Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-28 / 73. szám

Hírek—információk—érdekességek mm. március 2*. f ' 1991. MÁRCIUS 28., CSÜTÖRTÖK GEDEON, JOHANNA NAPJA A NAP KÉL 5.33-KOR, NYUGSZIK 18.07 ÓRAKOR. A HOLD KÉL 16.22-KOR, NYUGSZIK 4.24 ÓRAKOR. Folytatódik a hűvös idő Várható időjárás az ország területére ma estig: A délelőtti óráktól átmenetileg felszakadozik a felhőzet, újahh eső, néhol havas eső főként délen és keleten valószínű. Az északi, észak­keleti szél gyakran lesz élénk, időnként erős.. Hajnalra -2 +3 fokra csökken a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 4 és 8 fok között alakul. Képes eseménynaptár 50 évvel ezelőtt, 1941. már­cius 28-án az angliai Lewes vá­rosa mellett az Ouse folyóba ve­tette magát Virginia Woolf (ejtsd: Volf) (képünk), éppen az 56. születésnapján, attól való félelmében, hogy öregkorára elméje elborul. Műveiben a rea­lizmust ötvözte az impresszio­nizmussal, a cselekményeket saját élményeivel vegyítve vetí­tette olvasói elé. Idézzük Mrs. Dallowas (1925) c. regényét, amely egy nap történetével egy egész életet példáz, valamint az Orlando (1928) bizarr regényt. Ennek lapjain 400 esztendő kulturális és hangulati elemei elevenednek meg. 85 esztendeje, 1906-ban ezen a napon hunyt el Bihari Sándor festőművész, a szolnoki művésztelep egyik alapítója (1900). Főleg népies tárgyú életképeket alkotott (Bíró előtt, Falurossza, Az ő nótája). ^ % rfc 105 évvel ezelőtt, 1886-ban született Mohácsi Jenő író, mű­fordító. Költői nyelven szólal­tatta meg németül irodalmunk kiemelkedő alkotásait, így a Bánk bánt, Az ember tragédiá­ját. Auschwitz felé robogó zsú­folt vonatban munkaszolgála­tosként halt mártírhalált. ^ ^ ^ 110 éve, 1881-ben halt meg Mogyeszt Muszorgszkij orosz zeneszerző, a népies zene alap­ján a realizmust képviselő „no­­vatorok” csoportjának tagja. Néhány jelentős műve: Ej a ko­pár hegyen (1867), Borisz Go­dunov (opera - 1869), Egy kiál­lítás képei (1874). Két utolsó operáját a Hovanscsinát és a Szorocsini vásárt barátai, Kjui, illetve Rimszkij-Korszakov fe­jezte be. Válogatott levelei 1955-ben magyarul is megje­lentek. Gedeon, Johanna ősi héber mondák ködébe vész a mai Gedeon nevünk származása. Eredeti formája a „Gideon” volt, s jelentése „Boái álljon bosszút!”. Időszámításunk előtti XIII. század­ban Gideon névvel ruházták fel Izrael egyik bíráját, aki a népet sanyargató Modjant és A me le két kiűzte az országból, és a néphit szerint a bírót Baál istenség hatalmazta fel arra, hogy népért a madianitákon bosszút álljon. Nyelvünkben családnévvé is előlépett, beceneve a Gida. 1990-ben először kapott helyet a naptárban a Johanna, amely a héber név és a János női megfelelője. A Biblia említ egy ilyen nevű asszonyt, az egyik judeaifötisztviselő feleségét, aki Hús­­vétkor illatszereket vitt Jézus sírjához. Történelmünkben vé­res árnyak kísérik a nevet: Nagy Lajos király öccsét, Endre herceget felesége, Johanna, nápolyi királylány gyilkoltatta meg, amiért a király véres büntetőhadjáratot indított. A fran­ciák nemzeti hősként tisztelik d’Arc Johannát, Jeanne d’Arc néven. Nagyböjti népszokások Virágvasárnapi játékként tartjuk számon a hidas- vagy kapusjá­tékot. Ilyenkor két lány kaput tartott a sor elején. „Új ház, fényes ház, borsos kapitánka/ Megyek bátor jó vitéz, megyek hídon által.” „Nyisd meg asszony, kapudat/ hadd kerüjjem váradat/ Jaj, de soká nyitod ki/ Máj ’ meghalok ideki. ” V Színház A Szobaszínházban 19 óra­kor A félreértés. Mozi Szolnokon a Nemzetiben fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Ni­­csak, ki beszél még. A Tallinn­­ban 5-kor, 7-kor T op Gun, 9-kor A Saint Tropez-i leánykereske­dők (18). A Koktél mozi átalakí­tás miatt zárva. A Tisza mozi A-termében fél 5-kor, fél 7-kor és fél 9-kor Halálhozó 3000 (16), a videoteremben délelőtt 10 órakor Vörös Szonja, fél 5- kor Sasszámyakon 2., fél 7-kor és fél 9-kor Higsc school kids (18). Jászberényben a Lehelben 4-kor Nicsak, ki beszél, 6-kor Nagymenők. Mezőtúron a Sza­badságban 4-kor, 6-kor és 8-kor Ovizsaru. Törökszentmikló­­son a Dózsában 7-kor Jézus Krisztus szupersztár. Kun­­szentmártonban a Körösben Egyenesen át. Tiszafüreden a Tiszában Halálos fegyver 2. Karcagon a Dérynében Zsol­doskatona. Martfűn a Tiszában Palimadár. Szünnapos a túrke­vei Korda Sándor mozi, a jásza­páti Táncsics, a kunmadarast Petőfi, a tiszaföldvári Táncsics mozi. Helyőrségi klub (REPTÉR) Indul a négy előadássorozat­ból álló természetgyógyász tan­folyam. Előadó: Béky László természetgyógyász. Jelentkezés (korlátozott létszám miatt) a részvételi díj egyidejű befizeté­sével történik. A tanfolyam díja 2.500 forint. Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ A galérián Fába vésétt költé­szet - Tokay Rozália kolozsvári faragó kiállítása. A fotógaléri­án Szamódy Zsolt fotókiállítá­sa. A foyerban A finn-magyar barátság dokumentumai. Az előadótérben Turza Ferenc fes­tő kiállítása. A Heuréka bemu­tatóterem nyitva 14-től 18 órá­ig; ló órától videofilm-vetítés. Ma és holnap széki vásár az MMIK előtt. „Tiszta Szolnokért” Felhívással fordul Szolnok Megyei Jogú Város Önkormány­zata a lakossághoz, az üzemek, intézmények dolgozóihoz. Ta­vaszi kömyezetszépítő munkára várják április 30-ig azokat, akik közös összefogással rendet kí­vánnak teremteni lakó- és mun­kahelyük környezetében. A hi­vatal vezetői közös fellépésre buzdítanak a rongálok ellen, közterületeink, parkjaink védel­mében. Kérik a járdák, árkok, út­menti zöldsávok, előkertek és parkolók rendbetételét a munka­helyek környékének rendezését. Ismét megszervezik a lomtalaní­tási akciót április 13-14-én. Konténereket a polgármesterlhi­­vatalnál a 38-222-es telefonon lehet igényelni. A nap telefonja Fásítsunk, de ésszerűen! A keddi számunkban megjelent fásítási programhoz szólt hozzá, nem kis elkeseredéssel, a Széchenyi lakótelepen élő Héjjá Ferenc. Elmondta, hogy az Ecseki út 20-as számú ház mellett a szülők közösen kialakítottak a gyerekeknek egy kis sportpályát, gyönyörűen fásítva. Rendszeresen locsolják, nyírják a füvet is. Délutánonként a napk özisek mozognak ott kedvükre, estefelé is benépesül a pálya, hiszen sok a gyerek a környéken. Az a gond, hogy a faültetés előkészületeinél, az elmúlt hét végén itt is fúrtak gödröket, még­hozzá tíz lyukat is, a Közterületfenntartó Intézmény dolgozói. Figyelmeztették ugyan őket a felnőttek, hogy ide ne telepítsenek fát, hiszen kitörik úgyis focizás közben. A munkavezető válasza az volt: neki az a feladata, hogy fúrjon. Törjék ki, őt nem érdekli, majd gondoskodik utánpótlásról az illetékes. Ha szabadna javasolni: ne azt a helyet bolygassák, aminek akadtak már felelős gondozói. Van ott még ápolatlan terület bőven, inkább ott szépítsenek, fásítsanak.-re-Adakoznak a keresztény­­demokraták A lapunkban is megjelent köz­lemény alapján a Keresz­ténydemokrata Néppárt Jász- Nagykun-Szolnok megyei szer­vezete - szerény lehetősége sze­rint -1000 forinttal járult hozzá a Kereszténydemokrácia Alapít­ványhoz. Az adakozók' buzdítására to­vábbi 1000-1000 forint támoga­tással járulnak hozzá a Széchenyi lakótelepen felépülő új görögka­tolikus templom, a Martfűn épülő római katolikus templom, vala­mint a napjainkban felújított és felszentelt kengyeli református templom költségeihez. Nyuszi-buli volt az utolsó tanítási nap délutánján Szolnokon az Abo­­nyi úti iskolában. A szülői munkaközösség kezdeményezéseként az Isko­lai Diák Önkormányzat és a Cimborák szervezésében színes programok várták a pletykafalusi diákokat. Lehetett ajándékokat vásárolni szolnoki butikosoktól és az „ügyes kezek" szakkör munkáiból. Volt cserebere, könyvvásár és természetesen diszkó is, melyhez a nyolcadikos Fiúk szol­gáltatták a zenét. Fotó: Mészáros SZOLNOKI társas­házban reprezentatív négyszobás lakás igé­nyesnek eladó. Tel.: 56/41-592*50493/1* SZOLNOK belváro­sában 25 négyzetméte­res üzlet kiadó vagy eladó. “TAVASZ” jeli­gére a kiadóba. *50599/1*__________ HÁTUL törött, üzemképes, hosszúpla­tós IFA, plusz alváz, pla­tó, váltó, difi, első futómű, 7 db jó gumi, sok alkatrész eladó. Érd.: március 30-ig Szolnok, Szilvás út 13., egész nap. Irányár: 200.000.- Ft. *50569/2* ELVESZETT a “Kunszöv-Módi Bőr­díszmű Kft., Kisújszál­lás, Felszabadulás u. 7. 104251-104275.” sor­számú elszámolási utal­ványa, melyből aláírt 104260. és 104261. szá­mú utalvány. Használata március 25-től érvényte­­len.*50673/l* Értesítjük jász-apáti és jászkiséri páciensein­ket, hogy fogászati szak­­rendelőnk ismét megnyílt. Fogpótlások, konzerváló munkák mellett fogszabályozást is vállalunk. Rendelés szerdán 17-19 óráig, sür­gős esetben minden nap 18 óra után. Dr. Gyenei­­né Henics Zsuzsa, Jásza­páti, Kossuth u. 27., telefon: 471.*50582/1* ÁPRILIS 3-tól ultra­hangosmagánrendelése­met megnyitom az Erzsébet Kórház kórházi röntgenosztályán. Ren­delési idő: hétfő, szerda 16.30-tól 18.30-ig. Dr. Donkó Margit radioló­gus szakorvosr Jászbe­rény. *50583/1* BOXER kölykök el­adók. Szolnok, dr. Ba­logh Kálmán út 10*50528/1* LEHEL 230 literes fagyasztószekrény el­adó. Kunmadaras. Ság­­vári E. 15/a.*50641/l* ELADÓT azonnali belépéssel felveszünk heti váltásos munka­rendbe, élelmiszer el­adói, vagy boltvezetői képesítéssel. Jó kereseti lehetőség. Érdeklődni a Szolnok, Táncsics úti FAMÍLIA élelmiszer üzletben.*50629/ I* TŐKÉT kérek két­éves időtartamra 500.000.- Ft-ig, 70 szá­zalékos kamatot fizetek. Törlesztés félévenként. Válaszokat “Biztosíték egy jól működő büfé” je­­ligére a kiadó­­ba.*50630/ 1* 50-ES nős férti meg­ismerkedne lakással ren­delkező, nem dohányzó barátnővel. “Tavasz” je­ligére a jászberényi szer­­kesztőségbe.*50642/1 * MÁSFÉLÉVES pi­ros 1500-as Lada 27 .(XX) km-rel eladó. Jászjákó­­halma, Szabadság tér 5. Muhari.*50643/ 2* ISMÉT NÁLUNK A LEGOLCSÓBB! Sertéscomb Rövidkaraj Hosszúkaraj Lapocka 160.- Ft/kg 160.- Ft/kg 145.- Ft/kg 145.- Ft/kg Tarja Dagadó Oldalas 125.- Ft/kg 125.- Ft/kg 100.- Ft/kg Első csülök 65.- Ft/kg Hátsó csülök 80.- Ft/kg © Szolnokon: Aranykanna, Panel, Híd, Meder ABC-ben Martfűn: Tisza, Kertes ABC-ben TÖRÖKSZENTMIKLÓSON: Felüljáró ABC-ben JÁSZBERÉNYBEN: Jókai, Gyöngy, Pelyhes parti, Munkás, Jászkürt ABC-ben Csak ezen a héten! SZUPEREXPRESSZ HÍREK — HÍREK — HÍREK V____________________________________________________________ Jászapáti. Az ország 16 ker­tésziskolájából egy-egy tanuló vett részt a szőlő- és gyü­mölcstermelő szakmában meg­hirdetett versenyen. A Jászapáti Mezőgazdasági Szakközép- és Szakmunkásképző Iskolát Fülöp István harmadéves képviselte, aki összesített eredményével or­szágos ötödik lett. A szakmun­kás-vizsgaszabályzat alapján ezért szakmai elméletből és gya­korlatból jeles osztályzatot, és a legjobbnak minősített szóbeli vizsgája alapján különdíjat is ka­pott. Rákóczifalva. A helyi Vörös­­kereszt vezetősége komputeres szemvizsgálatot készít elő a la­kosság részére. A mozgó műsze­res kocsi április 26-27-én tartóz­kodik majd a település központ­jában. Márciusban — áprilisban A Vöröskereszt ruhagyüjtési akciója Szolnok. Gyűjtőzsákokat adnak és az összegyűjtött ruhákat átveszik munkanapokon 8-16 óráig, pénteken 8-14 óráig a Vöröskereszt székházá­ban, Mária u.38. szám alatt. A város­ban és vonzáskörzetében gyűjtőzsá­kok igényelhetők az alábbi helyeken: Nagyalföldi Kőolaj és Földgázterme­lő Vállalat, Víz és Csatornamű Válla­lat, Állami Építőipari Vállalat, Me­gyei Gyermek és Ifjúságvédő Intézet, Megyei Közegészségügyi és Jár­ványügyi Állomás, Közúti Igazgató­ság, Mezőgép, Vöröskeresztes nyug­díjas klub Tófenék út, Újszász, Rá­kóczifalva. Szajol. Jász-Nagykun-Szolnok megyé­ben további átvevőhelyek: Martfű: Művelődési Ház, Mártí­rok Úti Általános Iskola, Martos Fló­ra Általános Iskola, Tisza Cipőgyár. Mezőtúr: Vásárhelyi Pál úti Idő­sek Klubja, Puskin úti Idősek Klubja, XVII. úti Idősek Klubja. Karcag: Kórház, ERME Táncsics körúti háza, Vöröskereszt városi iro­da (Városudvar). Kisújszállás: Vöröskereszt várost iroda (Kálvin u.7.) Tiszafüred: Hámán Kató Mgtsz, Vöröskereszt városi iroda törvényi u.5.) Túrkeve: Petőfi S. Általános Is­kola, Vöröskereszt városi iroda (Pe­tőfi tér 1.), Munkahelyekről a polgár­­mesteri hivatal segítségével szállítják el az összegyűjtött ruhaneműt. Törökszentmiklós: EGYMI, Bé­ke Mgtsz, Tiszatáj Mgtsz, Mezőgép I., II., III-as telephely, Finommecha­nikai Vállalat, Árany Óvoda, Társa­dalmi Klub Fegyvernek: Idősek klubja Kuncsorba: Egészségügyi Szak­­szolgálat Jászberény: Hűtőgépgyár Faház, Vöröskeresztes klub (Déryné u.l.). Tanítóképző Főiskola, Vöröskeresz­tes iroda (Lehel vezér tér 9.) Jászdózsa: Idősek klubja Jászfelsőszentgyörgy: Gyógy­szertár Törökszentmiklós. A város­ból kiinduló kezdeményezés: a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szö­vetsége szervezetet szeretne lét­rehozni a megyében. Tagjaik so­rába várják mind a szovjet­unióbeli, blind a nyugatos bajtár­sakat. A Bajtársi Szövetség ér­dekképviseleti szervezet, tagjai lehetnek a volt hadifoglyok öz­vegyei is. A jelentkezéseket le­vélben kérik eljuttatni a követke­ző címre: Polgármesteri Hivatal Törökszemtmiklós, Kossuth u. 135/a. Lem. 105.szoba. A megyei megbízott, Balpataki Antal is ezen a címen érhető eL Szolnok. Alapfokú termé­szetgyógyász tanfolyamon nyer­hetnek betekintést az érdeklődők a radiesztézia, a reflexológia, az akupresszúra és a relaxációs masszázs témakörökbe, az MH Helyőrségi Klubban (Repülő­tér). A ma 17 órakor kezdődő foglalkozáson még lehet jelent­kezni. r > Mai lapszámunkat szerkesztette: Budai Mátyás és Bistey András Tipográfia: Majnár József és Bódi Béla A híroldal összeállításában közreműködött Rónai Erzsébet, akivel információk a 33-104-es telefonszámon közölhetők. J Új Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. lapja Felelős vezető: az ügyvezető igazgató Főszerkesztő Hajnal József Kiadja: az AS-B Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája Felelős kiadó: Nánai Tibor irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105., Tel: 42-211, tx: 23-357, tfax: 42-853 Verseghy Nyomda Szolnok 5001 Szolnok, Városmajor út 28, telefon: 35-433 Felelős vezető: Gombkötő Béla Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Bp, XIII. Lehel u. 10/a. 1900 - közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELÍR Postabank Rt. 219-98636021-02799 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy évre 2388 Ft, fél évre 1194 Ft, negyedévre 597 Ft, egy hónapra 199 Ft. Példányszámonkénti ára 7,90 Ft. ISSN 0865-915X

Next

/
Oldalképek
Tartalom