Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-27 / 97. szám
4 Nézőpontok 1991. ÁPRILIS 27. Szombati jegyzet Ez csak természetes! Elemi erővel fordul most az érdeklődés a természet- gyógyászat felé. Könyvek garmada, gyógyteák tonnái, eddig szinte ismeretlen készítmények di- adalútja tanúskodik erről. No és a rendezvények sikere. Telt előadóterem várja ma már a természetgyógyászt, bármiről beszéljen is. A jelenségnek - lehetne tagadni, de minek? - igenis köze van az orvosláshoz. A mindennapi gyógyításhoz. Ahhoz a színvonalhoz és morálhoz, amelyet az egészségügy ma nyújtani tud. A természetgyógyászat felé fordulásnak ugyanis az egyik oka egy kimondott-kimondatlan csalódás az egészségügyi intézményekben. A beteg látja, hogy nincs az a gyógyszer, amelyre szüksége volna; hogy a fontos műtétre várni kell, sorban állni. Hogy nem mindig jut el a bajához szükséges színvonalú kórházba, klinikára. És különben is... elege van már abból a személytelen gyógyításból, amelyben oly sokszor részesül. Elfordul tehát. Itt van végre a természetgyógyász, aki vele foglalkozik, aki nem csak azt kérdezi, hogy hol fáj, hanem azt is, hogyan él, hol van a lakásban az ágy, szokott e fájni a feje... És olyaifjó mindent elmondani! A természetgyógyásztól, aki bár kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, hogy ő csodát tesz, mégis csodát várnak. És épp itt van a legnagyobb baj. Ez a csapda! Annak ugyanis, hogy az emberek egy része elfordult (elfordulni látszik) az orvosoktól, van olyan oka is, amely az egyénben keresendő. Gondoljunk csak vissza, hányszor, de hányszor kaptunk doktorunktól intő szót a gyógyszer mellé: alkohol nincs, cigaretta nincs, kávé nincs, diétázni kell. Vagy azt: mozogjon, sportoljon, ne egyen édességet, fogyasszon sok zöldséget, gyümölcsöt... Ugyan ki tartotta be? Ki figyelt erre egyáltalán, amikor ott volt a gyógyszer? Amelytől szintén csodát vártak, azt, hogy egycsapásra meggyógyítja a betegséget, és az illető boldogan él, amíg meg nem hal - természetes halállal. Aztán persze a gyógyszer nem segített. Illetve segített, de nem teljesen úgy, ahogy várták. Nem múlt el minden probléma, és még mellékhatások is jelentkeztek. Hogy a lassú gyógyulásnak mi volt az oka, azt így utólag nehéz megállapítani. Hogy aki képtelen volt életmódot, étrendet váltani - mennyire gátolta a gyógyszer hatását? Hogy amit az orvosság helyrehozott a szervezetében, azt nem önmaga rombolta le a jóízűen bevágott pörköltekkel? Ki tudja ezt ma már bizonyítani? Csakhogy a terrmészetgyógyászat iránti rajongásban ugyanez ismétlődik. Attól, hogy az emberek egy része természetes módszerekkel próbál segíteni baján, attól a szemléletük még nem változik meg. Ugyanúgy csodát várnak a természetgyógyászattól, mint annak idején az orvostól. Hogy adjon valamit (most mindegy, hogy orvosság helyett mondjuk gyógyteát vagy valamilyen készítményt, amit csak be kell venni, meg kell inni), és azzal kész, mindentjnegtettek a gyógyulásért. A játék ugyanarra megy ki, mint a hagyományos orvoslás esetében: csinálják meg helyettem - műtsenek meg, adjanak orvosságot, és nekem ne kelljen mást tennem az egészségem érdekében, mint bevenni a „csodaszert”. A természetgyógyászok meg csak ismételgetik görcsösen, hogy a gyógytea önmagában nem elég, hogy az illető ne egyék például húslevest, tartózkodjék a disznóhústól (stb.), sokszor süket fülekre találnak intelmeik. Olykor még ma is szánakozva hallgatja a környezete azt az embert, aki átállt a reformtáplálkozásra, vagy ne adj’ isten, vegetáriánus lett. Még mindig baráti élcelődés céltáblája az, aki mondjuk leszokott az alkoholról, a cigarettáról. Csak az érdeklődés fordult a természetgyógyászat felé, a szemlélet alig mozdult a holtpontról. És akkor majd a csodavárás harmadik napján sokan rájönnek, hogy: „ez sem az igazi”. Hogy a gyógytea, az akupunktúra, a csontkovács se csinált csodát. Mert a természetgyógyászok tevékenysége leginkább abban különbözik az orvosokétól, hogy ők természetes eszközökkel és módszerekkel próbálják a betegséget gyógyítani, enyhíteni. De a többi: a diéta, a mozgás, a káros szenvedélyek elhagyása - ugyanaz, mint amit az orvos is javasolt éveken keresztül, hiába. Félő, hogy ha ráébrednek, a természetgyógyászat nem csoda, és hogy az egyénnek is kell valamit tenni egészsége érdekében, akkor megtorpan a nagy igyekezet, és sokan elfordulnak a természetgyógyászattól is. Csak az a kérdés, hogy hová? Betondzsungelből emberi hajlék. Lassan leomlanak a falak Egy évvel ezelőtt a szolnoki gyerekvárosi gyerekek deviáns magaviseletéiről szóló hírekkel volt tele az országos sajtó. Mint azt lapunkban hírül adtuk, azóta sok változás történt városunknak ezen a különös kis „szigetén”. Többek között a régi igazgató nyugdíjazásával új vezető került az intézet élére, akinek terveiről szintén beszámoltunk. A tervekből hogyan lett valóság - és egyáltalán lett-e valóság - tettük fel a kérdést Szügyi Csongor igazgatónak, aki megengedte nekünk, hogy szabadon végigjárjuk a megújult épületet. A tizedik születésnapját májusban ünneplő intézmény mára sokkal inkább hasonlít emberi hajlékhoz, mint betonfolyosókból álló rideg, nevelőotthonra. Szeptembertől úgynevezett családias jellegű csoportokban élnek a gyerekek, amit a Gyerekváros jórészt anyagi erőinek átcsoportosításával alakított ki. Ezekben a miniotthonokban különböző korú gyerekek laknak együtt, így lehetséges, hogy a vér szerinti testvérek együtt maradhassanak. Gyermekvárosi sétánk során most nem találkoztunk feszültséggel teli, nyomasztó hangulattal. A vendég kétszer csönget A lakásokban élést szó szerint kell érteni: a vendég csönget, és igazi otthonba nyer bebocsátást. Szoba, konyha, fürdőszoba - szépen berendezett előszoba. A gyerekek maguk takarítanak, mint ahogy minden kis csoport (vagy ha úgy tetszik család) önállóan gazdálkodik - a nevelők vezetésével. Megérdeklődtük: - a híres-nevezetes gyerekvárosi rongálások megszűntek, ami az új életforma helyességét látszik igazolni. A havi keretösszegből (gyermekenként 9-1500 Ft) a csoportok saját felelősségükre tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak, de semmi sincs ingyen Az eddig a világban bizonytalanul mozgó gyerekek érzik a pénz súlyát, hiszen a ruhától kezdve az ételig mindent maguk vesznek a kapott havi keretöszszegből. Senki ne gondolja, hogy ez most a ló másik oldala: magára hagyott gyerekek játszanak felnőttesdit. A nevelők - most inkább szülők módjára velük vannak, de még a felülről jövő ellenőrzés is rendszeres - ám a lakásokba bejutni kívánó igazgató bácsi, csönget úgy, mint bármely lakásba a világon. Ha a takarítás - ami váratlan látogatásunkkor példás rendet mutatott - mégis csorbát szenved, jön a takarítónő! Óránként 100 forintért rendbe teszi a lakást - a csoport fizet. Ezért aztán inkább maguk takarítanak becsülettel - beosztva a pénzt, hiszen ebből kell megcsináltatni, ha valami elromlik, ebből kell tisztítószert venni, fodrászhoz menni, és egyáltalán mindenért felelősséggel fizetni. Több csoport a főzést is önállóan végzi - így meghittebb. Ez már akkor a naán? Akik a gyermekekkel foglalkoznak azt mondják, még közel sem az. Kánaán csak akkor lenne, ha nem lennének elhagyott gyerekek, sérült, megtépázott kis életek. Amíg Viszont ilyenek vannak, a társadalom felelőssége, hogy a bajt orvosolja vagy legalábbis enyhítse. Jó lenne minél több gyerek szűkebb vagy tágabb családját alkalmassá tenni a gyerekek nevelésére, visszafogadására vagy legalábbis a kapcsolattartásra. Kátai Szilvia A 1 020416*4324 P~Yteld! TIZENEGY Míg az emberek alighanem közömbösen fogadták az Alkotmánybíróság április 13-án hatályba lépett döntését, amellyel betiltotta a személyi számok használatát, addig hivatalos körökben majdhogynem hanyatt estek a meglepetéstől, merthogy számukra úgy jött ez a határozat, mint derült égből a villámcsapás. Előszűr nemigen értettem, hogy miért is van ez a nagy föhhördülés, ám amikor csakúgy próbaképpen kipakoltam magam elé hivatalos irataimat, mindjárt kezdtem kapiskálni a pánikszerű hangulat okát. Nem zavart, hogy van vagy nincs Mert nézzük csak, hol fordul elő a személyi szám? Hát, először is a személyi igazolványomban, utána az útlevelemben, a jogosítványomban, az újságírói igazolványomban és persze, mint választópolgárt is a most már törvénytelen tizenegy tagú számjegy alapján tartottak nyilván. Ezenkívül ott díszeleg a személyi szám a banki ügyfélkártyákon, a belföldi devizaszámlákon, mindenféle csip-csup, jelentéktelen igazolványon, a bérjegyzékeken, az OTP- hitel- szerződéseken, meg az adóbevallásainkon is. Tehát úgyszólván, mindenféle hivatalos papíron ezzel igazolhattuk, hogy azonosak vagyunk önmagunkkal. És most mindez semmivé, törvénytelenné vált. Az Alkotmánybíróság tulajdonképpen azzal indokolta az első pillanatban drasztikusnak tűnő döntését, hogy a személyi szám egy olyan általános személyi azonosító rendszer aminek nincs meg a megfelelő, korrekt, jogi környezete, s így annak használata alkotmányba ütköző. Nyilván itt most nincs mód, és nem is az a cél, hogy a másfél oldalas határozatot és kilenc oldalas indoklását ismertessük. Sokkal inkább az emberek véleménye érdekelt bennünket.- Én teljes mértékben egyetértek az Alkotmánybíróság döntésével - áll meg a diplomatatáskás fiatalember, miután megszólítom az utcán -, ám mint hivatalnok azt mondom, hogy időt kell adni a végrehajtásához. Persze az Alkotmány- bíróság jól tudom, hogy december 31-ig haladékot adott arra, hogy a közigazgatás egy új személyi azonosító rendszert építsen ki. Ez mindenképpen logikus lépés volt Azt viszont hibának tartom, hogy ezután csak belső használatra vehető- igénybe, ám kérni ntár nem lehet senkitől azt a tizenegy tagú számot. Egyszeri, megfellebbezhetetlen és visszavonhatatlan- Nem zavart, hogy van vagy nincs - válaszolja sebtében a szőke hajú hölgy. - Nem éreztem, hogy sértette volna alkotmányos jogaimat - teszi hozzá még.- Itt nálunk a személyi szám megszüntetése semmiféle gondot sem okoz - bizonygatja dr. Próbáld Ferenc, a Szolnoki Polgármesteri Hivatal Ügyfél- szolgálati Irodájának vezetője.- S mivel a népességnyilvántartási rendszer - folytatja - piramisszerűen épül föl, ezért az elsősorban a központi döntést- hozókat szolgálta ki. Tehát nálunk nem voltak és ma sincsenek olyan ügyintézési területek, ahol ez a döntés megakasztaná a munkánkat. Teljesen másként vélekedik Dósa Imre, a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Adófelügyelőség vezetője. Habár úgy tűnik, mintha belenyugodott volna a döntésbe.- Olvastam egy nyilatkozatot - kezdi - amelyben arról volt szó, hogy az Alkotmánybíróság személyi számmal kapcsolatos határozata egyszeri, megfellebbezhetetlen és visszavonhatatlan. Ha így nézzük a dolgot, akkor nem sók értelme van erre már több szót fecsérelni. Próbálom a szakembert győzködni, hogy mégis jó lenne, ha elmondaná véleményét. Sikerül.- Tény, hogy az egész nyilvántartási rendszerünk - vág bele -, a személyi számon alapul. Ez nálunk azt jelenti, hogy a megye felnőtt lakosságának döntő hányadával egy évben egyszer kapcsolatba kerülünk, s az adóbevallások azonosítását is a személyi számok szerint végezzük.- Április 13-tól viszont önök sem követelhetik meg - vetem közbe -, hogy bárki is elárulja a saját személyi számát.- Ezt a döntést - válaszolja - sajnos nemigen tudjuk betartani, mert minden nyomtatványunk, minden nyilvántartásunk erre épül. Mi van ilyenkor?- És mi van, ha valaki ennek ellenére sem adja ki személyi számát?- Akkor nem tudjuk az ügyes-bajos dolgát elintézni. Ez persze nem csak a hivatal, hanem az adózó szempontjából is hátrányos, mert például az ÁFA-t sem bírjuk a személyi szám nélkül senkinek sem visszatéríteni. De mondok ennél cifrábbat is. Ha valaki egyéni vállalkozó szeretne lenni, akkor adószámot kell nyitnia. Ám ott is kérik a személyi számot, ha viszont nem adja meg, akkor nincs adószám sem. Amikor a szakember észre veszi hitetlenkedő pillantásaimat, csak ennyit mond:- Ha nem hiszi, próbálja ki. Ebben maradunk. Elballagok hát az APEH megyei igazgatóságára. Az egyik földszinti szobában - ahol az adóalanyok nyilvántartásával foglalkoznak- elmondom az ügyintéző hölgynek, hogy egyéni vállalkozásba szeretnék fogni, s ezért adószámot akarok kérni. Azonnal kapok is egy paksa- métát, s már az első oldalon ott virít az a tizenegy rublika, amibe a személyi számomat kéne beírni. Mondom a hölgynek, hogy nem vagyok hajlandó ezt a rovatot kitölteni.- Akkor sajnos nem tudok önnel mit kezdeni - szól vissza - nem kap adószámot, s nem tudom vállalkozóként nyilvántartásba venni.- Mi van ilyenkor? - topor- gok tanácstalanul.- Esetleg belekezd a vállalkozásba - hallom a választ -, de az adóhatóságnál viszont nem lesz nyilvántartva.- Lehet ilyet tenni?- Igazából nem, mert a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt 20 ezer forintra bírságolható.- Ám én bejelentettem... csak nem fogadták el... - tovább már nem is folytatom, úgy is fölösleges minden szó, így sebtében becsukom magam mögött az ajtót. •Hát itt tartunk most, s biztos, hogy az élet ennél még faramu- cibb helyzeteket is produkál majd. Patthelyzetben A takarékszövetkezetben az üvegfal túloldalán ülő hölgyek egymás szavába vágnak, amikor elmondom, hogy mi járatban vagyok.- Mi továbbra is kérjük a személyi számot - mondja egyikük -, mert másképp nem bírnánk azonosítani az illetőket.- Azt tudják, hogy törvénytelenül járnak el?- Lehet, de nem tehetünk mást. Csak akkor adunk hitelt, ha a kölcsönt felvevő megadja a személyi számát. Persze joga van megtagadni, de akkor meg nekünk jogunk van nem adni neki egy fillért sem.- Patthelyzet van - tárja szét a karját Tóth Sándor, az OTP megyei igazgatóhelyettese, amikor megkeresem. - Teljesen rendezetlen állapot ez, és sokszor magunk sem tudjuk, hogy mit tegyünk. Még szerencse, hogy az emberek egy-két kivételtől eltekintve, hajlandóak megmondani személyi számaikat. Tudják, hogy saját érdekükben tesszük, ha a névhez valamilyen más, azonosító adatot is kérünk. Hisz az aláírás bármikor hamisítható, mint ahogy volt is már rá példa. Mit lehetne ezekhez a véleményekhez még hozzátenni? Talán csak annyit, hogy az elmúlt negyven évnek nem volt olyan sűrűn értékelt, szinte óráról órára össztársadalmi kontroll alatt tartott időszaka, mint az elmúlt egy-két esztendő. Ma már bizonyos: rendkívüli időket élünk. Szinte nap-nap után dőlnek meg évtizedeken át rettegett fétisek, s lassan, fontolva kóstolgatjuk a demokráciaszülte új lehetőségeket. Kétségkívül ezek közé tartozik az Alkotmánybíróság döntése is. Mert ki tagadná, hogy a személyi számok eltörlésével az ebben az országban élők nyernek valamiféle szabadságot, s ezek után már nem lehet csak úgy „átvilágítani” őket, és minden dolgukba belekukkantani. Kezdetnek már ez is valami... Csakhát nem ártott volna jobban előkészíteni... Nagy Tibor
