Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-30 / 74. (75.) szám
1991. MÁRCIUS 30. Múltunk emlékei Mezolit vadászok nyomai a Zagyva mentén Az eljegesedések lezárulása után, 15.000 évvel ezelőtt Európában megindult egy hullámzó, de erősödő felmelegedés. Ez a folyamat 10.000 éve- amikor a jégtakaró északra tolódása lezárult, és nagysága a mai földrajzi kiterjedésére zsugorodott - egyre határozottabban jutott érvényre. A klímajavulás hatására a Kárpát-medence is fokozatosan beerdősödött; először a még mindig hideg éghajlatnak megfelelően a fenyő, nyír és a fűz játszott nagyobb szerepet, később - a felmelegedés erősödésével - a fenyő háttérbe szorult, és a tölgy, valamint a mogyoró lépett fel nagy százalékban. A jégkorszak alatt oly szélsőséges sarkvidéki steppék vegyes erdős-steppékké szelídültek, a folyóvölgyeket pedig galéria erdők szegélyezték. A természeti környezet átalakulásával összhangban az állatvilág is kicserélődött. Az akkor élt emberek létfenntartásában a korábban kipusztult (pl. mamut, barlangi medve) vagy északra húzódott (pl. rénszarvas) fajok helyét az őstulok, bölény, gímszarvas, vaddisznó és az őz vette át. Az emberiség őstörténetének ezt a kb. i. e. 7600-tól 5300-ig tartó időszakát, mely az őskőkori (paleolit) kultúrák lezárulásától az első termelőgazdálkodással jellemezhető űjkőkori (neolit) műveltségek megjelenéséig tartott, a réfenn. Egy részük a jégtakaró visszahúzódásával párhuzamosan nem tudott változtatni az évezredek alatt megrögzült életmódján, a viszonylag gyorsan és gyökeresen Kőeszközök a mezolitikumból gészeti kutatás középső kőkorszaknak (mezoiitikum) nevezi. E korszak embere a fentebb kifejtett, megváltozott életfeltételek kényszerítő hatására addigi életmódját az adott földrajzi régióban változatlan formában nem tarthatta változó körülményekkel nem volt képes azonosulni, s inkább követte az északra vonuló állatokat. Más részük alkalmazkodott ugyan, de ez a folyamat egyes műveltségeknél feltűnően „gyorsan” zajlott le, ■ s e kultúrák emlékanyagának gyö-A Jászapáti-Nagyállás úti avar temető immár tíz éve folyó feltárásának eredményeiről több alkalommal is beszámoltunk e lap hasábjain. Éppen ezért, most nem az újabb sírok leleteit ismertetjük, hanem megpróbáljuk meghatározni a már 400 síros temető helyét a VII-VIII. századi későavar társadalomban. Milyen nagy társadalmi csoportok voltak a VII-VIII. században? Tudjuk, hogy Avarországban Az avarság széles tömegei falvakban, elkülönülten éltek. Itt elsősorban földet műveltek, de állattartásuk is jelentős volt. Ők adták a VII-VIII. századi társadalom alapját. A személyükben túlnyomórészt szabad tömegek nagycsaládi szervezetben éltek, de házaik alapterülete alapján már feltételezhetjük a kiscsaládok elkülönülését is (tiszafüredi, szolnoki, jászberényi, karcagi falvak házai alapján). meg, melynek életében a fegyveres szolgálat meghatározó lehetett. így valószínűleg nem tévedünk nagyot, ha a közösséget a tárkányokhoz kötődő, fegyveres kíséretnek határozzuk meg. Az ilyen közösségek temetői megfigyeléseink szerinta Kárpát-medence stratégiai pontjain tűnnek fel (pl. Mödling, Zsély, Bácskatopolya, Kisköre, Szeged-Fehértó, stb.) Ilyen stratégiailag fontos pont lehetett a mai Jászapáti vidéke is. Vajon minek a biztonsága felett őrködhettek avarjaink? Úgy véljük, az észak felé tartó hadiút védefme lehetett ez a fontos feladat, s ezzel egy időben, a belső kereskedelem biztonságának garantálása mellett, a különféle vámok, adók begyűjtése is hozzájuk tartozhatott. Háború esetén pedig ezek a közösségek adhatták a hadsereg fő erejét. A temető leletanyagának megismerésére is van ma már lehetőség. A Múzeumi Évkönyv legutóbbi számában előzetes jelentésben számoltunk be feltárásaink részletes eredményeiről. Ebben a dolgozatunkban ismertetjük azt a leletanyagot, melyből fenti következtetéseinket levontuk. Dr. Madaras László kerei, kapcsolataik a megelőző őskőkorral részben még feltáratlanok. A Kárpát-medence központi területeiről a legutóbbi időkig hiányzott a mezoiitikum időszakának rétegtani adatokkal alátámasztott lelőhelye. Ez a „hiány” számos kutatóban azt a meggyőződést alakította ki, hogy Magyarország a középső kőkorszak alatt időlegesen kiüresedett. A Jászságban 1989 októberétől kezdődően Kerékgyártó Gyulával az egykori Zagyva partjain, a szántás által bolygatott felszínen több helyen mezolit telepnyomokra bukkantunk. A szerző által 1990 őszén feltárt Jászberény I. lelőhelyen pedig zárt rétegben tanulmányozhattuk a mezolit vadászok átmeneti táborát. A településen talált eszközöket zömmel mátrai kovából, pattintással állították elő. A szerszámok rendkívül kis méretűek (,5-4 cm), ún. mikroiitok, ellentétben az őskőkor korai szakaszában általánosan használt nagyobb darabokkal, a makrolitokkal. A változatos eszközkészletben eltérő funkciójú szerszámok találhatók; így az íjas vadászat tárgyi emlékei (1-2.) mellett pl. vakaró (7.), fúró (5.), árvéső (8.) is előkerült. A kollekcióban a mezoiitikum fiatalabb szakaszára jellemző geometrikus mikroiitok is jelen vannak: félhold (6.), háromszög (3-4), valamint a trapéz (2.). Ezeknek a kisméretű daraboknak egy részét nem önállóan használták, hanem több darabot erősítettek egymás mellé csontvagy fafoglalatba, s ezt rendszerint még gyantával megragasztották, és így alakították ki az ún. kombinált eszközöket. A kész szerszámok mellett gyártási hulladékot és magköveket is találtunk, melyek az eszközök helyi előállítását bizonyítják. A „konyhahulladék” a vadászott zsákmányállatok csontjaiból, valamint kagylók, csigák és tojáshéj maradványaiból áll. A település feltehetően alkalmi vadásztábor volt, amit időszakosan laktak. A mezolit vadászok mozgó, zsákmányoló életmódjának megfelelően a Zagyva körzetében tartózkodtak. Az átmeneti megtelepedéseket a vízhez való közelség határozta meg; idejártak inni a zsákmánynak számító nagy testű növényevők, s emellett még halászattal is kiegészíthették étrendjüket. Jászberény I. lelőhely feltárása után nem tartható fenn tovább az a nézet, mely Magyarországon településtörténeti hiányt feltételezett az őskők or és az újkőkor között. A településen előkerült színes leletkollekcióból kiindulva feltételezhető, hogy hazánk is egyenrangú részese volt azoknak a folyamatoknak, melyeket a szomszédos országok kutatói a Kárpát-medence peremterületein körvonalaztak. Kertész Róbert Településásatások Kengyelen Kelta szálláshelyek a halastónál A múlt esztendő őszén, szeptember-októberben a Damjanich Múzeum régészeti terepbejárások során fölfedezett lelőhelyeken szondázó-leletmentő ásatásokat végzett Kengyeltől délre, a halastó - ősi Tisza-meder - mentén. Több száz méter hosszan a magasparton, annak is főként a szélén a talaj kopása-szántása folytán „magasabbra” került, így igen jól megfigyelhető-lokalizálható hamus, leletekkel teli objektumnyomok voltak azok a pontok, amelyekre közvetlenül ástunk rá. Munkánk - újkőkori, rézkori, bronzkori. Árpádkort leletek mellett - késő-vaskori, római kori, kora-népvándorláskori gyakori jelenséget, asszimetrikusan fekvő tetőtartó elempárt és hosszanti/déli oldalon húzódó földpadkát figyeltünk meg. A harmadik objektum egy olyan, közel kerek gödör volt, amelyhez padlómaradvány és oszlophelyek kapcsolódtak, mint valamiféle építményre utaló nyomok. A tárgyi anyag zömét a kerámia teszi ki. Tipikus, gondosan kidolgozott tálak - asztali edények -, egyéb formák, grafitos-fésűs csöbrök, durva, kézzel formált házikerámia, fazekak kerültek napfényre. A leletek között tallózva agyagorsókat (gombot és karikát), malomköveket, vastárgyakat (kést, karikát), és késő-középkori településjelenségeket hozott felszínre. Jelen írásunk a kelta (i. e. 3-1. századi) emlékanyagot mutatja be röviden. Föltárásunk alkalmával két házat és egy vermet sikerült dokumentálni, amelyek egy kb. 30x10 méteres területen helyezkedtek el - az egyik lakóépítmény és a gödör közel egymáshoz, a másik épületmaradvány távolabb. A házak az általánosan meglévő földbe mélyített típusúak voltak, észak-déli irányú téglalap formával, 4,8x4,2 méteres és 3-4x2,8 méteres nagysággal. Alapszerkezetükre az a két „masszív” oszlophely a jellemző, amely a nyugati és a keleti rövidebb oldalon helyezkedett el. A kemény agyagpadlón további cölöpök, karók és egyéb beásások nyomai mutatkoztak. Az egyik építménynél az adott korszakban már kialakultak a különböző társadalmi rétegek. A hatalmi piramis csúcsán a kagán állott feleségével, a katunnal. Lakóhelyük valahol az Alföldön lehetett, vagy a Duna-Tisza közén, vagy a Tisza túlpartján. Ez a terület volt Avaria központja. Közvetlen környezetük gazdagságáról a kiskörös-vágóhídi temető leleteiből alkothatunk képet.'Nagyobb decentrumokról is tudunk. A Dunántúl ura a tudun. Talán egyik lakhelyének temetőjét tárják fel évek óta Zamárdi mellett. Ugyancsak országos főméltóság a jugurrus, a keleti országrész ura. Talán főpapi méltóság lehetett a kagán környezetében a canizauci. A főhatalmasságok alatt egy széles réteg irányította a „helyi társadalmak” életét. Ezek voltak a tárkányok. Ők, közvetlen családtagjaik és környezetük (katonai kíséretük?) alkotta a társadalom középrétegét. Egy ilyen társadalmi közegben kell elhelyeznünk a Jászapáti határában élt közösséget. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, meg kell határoznunk a temető legfontosabb ismertetőjegyét. Szerencsénkre viszonylag könnyű helyzetben vagyunk. Temetőnk legjellegzetesebb sajátossága a nagyszámú fegyvermelléklet előkerülése. A szám, a mennyiség érzékeltetésére egyetlen adatot említünk. Ebben az egy temetőben nagságrendjében annyi fegyvert találtunk, mint amennyit a megye további 67 ismert hasonló korú sírmezőjében. (Az összehasonlító anyagban nagy sírszámú temetők is vannak: Jánoshida-Tótkérpuszta, Alattyán-Tulát, Rákóczifalva- Kastélydomb vagy Tiszavárkony- Hugyinpart, stb.) Ez viszont azt jelzi, hogy egy olyan közösség temetőjét találtuk ■IN rn i: salakdarabokat, elszenesedett fát, lenyomatos paticstöredékeket találunk. Érdekes néhány állatcsont csiszolás és faragás - bekarcolt vonalak - nyomával. A konyhai hulladék állatcsont mellett szarvasagancs is előkerült. Szórvány lelet egy kék színű, bordás üveg karperectöredék, az egyetlen ékszernek mondható tárgyunk. Kengyel határában az eddigi munkálatok nyolc-tíz kelta lelőhelyet, telepet derítettek föl. Telepnyom már a korábbi föltárásoknál is napvilágra jutott a halastó partján. Ezeket az adatokat a további kutatások, terepbejárások és esetleges ásatások bővíthetik-kiegészíthetik, melyek segítségével megrajzolható egy mai Közép-Tisza-vidéki falu határának La Tene településtörténete. Cseh János Damjanich Múzeum Régészeti terepbejárás a Tiszazugban A régészeti kutatásról, ásatásokról sokaknak van elképzelése, tudomása olvasmányai, a sajtó, rádió és a tévé hírei alapján. Van azonban egy olyan régészeti munka is, amiről már kevesebben és kevesebbet tudnak, talán azért is, mert kevésbé „látványos”, mint a feltárások, ez a terepbejárás. Ami szintén kutatás, de nem a föld felszíne alatt, hanem magán a felszínen. Az emberi tevékenység mindig hagyott nyomokat maga után. Egy település, bár mára elpusztult, nem látható, jelei megtalálhatók még akkor is, ha több ezer éve tűnt le. Ezeknek a jelenségeknek a kutatása a terepbejárás. Az emberlakta helyek kialakulásában mindig is elsődleges szerepet játszottak a földrajzi tényezők. Úgy is, mint a vízközelség, a védettség és a védhetőség. Ezek és más kritériumok alapján, a szintvonalas térképek segítségével megállapíthatók azok a helyek, ahol valószínűsíthetők a hajdanvolt korok települései. Az egyre intenzívebbé váló mezőgazdasági művelés, mely nemcsak új területeket vesz igénybe, de mélyebbre is hatol a földbe, hozza felszínre azokat a leleteket - kerámiát, fémet, használati tárgyakat -, amik alapján egy táj benépcsedésének korszakait vizsgálhatjuk. így meghatározható adott földrajzi egységek története is. A terepbejárás ugyan nem helyettesítheti az ásatásokat, de támpontul szolgálhat azok helyével kapcsolatban. A már említett mezőgazdasági művelés miatt pusztuló lelőhelyeket pedig regisztrálja, így megőrzi. Talán ebben fogalmazható meg legfontosabb szerepe is. Megyénkben ezek a terepbejárások mér régtől folytak, de tervszerűen a nyolcvanas évek elején indultak meg. Mostanra a Tiszazug, pontosabban a volt kunszentmártoni járás területének bejárása megtörtént. Ehhez azért volt több évre szükség, mert értelemszerűen csak akkor lehet ezt a munkát végezni, amikor a vizsgált területet nem fedi növényzet, tehát az őszi szántások után vagy kora tavaszon, mikor még nem indul meg a növényi vegetáció. Kilométerhosszú „sétáink” során végzett gyűjtőmunkák eredményeként árnyaltabb kép alakult ki és tárul elénk a Tisza és Körös által ölelt és formált táj településtörténetéről. A már éddig ismert jelentős lelőhelyek környékét is sikerült feltérképezni, ásó és lapát használata nélkül. Több, új lelőhelyet találtunk, olyan korszakok emlékeit, amik ez ideig nem vagy kevésbé voltak kutathatók, és arra utalnak, hogy a régi, mára kiszáradt folyómedrek magaspartjain, ártéri szigeteken egymás után jöttek létre a települések, kihasználva a domborzati viszonyokat, amik védtek az árvizektől, de az élethez oly fontos folyóvíz közelségét biztosították. Az őskor, a népvándorlás korszakainak települései mellett több, a középkorban elpusztult, csak az oklevelekből ismert falu helyét sikerült meghatároznunk. A terepbejárások során végeztünk kisebb-nagyobb feltárásokat, amit a lelőhelyek fontossága vagy éppen pusztulása tett szükségessé. Az összegyűjtött anyag pontos meghatározása, értékelése után következő feladat a kutatott terület településtörténeti térképének a megrajzolása és leírása. S ha ez könyv formájában is napvilágot lát, mint azt tervezzük, akkor az edig megjelent hasonló munkákkal együtt nemcsak a Tiszazug, megyénk, hanem az egész Alföld történetének kutatásához nyújt majd jelentős segítségét. Egyrészt útmutatóul szolgálhat a tervezett régészeti feltárások helyének kijelölésében, másrészt megőrzi a lelőhelyeket, ha csak „térképen” is, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a lelőhelyek, melyek a mezőgazdasági művelés alatt álló területeken vannak, évről évre pusztulnak, sőt tűnnek el egy idő után, csökkentve azon munkálkodásunk esélyeit, mit múltunk megismeréséért teszünk. Kriveczky Béla Fegyveresek lakóhelye Jászapátin . . . Kelta ház rajza Kengyelről
