Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-06 / 79. szám

16 Hírek—információk—érdekességek 1991. ÁPRILIS 6. NAPTAR, 1991. ÁPRILIS 6., SZOMBAT VILMOS, BÍBORKA NAPJA A NAP KÉL 6.15-KOR, NYUGSZIK 19.19 ÓRAKOR. Erősödik a déli szél Változóan felhős lesz az ég, több-kevesebb napsütéssel. Az időnkénti erősebbfelhősödésből elszórtan várható eső, záporeső. A déli szél többfelé megélénkül, a Dunántúlon időnként erős lökések is várhatók. A hőmérséklet hajnalban 3 és 8 fok között, kora délután 14 és 19 fok között lesz. (MTI) Képes eseménynaptár 45 évvel ezelőtt, 1946-ban ezen a napon hunyt el Pécsett Berze Nagy János néprajzkuta­tó, író. A magyar népmeséket első ízben rendszerezte meseka­talógussá. Hazánk különböző területei néprajz-, nyelvjárás- és néphagyományait gyűjtötte össze munkáiban. 80 éve, 1911-ben született Münchenben Feodor Lynen né­met biokémikus, akit 1964-ben a koleszterin- és a zsírsavforga­lom mechanizmusával és szabá­lyozásával kapcsolatos munká­jáért Nobel-díjjal tüntettek ki K. Bloch-hal együtt. 95 évvel ezelőtt, 1896-ban nyitották meg Athénben az első újkori olimpiai játékokat. 50 évvel ezelőtt, 1941-ben in­dult meg a balkáni hadjárat az­zal, hogy Németország, Olasz­ország és Bulgária megtámadta Jugoszláviát. A támadókhoz 5 nappal később Magyarország is csatlakozott. 20 évvel ezelőtt, 1971. április 6-án hunyt el New Yorkban Igor Stravinsky (képünk: Picasso raj­za) orosz származású emigráns zeneszerző. Korai műveire az orosz nemzeti hagyományokkal vegyített impresszionizmus jel­lemző (Rimszkij-Korszakov ta­nítványa volt). A Tűzmadár c. balettje párizsi bemutatója után (1910) hamarosan a nyugati ze­ne vezéralakjává vált. Franciaor­szágban, majd 1939-től az USA- ban élt, 1960-ban hazájában re­habilitálták. Művei közül említ­jük a Petruska - 1911 és a Tava- ‘szi áldozat - 1913 c. baletteket, az Oidipus Rex operaoratóriu­mot. Önéletrajzát Életem cím­Vilmos, Bíborka A német ..Wilhelm’' képezi a Vilmos nevünk alapját, amely két szóból tevődik össze: az egyik a mai német nyelv ,,Wille’ ’: „aka­rat”, a másik pedig a ,,Helm,.sisak’', vagy átvitt értelemben „védelem” szava, és így jelentése: „hatalmas védő”, „másoknak védelmet nyújtó”. Német névkutatók „önként, szívesen segítő”- nek vélik a jelentését. Minden európai nyelvben elterjedt Gughelmo, Guillaume, Wil­liam, Wilhelm vagy pedig a mai német Willy formában. Több angol király viselte ezt a nevet.pl. Hódító Vilmos, aki a hastingsi csata (1086) győzteseként megszerezte az angol trónt. Két Vil­mosra a történelem gyászos emléket borít: I. Vilmost a nép haragja az 1848-as német forradalomban űzte el trónjáról, II. Vilmost pedig Hollandiába történt menekülése után, 1918. no­vember 28-án mondatták le. Az idén először került a naptárba a Bíborka nevünk, ami a régi magyar Bíbor, Bíbora férfinevek női megfelelője. Húsvéti népszokások Az ipolynagyfalusi legények a hétfői falujárás során minden olyan házhoz elmentek, ahol lány vagy menyecske volt. A ház­béliek már várták őket, s az ablakon adták ki nekik a kolbászt, szalonnát meg a tojást. Amikor a fiatalok az egész falut bejárták, az egyik legény házánál csináltak egy nagy „reggelit”. Ha valami megmaradt, azt eladták a kocsmárosnak, s az árát elitták. Reggel így „mán jó gazos fejvei'mentek öntözkönnyi”. A legé­nyek vödörből, a gyerekek bögréből locsolták a lányokat. Mozi Ma Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-korés fél 9-kor Reszkes­setek, betörők! A Tallinnban 3-korés 5-kor Végtelen történet II., 7-kor és 9-kor Rocky V. A Koktél mozi átala­kítás miatt zárva. A Tisza mozi A- termében fél 5-kor. fél 7-kor és fél 9-kor Memphis Belle, a.videomoz.i- ban délelőtt 10-kor Tapsi Hapsi, fél 5- kor Folytassa újra doktor, fél 7-kor és fél 9-kor Szexre éhes lányok. Jászberényben a Lehelben 4-kor. 6- kor és 8-kor Nicsak. ki beszél még. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Tini nindzsa teknő- cök. törökszentmiklósim a Dézsá­ban 5-kor és 7-kor Saint Tropez-i leánykereskedők (18). Türkevén a Korda Sándor moziban A ragadozó (16). Kunszentmártonban a Kö­rösben Cadillac man. Jászapátin a Táncsicsban Warlock. Kunmada­rason a Petőfiben Tűz, jég és dina­mit. Tiszaföld váron a Táncsicsban Ovizsaru. Tiszafüreden a Tiszában Nicsak, ki beszél. Karcagon a Déry­nében Keresztanya. Martfűn a Ti­sza moziban Fél lábbal a paradi­csomban. Holnap Szolnokon a Nemzetiben Reszkessetek, betörők! ATallinnban 5-kor Végtelen történet II., 7-kor és 9-kor Rocky V. A Tisza mozi A-ter- ntében Memphis Belle, a videomo- ziban 3-kOr Tapsi Hapsi, fél 5-kor Folytassa újra doktor, fél 7-kor és fél 9-kor Szexre éhes lányok. Jászberényben Nicsak. ki beszél még. Mezőtúron Tini nindzsa tek- nőcök. Törökszentmiklőson Fél lábbal a paradicsomban. Türkevén Rocky IV. Kunszentmártonban Ovizsaru. Jászapátin Nőstényör­dög (16). Kunmadarason Havan­na. Tiszaföldváron Cadillac man. Tiszafüreden Ghost. Karcagon Ni­csak, ki beszél. Martfűn Palimadár. (A vetítések kezdési ideje a szom­batival megegyezik.) Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Szombaton és vasárnap JAPAN NAPOK. Termékbemutatók, progra­mok. szimpóziumok, kiállítások. A japán napok rendezvénysorozata mindkét napon fél 10-tól 19 óráig tart. Innen - Onnan Martfű. Hétfőn 15 órától tart­ja a művelődési házban közgyű­lését a Tisza Cipő SE. Napiren­den az egyesület további sorsa, átalakulása szerepel. Seattle. Olga Korbut, a hetve­nes évék kiemelkedően eredmé­nyes szovjet tomásznője, vala­mint férje és 12 éves fia meg­könnyebbülten hagyhatták el a Fred Hutchinson kutatóintéze­tet, ahol tüzetes rákszűrő vizsgá­laton estek át. A ma már az Egye­sült Államokban, a New Jersey-i Hammontonban élő, ma is nép­szerű egykori élsportoló arra a kérdésre várt és kapott kedvező feleletet, hogy családtagjaival együtt nem tartozik-e az 1986-os csernobili atomreaktor-kataszt­rófa sugárfertőzöttjei közé, mi­vel Korbuték eddig Minszkben éltek, mindössze 290 km-re a „gyilkos” reaktortól. London. Az Interpol legfőbb feladatává kívánja tenni a gyer­mekek ellen elkövetett bűntet­tek megszüntetését - mondta Ivan Barbot, az Interpol elnöke, a nemzetközi szervezet 20. euró­pai konferenciájának végén. Az elnök kérte, hogy a lyoni köz­pontú szervezet költségvetésé­hez a tagállamok anyagi erejük­nek megfelelően járuljanak hoz­zá. Jelenleg ugyanis az évi száz­millió dolláros költségvetés felét az Európai Közösségek országai fedezik, márpedig az Interpol- nak 154 tagja van. Szolnok. A következő tanév­ben az Ecseki Úti Általános Is­kola első osztályaiban az olva­sást háromféle módszer szerint tanítják: Zsolnai-féle, Tolnainé- féle és hagyományos módszer­rel. Az első osztály második fél­évében a gyermekek már ango­lul tanulhatnak. Angol és mate­matika tagozat harmadiktól van, negyediktől kiemelt figyelmet fordítanak a termé­szettudományos nevelésre. Ezenkívül különböző sportcso­portok is működnek az iskolá­ban. Tampere. A finnországi vá­rosban földi Holdbázis létreho­zásán fáradoznak szovjet és finn szakemberek, ahol „igazi” űr­körülményeket teremtenek. A vendégek a sokféle űreszközön - képzeletben persze - körülrepül­hetik a Földet, a Holdat és akár a Marsot is. A nagyobb állóképes­séggel rendelkezők kipróbálhat­ják a súlytalanságot, sőt, a szédí­tő nagykereket is. A komple­xumban lesz még pálmafákkal övezett uszoda, szálloda és sza­badidőközpont, valamint kávé­zók, bárok, mozik, teniszpályák állnak rendelkezésre. Szuhumi. A grűz-abház ellen­téteket sajnálatosan jól jellemzi, hogy ki, hol issza kávéját a fővá­rosban: a Grúziához tartozó, Fe­kete-tenger mellett fekvő Abhá- zia önnállóságának hívei a ten­gerparti részen szürcsölgetik a Eladnánk, vagy hasznosításra bérbe adnánk 5000 négyzetméteres Holt-Tisza parti telkünket, valamint tiszaligeti üdülőnket. Ajánlatokat „Előnyös üzlet” jeligére a kiadóba kér­jük, *51152* ELADÓ 4 éves 1500- as Lada /2107-es/. Ér­deklődni: Nagy János, Szolnok, Mátyás kir. út 4. II/6. Telefon: 56/30- 653, munkaidőben a 37- 605-ös telefo­non^ II40/ 1* MEGVÉTELRE ke­resek E0262l-es ároká­sót és útbontásho7. lég- kompresszort. Ajánlato­kat 5000 Szolnok Pf.: 34-re kérek. *51240/ I* KISBÁLÁS széna el­adó. Szolnok, Alcsi, ju­hászati teleppel szemben Kun Sándomál.*5l249/ I* SZOLTISZ Szövetke­zet a szerelő üzemébe női betanított munkáso­kat felvesz. Jelentkezés: Nagy Erika csoportveze­tőnél, Szolnok, Rékasi út 90.*51260/ 1* SZOLNOKI társas­házban reprezentatív négyszobás lakás igé­nyesnek eladó. Telefon: 56/41-592 *51280/ 1* ÖT ÉVE épült 5 szo­bás, két fürdőszobás, két WC-s kertes családi ház eladó. Két család részére is alkalmas. Garázs van. Érdeklődni: 18 óra után a 56/40-954.*51283/1* BÜFÉKOCSIT bérel­nék. Ajánlatokat az 57/12-663-as telefonra kérek.*51294/ 1* CEMENT vásárlási akció, amíg a készlet tart! 392.- Ft/q + 25 szá­zalék áfa. Ugyanitt gömbfa és fenyőfűrészá­ru is kapható. Cím: Költ­ségvetési Üzem, Martfű, Tisza-parti út I. Telefon: 56/50-347. *51295/ 1* HOLT-TISZA-PART I, cibakházi 1200 négy­zetméteres hobbitelek gyümölcsfákkal olcsón eladó. Érd: hétköznap 56/36-705-ös telefonon, vagy Szolnok, Ecseki 3. III/30.*51317/ I* 3,5 éves 46.000 km-t futott sötétkék 1300 S Lada eladó. Érdeklődni: Berényi Árpád, Szolnok, Szántó krt. 24.1/5. Tele­fon: 56/44-651, hétvé­gén, illetve 17 óra után.*50916/ 2* pp»™ Programajánlat Szolnok. A Produker Vállalat bemutatótermében (Kossuth u.7.) április 9-én 10-16 óráig közvetlen termelői tejkimérésre alkalmas berendezés bemutatója lesz.- A Hotel Olajbányász Szabadidőközpont (Körösi u.45.) évadnyitó teniszversenyt rendez április 13-14-én, férfi egyesben és párosban. Nevezés 13-án 9 óráig a helyszínen. Vidékieknek olcsó szállást biztosítanak. Martfű. A szegedi Mini Színpad vendégjátékát tekinthetik meg az érdeklődők holnap 15 órától a művelődési házban. A társulat a Mackó Misi utazásai című mesejátékot adja elő. Cserkeszőlö. Az SZDSZ szervezésében április 9-én 17 órától a klubkönyvtárban előadást tart az Agrobank Rt. és a Sumisansui cég. Házigazda dr. Harangozó Elek polgármester. Véradónapok A megyében a következő he­lyeken és időpontokban szervez­nek véradónapokat: április 8-án Kőtelek véradó­napja a művelődési házban 8-12 óráig; Abádszalók, téesz, 9-12 óra; április 9-én Jászfényszaru, egészségház, 11-15 óra; április 10-én Tiszakürt, orvosi rendelő, 9-12 óráig; Kétpó, mű­velődési ház, 8-12 óráig; április 11-én Jászboldogháza, művelődési ház, 9-11.30 óra; Já- szalsószentgyörgy, művelődési ház, 13-16 óra; április 12-én Törökszentmik- lós, Mezőgép öntödei gyáregy­sége (Kossuth u.87-91.), 8-13 óráig; Karcag, Magyar-Bolgár Barátság Tsz, 8-12 óra. Elinduljak? Fotó: Mészáros Piaci körkép Árak Szolnokon Ft/kg élő tyúk vágott csirke tojás (db) burgonya sárgarépa petrezselyem vöröshagyma fejes káposzta kelkáposzta saláta (db) paradicsom zöldpaprika (db) tv. paprika (db) uborka h.retek zöldhagyma paraj sóska gomba téli alma cékla korai karalábé (db) karalábé dióbél száraz bab (lit.) savanyú káposzta mák (lit.) banán 100,­120,­3-4,­19- 26,- 30-50,- 30-60,- 16-30,- 25-30,- 40-50,- 10-30,­300-400,­8-20,­6-35,­110-150,­18-40,­10-20,­50-70,­50,­110-120,­20- 40,- 15-20,- 25-30,- 25-30,­300-320,­100-120,­35-40,­100,­98-130,­60-98,­BORJÚHÚS AKCIÓ! Április 9-től 13-ig kilónként 70 Ft-tal olcsóbban vásárolhat borjúhúst a DISZONT HÚSÁRUHÁZBAN (Szolnok, Gábor Áron tér I/a.) Fogy.ár: Félben 140 Ft/kg Comb 274 Ft/kg Rövidkaraj 250 Ft/kg Lapocka 164 Ft/kg Hosszúkaraj 135 Ft/kg Lábszár 135 Ft/kg Dagadó 110 Ft/kg Cs. tarja 135 Ft/kg Cs.nyak 124 Ft/kg Szegytó 124 Ft/kg Középszegy 118 Ft/kg *51174/ 1 * Gratulálunk! Megyénkben tegnapelőtt és tegnap 100 éves embereket kö­szöntöttek. A centenáriumot Be- senyszögön Gőzön Imréné, szüle­tett Balogh Anna jó egészségben érte meg. Őt április 4-én köszön­tötte az önkormányzat, az Áfész, az ismerősök és a barátnők. Mart­fűn Szénási Jánosné, született Ka- rizs Erzsébet mögött áll már száz esztendő. A szép kort megért asszonynak a polgármester, a Vö­röskereszt és még sokan mások fejezték ki jókívánságaikat teg­nap. A helyieken kívül mindkét hölgyet Göncz Árpád köztár­sasági elnök oklevélben köszön­tötte és kívánt erőt egészséget. Hasonló jókat kíván szerkesztő­ségünk is! A lottó nyerőszámai Az 1991. április 5-én meg­tartott 14. heti lottósorsoláson kihúzott nyerőszámok emel­kedő számsorrendben a kö­vetkezők: 5,9, 64, 66,72. Lelki elsősegély-szolgálat Ma és holnap 18 és 22 óra kö­zött ismét hívható díjtalanul az 56/33-633-as telefonszámon a lelki elsősegély-szolgálat. Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás és Bistey András Tipográfia: T. Katona László, Zsoldos György A híroldal összeállításában közreműködött:Tóth András akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. BWWWWMMW8MMMMSMI JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS-B Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 500! Szolnok, Kossuth tér I. 1. sz. Irodaház, Pf.: 105., tel.: 42-211, tx.: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28., Felelős vezető: Gómbkótő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatal­Híriapelőfizetési és Lapellátási Irodá­nál (HELIR) Bp., XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft., negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-9I5X SZUPEREXPRESSZ mel (1935 és 1962) olvashatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom