nyugdíjasokat küldik el. Jól tudják. A város egyik nagy­üzemében, az Aprítógépgyárban érdeklődtünk a nyugdíjasok fog­lalkoztatásáról. Megtudtuk, hogy tavaly 50 nyugdíjast dolgoztattak, közülük húsznak az elmúlt év de­cemberéig szóit a szerződése, újat nem kötöttek velük. Nem kötnek újabb szerződést azokkal sem - másik 30 nyugdíjassal -, akiknek március végéig tartott a munkavi­szonya. Elszomorító az is, amit az egyik kisüzemről hallottunk. Az év első negyedében összesen egy dolgozót kértek éjjeliőrnek a mun­kaerő-közvetítőtől. Egyetlen ki­kötésük az volt, hogy ne nyugdíjas legyen.- illés ­Levélre válasz Segítenek a tisza­zugi rokkant- nyugdíjason A Nyugdíjasok fórumában leg­utóbb megírtuk egy tiszazugi rok­kantnyugdíjas fájdalmas sorsát, méltánytalan helyzetét. Nem ne­veztük nevén, s nem is kértünk vizsgálatot ügyében. Sajnos az a tapasztalatunk, hogy sorsa bár­mennyire is nehéz - sokan viselik a hasonló nehézségeket. Mégis, ol­vasónk is, mi is választ kaptunk, nem is akármilyent! A Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságnál nevének fölemlíté­se nélkül is ráismertek olvasónkra. Március 8-án el is küldtek címére egy levelet, s többek között megír­ták neki: „A rendelkezésünkre álló ada­tokból megállapítottuk, hogy nyugellátása 1991. január 1-től nem éri el a havi 9000 forintot, ezért kérheti nyugdíjának kivételes alapon történő felemelését. Az el­bíráláshoz a mellékelt nyomtat­ványt szíveskedjék kitölteni, har­madik oldalán vagy a volt munkál­tató, vagy a helyi polgármesteri hi­vataljavaslatát beszerezni, és leve­lünk számára hivatkozással az 1991. évi nyugdíj-csekkszelvény­nyel együtt megküldeni. A kivéte­les nyugdíjemelés odaítélésében a Megyei Társadalombiztosítási Ta­nács dönt. A testület havonta egy alkalommal ülésezik, ezért adöntés hosszabb időt vesz igénybe. Az eredményről értesíteni fogjuk, ad­dig szíves türelmét kérjük.” Mit lehet erre mondani? A jó hír­nek, áz emberségnek az ember örül. Köszönjük, olvasónk nevében is! Dr.Grezsa Ferenc ország- gyűlési képviselő leveléből tud­juk, hogy ez év februárjában hódmezővásárhelyi országos központtal megalakult a Nyyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szervezete. A szerve­zet célja, hogy képviselje az ön­hibájukon kívül nyugellátásban nem részesülő személyek érde­keit, s küzdjön azért, hogy min­den nyugdíjkorhatárt elért ál­lampolgárnak alanyi jogon a létfenntartási minimumot biz­tosítsa a társadalom. Hiányos statisztikai adatok szerint az ilyen személyek lét­száma mintegy 2-300 ezer ma hazánkban. Többségük olyan édesanya, aki családja nevelé­se, idős szülei gondozása mel­lett - munkalehetőség hiánya miatt is - nem szerzett jogosult­ságot öregségi nyugdíjra, s most a nélkülözés határán vagy azon túl él. A szervezet még a tagtoborzás idejét éli, kevés a lehetősége, hogy felkutassa mindazokat, akik sorsán változ­tatni szeretne. Ezért várják, hogy jelentkezzenek a hódme­zővásárhelyi központ címén (6800 Hódmezővásárhely, Ber­csényi u.21.). Levelükben írják meg részletesen, hogyan kerül­tek a nehéz helyzetbe, milyen családi gondok miatt nem sze­rezhettek nyugdíjjogosultságot. Levelükbe - ha csatlakozni kí­vánnak - írják bele: „Felvéte­lem kérem a Nyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szerveze­tébe és a tagnyilvántartásba ké­rem bejegyzésem.” A levélben megküldött 10 forintos bélyeg egyúttal tagdíjként járul a szer­vezet munkájához. A Nyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szervezete jogi és magánszemélyek pénzadomá­nyait kéri és várja az OTP 289- 98015-570-000751-5 számlá­jára. Akik levelet írnak, a címzés­kor az elnök, Béres Kálmán ne­vét se felejtsék el a borítékra írni. Irigyek Mennyi a nyugdíja? - Meddig dol­gozott? - Mikor ment nyugdíjba? Mi a tanult szakmája? Rövidesen új, kényelmesebb klub! A fiatal város gondoskodik öregjeiről- Lehet, utoljára találkoztunk itt, a vasútállomás melletti régi kis házikóban - fogadott bennün­ket Mezei Istvánná, a martfűi idősek klubjának vezetője a mi­nap. - Készülődünk, új, kényel­mesebb helyet kapunk egy volt orvosi lakásban, ahol talán több gondozottunk is elfér, mint itt. Igaz, kicsi a házikó, talán ké­nyelmetlen is, ezért találtunk a szép tavaszi időben csak nyolc idős embert falai között. Azért a jelenlevők jól érezték magukat ottjártunkkor. Sinkó Mária szép hímzéssel a kezében szorgosko­dott, a legidősebb, a 86 éves So­mogyi Sándomé pedig az újsá­gokat lapozgatta, kell egy kis tá­jékozódás az embernek, mégha idős is már, s nehezen érti a világ dolgait. A délelőtt végén megérkezett az ebéd, s a klubvezetőnek, de még társainak se volt idejük ve­lünk társalogni. Harminc házi­gondozottnak pakolták az ételt, a Sinkó Mária kezenyomán csodás, tavaszba illő virágok fakad­nak, Somogyi Sándomé a vezércikket is elolvassa kis előtérben hamarosan katonás sorrendben álltak a szatyrok az ételhordókkal, indulhattak a ke­rékpáros házigondozók. Ezalatt bent, a szűk kis társalgó is ebéd­lőnek alakult át, jóízűnek ítélte­tett a kelkáposztafőzelék, s ele­gendőnek a feltétként felszolgált hatalmas főttkolbász. - Így hát mit is tehettünk: a városi önkor­mányzat gondoskodása folytán rövidesen új, kényelmes helyre költöző idősek klubjának pilla­natait örökítettük meg - s meg­ígértük, az új helyen is megnéz­zük, a fiatal város miként vigyáz­za idős, magáramaradt polgárai életét. Indulhatnak a gondozók, har­minc ebéd az ételhordókban Megyünk a gyerekkel az utcán, ráérősen, jókedvűen. Elvégre szép tavaszi idő van, neki ráadásul szü­nidő, mi ez, ha nem jó? Aztán föl­fedezi, hogy az utcán sok a csábos áru. Hol ezt, hol azt szeretne, végül a Lutránál nem bírja tovább, kifa­kad. Miért árulják, ha neki sose lehet venni? Sebaj, kisöreg, mondom vigasz­talón, majd lesz az még jobb is egyszer. A gyerek megáll, néz rám, s olyan furcsa a nézése. Sokáig állunk, míg végre kinyögi: de sok­szor lehetsz te, nagyi nyugdíjasok között, hogy már nekem is azt mondod, KISÖREG! Hát azt a nyugdíjasoknak mondják, nem? Hát ez az, megint neked van iga­zad, mondom, de mint a villám csap belém a fölfedezés. Ugye, már a gyereknek is természetes, már a gyerekek is... Kisöreg, mondják napjában, ha kedveskedve, szépet akarnak a nyugdíjasokról szólni. Kedves ki- söregjeim - állított be a minap az egyik nyugdíjastalálkozóra egy középkorú asszony, de örülök, hogy újra találkozunk. - Kellene már valamit csinálni a kisöregek- kel. - mondja a vállalati igazgató, - eddig mindig ősszel rendeztük a találkozót, tán jobb lenne, ha most, tavasszal hívnánk őket, most telne egy kis ajándék is a mi kedves ki- söregjeinknek. A kisnyugdí­jas kisöregek vannak manap­ság a legrosz- szabb helyzetben - mondja a köz­gazdász, aki a számok világától so­se tudott könnyen elszakadni. - A kisöregek már olyan kevéssel, jó szóval is beérik, mondja a kórházi ápolónő, s elmeséli, hogy vigasz­talt meg egy súlyos beteg kisöre- get.- Kisöregeknek féláron! - viccel a boltos, miközben látja, matat a nyugdíjas a csirke-farhátak között szorgalmasan. Aztán, hogy kiiga­zítsa magát, közli, a félár éle volt ez esetben. A kisöreg megszólítás, elneve­zés viszont nem vicc. Se boltban, se hivatalban, se utcán, se sehol a világon. Az halálosan komoly. Ki­söreg és kész, akinek nem tetszik, bizonyosan butácska, hiszen a sze­retet, a kedveske­dés szülte ezt a becézést. Mert ugye, mi más le­hetne, mint becé- zés. Aki már annyira megöre­gedett, hogy nyugdíjas, nincs to­vább neve, nincs az általánosan egyre inkább újra elfogadott meg­szólítás - asszonyom, uram, - nincs más, csak kisöreg, esetleg kedves kisöregem, drága kisöreg, - he­lyenként és olykor minden máso­dik mondatban. Kisöreg, kisöregek mit szólnak ehhez? Van, aki úgy belefásult, be­leunt már mindenbe, hogy csak le­gyint. Van, aki az első, második, harmadik ilyetén megszólításkor a szívéhez kap, s gondolatban kikéri magának - nem érzi még, hogy kisöreg, talán azt se mindig, hogy öreg. És vannak, akiknek már di­rekt jólesik a kisöregemezés. Elfo­gadja, vállalja - mit tehet. Van, aki nemcsak elfogadja, igyekszik mi­nél kisöregebb kisöreg lenni. (Ha belegondolunk, tán nem is ne­héz)... No, megyünk tovább az utcán, a szép tavaszi időben, az annál is szebb szünidőben a gyerekkel. Mellettünk, mögöttünk járókelők. Fiatalok, középkorúak, fruskák, kamaszok, menyecskék, urak, höl­gyek, asszonyságok és - termé­szetesen kisöregek. Tán ők vannak a legtöbben, az ember mintha lép- ten-nyomon kisöreggel találkoz­na. Már csak rá kéne kiáltani, félig kedveskedve: lófrálunk, lófrálunk kisöreg? Kisöreg! Idősek körében így kezdődnek manapság az ismerkedő beszélgeté­sek, s a kérdések nyomán sokszor szemmel láthatóan látszik: baj van, irigyek egymásra a nyugdíjasok is! Ez persze a mostani, napról-napra dráguló életben nem csoda, talán még akkor se, ha épp a közelmúltban született a döntés, április elsejétől a legkisebb munkabér összege hétezer forint. A napokban egy idős ember méltatlankodott: 18 évig dolgozott a felesége, s mégiscsak, a mostani emeléssel is mindössze hétezer fo­rint a nyugdíja. Szerencsére a méltat­lankodásnak volt egy olyan hallgató­ja is, aki gyorsan rávágta: aki manap­ság éri el a nyugdíjkorhatárt, s csak tizennyolc évig dolgozott, nem is számíthat teljes nyugdíjra! Az öreg­ember nem értette a választ, neki nem volt kevés az a tizennyolc esz­tendő, amit felesége keresőmunká­val töltött. Gondosan teleírt, hatoldalas leve­let kaptunk egy olvasónktól, aki hoz­zászólt február 2-i közlésünkhöz, a nyugdíjak emeléséről készült eliga­zító táblázathoz. Szerinte mind a nyugdíjemelésről döntők, mind az azt igazságosnak ítélő újságíró hibá­sak, mert a kisnyugdíjak értéke vál­tozatlanul alacsony, s a szolgálati időt, valamint a nyugdíjazás idejét figyelembe vevő döntés csak azok­nak kedvezett, akik „jól helyezked­tek, jó keresztapjuk volt”, s az az érvelés, hogy magasabb jövedelmet magasabb ny ugdíjjárulék-fizetés kö­vetett - nem volt-e elég, hogy mun­káséletükben is magas fizetést élvez­tek? Egyébként is, teljesen kétségbe vonja, hogy a magasabb fizetéssel nyugdíjba vonulók hasznos munkát végeztek aktív korukban. Gondos, táblázatokba tömörített számolgatás is követi a levélíró gon­dolatait. Szerinte például az lett vol­na az igazságos, ha a 10 ezer forint alatti nyugdíjakat havi 2500, a 10-12 ezer forint közöttieket havi kétezer, a 13-25 ezer forintosokat pedig csak havi ezer forinttal emelték volna. A gondolkodást lehet elutasítani és lehet elfogadni, talán afelől, me­lyik oldalon áll az ember. Az azon­ban fölöttébb, mondhatni igazságta­lanul meglepő, hogy csak azok kap­hattak volna tekintélyesebb össze­get, akik a legkevesebb nyugdíjjal rendelkeznek. Nem irigységből állít­juk ezt: sajnos, az elmúlt évtizedek­ben rengeteg olyan ember ment nyugdíjba, aki nem dolgozott többet tizenöt, húsz, huszonöt évnél. Sok­szor nem is saját maga tehetett arról, hogy kevés volt a munkában eltöltött ideje (bár hány olyan megnyilatko­zást hallottam az elmúlt évtizedek­ben, hogy „csak azért és annyi időre engedtem el az asszonyt dolgozni, hogy legyen nyugdíjalapja”), mi­ként arról se csak maga tehetett, hogy nem tanult szakmát, nem vég­zett felsőbb iskolákat. Rendszerint a mostani, nem a legidősebb nyugdíja­sok zöme a kevés szolgálati időt iga­zolni tudók közül került ki, vagy olyanok közül, akik segédmunkával, betanított munkával töltötték aktív idejüket. Hozzátesszük: voltak, Te­hettek olyanok, akiket a rendszer ta­szított a munka rosszul értékelt kate­góriáiba, akik nem gyakorolhatták a tanult szakmájukat, hivatásukat. Ezek száma azonban nem a többség. Ráadásul, akik a múltban valamiféle üldöztetést elszenvedtek, már lassan egy éve kérhették is a méltányolást, nyugdíjuk emelését. Levélírónk gondos, sokoldalas számítgatásai után is azt mondjuk: a mostani nyugdíjemelés igenis igaz­ságos volt, mert a két legfontosabbat méltányolta: a nyugdíjba vonulás idejét és a munkával eltöltött éveket. Ezzel együtt nem mondjuk azt, hogy a nyugdíjrendszer hibátlan, hogy az idei emeléssel vége minden hátrány­nak, mindenki gond nélkül megélhet járadékából. Mégis, az ország gazda­sági helyzetében jelentős az idei emelés, emberek százezreinek szer­zett örömet - a bejelentés, s jó az a táblázat is, amelyet mi közöltünk, amelyből megállapíthatta ki-ki, mennyivel emelkedett havi járandó­sága. Az ember idősödvén, sok tapasz­talattal gazdagon nem árt, ha saját értékeit is a megfelelő helyre teszi. Még inkább, ha az igényeit is. Csak rágondolni is fejfájdító: mit szóljon az az aktív, kisfizetésű dol­gozó, aki mondjuk családot, csak két gyereket tart el havi 7-8 ezer forintos fizetésből? Igaz, majdan vele is a kisnyugdíjasok tábora nő - ha nem hiszünk egy jobb, igazságosabb, fő­leg gazdagabb jövőben. Adja isten, hogy zúgolódó, bennünket is hibáz­tató levélírónk is megérje azt a kort! . -S­Összeállította: Sóskúti Júlia Fotó: Korényi Éva

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom