Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-23 / 93. szám
I i Meplap JÁSZ-N AG YKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP c II. évfolyam 93. szám 1991. április 23., kedd Ára: 7.90 Ft Plenáris ülés a parlamentben Küszöbön a döntés a kárpótlásról Németh Miklós lemondott mandátumáról Vizsgára készülnek • A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ balett- és tánctanfolyamainak növendékei megkezdték a vizsgatáncok betanulását, melyet a június végi, hagyományos vizsgaelöadáson adnak elő. Felvételünkön próbál a Szolnoki Balett. Albioni Adagiojára készült, Asszonysors című tánckompozíciót mutatnak be Mozsonyi Albert koreográfiájával. Fotó: Korényi Éva Drasztikus forgalomcsökkenés Összeomlott a műtrágyapiac? Új törvényhozó beiktatásával kezdte hétfői munkanapját az Országgyűlés plenáris ülése. A Ház igazolta Filló Pál (MSZP) mandátumát. Az új képviselőt a Budapest 9. számú választókerületében választották meg, Demszky Gábor megüresedett helyére. Szabad György házelnök ugyanakkor bejelentette, hogy Németh Miklós, Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. számú választókerületének országgyűlési képviselője - akit a közelmúltban a londoni székhelyű Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank alelnökévé választottak - lemondott mandátumáról. (A törvény értelmében az Országos Választási Bizottságnak egy hónapon belül ki kell tűznie az időközi választás időpontját, s arra a kitűzéstől számított három hónapon belül sort kell majd keríteni.) Miután a Ház elfogadta a plenáris ülések tárgysorozatát - mely szerint elsőként a kárpótlási, majd a Polgári Törvénykönyv módosításáról szóló törvényjavaslatot, azután pedig az egyes nemzetközi környezetvédelmi feladatokról szóló országgyűlési határozati javaslatot, továbbá a fokozottan védett területen folytatott erdőgazdálkodási tevékenységről szóló országgyűlési határozatot vitatják meg -, rátértek a kárpótlási törvényjavaslat részletes vitájára. Torgyán József, a Kisgazdapárt ex-frakcióvezetője a kárpótlást alapvetően elhibázott intézménynek nevezte, s újólag a reprivatizáció mellett érvelt. Nagy Ferenc József, az FKgP elnöke kifejezte reményét, hogy az Országgyűlés szeptemberig a kárpótlási törvény szellemében megnyugtatóan rendezi a kitelepített németek és a zsidóság jogos igényeit. A részletes vitában felszólaló MDF-es képviselők közül Kutrucz Katalin azt javasolta, hogy a tulajdonszerzés legyen mentes a vagyonszerzési illeték alól. Fodor András Attila azt szorgalmazta, hogy a kárpótlásra jogosultak körét ne kössék a magyar állampolgársághoz, ne zárják ki e lehetőségből a külföldön élő magyarokat. Szabó Lukács azt indítványozta, hogy a tsz a kárpótlási jegyet csak azt követően használhassa fel állami vagyon megvételére, ha a fennállása során kapott állami támogatást már visszafizette. Az ellenzékiek közül csupán az MSZP kéviselője kért szó. Katona Béla a párt egyet nem értését, kívülállását kifejezve megerősítette: a szocialisták nemmel fognak szavazni a kárpótlási törvénytervezetre. Több felszólaló nem lévén. Szabad György azzal zárta le a részletes vitát, hogy az illetékes bizottságok állásfoglalása után, amennyiben szükséges, kedden azt újra megnyitja. Balsai István igazságügy-miniszter a határozathozatal előtt válaszol a felvetett javaslatokra. Az Országgyűlés a kárpótlási törvényről kedden, az interpellációkat és a kérdéseket követően, illetve a szerdai ülésnapon dönt. Úgy tűnik, napjainkra már kinccsé vált a mezőgazdasági termelésben nélkülözhetetlen műtrágya. A rendkívül magas árak következményeképpen ugyanis a fel- használás különösen az utóbbi két évben drasztikus visszaesést mutat. A Tiszamenti Vegyiművek a kora tavaszi kedvezményes műtrágyaakció ellenére is a tavalyi első negyedéves forgalmának csupán a 1-7 százalékát tudta realizálni az év első három hónapjában. Ezért várhatóan több hónapra leáll a szilárd- műtrágya-feltáró üzem - tájékoztatott Posch Péter, a vállalat kereskedelmi főosztályvezetője -, mert a 600 ezer tonnás gyártókapacitásnak valószínűleg csak az egyhato- dát sikerül kihasználni. A kihelyezett raktári árusítás viszont sikeresnek minősíthető, hiszen tíz- és ötvenkilós zsákokban összesen 440 tonna műtrágya cserélt készpénzért gazdát. Az óriási mértékben beszűkült piacért természetesen tovább folytatódik a verseny, s a Vegyiművek több új összetett műtrágyával is próbálja megtartani és bővíteni vevőkörét. A Szolnoki Agroker Vállalatnál sem ad okot az ünneplésre a műtrágyaforgalom alakulása. Dr. Her- czeg Gyula, a vállalat főosztályvezetője elmondta, 1989-ben 718 millió, 1990-ben pedig 610 millió forint értékű műtrágyát értékesítettek. (Folytatás a 2. oldalon) A bécsi Collegium Hungáriáimban Ma kezdődik megyénk bemutatkozója a mini expón A bécsi Collegium Hungaricum- ban ma este nyitja meg Fontányi Gábor, a Magyar Köztársaság rendkívüli követe, meghatalmazott miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megye bemutatkozik című rendezvénysorozatot. Mint ismeretes - lapunkban is többször beszámoltunk róla - a megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság szervezte meg a négynapos mini expót, amelyen szűkebb hazánk húsz vállalata, üzeme, kft.-je mutatja be termékeit. Az ünnepélyes köszöntő után - amelyen a Szolnoki Kamarazene- kar ad hangversenyt - Boros Lajos, a megyei önkormányzati közgyűlés elnöke nyitja meg a kiállítást. Többek között a Jászberényi Hűtőgépgyár, a Karcagi Népművészeti Szövetkezet, a Túrkevei Afit, a Martfűi Sörgyár, a Kunság Füszért és a zagyvarékasi termelőszövetkezet termékeit láthatja a közönség. A rendezvénysorozatra megyei polgármesteri küldöttség utazott két napra ma Bécsbe, s programjukban holnap egy találkozó szerepel az osztrák kollégáikkal. Csütörtökön képzőművészeti kiállítás nyílik a Collegium Hungaricumban, amelyen Baranyó Sándor, Gecse Árpád, Györfi Sándor és Nagy István munkáit nézhetik meg az érdeklődők május 5-ig. A tárlatmegnyitó után a Jászsági Népi Együttes és a jászberényi Palotásy János Vegyes Kar ad műsort. Végül gyógyfürdőkről, kirándulási, pihenési lehetőségekről tartanak előadást az utazási irodák vezetői, valamint Pap Sándor, a Geofizikai Kutató Vállalat főosztályvezető-helyettese. Incidens lövésekkel A Magdeburg melletti Al- tengrabowban múlt hét pénteken egy szovjet őrkatona rálőtt három Bundeswehr-tisztre, miután az őr figyelmeztetésére sem hagyták abba a katonai raktártelep fényképezését. Az egyik tiszt megsebesült a karján. A németek úgy értékelték, hogy a fegyverhasználat nem volt jogosult, míg a szovjetek úgy, hogy igen: a katona helyesen, az őrszabályzat szerint járt el. Hivatalos totónyeremények 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyereménye 8.283.154 forint, 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 1.342.141 forint, 12 találatos szelvény 160 darab, nyereményük egyenként 27.961 forint, 11 találatos szelvény 1719 darab, nyereményük egyenként 2603 forint, 10 találatos szelvény 12.285 darab, nyereményük egyenként 546 forint. A kifizetés időpontja: 40.000 forint alatt április 27-étől, 40.000 forint felett május 1-jétől. Jótékonysági hangverseny Tiszaföldváron Hátrányos helyzetű térségek A budapesti Konzervatórium „Kis Back” együttese Bach, Corelli, Händel, Mozart, Purcell, Telemann és Vivaldi müveiből állította össze műsorát, melyet nagy sikerrel adott elő a hét végén a tiszaföldvári katolikus templomban, Segíts magadon, más nem segít Hétfőn Szolnokon a Jász- Nagykun-Szolnok megye székháza nagytermében tartották azt a szakmai vitát, amely a „Korszerű menedzsermódszerek a hátrányos helyzetű térségek problémáinak kezelésében” címet viselte. A téma előadója Zichy László, a Népjóléti Minisztérium főmunkatársa volt, aki a megye településeinek polgármesterei, a kérdéssel foglalkozó szakemberek előtt fejtette ki elgondolásait. Kiemelte azt, hogy ha a hátrányos helyzetű térségek nem alakítják ki helyi stratégiájukat a fejlődést illetően, akkor bekövetkezhet olyan helyzet, amikor már semmit sem lehet csinálni. Ma csak visznek mindent vidékről a központba, hozni nem hoznak semmit, s ha nem akadályozzák meg, kiürülhet a vidék. Alapfeladat tehát az, hogy ami megvan, azt ne engedjék elvinni. A tőke igen mobil, ha az állami vagyon tőkévé válik, fennáll a veszélye, hogy a feladat ellátását biztosító vagyon elillan, köddé válik. Ha nem ébrednek fel az önkormányzatok, a helyi társadalmat képviselő szervezetek, a vagyon eltűnésével a hatalom is elveszik, s ami éltűnt, nehéz visszaszerezni. Fő veszély persze az, hogy az emberek egzisztenciája szűnik meg. A megoldás érdekében először az egyéni sorsot kell tudni menedzselni, majd a közösségit, s végül a régióét. Ehhez össze kell hozni az embereket, szervezeteket. Konszenzust kell teremteni, beleértve az egyének, a politika, a civil társadalom közötti megegyezést. Ha ez megtörténik, várható, hogy ott valami meginduljon. A megindulásnak helyi programokban kell testet öltenie, mert a segítség is, központi vagy a fejlett tőkés országokból jövő, csak oda tud menni, ott tud megtelepedni. Mert segítség nélkül nem megy a hátrányos helyzetű térségek felzárkózása, de a lényeg, hogy önmaga is akarja, tudja azt. F. I. Színes televíziók kínálata a legalacsonyabb árakon a Teletechnikából! Elekta tv 53 cm-es Elekta tv 51 cm-es GoldStar tv 53 cm-es 36.000 Ft 32.500 Ft 35.800 Ft ITT Nokia tv 51 cm-es 49.620 Ft ITT Nokia tv 73 cm-es 64.500 Ft Egyéb híradástechnikai termékeink: audio- és videotisztító kazetták, új típusú AGFA és BASF kazetták, videorekorderek és lejátszók, hangfalak! Minden videovásárlónk külön ajándékot kap! ahol ezúttal pótszékekkel kellett növelni az ülőhelyek számát. Főként Martfűről érkezett a hallgatóság, ugyanis a belépődíjból befolyt összeget a martfűi Szent Tamás-templom építésére fordítják. Fotó: Korényi Éva