Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-07 / 56. szám

1991. MÁRCIUS 7. Néplap n* Az Új Néplap ^^Cunszenüriártonbai Lapos a városházi pénztárca Szűk esztendő az idei Ketten, tiszteletdíjjal Alpolgármesterek születőben A városnak még nincs idei költségvetése, de az már biztosra vehető, hogy az idén nem lesz valami pénzbőség az önkor­mányzat kasszájában. A város­atyák a közeljövőben döntenek arról, hogy a lapos városi pénz­tárcából mire, mennyit költse­nek. A döntés előkészítése most folyik - nem kevés fejtöréssel. Egyáltalán mik a lehetőségek? Nos, a város gazdái 306 millió 444 ezer forint bevétellel szá­molnak. Ez így ránézésre nem tűnik kevés pénznek, de kiadás is van bőven. Az intézményeket működtetni kell, egyre többen szorulnak szociális segélyre - és sorolhatnánk még hosszasan a kiadásokat. Az előzetes kalkulá­ciók szerint a rendelkezésre álló összeg - ha szűkén is, de - fedezni fogja a legszükségesebb kiadá­sokat. Persze a tervezésnél egy kicsit „hazárdírozni” kell, hi­szen ki tudja ma még, milyen árakat hoz a jövő. Illetve talán annyit mégiscsak lehet tudni, hogy nagy valószínűséggel az árak felfelé fognak mozogni. Amire sajnos a legkevesebb pénz jut, az a fejlesztés. Az önkor­mányzat e célból pályázatokkal próbálkozik: pályázatot adtak be orvosi műszerbeszerzésre, csa­tornafejlesztésre és új kút fúrásá­ra Kungyaluban. Ha „befutnak” a pályázatok, kevesebb lesz a gond, ha nem, akkor több - de egy minimális fejlesztésről az önkormányzat akkor sem akar lemondani. A lapos pénztárca is­mét felveti a helyi adó gondola­tát. A jelenlegi elképzelések sze­rint az önkormányzat a második félévben foglalkozik majd vele. A korábban ez ügyben elhang­zott polgármesteri nyilatkozat ma is él: „a rókán kell, hogy ma­radjon bőr”. Vagyis: a helyi adó nem kizárt, de a mértéke elvisel­hető kell, hogy legyen. A városi önkormányzat hi­vatala már hónapok óta műkö­dik, de alpolgármesterek még mindig nincsenek. Nem is lesz­nek, vagy más oka van annak, hogy e tisztségek mindmáig­­betöltetlenek? Réz László polgármester siet kijelenteni: alpolgármesterek Kunszentmártonban is lesznek. Szükség van rájuk, csak hát a dolog nem olyan egyszerű. Ar­ról van szó, hogy a pártok még nem tudtak megegyezni az al­polgármesterek személyében. A helyzetet tovább élezte az, hogy az egyik posztra Lázi Bé­la, volt tanácselnök neve vető­dött fel és ezt többen ellenzik. Miért? Ezt nem lehet tudni pontosan. Valószínű azért, mert milyen rendszerváltás az olyan, ahol „régi emberek” is funkcióba kerülhetnek? A helyzet lassan kezd tisztázódni: régi arc ide, vagy oda, az egyik jelölt valószínű Lázi Béla lesz. A másik? Az ő nevét még min­dig homály fedi. Nem sokáig, mert még a hónap közepén - vagy a végén - megtörténik az alpolgármester-választás. Egyébként mindkét alpol­gármester másodállásban fogja betölteni tisztét, havi négyezer forintos tiszteletdíjjal. Egyikük feltehetően a kultúra ügyeivel foglalkozik, a másikuk pedig az önkormányzati bizottságok­kal. Hírek- Élénkülő vállalkozókedv ta­pasztalható. Az elmúlt évben 130, az idén eddig 23 fő fő kért vállalkozói igazolványt. Velük együtt már közel 500 fő vesz részt a város ellátásában. A leg­többen a kereskedelem-vendég­látás területén kívánnak boldo­gulni, de jelentős a szolgáltatást nyújtók száma is. Az egyre színe­sedő palettáról nem hiányoznak a különböző társasági formák sem, sőt megjelentek a vállalkozókat segítő vállalkozások is - elsősor­ban adminisztrációs, reklámszol­gáltatások ajánlásával. * Szenny vízcsatorna-társulás szervezése kezdődött. Elsőként a belvíz miatt leginkább veszé­lyeztetett környék, a Zalka Máté- Szabadság utca által határolt te­rület hálózatát kívánják kiépíte­ni. * A Víz- és Csatornamű Vállalat Kunszentmártoni Üzemigazga­tósága jelzi, hogy az idei kemény télen elfagytak a vízmérők a rosszul megépített aknákban. A fagyok elmúltával a Tiszazug vízműtelepein 2-300 köbméter túlfogyasztás jelentkezett. Fel­hívják a lakossági fogyasztók fi­gyelmét, hogy - saját pénztárcá­juk érdekében - ellenőrizzék le a vízórákat és ha szivárgást észlel­nek, jelezzék a Vízműnél. * Február 21-én újabb klub ala­kult a CSSK Közösségi Házában. A 15 fős alapító társaság azok csatlakozását várja, akik szellemi partnereket keresnek egy-egy ki­adós beszsélgetéshez, akik sze­retnék megosztani saját gondola­taikat másokkal, akik kíváncsiak a másik ember véleményébe köz­életről, kultúráról, erkölcsről és értékrendről - egyszóval minden­napos dilemmáinkról, fi? klub tagjai hetenként egyszer, pénte­ken találkoznak a Közösségi Házban, ide várják az érdeklődő­ket is. Két leendő szakmunkás Lesz munkájuk mellé, az állami vállalatoknál le­építés van. Ilyenkor már min­denkit foglalkoztat az elhelyez­kedés gondolata. Mi, kőműve­sek nyugodtak vagyunk, más a helyzet a szűcsöknél, a kikészí­tőknél. A Stella Doro - volt Vörös Csil­lag - ruhagyárba járok gyakorlat­ra, oda szeretnék menni a szak­munkás-bizonyítvány megszer­zése után is. ígéretet is kaptam rá, hogy felvesznek. Fizetés'!Azt még nem tudom, hogy mennyi lesz, fő az, hogy munkához ju­tok. Azt is remélem, hogy egy „jobb részlegbe”, hiszen a Szak­ma Kiváló Tanulója megyei ver­senyen harmadik lettem. A ta­pasztalatok azt mutatják, nem mindegy a munkahelynek, hogy ki milyen szinten ért a szakmájá­hoz. Milyen munkalehetőségek várnak a leendő szakmunkások­ra Kunszentmártonban? Kettőt szólaltattunk meg közülük - mint kiderült, ők „sínen” vannak. Magyar Kornélia: - Helybeli vagyok, férfiszabónak tanulok. Czuczi Attila: - Cserkeszőlői vagyok és kőművestanuló. A szakmunkásképzősök megyei versenyén első lettem, nemsoká­ra megyek az országosra. Ebben a szakmában nem nehéz elhe­lyezkedni, persze inkább maszek Újra választunk? Remélhetően az idén nem lesznek új országgyűlési választások ■ vagy mégis? Bízunk abban, hogy inkább a plakáttalanítás maradt el, talán nem véglegesen. Az emeletet elfoglalták Gazdaasszonyképzés MÍG—15-tel A szakmunkásképző intézet udvarán áll egy kiszuperált MIG- 15-ös gép - illetve egyelőre csak óhaj, hogy a szakmunkásképző udvarán álljon. A sztori a kun­szentmártoniak előtt ismert: a szakmunkásképző szemet vetett a szomszédságában álló volt MHSZ-bázisra. Úgy gondolták, hogy nincs abban semmi rossz, ha a gazdátlanná vált épületet a gazdaasszonyképzés szolgálatá­ba állítják. Csakhát a dolog nem pen az utolsó simításokat végez­ték a tantermeken - a sietség oka: a héten indul az egyéves speciá­lis gazdaasszonyképzés, a ME­­SZI-vel közösen. Ebben a cso­portban olyanok tanulnak, akik egy szakma, vagy érettségi birto­kában sem tudtak elhelyezkedni - egy évre a MESZI alkalmazza őket, ez alatt el kell végezniük a tanfolyamot. Ősszel pedig indul a „sima” csoport, várhatóan 35- 40 leendő gazdaasszonnyal. bizonyult túlságosan egyszerű­nek. Levelezgetés, viták - és még mindig nem a szakmunkáskép­zőé az MHSZ-épület. Az egysze­ri „huszáros roham” nem hozott eredményt. Úgy látszik, az „apró lépések” taktikája hatásosabb. Első lépcsőben az MHSZ-bá­­zis emeletét „foglalta el” az is­kola egy bérleti szerződés foly­tán. Ottjártunkkor az emeleten lázas munka folyt. Tulajdonkép-Megtanítják őket varrni, főzni és még sok mindenre, hogy majd házi betegápolóként, szociális gondozóként, dadaként stb. - el tudjanak helyezkedni ebben a „munkátlan” világban. A szakmunkásképző persze nem mondott le az MHSZ-bázis teljes birtokba vételéről. Érthető, hiszen az eredetileg 350 tanulóra tervezett épület a most iskolába járó 680 gyereknek már szűk. Hangverseny a templomban Zenével a zenéért Komolyzenével ismerkedni sokféle módon lehet. Az igazi élményt azonban az élőben hallgatott-látott hangverseny jelenti. Kisvárosban élők számára ritkán adódik lehetőség arra, hogy helyben legyenek részesei egy ilyen élménynek. A Nemzeti Filharmónia hangversenysorozata igen népszerű volt a középiskolások és az általános iskolások körében. Éppen ezért sajnálatos, hogy évekkel ezelőtt a József Attila Gimnázium tanulói, az elmúlt évtől pedig a szakmunkásképző intézet diákjai számára szűnt meg ez a lehető­ség. Az idei tanévben veszélybe került az általános iskolások hangver­senysorozata is. Ennek oka egyértelműen nehezedő gazdasági körülmé­nyeinkben, a családok egyre laposodó pénztárcájában keresendő. Az idén a művelődési központ kifizette a költségek hiányzó felét, így nem maradt el a sorozat. Közismert azonban, hogy a kulturális intézmé­nyek pénze is fogyóban van, bevétel nélküli kiadásokra nincs fedezet. A Nemzeti Filharmónia megbízottja és a közművelődési szakemberek „mentőakciót’ ’ találtak ki a hangversenyek megmentésére. A csodálato­san felújított római katolikus templomban már volt két sikeres hangver­seny. Ez adta az ötletet. Március 23-án 18 órára újabb hangversenyt hirdetnek meg. Ehhez támogatóan hozzájárult Nagy Ferenc esperesplé­bános. A Filharmónia - lemondva a szervezési költségekről - vállalta a közreműködők felkérését. A művelődési központ pedig a hangverseny tiszta bevételét a következő évi iskolai hangversenysorozatra fordítja, tovább csökkentve ezzel az egyébként is kedvezményes bérletek árát. A város zeneszerető közönsége bizonyára örömmel fogadja Ella István orgonaművész és a Molnár Éva által vezetett szolnoki Bartók Béla kórus hangversenyét. A zenei élmény mellé ráadás az az öröm, hogy a kun­szentmártoni gyerekek a következő tanévben is láthatnak-hallhatnak három komolyzenei hangversenyt. Nem árt az ajtót zárni! A közbiztonságról A közbiztonság tekintetében Kunszentmárton utolsó az elsők között. Ez a nyakatekert megfo­galmazás nem jelent rosszat: a megye helye egyre előkelőbb a bűnözési listán, de a tiszazugi kisváros viszonylag „tartja ma­gát”. Lukács István rendőr őrnagy, kapitányságvezető termé­szetesen nem elégedett, mert a közbiztonság Kunszentmárton­ban és környékén is romlott. Ug­rásszerűen nőtt a vagyon elleni bűncselekmények, a lopások, betörések száma. Például 1989- ben 162 volt az összes vagyon elleni bűncselekmény, tavaly már 361. Kisebb mértékben, de az erőszakos, garázda jellegű esetek száma is nőtt - tavalyelőtt 48, tavaly 72 ilyen eset történt. A garázda jellegű bűncselekmé­nyekből pedig egy is sok, hiszen ezek háborítják fel leginkább a lakosságot. Ugyancsak nőtt a közlekedési bűncselekmények száma, 78-ról 107-re az említett két évet összevetve. A rendőrség belső élete sem mentes a gondoktól. Nyilván bi­zonytalanságot okoztak ott is a íársadalmi, politikai változások. Többen tapasztalatlanul kerültek be az állományba. Lassan rende­ződnek a dolgok. Persze a rend, a nyugalom biztosításához a rendőrség önmagában kevés. Az oldalt írta: Berki Imre és B. Garáz Erzsébet Összeállította: Berki Imre Fotó: Illyés Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom