Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1991-04-16 / 87. szám

2 1991. ÁPRILIS 16. Itthonról — a nagyvilágból Amit sokan nem értenek Tiszapüspökiben Próbajárat Barcelonába III. Egy lap a mesekönyvből A vállalatok felajánlást tesznek - a magánüdülők tulajdonosai adót űzetnek Gyűlésre kaptak meghívót azok, akik Tiszapüspökiben, a horgásztanyán rendelkeznek üdülővel. Szombaton délelőtt a közösségi házban a település polgármestere, Tótok Sándor is­mertette gazdasági jellegű elkép­zeléseit. Bejelentette, hogy meg­szüntetik a házadót, helyette az idegenforgalmi adót kell fizetni­ük a nyaralók tulajdonosainak. Ezt követően a jórészt szolnoki vagy törökszentmiklósi polgá­rok kérdései kerültek sorra. Volt, akit az érdekelt, mit kell beleszá­mítani az adó megállapításánál szerepet játszó „hasznos” alap­területbe. Kiderült, ezen azok a lakóhelyiségek értendők, ahol a belmagasság meghaladja a 190 centimétert, valamint a kiegészí­tő helyiségek, mint például a szerszámoskamra, a loggia vagy a fedett terasz. A horgásztanya idényjellegű lakói egyetértettek a törvényes adó kivetésével, de nehezen tudták elfogadni, hogy a vállalatoknak, amelyek szintén rendelkeznek ilyen tulajdonnal, nem kell adózniuk. A polgár- mester szerint ugyan valóban nem fizetnek idegenforgalmi adót a cégek, de jelentős pénzbe- ni felajánlásokat szoktak tenni az üdülőtelep érdekében. A jelenlé­vők többsége nem úgy értelmez­te az adózást, hogy azt a tulajdon léte alapján fizetni kell, hanem a szolgáltatások színvonalának emelését várja tőle. Innentől már nem is az alaptémáról, az adó mértékéről, hanem egyéb kérdé­sekről, mint például a vízszolgál­tatásról vagy a poros utakról folyt a szó. Volt, aki ellenezte a szúnyogirtást, mások igényelték. Ugyanez volt jellemző a telepre költöztetendő orvosról alkotott véleményekre is. Sokan felszó­laltak a közlekedés szabályai­nak, valamint a csendnek a vé­delmében. A polgármester azt a választ adta, hogy mielőtt az ember át­nézne a szomszédba, tegyen ren­det a saját portáján. Egyébként, jegyezte meg a vezető, ami a községben történik, az az üdülő­tulajdonosok érdekeit szolgálja. Ez vonatkozik a négyzetméte­renkénti, 100-150 forintos évi adóra is. bakos Egyazon nyelven, egyazon nyelvért (Folytatás az 1. oldalról) az anyanyelvi oktatásban nagy elődeinek, hajdani „lámpásai­nak” munkásságára emlékeztek. Minden erdélyi iskola - legyen az az erdőrengeteg közepén vagy a nagyvárosban - a nemzeti ön­megőrzés egy-egy erődítménye. Afféle szellemi alma materek - hangsúlyozta programnyitó be­szédében Beder Tibor, megyei főtanfelügyelő. A kommunista diktatúra minden eszközével sem tudta végső pusztulásba dönteni az oktatás ezen végvárait, a szo­cialista iskolapolitika utópiáját meghirdető progagandagépezet, a kisebbségi anyanyelv felszá­molására tett minden kísérlete ellenére sem! - folytatta Szabó K. Attila, a helybeli Benedek Elek Tanítóképző tanára. Úgy tűnik, a mai román veze­tésre sem lehet számítani, hiszen valóságos háborút kell vívni a legfelsőbb hatalmakkal minden egyes iskolapadért, falusi iskolá­ért. Mindezek tükrében elhang­zott a rémisztő adat: a magyar ajkú diákok 35,4 százaléka mai napig sem tanulhat saját anya­nyelvén! A tanácskozásnak kü­lönös aktualitást adott az újkele­tű gyanakvás, a szeparatizmussal való vádaskodás felerősödése. Lenni és nem látszani . . . Egy „köböl erkölccsel' ’ és „szent un­dorral’'elindulni a jövő felé ve­zető úton. Talán ez lehet megol­dás a túlélésre. Ezek után éjszakába nyúló ta­pasztalatcsere és vetítés kezdő­dött, másnap pedig a Székelyföld hangulatát felidéző körúttal, a Fehér-Nyikó völgye és a Nagy- Küküllő mente térségében tett szakmai barangolással egészült ki a rendezvény, melynek során hallottunk többek között falu­si kisiskolák elkereszteléséről, névadásáról, egy újabb tanítkép- ző alapításának esélyeiről Szé- kelykeresztúron, az egyházi ok­tatás lehetséges szerepéről a szórványmagyar területeken. Técsi «spf ß h TÖRÖlSZOJlAllKÍŰfl Iliiéi DÍVÁM MINüBVÖßMlV 0/ G5VK NŐI ÉS ffffl KIIÚVffBí, 0 1/ ŰWICK fÚlUWWs o ölflEDMEM/Vei «/ nmmao.osuőaod Ül KYKTEWr ~ <0 BittóM&M£L o/ szöyerßi&sF//\mmt mvmövaa^, hmo>F0MidWőK ÖÍÍúeDM0S/NVtL VAR/MK KEDVES VÁSPMÓItim! Salouban az egy hét hamar el­szaladt. Búcsúzóul hevenyészett mérlegkészítésre kértem Rainer Schäfer urat, aki Zomheimben egyik szervezője a tornának. Nos hát, a 125 labdarúgócsapat ven­dégeléséhez a német kormány és a Labdarúgó Egyesületek Euró­pai Szövetsége is hozzájárult. De ennek a kavalkádnak úgy kell majd működnie, hogy egymást vendégük országukban viszont a csapatok. Magyarországon Szol­nok már bázisa ennek a dzsem­borinak, a szegediek is ígérik, visszaadják valamelyik német együttesnek a baráti rugdosást, de Schäfer úr még a Balaton part­járól és Pécsről is szívesen látott volna vendégeket. No nem baj, majd később. Essen itt néhány szó a Nádas és Társai Kft.-ről is. Első útjuk volt ez, mint magán utazási iro­dáé. Elfogódottak voltak persze az idegenvezetők, mint egy első bálozóhoz illik. Észrevéve ezt, a rutinos utasok azonnal a karmes­teri pálcáért nyúltak, és vezé­nyeltek. A busz a csapat demok­ratikus felkiabálásai nyomán tett szívderítő kirándulásokat, haza­felé pedig feledhetetlen kitérő­ket. Ilyen aligha lesz több a jövő­ben, hiszen ki bírja ezt plusz ki­lométerrel és üzemanyaggal, de az első út ettől a nagyvonalúság­tól lesz emlékezetes. Egy kába hajnalon indultunk, és valójában Marseille táján éb­redeztünk. A határokon úgy megy át az ember, mint az au­tósztráda fizetőállomásain. Ha Spanyolországban hiányoltam az öncélú fényűzést és a rafinált luxust, úgy a francia Riviérán ré­sze lehetett benne az embernek! Itt már nem viccel a pénz: ami felötölhet az emberi fantáziában, az errefelé megvalósul. A kéklő tengeröböl fölött hósipkás he­gyek strázsálnak. Aki reggel vé­gez a sítúrájával, tíz órára már a forró homokban aszalódhat. A karcsú vitorlások orráról úgy röppennek fel a súlytalan heli­kopterek, mint a zölden aranyló szitakötők. Az egy négyzetmé­terre eső jólétükkel alighanem bekerülhetnének a Guiness- könyvbe. Cannes, Nizza után végre következett egy bájos ol­dal egy emberszerű mesekönyv­ből. Ez volt Monaco. A buszt az útjelző táblák bete­relték egy tágas betonsilóba. Ki­szállt az utazó, s miközben vég­tagjait egyengette, szentségeit: no, ide jól megérkeztünk! Aztán megjött a városi lift, hangtalanul kinyílt az ajtaja, és hívogatott a beszállásra. Beóvakodsz, a fel­vonó elindul, s amikor már gya­nakodni kezdesz, hogy talán nem is kellett volna, észrevétlenül megáll, s nyílik az ajtó. Előtted a hercegi palota, a burkus király hadseregéből katona sétál ko­molykodó puskával, de hogy még marconább legyen a dolog, a fal tövében ágyú meredez, mel­lette kőgolyók. Aztán látsz még egy katonát, gyanítod, hogy az egész hadsereg szolgálatban van a tiszteletedre. A térre egy száz­színű kisvasút kanyarodik, csivi- telő gyerekhad ül a hangtalanul gördülő - tán libegő? - szerel­vénybe, s a mozdonyvezető ir- gum-burgum szigorúsággal ve­zényli a térdig érő vonatot. A városállamnak egyébként annyi lakosa van, mint a szolnoki Szé- chenyi-lakótelepnek, s a hercegi család reggel alighanem min­denkinek személyesen köszön. Akinek pedig nem, az egy folya­matosan játszó moziban ismer­kedhet meg 38 frankért a „szent család” életével (diákoknak 20, katonáknak 15 frank). A parkok­ban sosem látott egzotikus nö­vényritkaságok, melyeket a ter­mészet csak ide talált ki, szökő­kutak, kényelmes padok. Mesé­lik, valamikor a múlt század vé­gén valaki eldobott az utcán egy csikket. Persze azonnal kitolon­colták. A tisztaságot, rendet ké­retik ebből az epizódból levezet­ni. Gyanítom, a Forma 1-es fu­tam azért évente egyetlen napon széttépi e zenélő dobozban az ál­mokat. De hát valamiből élni is kell, hiszen ezen a csöndes szombat délutánon csak mi és a szegedi utasok róttuk a parányi utcákat, úgyhogy a butikosok­nak akár kipakolniuk sem volt érdemes. Persze azért megtették, mert sosem lehet tudni, mikor özönlik ide váratlanul egy turis­taáradat. Van persze komoly lát­nivaló is: Cousteau kapitány „hadfelszerelése” tekinthető meg a Geográfiai (?) Intézetben. Egyébiránt rangos lakókban nem szegény a városállam. Mondják, Boris Becker és Borg is itt bérel lakást, de a Forma 1-es verseny­zők közül is többeket idecsalogat a kedvező adókulcs. Ez az érv a mi számunkra is végtelenül von­zóvá tette Monacót. Biztos, hogy minden hó másodikán - a fizetés napján - oda fognak majd szállni gondolataim. (Vége) Palágyi Béla Egy kép útközben: a világ leghíresebb erkélye Veronában Háttéripar nélkül tovább Részvénytársasággá alakul az OKGT [ A tröszt mondott le a profitról | A háttéripari vállalatok levá­lása után - erre egyebek mellett azért van szükség, hogy a szű- kebb értelemben vett olajipar jö­vedelmezősége elérje a nemzet­közi színvonalat, és az újonnan megalakuló részvénytársaság vonzóbbá váljék a külföldi be­fektetők számára - rész­vénytársasággá alaul az Orszá­gos Kőolaj- és Gázipari Tröszt, és ezzel megteremtik privatizá­ciójának lehetőségét is - jelentet­ték be tegnap az Ipari Miniszté­riumban tartott sajtótájékozta­tón. Az elmúlt héten a kormány tárgyalta az OKGT átalakítását, a hétfői sajtótájékoztatón tulaj­donképpen ennek részleteit is­mertették. Kardos Antalné mi­nisztériumi szóvivő elmondta: már a közeljövőben megvalósul a tárolóterek ellenőrzött bérbe­adási kötelezettsége, vagyis sza­bad kapacitását köteles bérbe ad­ni a feldolgozó és a finomító is, mégpedig államilag maximált áron. Suhai József, az OKGT minszteri megbízottja a témához kapcsolódva kifejtette: termé­szetesen az OKGT nem köteles önrombolóan felajánlani kapaci­tását csak azért, mert valaki je­lentkezik. Az azonban kívána­tos, hogy a tartályok, a vezeté­kek, a feldolgozó- és finomító­kapacitások maximális kihasz­nálással működjenek. Az OKGT úgy tervezi, hogy ebben is érvé­nyesíti a piaci viszonyokat. Ez ebben az esetben azt jelenti, hogy amennyiben a szabad ka­pacitásra több a jelentkező, az kap előnyt, aki kedvezőbb felté­telekkel használja azt ki. (Példá­ul egész évre leköti a szabad tá­rolóteret.) A szabad hozzáférés gyakorlati megvalósításának programját május 15-ig dolgoz­zák ki. Természetesen a sajtótájé­koztatón az üzemanyagárakról is szó esett. Ezzel kapcsolatban el­hangzott, hogy a kétforintos OKGT-árcsökkentésre és ennek révén az 5 forint helyett „csu­pán” 3 forintos benzináremelés­re azért kerülhetett sor, mert az OKGT úgy ítélte meg a helyze­tet, hogy a lakosság érdekében lemond a profit egy részéről. Az nem derült ki a sajtótájékozta­tón, hogy ezt a lépését milyen üzleti megfontolás indokolta.

Next

/
Oldalképek
Tartalom