Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-06 / 79. szám
1991. ÁPRILIS 6. 4 * Nézőpontok — Szombati jegyzet Az érzékenységről Bizonyára sok minden megkülönbözteti a magyar újságolvasót (a szolnokit különösképp) a többitől, de egy dolog - szerény tapasztalatom szerint - kétségtelenül: a rendkívüli érzékenység. Jól érzékelhető a jelenség azokban az esetekben, amikor a nem kifejezetten hízelgő írásra „reagál” a címzett: szitkot szór a szerzőre, vagdalko- zik, megtorol, azonnal visszavág, pereskedik. Nem az a baj, hogy ilyenszerű az első gondolata, hanem az, hogy ez az utolsó is. Holott az irománnyal való első találkozás sokkhatásának elmúltával, mikor már kissé lehiggadt, fontolóra vehetné: miben van és miben nincs igaza annak a bizonyos firkásznak, avagy egyáltalán miről is szól a „mű”? De nem, az érintettet űzi a bosszúvágy a „kipellengérezettség” szégyenérzetétől kábultan még akkor is, ha történetesen szó sincs kipellengérezésről. Állítom, hogy a munkáját hivatásának tekintő publicista célja nem lehet a gúnyűzés (kivétel: humoristák, „szatíristák” és egyebek). De a dicshimnuszok sorozatgyártása sem. Ha közérdekű ferdeségeket, hiányosságokat, hibákat tapasztal, szóvá kell tennie. A szakma egyik legjelesebb hazai mesterének. Mester Ákosnak a tévében nemrég tett nyilatkozatát némiképp kiegészítve mondhatom: a kisebb vagy nagyobb hatalom oldalán állni, ez egy állapot; a kisebb vagy nagyobb hatalmat kérdezni, a „kisember” gondjait felvállalva, annak panaszait, kétségeit, óhajait továbbítani - ez az újságíró feladata, sőt, kötelessége is. Ez utóbbit, akár a vélemény szabad kinyilvánítását, évtizedekig nehezítette az a bizonyos elmúlt rendszer. Most nehezítik a demokráciáról „másként gondolkozók” és azok, akik régi széküktől nem akarnak, avult mentalitásaiktól nem tudnak megszabadulni. Azok, akik még mindig, vagy újonnan szerzett hatalmi pozícióból ítélnek másokat alacsonyabbrendűeknek, igaztalanoknak, butáknak, „ezmegmitugrál”-nak, jöttment- nek... Rövid (némelyek szerint már így is túl hosszú) szolnoki újságírói pályafutásom számos példáját tudnám felsorolni az áldatlan, a helybenjárásra kényszerítő túlérzékenységnek. A legérdekesebb azon esetek kategóriája, amikor azok sértődtek meg, akikről szándékaimból kiindulva nem szólt az írás, csak valami furcsa oknál fogva találtnak érezték magukat. (Ezek között van védőnő, rendőr, szomszédasszony, honatya, orvos, tanácsi tisztviselő, vállalatvezető stb. - egyikük neve sem volt megemlítve, még utalást sem tettem valós személyükre.) De még interjút is ritkán sikerült az „alany” utólagos megelégedésére összehozni. Legtöbben azt sérelmezték, hogy ők nem azt, vagy nem úgy mondták. Kezdtem magamban keresni a hibát, végül a riporteri magnómban fedeztem fel: pontosan azt rögzítette, amit leírtam, és amire a kedves nyilatkozó másképp emlékezett. Bizony, mint volt alkalmam sokszor rádöbbenni, a leírt szó másként hat, mint az elszálló. A „kiírtak áz újságba” helyzetben lévők (vagy magukat abba képzelők) túlérzékenységükön kívül egyéb emberi kvalitásaikat is felfedik a visszavágás módszerének megválasztásakor (ha egyáltalán válogatnak): személyeskedő hangnem, névtelen telefonok, feljelentések... Sokszor a szegény kis Trabantom bánja. Nem tekinthetem ugyanis véletlennek, hogy sokadszor fordult már elő; akkor találom a parkolóban kiszúrt gumikkal, betört szélvédővel, széttört lámpákkal a kocsim, amikor előző nap egy „kellemetlen” megnyilvánulásom került az újságba. Ugyebár, a Trabant - számtalan előnye mellett - nem tud beszélni, a tettes kilétéről személyleírást adni, és nem tud visszaütni... (Legalábbis egyelőre, mert ilyen színvonalas idomítás után talán még ez utóbbira is képes lesz, sokáig O sem maradhat „lúlérzéketlen”.) Bár nem válik dicsőségére, az újságíró is tévedhet. „A hír szent, a vélemény szabad” - tartja a sajtóetika, igaztalan közléseket kulturáltan és érvekkel alátámasztva meg lehet és meg is kell támadnia még a kevésbé érzékeny olvasónak is. Isten mentsen attól, hogy fejtegetésemet valaki úgy értse: a tájékoztatás napszámosai sérthetetlenek, kikezdhetetlenek. Ellenkezőleg; vitatható dolgokról cseréljünk eszmél. De eszmét, és ne visszataszító, visszahúzó puszikat! Egy másfajta puszit azért engedjenek meg, kérem tisztelettel. Nemrég egy vállalat szerintem elég botrányos ügyéről bátorkodtam a sajtó nyilvánossága előtt szólni. Aztán találkoztam az igazgatóval, aki többek jelenlétében hozzám intézett mondandóját ezzel kezdte: nagy élvezettel olvastam a riportját... Én is tudtam, feltételeztem róla. hogy ő is tudja: nem ódát „követtem el”. Az igazgatói „élvezetre” megjegyeztem: ne haragudjon. ezt az egyet nem hiszem el. Mosolygós arca komorra változott, hiszen amit mondott, komolyan gondolta. Zavartan tettem hozzá, hogy csak vicceltem... Most viszont a legkomolyabban mondom: igazgató úr, én hiszek Önnek, nézze cL nekem, hogy az általános „túlérzékenység” közepette már-már hitetlenné váltam. Igazgató úr, én megemelem a kalapom Ön előtt! Túrkeve - Terehalom II. A bronzkori telep végnapjai Már emberemlékezet óta élte nyugodt, zavartalan életét a falu népe. A boldog békeidők rendszerességével zajlott vetés-aratás, születés-halál, ünnep és gyász, harc és megbékélés az elemekkel. Ezen a tavaszon azonban minden megváltozott. Aggasztó hírek keltek lábra falvak feldúlásáról, felégetéséről, mendemondák keringtek ismeretlen nyelvet beszélő idegenekről, akik különös, hosszú, keskeny bronzkardjaikkal sorra űzik el és teszik földönfutóvá a távolabbi telepek lakóit. A férfiak tetterejét megbénította a bizonytalanságtól való félelem, az asszonyokat elnémította az aggodalom, a gyerekek pedig - érzékelvén a feszült légkört - igyekeztek észrevétlenek maradni. A távolról kihaltnak tűnő várdomb központi terén férfiak csoportja hallgatta idegenből most hazatért három társuk beszámolóját. A tér keleti felén álló ház - egy fiatal harcos otthona - kis agyagkeretes ablakában időről időre megjelent egy aggódó női arc. Szavak nélkül is olvasott a komor férfiarcokból: a rémhírek tehát igazak, a közelgő veszély bizonyossággá vált. Szorongva várták a házából kilépő termetes varázslót, aki - bár órák óta hiába próbálta áldozatokkal szóra bírni az isteneket - határozott szavaival bátorságot öntött a csüggedőkbe és tettre sarkallta a falu népét. Szózata nyomán megelevenedett a falu, megindult a telep védelmének megszervezése, mely több hétre való kemény munkát jelentett minden lakójának. (300 évvel később) Most értékelték csak igazán az Ősök előrelátását, a több emberöltővel azelőtt épült sánc-árok rendszert, melyet eddig legföljebb csak háborúsdit játszó gyermekek ostromoltak. Vizsga tekintettel járták végig az öreg erődítést, hogy az idők folyamán keletkezett réseket agancs-kapáikkal, baltáikkal betömjék. Kétszeresen megerősítették a sánc főbejárati kapuját. Parázs vita dúlt a sánc keleti oldalán korábban nyitott kis mellékkijárat sorsáról. A varázsló tanácsára végül is meghagyták, de bokrokkal gondosan álcázták. Sok fejtörést okozott az erődítésen kívül épített karámok, illetve az állatok gondozásával megbízott. kívül lakó családok sorsa. A közonti várban lévő 20 háznak kell befogadnia az egész település mintegy 300 lakosát, s helyet kell biztosítani legalább a tejet adó háziállatok egy részének is. Mikor mindez elkészült, sor kerülhetett a fegyverek szemléjére. A központi térre összehordott arzenál megdöbbentően kevés bronz fegyvert tartalmazott. A néhány, spirál motívummal díszített, míves bronz csákány mellett csak egykét lándzsahegy, nyílcsúcs szerénykedett, és a készlet nagy részét a hagyományos fa fegyverek, a közelharcban nem alkalmazható íjak, nyilak, dárdák képezték Az eredmény a harcosokat is meglepte, és a falu lakói fejvesztetten próbálták a hiányt pótolni. Férfiak, nők, gyermekek sorra váltak meg ruhadíszeiktől, hajfonatot összefogó bronz karikáiktól, karpereceiktől. Beolvasztva, újraöntve a bronzöntő mester a szegényes fegyvertárat újabb darabokkal bővíthette. Ez volt minden, amit tehettek, hogy az ismeretlen ellenséggel becsülettel felvehessék a harcot. Sorsuk ezután az ötven kiválasztott vitéz bátorságán és isteneik kegyén múlik. Erezték, hogy életük fordulóponthoz érkezett, múltjuk lezárult, jövőjük ismeretlen. Ezt a meggyőződést tükrözte esti mulatságuk ünnepélyes méltósága is. A házában nyugovóra térő fiatal harcos a pislákoló mécses fényénél tekintetével szeretettel végigsimo- gatta az otthont jelentő kedves tárgyakat, a kis álló családi tűzhelyet, a konyha sarkában meghúzódó polcot, a rajta rendben sorakozó, csak ünnepnapokon használt díszes asztali készletet. Sóhajtva hessegette el magától a látomást, hogy ez a meleg otthon hamarosan lángok martalékává válik, hogy a valamennyiük keze nyomát viselő tárgyakat a leomló falak talán örökre maguk alá temetik. * * * Hogy így történl-e? Soha nem fogjuk megtudni. Az ásatás során a telep végét jelentő felső rétegekben leégett ház romjait találtuk. A leomló falak maguk alá temették a ház teljes berendezését. Csányi Marietta Kérdezzen velünk! Aki válaszol: König László, Szolnok polgármestere Szolnok város polgármesteréhez, König Lászlóhoz számos kérdés érkezett, melyekre szívesen válaszolt. A fiatalok lakáshoz jutásának helyi támogatási lehetőségeiről Huszák László, szolnoki olvasónk érdeklődött:- Azt látni kell, hogy olyan lakáspolitika volt ebben az országban. amelyik szükségszerűen mindenkivel igazságtalanságot követett el. Maga az elképzelés millió visszaélésre alkalmat adó megoldás volt, ugyanis minden társadalomban a források elvonása és újraelosztása az igazságtalanságok kialakulását teszi lehetővé. Olyan gazdasági és műszaki ésszerűtlenségek születtek, amelyeknek a feloldása meglehetősen nehéz, rövid idő alatt lehetetlen. Egy vonalat kell húzni, innentől kezdve be kell ismerni, hogy az állam nem fog tudni gondoskodni állampolgárai lakáshoz juttatásáról, azt elsősorban maguknak az állampolgároknak kell megoldaniuk. Ennek a támogatását vállalhatja magára az állam. Az eddigi támogatás módja nem volt sem ésszerű, sem igazságos. Megtört az egész ország szerves településfejlődése. Most ott tartunk, hogy mindezt valahogyan az ön- kormányzatoknak kellene kezelniük. Az élet nem áll meg, új generációk nőnek fel, nekik új igényeik vannak. Ma Szolnokon óriási a kereslet a sok, pici lakás iránt. Pillanatnyilag talán lehetőségünk lesz ennek a kezelésére, ugyanis a szovjet ingatlanok elég sok lakást is tartalmaznak. Ezek szinte kivétel nélkül kicsik és rossz állapotban lévőek. Belőlük szeretnénk minél töbet felhasználni a városi lakáspolitikacéljaira. Mindenekelőtt arra, hogy az utóbbi időben csaknem leállt lakásmobilitás újraindítható legyen. Az a szándékunk, hogy új lakáskategóriákat teremtsünk meg, olyan olcsó, és ennek megfelelően kevés komfortot nyújtó megoldásokat, amelyek talán nagyobb áljárhatóságot tesznek lehetővé az egyes kategóriák között. Jelenleg ez az egyik sarkalatos elem, a másik az önerős építések támogatása. Ugyanis most a város rendelkezik annyi bérlakással, amennyi ilyen helyzetben elfogadható. Úgy gondolom. a kívánatos az lenne, hogy inkább a magántulajdonban lévő lakások száma gyarapodjon. Ezt próbáljuk különböző eszközökkel elősegíteni, ilyen például az első lakáshoz jutók 150 ezer forintos támogatása. Ha harmonikus egyetértésben él együtt város és vidéke, akkor az aglomeráció több lehetőséget teremt. A jövő abban van, hogy egy integrált infrastruktúra hálózatot kell kialakítani a városnak és vidékének. Összehasonlítható színvonalú, közösen, ésszerűen üzemeltethető legyen, akkor talán egy kicsit nagyobb mozgástér adódik az embereknek, nem lesznek annyira beszűkítve a lehetőségeik. Van aztán ennek egy olyan eleme is, hogy nem a város hozza meg a lakástörvényt, sem a költségvetési törvényt. A pillanatnyi helyzetben, amikor derekas kamatokat számítanak fel a lakásépítésre. amikor várat magára a lakástörvény, teljes mértékben együtt tudok érezni azokkal a fiatalokkal. akik csUggesztőnek látják a helyzetet. Ezt mi nem tudjuk megváltoztatni, a magunk módján próbálunk enyhíteni rajta, de sajnos pont ehhez nem férünk hozzá.-Adódik a kérdés, hogy milyen a viszony a kormány és az önkormányzatok között?- Azt hiszem, egyre inkább tudomásul kell venni, hogy az ön- kormányzatok jelentik a hármas hatalommegosztás mellett a negyedik hatalmi ágat. Az önkormányzatok semmiképp nem jelentik a központi hatalom függelékét, már ebből is adódik, hogy adott kérdésekben egyetértés, más kérdésekben nézetkülönbködhet jól csak. Egy ezer évvel ezelőtt kitalált, akkor nagyon haladó megyerendszer nem használható már. A fenntartás súlyos károkkal járt volna. Éppen itt volt az ideje, hogy ez a fajta hierarchikus megyeszervezés megszűnjön. Van azonban ma is térségi együttműködés, melynek a koordinálására különböző társulások alkalmasak. A kapcsolatok csak attól függenek, hogy mindegyik félnek megéri-e. Ezt mindenki maga eldöntheti.- Lengyel Dezső, szolnoki olvasónk a „lengyel piac’' és környéke közbiztonságáról érdeklődik. ség lehet. Magyarországon az önkormányzatok a legjobbb úton haladnak afelé, hogy érdekeiket érvényesíteni kezdjék. Az a természetes, hogy a kormány és az önkormányzatok nem fognak mindig, mindenben egyetérteni. A megyei jogú városoknak sokkal közelebbi a kapcsolata a kormány egyes szerveivel annál, hogy a kormányt mindig, mint egységes egészet kezeljék. Konstruktív együttműködés van kialakulóban a BM Verebélyi államtitkár vezette közigazgatási vonalával, azzal együtt, hogy számos kérdésben merőben más a véleményünk. Ugyanakkor vannak más hivatalok, melyekkel már kevésbé tudunk szót érteni. Teljes mértékben osztom a miskolci alpolgármester véleményét, aki egyébként kereszténydemokrata, hogy érdekeink védelmében szembe fogunk fordulni a kormánnyal, vitatkozni fogunk. Ezt tudom mondani én is, hogyha szabaddemokrata kormány lenne és azzal támadna vitánk, akkor is a város érdekeit képviselnénk. Az önkormányzatok olyan helyzetben vannak, hogy immáron félévvel a megszületésük után még mindig hiányoznak alapvető törvények, például a feladat és hatásköri törvény, a tulajdoni törvény. A kormánynak bizalmat kellene kelteni maga iránt, minden bennünket érintő törvény előkészítésekor, még a koncepcióalakítás időszakában fel kellene vennie a kapcsolatot velünk, ugyanis a hatalmi ágak csak együttműködve tudnak létezni.- A jászjákóhalmi Fodor István a „klasszikus” megyerendszer megszűnéséről érdeklődik.- Minden közigazgatási rendszer egy adott helyzetben mű- Amíg a külföldieket gazdasági érdekek erre késztetik, addig lesz kereskedés. Legfeljebb azon lehet tűnődni, hogy hol legyen. A megszüntetés azt jelentené, hogy szétszóródnak a városban, ez sokkal rosszabb helyzetet teremtene. Célunk az állapotok normalizálása, a lakosság számára jelentkező terhek minimalizálása. Valószínű, hogy a rendőrség az átszervezések után gyakoribb járőrözéseket tud végezni. Az üggyel foglalkozó bizottság döntése nyáron esedékes. Szolnokról kérdezi J.L.-né:- Mit tesz a városunk tisztaságáért?- A kommunális intézmény- rendszer átalakítása nagyon fontos, fel kell oldani a párhuzamosságokat. Ez az átszervezés ebben a félévben megtörténik. A másik dolog a közhasznú munka rendszerének újbóli bevezetése. Ez nem arra szolgál, hogy valahová eldugjuk a munkanélkülieket, hanem hogy valóban a köz hasznára dolgozzanak. A harmadik fontos kérdés a lakosság bevonása saját lakókörnyezetük rendjének, tisztaságának kialakításába, fenntartásába. A városnak soha nem lesz pénze, hogy hetente pótolja a Tisza-parton letört vázákat. Ha erre csak egyszer kell beruháznunk, akkor lehetőség nyílik meglévő rendünk, tisztaságunk megóvására. Bakos Csaba * Továbbra is kérdezzen velünk! Várjuk az ismert személyiségekhez címzett kérdéseiket. Az eddig beérkezett levelek feldolgozását végezzük. Az Ideál Kereskedelmi Vállalat által felajánlott tárgyjutalmat Járvás Lászlóné szolnoki olvasónk nyerte. Gratulálunk!
