Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-30 / 99. szám
16 Hírek—információk—érdekességek 1991. ÁPRILIS 30. 1991. ÁPRILIS 30., KEDD, KATALIN, KITTI NAPJA. A NAP KÉL 5.30-KOR, NYUGSZIK 19.53 ÓRAKOR. A HOLD KÉL 22.08-KOR, NYUGSZIK 5.45 ÓRAKOR. Változékony idő Éjszaka csökken a felhőzet, kora reggelre erősen párássá válik a levegő, sőt foltokban ködre is számítani kell. A köd feloszlása után napsütés, majd a délutáni órákban ismét gomolyfelhö-képződés várható helyi záporokkal. Az északkeleti szél kedden napközben megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 3-8, délután 16-21 fok között alakul. Képes eseménynaptár Montecuccoli parancsnoksága alatt a szövetséges sereg 1664. augusztus 1-jén a szentgotthárdi csatában döntő győzelmet aratott a török felett, mégis Bécs az ezt követő vasvári békében (augusztus 10.) a status quo alapján olyan engedményeket tett a töröknek, melyek sértették a magyar érdekeket. Az emiatti főúri összeesküvés („Wesselényi- féle összeesküvés”) vádja miatt 320 évvel ezelőtt, 1671. április 30-án I. Lipót császár Bécsújhelyen lefejeztette Frangepán Kristóf, Nádasdy Ferenc és Zrínyi Péter főnemeseket. (Képünk) Az összeesküvés vezetője, Wesselényi Ferenc nádor még az összeesküvés leleplezése előtt meghalt. * 115 esztendeje, 1876-ban ezen a napon született dr. Pólya Jenő orvos, sebészetünk kimagasló alakja. Úttörő volt az ún. gyomorcsonkolási eljárása, melyet külföldön is átvettek. 1941-ben írta meg az Orvostudomány regénye című könyvét. 1945-ben a nyilasok elhurcolták, és a fasizmus utolsó napjaiban megölték. * Az első magyar játékfilmet, Zsitkovszky Béla „Tánc” című munkáját félórai vetítési idővel 90 éve, 1901-ben mutatták be. 115 esztendeje, 1876. április 30-án adták át a forgalomnak a Margit-hidat. Ernest Gouin francia mérnök tervezte, 1872- 76 közt épült, eredeti szélessége 16,85 m volt. 1935-37-ben kiszélesítették, Mihallich Győző tervei alapján két újabb főtartóval megerősítették. A visszavonuló németek 1944 novemberében felrobbantották, fele szélességében 1947. november 16-án adták át újra a forgalomnak. Katalin, Kitti A mai kedves Katalin nevünk igen kedvelt, és a statisztika szerint a legutóbbi 10 évben már Zsuzsánna és Éva után a 3. helyre küzdötte fel magát. Óegyiptomi eredetű, ősalakja az ,Ae- ikatherine” volt, melyben az „aei”: „örökké" a katharos” pedig „tiszta’ ’ jelentésű. A szó első tagja lekopott, s csak az orosz Jekaterinában található meg. Kate, Catherine, Katharina, Käthe, Kathleen, Kathrfin, Kathrin, Katrin formában valamennyi európai nyelvben kedvelt és otthonos. Történelmünkben Mátyás felesége, Bethlen Gábor felesége (Brandenburgi Katalin), a világtörténelemben pedig két orosz cár nő és Medici Katalin francia királynő őrzi a nevet. A leningrádi Ermitázsban van Andrea del Sarto: Madonna a gyermekkel, Szt. Katalinnal, Szt. Erzsébettel és Keresztelő Szt. Jánossal; Dolci: Szt. Katalin; a párizsi Louvreben Fra Bartolomeo: Sienai Szt. Katalin; a londoni Taté Galleryben Raffaello; Alexandriai Szt. Katalin, a budapesti Szépművészeti Múzeumban pedig id. Oranach Lukács: Alexandriai Szt. Katalin eljegyzése c. festménye. Mai másik nevünk, a Kitti, a Katalin önállóvá vált beceneve, Angliában Kitty formában gyakori. A Katalinokat vörös virággal, szegfűvel, rózsával és egy szál flamingóvirággal (Anthurium hortulanum) köszöntsük, a Katikhoz, Katikákhoz, Kittikhez tarka gerbera, a Katicákhoz pöttyös levelű Codiaeum variegetum illik. Színház A Szigligeti Színház színház- termében ma délután 3-kor Hit kell, este 9-kor Liliomfiék. Mozi Ma és holnap Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Halálra jelölve (18). A Tallinn moziban 5-kor Tűz, jég és dinamit, 7-kor és 9-kor Henry és June (16). A Koktél mozi átalakítás miatt zárva. A Tisza mozi A- termében fél 5-kor és fél 7-kor Ébredések, fél 9-kor Saint Trope- z-i leánykereskedők (18). A Tisza mozi videotermében fél 5-kor Különleges alakulat, fél 7-kor és fél 9-kor Szerelem angyalai. Jászberényben a Lehelben 4- kor és 6-kor Fél lábbal a paradicsomban, 8-kor Jákob lajtorjája. Mezőtúron a Szabadságban 4-kor és 6-kor Filofax, avagy a sors könyve, 8-kor Nőstényördög (16). Törökszentmiklóson a Dózsában 5-kor és 7-kor Piszkos alku (18). Szünnapos a túrkevei Korda Sándor mozi, a kunszentmártoni Körös, a jászapáti Táncsics, a kun- madarasi Petőfi, a tiszaföldvári Táncsics, a tiszafüredi Tisza, a karcagi Déryné és a martfűi Tisza mozi. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Szerdán 14-től 18óráigaTisza- ligetbcn MMIK-MAJÁLIS (játékos programok, vetélkedők). Kiállítások A fotógalérián a Valenciai Fo- tóklub kiállítása. A galérián Kondrák Károly nagybányai festő- és szobrászművész kiállítása. A bal oldali vitrinekben és a gyermekgalérián a megyei diáknapok művészeti pályamunkái. . A Heuréka bemutatóterem nyitva 14-től 18 óráig; 16 órától videofilm-vetítés. Hivatalos totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 17. játékhetére 3.281.451 darab szelvény érkezett be. A nyereményalap: 28.443.613 forint. Ebből a jutalom 3.898.363 forint. Az I. és IV. nyerőosztályra egyenként, 7.363.575 forint, a II. és III. nyerőosztályra egyenként 4.909.050 forint került felosztásra. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 2.094.878 forint, 13 találatos szelvény 9 darab, nyereményük egyenként 535.533 forint, 12 találatos szelvény 237 darab, nyereményük egyenként 16.571 forint, 11 találatos szelvény 2.937 darab, nyereményük egyenként 1.337 forint, 10 találatos szelvény 21.452 darab, nyereményük egyenként 275 forit. A kifizetés időpontja: 40.000 forint alatt május 4-étől, 40.000 forint felett május 8-ától. Mezőtúr. A hét végi nedves időjárásban ide hullott a legtöbb csapadék. Szombaton 27,6, vasárnap 3,5 mm eső esett, ezenkívül szombaton Szolnokon 12, Kunhegyesen 21,3, Tiszasülyön 17, Jászberényben 8 mm esőt észleltek. Karcagon csak nyomcsapadék volt, de vasárnap itt 25,5 mm esőt mértek, míg Cibakházán 0,2, Szolnokon 0,1 mm-t. Jászberény. Dán szociálpszichológusok és szociálpolitikai szakemberek népes küldöttsége látogat a városba május 2-án. A delegáció tagjai megismerkednek az önkormányzat szociális munkájával, valamint a szociális otthon tevékenységével. Szolnok. Négy évtizedes szünet után nemrégen 30 alapító taggal újjáalakult a helyi Gazdák és Polgárok Köre. A gazdakör távlati céljai közt egy információs adatbank létrehozása szerepel. A nem politikai szervezet a korábbi gazdakör jogutódjának vallja magát. Varsó. A túlzott alkoholfogyasztástól már dadogó lengyelnek nem kell félnie, hogy nem tudja megnevezni hőn szeretett politikai pártját, ha - a PPPP a pártja, ami a legfiatalabb lengyel politikai szervezet, a Sörbarátok Lengyel Pártja nevének rövidítése, és nemrég alakult. Az új tömörülést a Whisky Kedvelőinek Pártja, a Svejk, a Derék Katona Barátainak Pártja vagy az Erotikus Kezdeményezés Szövetség képviselői nemcsak támogatásukról biztosították máris, de választási szövetséget is ajánlottak. Tiszafüred. A 989. Számú Attila Cserkészcsapat csapatzászlóját szombaton avatták föl, e- lőbb a katolikus, majd a református templomban. Az ünnepségen részt vettek még Tiszacsege, Kőtelek, Ózd, Mezőkövesd és Budapest cserkészei közül is. Moszkva. Tavaly a Szovjetunióban 445 halálos ítéletet hoztak, és 195-öt hajtottak végre. Ezek nagy részét súlyosbító körülményekkel terhelt gyilkosságért szabták ki. Erőszakos nem közösülésért 6, rendőr ellen életveszélyes támadásért 7, ha zaárulásért, banditizmusért, javí tó-nevelő munkahely rendjénél megzavarásáért 1-1 halálos ítéle tét hoztak. Kegyelemben az íté let kimondása után huszonkilen cen részesültek. Az összes elítél tek száma tavaly 809 ezer volt 20 százalékkal több, m int egy év vei korábban. Jász-Nagykun-Szolnok me gye. Az elmúlt héten a közuta kon két halálesetet, két súlyo: sérülést és öt könnyű sérülés okozó baleset történt. A két leg súlyosabb balesetben összesei öten haltak meg. Kisújszállás. Az önkormány zat és a Debreceni Távközlés Igazgatóság által kötött megálla podás értelmében, az önerős fej lesztés keretében megkezdték a; új telefonközpontra a bekapcso lásokat. Ennek eredményekép pen az elmúlt egy hónapban aí eddigi 460 előfizető mellé mái 141 új állomást kapcsoltak. Közélet Programajánlat Karcag. Az Alföld-törvényt ismerteti dr. Tóth Albert ország- gyűlési képviselő május 2-án 18.30 órától a művelődési központban. Ezt követően Lőrincz István, A Közép-tiszavölgy tájértéke címmel diavetítéssel illusztrált előadást tart. Zagyvarékas. Május 10-éig tekinthető meg - naponta 15-18 óráig - a Gabri Albert festőművész anyagából a művelődési házban nyílt kamarakiállítás. Ünnepi nyitva tartás A május elsejei, ünnepi nyitva tartás tulajdonképpen egységes lesz, a boltok lényegében holnap mindenhol zárva lesznek. (Tudósítónktól) Tiszasas. Nemcsak politikai pártként kíván működni, hanem olyan centrumpártként, amely támogat minden szociális kezdeményezést. Többek között ez hangzott el azon a múlt heti találkozón, amelyet a nemrég alakult Demokrata Koalíció tartott, s amely egyre több támogatót mondhat magáénak Kunszent- mártonban és vonzáskörzetében. Mit tudhattak még meg a jelenlevők? Azt, hogy a koalíció nem híve a nagyüzemek szétzilálásának, és jól működő földműves Jászkisér. Őrizetbe vették Illés János 40 éves helyi lakost, aki április 27-én délután előzetes szóváltás után olyan súlyosan bántalmazta a vele egy lakásban élő édesapját, hogy az a helyszínen életét vesztette. Jászladány. Körültekintés nélkül szaladt át az úton Suki Rudolf 47 éves helyi lakos pénteken este, és egy személyautó elgázolta. Suki kórházba szállítás közben meghalt. Szolnok. Az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete, Joseph Naitti, valamint dr. Armando Varicchio követségi kereskedelmi titkár és Tóthné Pásztor Zsuzsa, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának főosztályvezetője május 2-án, a Tudomány és Technika Házában délelőtt 10 órakor a megye gazdasági szakembereinek és az érdeklődőknek tájékoztatót tart a magyar-olasz gazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A nap házigazdája Petronyák László országgyűlési képviselő. Az esemény szervezésében közreműködött a Magyar Gazdasági Kaszekciójuk képviseletet nyújt az arra rászorulóknak. A munkanélküliség enyhítésére munkahelyteremtő elképzeléseik vannak, s a térségben egy olyan biobrikett- gyárat alapítanának, ami száz embernek adna munkát. Ezenkívül az országban több egyetemista fiatalt támogatnak. Nem titkolt szándékuk, hogy a következő parlamenti választásokra jelölteket állítanak. A lezajlott találkozón Forrai Sándorral, a koalíció ügyvezető elnökével és Huszár István külügyi tanácsadóval beszélgethettek a résztvevők. Szolnok. A Körösi úti temetőben ismeretlenek mintegy 25 síremlékrőlellopták az alumíniumból készült virágtartókat.- Szombaton délelőtt a piacnál levő hírlappavilonnál ismeretlenek ellopták M. R. helyi lakos pénztárcáját a benne levő 47 ezer 800 forinttal együtt. Kunhegyes. Szombaton éjjel betörték a vas-műszaki bolt kirakatát, és onnan egy láncfűrészt és egy sarokcsiszoló gépet loptak el. A kár 92 ezer forint. mara területi szervezete. Túrkeve. Ülésezik a képviselő-testület május 2-án 13 órától. Többek között rendeletet alkotnak a lakásügyi jogszabályok helyi végrehajtásáról, és tájékoztató hangzik el a városban levő művelődési és kulturális intézmények működéséről. Jászberény. Az SZDSZ jogvédő hálózata keretében a Déryné utca 6.-ban ingyenes jogi tanácsadást tart kéthetente - dr. Sonkoly Judit helyett - dr. Czifra György jogtanácsos. Az érdeklődőket a jogi szakember először május 2-án, 16 órától várja. Ausztria Lottó A Lottó Unió Kft. közlése szerint a 17. játékhét eredményei a következők: leadott szelvény összesen: 2.209.850 darab. Ez 78.676.137 schilling Ausztria Lottó-fogadási díjat jelent. A teljes Ausztria Lottó nyereményösszege 39.338.068 schilling. Ebből a 6- osra 11.801.420 schilling jut. Az e heti nyerőszámok a következők: 2,6,9,10, 31,38, pótszám: 5. A teljes dzsóker fogadási díj 17.491.486 schilling. Ez az első nyerőosztály a dzsóker 2.623.723 schillinggel valódotációját jelenti. Az e heti dzsókerszám a következő: 277.378 Vízállás A Tisza Tiszafürednél 546 cm, duzzasztott, Szolnoknál 40 cm, apadó. A víz 11,9 fokos. A Hármas-Körös Kun- szentmártonnál 56 cm, apadó. Ez is pénzkérdés! Nálunk a személygépkocsi gyakorlati vezetés díja: 200 Ft/óra. Járművezetői tanfolyam indul folyamatosan! . Érdeklődjön és keresse a Szolnoki I. Sz. Gépjárművezető-képző Munkaközösséget. Szolnokon: Mikszáth u. 1. Abonyban, Martfűn. Tószegen és Cibakházán a művelődési házban, Tiszaföldváron az Ószőlői Általá- ynos Iskolában. *53236/ 1 * ______^ M egjelenés Lapunk legközelebbi szá ma május 2-án, csütörtökör jelenik meg. Boldog születésnapot! Szolnok. Május 2-án ünnepli 101. születésnapját a város legidősebb polgára, Hopál Jánosné (született Szécsi Mária). Tíz gyermeknek adott életet, 19 unokája, 26 dédunokája és 7 ükunokája van. A Várkonyi tér 6-ban lakó idős asszonyt holnap köszönti többek között a Családi Intézet munkatársa és Várhegyi Attila, a város alpolgármestere. Mai lapszámunkat szerkesztette: Bistey András és Budai Mátyás Tipográfia: T. Katona László, Majnár József A híroldal összeállításában közreműködött:Tóth András, akivel a 33-104-es telefonszámon közölhetők újabb információk. Új Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: Hajnal József Kiadja: az AS M KFT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., " tel.: 42-211, tx.: 23-357. tfax: 42-853 Verseghy Nyomda, Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor u. 28., telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp., XIII. Lahfth u.Tü/a. 1900 - közvetlejiiül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR Postabank Rt. 219-98636 021 -02799 Tjíénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft., negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X SZUPEREXPRESSZ ELADÓ KD-s. 1310-es Dacia. Irányár: 82.000 Ft. Jászapáti, Zalka M. u. 21. (daráló mögött). *53276/ i * TÍZÉVES, 1200-as LADA 80 ezerért eladó. Tel: 56/30-548. ELADÓ automata üdítőgép és tányérmelegítő. Érd: Szolnok, Bozsó K. 11. fsz. 6.. 19 óra után. *53279/ 1 * ALKALMI jellegű mosáshoz, vasaláshoz keresek automata mosógéppel, szabadidővel rendelkező egyént. „Adómentes jövedelem” jeligére a kiadóba. *53286/ 1 * KERESEK hölgyeket toples-, ill. sztriptíztáncosnak délután 17-23 óráig. Telefon: 56/44-491. *53307/1 SZOLNOK, Bajcsy-Zsilinszky út 8. IV/23. alatti, 58 négyzet- méteres, kétszobás, liftes öröklakás eladó. *53311/ 1* FIAT Panda 45-S 225.000.- Ft-ért eladó. Abony, Pajtás u. 25. *53281/1* Segítséget adnak a rászorulóknak [A 07 jelenti INNEN - ONNAN