Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)
1991-03-27 / 72. szám
4 Nyílt tér 1991. MÁRCIUS 27. Munkáspárt A demokrácia és a jogállamiság A parlamenti választások óta eltelt egy esztendő tapasztalatainak birtokában, a közvélemény mind erőteljesebben tűzi napirendre a demokrácia, a jogállamiság kérdéseit. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a parlamenti képviselőknek - tisztelet a kivételnek - a kormánynak, a parlamenti pártokat irányító elitnek alig vagy egyáltalán nincs valóságos kapcsolata a lakosság nagy tömegeivel, vagy talán nem is volt? Ebből a szempontból nem érdektelen az 1990-es parlamenti és helyhatósági választások néhány adatát felidézni. 1990. március 25-én, a parlamenti választások első fordulójában a választásra jogosultak 65 százaléka szavazott, a második fordulóban, április 8-án már csak 45 százaléka. A helyhatósági választásokon a második fordulóban, október 14-én a szavazásra jogosultak 30 százaléka szavazott le. A számadatokkal összefüggésben bizonyos kommentárok hangzottak el, amelyek arról szóltak, hogy a prlamenti demokráciákban ezek a választási „eredmények” általános és megszokott dolgok. Ez így igen erős csúsztatás, mert a nyugati parlamenti demokráciák esetében nyugtalanítónak tartják, ha a választópolgárok 70 százalékánál kevesebben jelennek meg a szavazóumáknál, mert ez már érinti a ligitimitás kérdéseit. Ez Magyarországon fel sem merült, ellenkezőleg, a tényszámok ellenére a hivatalos propaganda azt hangsúlyozza, hogy Magyarországon 40 év óta először a demokratikus többség választott demokratikus és legitim parlamentet, 40 év óta először van Magyarországnak szabadon és demokratikusan választott miniszterelnöke. A tények birtokában megállapítható, hogy a hivatalos propaganda, a demokratikus többség demokratikus fellépéseinek hamis illúzióját kelti a választásokkal összefüggésben olyan helyzetben, amikor utána vagyunk a benzinblokádnak és a kormány szavahihetősége tragikus csökkenésének. A parlament és a kormány, a kormány elnöke többször ígéretet tett arra, hogy a lakosság nagy tömegeit érintő ügyekben következetesen a demokratikus megoldások útját választja. Nem így történt, és nem így történik. A kormány nem hajlandó egyenlő partnerként kezelni sem a munkavállalók, sem a vállalkozók érdekkép-viseleti szervezeteit, nem működik elfogadhatóan az érdekegyeztető tanács, a kormány növekvő hatalmi arroganciával, egyoldalú, a demokráciát megcsúfoló módon két- és háromszámjegyű áremeléseket zúdít a dolgozók nyakába, ugyanakkor megtagadja a bérek liberalizálását, a nyugdíjak és szociális juttatások reálértékének megőrzését. Amikor a demokratikus és legitim parlamentet megválasztó demokratikus többség, saját demokratikus jogait akarja védelmezni, a kormány utcára küldi a rendőrséget, hogy erőszakkal akadályozza meg a lakosság esetleges fellépéseit. Példátlan eset, hogy azt a kamatadót, amit az Alkotmánybíróság a Németh-kormány időszakában alkotmányellenesnek minősített, durvább formában az Antall-kormány bevezeti. A kormány árpolitikájának egyenes következménye, hogy a bankok, a biztosítótársaságok - mit sem törődve az állampolgárok legalapvetőbbjogaival -jogellenesen felbontják az eddig érvényben levő szerződéseket, és egyoldalúan arra kényszerítik a partnereiket, hogy a korábbinál hátrányosabb szerződéseket írjanak alá. Általánosjelenség, hogy az országos vagyonügynökség sajátjaként árulja az állami javakat, eladja a dolgozó emberek feje fölül a munkahelyet, gyárakat, intézményeket. A kormány elnöknek parlamenti nyilatkozta ellenére a kormány és szervei eltűrik az olyan jogellenes cselekményeket, mint az önkényes ingatlanfoglalás. A demokrácia és a jogállamiság ellen hat a bűnözés tömegesülése, új, veszélyes bűncselekménytípusok megjelenése és általánossá válása. A Munkáspárt egyetlen lehetséges megoldásnak azt tartja, hogy érvényesíti és védelmezi a dolgozók demokráciáját. Arra törekszik, hogy a régi és új bürokráciák, a pénz hatalma helyett valóságos demokrácia legyen. A Munkáspárt csak olyan kormányzati és helyi önkormányzati stílust támogat, amely a demokrácia szempontjából épít a hagyományokra és az új országos és helyi szükségletekre. A párt arra törekszik, hogy a szakszervezetek, az érdekvédelmi szervek betölthessék igazi szerepüket, mert e nélkül nincs igazi demokrácia. A Munkáspárt védi a szellemi élet fórumainak, a tömegtájékoztatásnak a demokratizmusát, fellép az ellen, hogy a fórumokat újra egy szűk szellemi elit tartsa hatása alatt és felhasználja azokat antidemokratikus módon a dolgozó emberek valóságos érdekeivel szemben. A lakosság alapvető érdeke a demokratikus haladás, amelynek szerves része az egészA kultúrház-ügy kapcsán Ne hátra, előre nézzünk! A „Mennyit ér a kultúra Jászalsószentgyörgyön?” címen megjelent olvasói levél és főleg Gajdosné Rock Klára válaszával kapcsolatban szeretném, ha megjelenne néhány gondolatom. Az anyagi háttérrel én nem foglalkozom, mert túlságosan bonyolult (sok összetevőből áll), nincs elég rálátásom. De az tény, hogy jelenleg a művelődési házban úgynevezett kulturális élet nincs. Öt gyermekem van, a legnagyobb 16 éves lesz maholnap, de még Jászalsószentgyörgyön nem volt szórakozni, semmilyen rendezvényen. Nem is örülnék, ha szeretne elmenni, mert egy kicsit is igényes fiatal számára itt nincs lehetőség. Muszáj ennek így lenni? Még emlékszem rá, mikor Tóth János Az Uj Néplap politikai vitafóruma volt a művelődési ház igazgatója, mennyivel más volt az élet a kultúrházban. De végül is ez nem létkérdés, ha nincs, hát nincs lehetőség, én igencsak megszoktam, hogy az anyagiakon nagyon sok múlik. Szóval nem is ez a lényeg, amiért tollat ragadtam. Felháborít Gajdosné Rock Klára mocskolódó hangneme (Tóth János szellemi, erkölcsi leépülésével magyarázza a dolgokat). És még ettől is jobban felháborít az a kijelentése, hogy „a közelmúlt tanácsi és pártvezetői között Tóth János is ott feszített.” Amennyire én tudom, tanácsi vezető sosem volt Tóth János, pártfunkciót (téeszpárttitkárságot) is akkor vállalt, amikor már „süllyedt a hajó”, amikor már nem a „jó elvtársakat” nevezték ki, választották meg, hanem akiben még megvolt a hit a jó irányú változtatásra, a jó szándék, hogy tegyen valamit, amivel segíteni tud, az elvállalta. Mert senki sem kapkodott ezért a funkcióért! Én azt hiszem, Tóth Jánosnak nincs miért szégyenkezni! Általános szemlélet lett az újonnan hatalomra jutottaktól, hogy akik régen valamilyen funkcióban szerepet vállaltak, most jó, ha „meghúzzák’ ’ magukat. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak, akiket akkor is a jó szándékú tenni akarás, nem az önös érdek vezérelt, és nincs miért szégyenkezniük. És most is van hatalmon (a legkisebbtől a legnagyobb szintig mindenhol) sok olyan ember, akiből süt a rosszindulat, és nem feltétlenül a közösségért való tenni akarás vezérli. Nagyon jó lenne végre, ha az embert látnánk jónak vagy rossznak, ne a múltban vagy jelenben betöltött funkciója legyen a bélyeg, ami ezt eleve meghatározza! Azt hiszem, Tóth János sem „érdemelte ki” a hátrányos megkülönböztetést múltja miatt, bár a Gajdosné Rock Klára írásából úgy tűnt, mintha ez lenne (mármint Tóth János ex-pártfunkciója) az „adu ász” az alpolgármestemő kezében. Zsoldi Lajosné Jászalsószentgyörgy séges magyarságtudat, és a nemzeti büszkeség megteremtése, a faji ideológiára felépített idegengyűlölet elutasítása. A Munkáspárt számára az öszszefogás és demokrácia, szilárd közbiztonság, közrend és demokrácia összetartozó fogalmak, ezért híve a nemzeti és nemzetközi szolidaritásnak, belpolitikailag az alkotmányos rendnek. A Munkáspárt minden idegszálával arra törekszik, hogy gyorsan erősödjék a még elég törékeny magyar demokratikus jogállamiság. Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Koordinációs Bizottsága Ki kérdezi meg az embereket? Az egységben vagy a „hecc”-ségben az erő? Úgy gondolom, sokszor váratlan eseményekben bővelkedő, változó világunkban, kis hazánkban a jelen körülmények közt meg lehet ezt kérdezni önmagunktól. Nemrég hallgatva Antall Józsefnek a parlamentben elhangzott fennkölt szavaitaz 1941.március 19-én történt magyar szuverenitás elvesztéséről, melynek következményeként e folyamat idáig tartott két hatalom által, és ez év június 30-án végleg visszanyerjük teljes szuverenitásunkat - azon gondolkoztam el, júliustól kezdve ismét nemzeti függetlenségünk dicsfényében tündökölhet sokat szenvedett hazánk. És ezzel párhuzamban a békés alkotó- és építőmunka érdekében a demokráciát veszélyeztetheti - mint ahogy a miniszterelnök mondja - szélsőjobb- és szélsőbaloldali áramlat. Meggyőződésem, ha az országmegváltást hirdető szavak a tettek mezején bebizonyítást nyernek - népünk vérrel áztatott történelemkönyvébe a korszak áldozatkészsége, áldozatvállalása arany betűkkel lesz beírva. Könnyű meggyőzően beszélni demokráciáról, mivel a fülnek hízelgő, szívnek melegítő görög szónak csodálatos jelentése van: „népuralom”. Csakhogy próbálták már e szép szóval sok országban, sokszor megnyerni emberek millióit. Unos-untiglan hallhattuk és érezhettük a diktatúrában e szó kicsavart, könyörtelen valóságát. És most, amikor lerázva a béklyót, a szabad választások után lassan egy évvel kellene, hogy megfelelően érezzük e több ezer éves magasztos szót, kellene, hogy azonosuljon velünk, kellene, hogy tudjuk, velünk van. De lehet-e érezni ezt akkor, amikor egyesek százezrek érdekeit nem kellő figyelemmel kísérve, saját akaratuknak megfelelő álláspontot képviselnek? Több példa van arra, hogy tíz és fél millió embert nem kérdeznek meg azok a képviselők, akik a mi akaratunkból kerültek a parlamentbe. Egyetérve például dr. Jánosi Gábor jászberényi lakosnak az Új Néplapban megjelent „Szerencsére megúsztuk” c. cikkével, mi lett volna, ha országunk terrorista támadások célpontjává válik? De megkérdezték-e a tíz és fél millió embert, hogyan legyen kárpótolva a sok százezer meghurcolt, kisemmizett, földönfutóvá tett ember negyvenéves szenvedés után? És egyesek, akik a néptől bizalmat kapva, a parlamentben munkálkodva, az erősebb pozíciókban lévőknek engedve, gondolják-e, hogy mit szólnak ehhez azok, akiknek érdekében ők a szószólójuk? És mit szólnak ahhoz, amit egyesek saját pártjukon belül végeznek? Amit ellenzék és ellenség egyaránt örömujjongással vesz tudomásul. Nem hiszem, hogy aki nem megalkuvó - aki az említett százezreken a legteljesebb mértékben segíteni akar, aki a kivezető utat nem sokszínű, zűrzavaros elképzelésekkel próbálja megvalósítani - az szélsőséges lenne. Javasolni tudnám: legyenek megkérdezve azok a százezrek, akik mindebben érdekelve vannak: - mi a véleményük erről? Talán érdemes lenne az amerikai világhírű közvéleménykutató intézetet, a GALLUP-ot e nemes feladattal megbízni. Ez megkérdőjelezhetetlen, megfelelő választ adna. Bölcs ember találhatta ki először e nemes jelmondatot: „Egységben az erő! ” Ezt is előszeretettel alkalmazta az elmúlt diktatúra. Csakhogy a puskacsövekre támaszkodó erő a népi egység kibontakozásának megakadályozására szolgált. De most végre valójában egységben kellene, hogy legyen az erő. Nem /teccségben. Egymás heccelésének, pocskondiázásának, mocskolódásának számtalan tanújelét adta már a parlament is és más magas fórumok. Ezekből elege van az ország lakosságának. És aki a nyugati parlamentális demokráciák nagy viharokat kavaró vitáival hasonlítsa össze a mi civakodásainkat - az talán elfelejti, hogy ott nem egy sanyargatott, évtizedek óta kizsákmányolt nép lakik. Mely nép az ottani vezéri vitákra másképp reagál, mint az a nemzet, amely az Európába vivő vértől és könnytől áztatott úton egyre kilátástalanabb helyzetbe került, melynek mocsarából csak a teljes egyetértés alapján tud kilábalni. Guth Sándor Szolnok Egy öreg természetjáró morgolódásai Veszélyes az „egy kalap alá’* vétel A harmincas évek elején kisdiákként a Verseghy Gimnázium cserkészcsapatában szerettem meg a természetet. Hálás szívvel emlékezem a cserkésztáborokra, és arra az utolsó vándortáborra is, amit 1948 nyarán már mint a szolnoki középiskolák iskolaorvosegészségtan tanára, Salgóvártól Mátrfüredig én szerveztem és vezettem. Ezt követően azonban egy szolnoki sportkör természetjárószakosztályához, majd édesapám révén, aki Budapestre költözött, egy II. kerületi természetbarát sportkörhöz csatlakoztam, amely többségében a Ganz Villany Gyár és az onnan egyéb üzemekbe szétszóródott munkásturistákból alakult. Ettől kezdve vált életszükségletemmé a természetjárás, és szervezett turistaként sok-sok éven át velük jártam a magyar hegyeket. Itt ismertem meg és tanultam meg tisztelni azokat a nagyüzemi munkásokat, akik szaktudásukkal, szorgalmukkal és szakmai öntudatukkal a Ganz-Vill Gyárat, hajógyárat, járműgyárat, stb. a század elején világhírűvé tették. Példamutató munkaszeretetük, a szolidaritás, ami összekötötte őket, a tolerancia, amivel egymás nézetei iránt viseltettek, olyan erények, amikre zsenge demokráciánknak ma is nagyon nagy szüksége lenne. Természetesen szervezett munkások voltak, akiket a két világháború között a természetjárás szeretetén kívül a sokkal jobb szocialistajövőbe vetett hit hozott össze, de nézeteik sokban különböztek. Többségükben szociáldemokrata értékeket vallottak, de volt köztük olyan is, aki már 1931 -ben belépett az illegális kommunista pártba. Voltak köztük ateisták és olyanok is, akik túráinkon mindig meglátogatták a helyi templomot, és részt vettek az istentiszteleten. Sokan munka mellett tanultak, és szakmunkásból technikussá emelkedtek, de egyik sem lett közülük kiemelt vezető, és tudomásom szerint egy sem kapott politikai érdemekért nyugdíjat. Mindig megőriztek olyan tulajdonságokat, mint az igazság feltétlen tisztelete, a kritikai szellem, és ezek sohasem voltak előnyös tulajdonságok a hatalom képviselői szemében. Ma már csak néhányan élnek közülük. Miért írom le most ezeket az egyáltalán nem népszerű gondolatokat? Már régen nem vagyok szervezett természetjáró, de 15 éves unokámmal rendszeresen járom a hegyeket. Március 16-án ragyogó tavaszi időben a Piliscsaba- Nagy-szénás-Solymár útvonalon számos negatív, de gondolkodásra késztető tapasztalatot szereztem. Nem találkoztunk az egész túra alatt - egy körülbelül 75-80 éves sporttársnőn kívül - egyetlen turistával sem. A Nagy-szénás csúcs körül napozott ugyan néhány család, de ezek láthatólag az erdőszélen, a bűzös szeméttelepekkel körülvett Nagykovácsiból, a hegyoldalba felhúzódó hétvégi házukból települtek ki levegőzni. Találkoztunk viszont a védett természetvédelmi terület meredek ösvényein fekete bőrruhás, vad motorosokkal, akik irtózatosan búgó motorjaikkal nemcsak a természetet veszélyeztették, de saját életüket is értelmetlenül tették kockára. A természetjáró-mozgalmat a letűnt rendszer is csak szavakkal támogatta (államosította a turistaházakat, majd a vendéglátóiparnak átadva hagyta a legtöbbet romba dőlni), de a szegények sportjának a kegyelemdöfést a jelenlegi kormány adta meg. Megvonta a vasúti kedvezményt. Még(!?) utazhatnak a magamfajta hetven éven felüliek, ha van még erejük és kedvük. A Nagy-szénás oldalában az elpusztult turistaház helyén az emlékmű még megvan, de az emléktáblát már „gondos kezek” korrigálták. Az eredeti szöveg a következő volt: „E helyen állt a Munkás Testedző Egyesület 1924-26. között épített Szabó Imre-menedékháza. Az MTE tagjai sport, kulturális és közösségi tevékenységükkel az ellenforradalmi rendszer éveiben is hirdették a forradalmi eszméket. Az emlékfalat 1986-ban állította MSZMP Pest Megyei Bizottsága MSZMP Budaörsi Bizottsága MSZMP Nagykovácsi Községi Alapszervezete” A szöveget a buzgó korrektorok - ó, szent együgyűség - a következőképp változtatták meg. Az ellenforradalmi szóból az ellen szórészt gondosan kivésték. Horthy Miklós valószínűleg tiltakozott volna, hogy rendszerét védelmezői 1990- ben forradalminak minősítették. A következő sorban a forradalmi szót piros festékkel lemázolták, és végül az MSZMP betűszókat mindenütt gondosan kivésték. Az ördögűzőket aligha zavarja, hogy így az egész szöveg értelmetlen, történetieden és nevetséges. Tanulság: Szolnoki Polgárok! Óvakodjatok a túlbuzgó neofitáktól. Szolnokon is vannak olyanok, akik a munkásmozgalom minden emlékét, tekintet nélkül arra, hogy kire emlékeztet, ki volt és mit cselekedett az illető, el akarják távolítani. Aki valamennyire is ismeri Szolnok helytörténetét, jól tudja, hogy a munkásmozgalom a város történetével elválaszthatatlanul összeforrott. A történelem meghamisítása még mindig visszaütött. Nem vagyunk képesek tanulni az elmúlt évtizedek történetéből? így eshetne áldozatul az antifasiszta mártír, a szociáldemokrata újságíró, a megtorlásnak áldozatai, sőt a liberális polgár, a Verseghy Gimnázium egyik legtiszteltebb tanára is, csak azért, mert az előző tanács érdemesnek találta utcát elnevezni róluk. dr. Lengyel Bertalan, a szocialista párt tagja Búcsúzik a Sportlétesítmények Igazgatósága Tisztelt Sportbarátok! Kedves Partnereink! A városi önkormányzati közgyűlés döntése alapján 1991. március 31 -én megszűnik a Sportlétesítmények Igazgatósága. Működésünk 9 éve és 3 hónapja alatt igyekeztünk a város lakosságát, a testnevelést és a sportot szolgálni. Biztosítottuk az edzések, sportversenyek, társadalmi, kulturális és politikai rendezvények technikai feltételeit, és szerveztük azokat. Napközis sporttáborainkban, a Tiszaliget SE szakosztályaiban és klubjaiban, a Csillagfény klubban sokan töltöttek kellemes órákat. Köszönjük mindazoknak a személyeknek, szervezeteknek a támogatását, együttműködését, akik segítették intézményünk céljainak megvalósítását. Úgy gondolom, nem maradtunk adósok. Igazgatóként köszönöm a sportolók sikereit, osztozom kudarcaikban. Köszönöm mindenkinek a személyemnek nyújtott segítséget. Köszönöm minden volt munkatársam munkáját. Bocsássák meg, hogy a sportcentrum igazgatójának pályázva, lehetőséget adtam a szakmai bírálóbizottságnak a következők megállapítására: „... a bizottság véleménye szerint egyik pályázó sem tett még közepes szintű tanúbizonyságot sem megfelelő reális alapokon nyugvó koncepcióról, de elfogadható vezetői alkalmasságról sem. ’ ’ (Az idézet pontos.) Kívánom, hogy az április 1-jével létrejövő Szolnok Városi Sportcentrum és vezetője az önkormányzattól legalább egy nagyságrenddel több támogatást kapjon. A sportolóknak, partnereiknek, a SIG volt, a sportcentrum új dolgozóinak sok-sok sikert kívánok! Szautner János A beérkezett anyagok tartalmáért szerkesztőségünk nem vállal felelősséget.
