Új Néplap, 1991. április (2. évfolyam, 75-99. szám)
1991-04-13 / 85. szám
1991. ÁPRILIS 13. 5 Sport—kultúra Késői karnevál m Szolnok város lakói örömünnepet ültek csütörtökön éjszaka. Akik nem lehettek jelen a csodálatos zalaegerszegi összecsapáson, televízión keresztül nézték a mérkőzést, melyen csapatuk, az Olajbányász nem hagyta vasárnapra a döntést, már idegenben, a zalaegerszegi oroszlánbarlangban döntésre vitte a bajnokság sorsát. Két nyert hazai meccs és egy idegenbeli fiaskó után került sor a negyedik összecsapásra. Volt, aki otthonában izgulta végig, akadt, aki vendéglőben, presszóban élte meg a nemvárt sikert, ugyanis csaknem mindenki az ötödik, a végső hazai mérkőzésre várt. Ám a képek mást mutattak. Őrjöngve ugráltak fel székeikről a szurkolók, amikor a „csapat” az első félidőben átvette a vezetést. Örömmámorban úszott a kocsma. Azért nem volt olyan tiszta a meccs. „Szétidegeskedtük az agyunkat” - mondták nehezen forgó nyelvvel a piros-fekete színekért rajongók. Volt, aki tövig rágta a körmét, a kocsmárosoknak is szépen jutott ezen az estén, rendesen beindult az élet. Néhányan a szerencsének tulajdonították a győzelmet, mások megérdemeltnek a sikert. Fiatalok csapatával találkoztam az utcán. Fekete-vörösbe öltöztek, kezükben pezsgősüvegek, közülük a legfiatalabb alig nyolcesztendős lehetett. Szurkolók ezrei rohantak ki a sípszó után lakásaikból, s a pezsgősüvegek durranásával ünnepelték kedvenceiket. A másik kis csoport tagjai nem számítottak a sikerre. A győzelmet az egész csapatnak tulajdonították, nem tudtak kiemelni senkit, mindenki megállta a helyét. Szerintük végre most az egyszer a bírók is jól látták el feladataikat. Szolnokon állomásozó kiskatonák is követték az eseményeket, egyikük Győr-Sopron megyéből jött, és szurkolt ajobb, a sportszerűbb csapatnak. A B-közép néhány tagja itthon maradt ezúttal, ők úgy értékelték, hogy a gárda most hozta azt a formát, amit igazán tud. Sokan fogadni mertek volna, „így utólag”, a győzelemre, bár ha tudták volna, akkor azért csak elmentek volna. Egy szerény hang jegyezte meg, hogy az igazi az lenne, ha a tévé- riporter nem szurkolna hangosan a Szolnok ellen. A csapatot útban hazafelé sikerült lestoppolni, szinte kivétel nélkül a megnyugvás, az ünneplés feszültsége látszott a fiúkon. Hazaérkezésükkor ezrek szállták meg a város legnagyobb terét, s a fiúk a tömeg őrjöngő ünneplése közepette a városháza erkélyére vonultak, ahol a csapat tagjai és vezetői köszöntötték a szurkolókat. A város polgármestere rövid nyilatkozatot tett, melyben üdvözölte az országos sikert. „Hajrá, Olaj!” üvöltötte a kórus, majd Berkicset óhajtották látni és hallani. Ez a vágyuk is teljesült. A „király” meghatottan köszönte meg alattvalói szeretetét, s elmondta: ugyan ő már háromszor volt eddig magyar bajnok, de ez a mostani össze sem hasonlítható az előzőekkel. Az újdonsült bajnokcsapat fogadta az ünneplést, a játékosok neveik kán- tálása hallatán még eufórikusabb hangulatba kerültek. Rezák edző elárulta: titkon reménykedtek, hogy meglepetést tudnak okozni. Még a sokat tapasztalt Abel- janov is fantasztikusnak nevezte azt az érzést, ami ekkor töltötte el. Szalai Ferenc edző a mérkőzés utolsó perceiről anckdotázva elmesélte, hogy különböző fohászokat gyártottak a néhány pontos előny megtartásáért. Sikerült. A tatár Abeljanov mondta: jólesett ezen ez estén szolnokinak lenni. * Bár a 15. oldalon már jeleztük, hogy hétfői számunkban két oldalon (8-9.) tálaljuk a sikercsapat tablóját és az éremosztásról készült képes beszámolónkat, itt is felhívjuk a figyelmet arra, hogy lapunk kiemelten kezeli a kosárcsapatot. G.J.-B.Cs. Megkérdeztük a polgármestert Éjfél. A máskor csendes szolnoki főtéren karneváli hangulat van. Sok száz fiatal énekel és táncol. A városháza kivilágítva, az erkélyről zene ömlik a térre, s a polgármester két szám között köszönti az ünneplő tömeget. Szalagok röpködnek, karok emelkednek, ring az egész tér. Meglepően könnyen jutok el König László polgármesterhez, aki készséggel válaszol kérdéseimre.- Polgármester úr, Ön szerint ha két ember éjszaka kiáll a 4-es föútra és randalírozik, akkor a közlekedés akadályozásáért, a csend- háborításért mit kell tenniük a rendöröknek? El kell távolítani őket?- Igen, természetesen - válaszolja mosolyogva.- Jelenleg ugyanez történik, csak nem kettő, hanem több száz ember követi el ugyanezeket a vétségeket, s a rendörök nem akadályozzák ezt meg, sőt még a forgalmat is elterelték. Jogszerű ez?- A jog azért van, hogy a társadalom érdekeit szolgálja, az általános érdekeket, nem a speciálisat. Ez pedig egy speciális eset. A siker nemcsak a csapaté, a szurkolóké, hanem az egész városé is. Nagy- nagy örömet érzünk mi is, az önkormányzat tagjai, s ezért ünnepiünk együtt a várakozókkal. A környéken lakóknak ezúton kérem megértését, nem akartuk őket zaklatni, de oly kevés alkalommal van ilyen nagy esemény.- Nem sajnálják az elmaradt vasárnapi mérkőzést?- Az igazi ünnepséget vasárnapra terveztük, biztosra vettük a győzelmet, ennek előkészítésére összehívtam a kollégáimat is. Am ez a spontán ünnep olyan természetes és szép, hogy jobb, mintha terveztük volna. Örülünk a győzelemnek.- Köszönöm a beszélgetést.- B v____________________________________________________________/ Táncra perdült évtized A Barna Gyöngyök háza tájáról Minden túlzás nélkül állítható, nevük lassan ismertebb külföldön, mint a megyében. A mögöttük álló kerek tíz esztendben sűrű vendégszereplések, folklórfesztiválok és sikerek árulkodtak létezésükről. Mirinkle Biszorá, azaz Barna Gyöngyök. így nevezik magukat ők tízen, s hetente kétszer összegyűlnek a Gyermekváros színpadán, hogy táncolhassanak j csiszolódjanak, bő- vítsék repertoárjukat. Céljuk nem kevés: a cigány tánc és zene folklórelemeinek életben tartása, megőrzése, újraálmodása. Az „.emlékező lábú” huszonévesek vezetőjének, Kozák Lászlónak - ismertebb nevén Grófónak (aki civilben gépkocsivezető) - volt bőven mondanivalója az olvasók számára „gyöngysora” mindennapjairól.- Ez a tíz év, ami immár mögöttünk van, bár nem tűnik túl soknak, csöppet sem telt észrevétlenül. A népszerű Kaly Jag után - amibe engem is meghívnak néha szereplésre - most már mi is eldicsekedhetünk ezzel a szép kerek jubileummal. Bár az évek múlása önmagában még semmit sem jelent. Sokkal inkább a rokonszenv, az elismerés vastapsa, a számtalan visszahívás, sőt visszakövetelés, a csehszlovák folklórfesztivál első helyezése, külföldi fellépések Franciaországban, Ausztriában, NSZK-ban, s amerre csak já- runk, nyomunkban mindenütt Az aztán a tűz, mikor felcsendül a tambura, a gitár, a kanta és a kanál szép esték emlékei. A Ki mit tud? tévéselejtezőjéig is eljutottunk, s amatőr együttesként megkaptuk a tánckategóriák ezüst fokozatát. Csak éppen a megyéből nem foglalkozik velünk a kutya sem, jóformán tudomást sem akarnak venni rólunk. Bár nagyon hiányzik, nincs amolyan menedzserfélénk, aki szervezné dolgainkat, szerezne meghívásokat, így ezt a hálátlan feladatot is nekem, nekünk kell valahogy ellátni. De mi csak táncolni tudunk és akarunk, ilyesmihez nem értünk. . . . Szinte hihetetlen, de már annak is öt éve, hogy Cikkely Anna néni, az együttes volt népművelő vezetője, rám testálta a csoport vezetését. Azóta én állítom össze koreográfiáinkat, de nem ritka dolog, hogy improvi- zatív elemeket is beleszövünk táncainkba. A műsoraink váza azért nagyrészt állandó, s persze elsősorban a hagyományos, ősi motívumainkból, dalainkból építkezünk. A cigány tánc íratlan szabályai, réges-régi törvényei persze ránk is ugyanúgy vonatkoznak, elvégre azért csináljuk, hogy ezek fennmaradjanak. Egy lányka idősebb táncpartnerét például sohasem „csalhatja meg”. Nem kerülhet a háta mögé, nem illetlenkedhet, nem táncolhat senki mással... Video- és hanganyagunk is készült már, amit fellépéseink előtt szétküldünk a meghívóknak, s tervezünk újabb kazetta-, sőt lemezfelvételt is. Akár egy dupla albumot is össze tudnánk hozni, lenne miből. Gyűjtésre is szívesen vállalkozunk a megye eldugott településeinek elszigetelt cigányközösségei körében. Tízéves fennállásunk alkalmából szeretnénk egy nagyszabású, egész estés műsort adni Szolnokon, a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. S jó lenne támogatást szerezni egy cigányklub létrehozására is, valahol a Széchenyi-lakótelepen. Egyelőre ennyit magunkról. técsi Fotó: Illyés „Egy hajóban eveztünk .. Színházat akartunk Antikor egy évvel ezelőtt a Szigligeti Színház rekonstrukciója elkezdődött - nem mindenki tapsolt örömében. Voltak ellendrukkerek szép számmal, ámde győztek az építők. Mit tagadás, a színház gyönyörű. Magyarországi viszonylatban majdhogynem egyedülálló. Leginkább azért, mert ilyen építkezést még nem láttunk: az egy év alatt 100-120 munkás dolgozott megállás nélkül, napi 12 órán át, s a ház napról napra formálódott, mígnem néhány nappal ezelőtt elénk tárult teljes szépségében. Ez persze ízlés dolga. Lehet beszélni róla, lehet, hogy nem mindenkinek tetszik, egy dolgot azonban mindenkinek el kell ismerni: hazánkban az utóbbi 40 évben nem sok ilyen építkezés akadt, ahol nem kellett leállni, ahol minden úgy ment, mint egy zenekarban: az Ingra Zagreb (a kivitelező vállalat) diktálta a tempót, az építők, alvállalkozók felvették ezt a feszített ütemet - és a hasonlatnál maradva Homo- lya László, a színház főmérnöke dirigálta az óriási zenekart. Egy évig Mátészalkától Zalaegerszegig az ország számos nagy vállalata dolgozott a szolnoki színháznak. Most, hogy a nagy mű készen áll, szólaljon meg végre a „karnagy” is. Homolya László 1985 óta a színház főmérnöke.- Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ilyen hatalmas feladatra kaptam megbízást, mert amit eddig csináltam és tapasztalatot szereztem, szinte mindent fel tudtam használni a rekonstrukciónál. Ezeknek a tapasztalatoknak a hiányában el se vállaltam volna, mert ez borzasztó összetett feladat. Az építőmesteri munkákon túlmenően rengeteg speciális színháztechnikai ismeretet, tapasztalatot igényel. A szorosan vett technikai berendezések az összmunkánknak minimum egyharmadát tették ki, amit sehol máshol nem lehet megismerni, csak egy színháznál. Amikor Schwajda György megbízott az építkezés vezetésével, egy föltételem volt: hogy én ezt a rekonstrukciót úgy vezényelhessem le, hogy szabad kezet kapok a vele kapcsolatos döntésekben. Változtatások csak az én ellenjegyzésemmel, tudtommal történhessenek. Tudniillik ezt másképp nem lehet csinálni, csak úgy, hogy aki a létesítményért felelős, minden szükséges információval rendelkezik. Ezt a hatáskört Schwajda György biztosította nekem maradéktalanul.- Mennyire csinálta ezt a színházat magának?- Ha nem magamnak csinálom, nem ilyen lenne. Szerencsére az ízlésvilágunk nem egyforma, lesz, akinek tetszik, lesz, akinek nem. Én egyvalamit tudok: akik ezt a színházat csinálták, tehetségük legjavát adták. Próbáltuk a legszebbet, a legjobbat. Az más kérdés, hogy az lett-e. Tűz- zel-vassal irtanám, ha valaki olyat csinálj ami neki magának se tetszik. Úgy dolgoztunk önmagunknak, hogy a nézőknek szerettünk volna jó színházat És azoknak, akik itt élnek- színészeknek, rendezőknek, technikai dolgozóknak. Hogy olyan épületet kapjanak, ahol jól érzik magukat.- Mi volt a legnehezebb feladat?- Az volt a félelmetes és borzasztó, idegölő, hogy nehezen született meg a döntés: igen vagy nem. Épülhet-e a színház, vagy nem? Eltelt egy év, hogy az előkészületeken végig úgy kellett dolgoznunk, hogy nem tudtuk, van-e értelme, vagy lesöprik az egészet. A döntésig egy nagy menetelés volt a tanulmánytervek engedélyeztetése, utána viszont, azt mondhatom, megállás nélkül haladt a rekonstrukció.- Érdekes pillanatok, emlékezetes állomások? Voltak ilyenek?- Sok energiám ment el arra, hogy ismerettségi körömben bizonygatni kellett: határidőre el fog készülni aház. Vagy: megérkezett a homlokzati fríz. Ekkor már nem volt építési állvány. Hogy legyen? A tűzoltóságot hívtuk, kölcsönadták a kosaras tűzoltólétrát. Jólesett, hogy egy telefonomba került, rögtön segítettek. Érdekes talán, hogy a ju- goszlávoktól úgy kértük a műszaki átadást, hogy akkorra a külső parkban a 2 centiméteres fű meglegyen. Meg lehet nézni: ahol 3-4 héttel ezelőtt még a toronydaru állt, a szerződés szerinti 2 centiméteres fű már látszik. Nagy szerencsémnek tartom, hogy olyan kivitelező csapattal csinálhattam végig a rekonstrukciót, mint amit a Közti jelent Siklós Máriával az élén, vagy mint egy olyan kivitelező és szervező szakember, mint Toroman Milan. És említhetnék még sok sok magyar alvállalkozót és kivétel nélkül az összes közreníűködőt. Végig azt lehetett érezni, hogy mindenki színházat akar, egy hajóban evezünk. Kátai Szilvia Fotó: K. É. Mindnyájan színházat akartunk
