Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-25 / 70. szám

10 Sportextra 1991. MÁRCIUS 25. Nem következett be, amitől sokan fél­tek, nem húzódott el a Magyar Evezős Szövetség rendkívüli közgyűlése, ame­lyet szombaton tartottak a Budapesti Műszaki Egyetem központi épületének egyik előadótermében. Vihar utáni csend jellemezte ezt az összejövetelt, amely há­rom héttel követte az előzőt, a tavalyról elhalasztott rendes közgyűlést. Rá is fért a nyugalom a küldöttekre, hiszen az el­múlt hetekben annyi fontos változás tör­tént a szövetség berkeiben, hogy egyesek nem győzték kapkodni a fejüket: Dávid Imre személyében új elnököt választot­tak, lemondott hét elnökségi tag, megkö­szönték az eddigi főtitkár, Czakó Csaba munkáját, s a hivatali apparátushoz tarto­zó, ifjúsági szövetségi kapitányként al­kalmazott Kovács Imre is napokon belül más munkahelyre távozik. A MÚOSZ Sajtó Sportkör kosárlab­da-szakosztálya április 5-6-án Széche­­nyi-centenáriumi nemzetközi tornát rendez Mezőtúron. A sportág százéves ünneplése mellett azért választották a Széchenyi nevet is, mivel a család egyik tagja, Széchenyi Ferenc demok­ratikus gondolkodású újságíró egy ide­ig a Nemzeti Sport főszerkesztője is volt. Az eseményen krakkói, stuttgarti és sepsiszentgyörgyi toll forgatók is pályára lépnek. A rendezők két csapat­tal is neveztek. Az április 5-én reggel 8 órakor kezdődő mérkőzéseket Zsíros Tibor volt sokszoros válogatott, vala­mint G. Müller Zsuzsa vezetik. A tor­nát a mezőtúri mezőgazdasági főiskola sportcsarnokában bonyolítják le. A linaresi szupertomán csak a máso­dik helyen végzett szovjet sakkvilágbaj­nok, Garri Kaszparov szerint könnyen el­képzelhető, hogy legközelebbi kihívója a sakkvilág koronájáért nem Karpov, ha­nem a fiatal Ivancsuk lesz. A Hannover­ben adott húsztáblás szimultán alkalmá­ból, amelyen többek között a város fő­polgármestere és a sakkhóbortjáról híres izraeli író, Efraim Kishon ült vele szem­ben, Kaszparov interjút adott a Deu­tsches Sportecho című lapnak. Önmaga linaresi szereplését józanul értékelve ki­jelentette: tíz év óta először fordult elő, hogy egy tornán a vert mezőnyben vég­zett. Ennek okát a játszmákban - neveze­tesen Ivancsuk, Speelman és Ljubojevics ellen - elkövetett hibáiban látja. Pénteken Géniben elkészítették az európai labdarúgókupák elődöntőinek sorsolását. A legrangosabb trófeáért, a BEK-ért még állva maradt négy csapat közül a sokak által két legerősebbnek vélt legénység, a német Bayern Mün­chen és a francia Olympique Marseille elkerülte egymást, így ez az „álom­pár” legfeljebb a döntőben csatázhat, feltéve, ha eljutnak odáig. A BEK-ben a jugoszláv Crvena Zvezdát besorsol­ták annak ellenére, hogy a drezdai ne­gyeddöntő visszavágó félbeszakadt. Bizonyosra vehető, hogy szerdán az Európai Labdarúgó Szövetség (UE­FA) fegyelmi bizottsága a jugoszláv bajnokot juttatja tovább, lévén, hogy Belgrádban 3-0-ra győzött a Crvena Zvezda, a második mérkőzésen pedig 2-1 arányban vezetett német földön a „kényszerlefújásig”. Újabb sikerrel bizonyította klasszisát a többszörös sportlövővilágbajnok, Solti Attila. A jelenleg Ausztráliában edzős­­ködő futócéllövő Guatemalaváros után Los Angelesben is nyert a szakág Világ Kupa-viadalán (671 kör). Igazán kár, hogy elsősége nem jelenthet újabb olim­piai kvótát a magyar csapatnak, hiszen a futócéllövők - köztük Solti is - már ko­rábban biztosították a maximális indulási helyet. Solti formája igazán biztató az áprilisi stavangeri vb előtt, amelyen az. edző-sportoló természetesen indul. A tengerentúli VK-állomásoknak egyéb­ként - Soltin kívül - nem volt magyar résztvevője. Labdarúgás NB I Tarolt a Vidi és a Veszprém, szenvedett a Fradi, nagy bajban az UTE Volán FC - Pécsi MSC 0:1 (0:1) Czabán Samu tér, 1000 néző, v: Kur­­mai gólszerző: Balog (10. p. - 11-esből) sárga lap: Varga I. (33. p.), Balogh 1. (43.), Kalmár (56.) piros lap: Balogh I. (64. p.), Urbán (93.) jók: Farkas J., illetve Bodnár, Tomka, Braun, Balog Volán FC: Mázi - Urbán - Kalmár, Varga L. - Schneider, Farkas J., Var­ga I., Bücs, Simon (Németh Z. 73. p.), Balogh I., Kajdy (Coco-Aires a szü­netben) Pécsi MSC: Bodnár - Braun, Balog, Lőrinc - Tomka, Megyeri, Medgyes, Czéh, Palaczky - Lovász, Belansky (Lehota 78. p.) A pécsiek úgy csenték el a két pontot a fővárosból, hogy csak egyszer, akkor is tizenegyesből vezettek. Ferencváros -PVSC 3:2 (2:2) Üllői út, 13 000 néző, v: Huták gólszerzők: Fischer (3., 21. p. - 1 Les­ből), Dukon (74.), illetve Pintér (2. - ön­gól), Vancsa (29.) sárga lap: Nagy (68. p.) jók: Lipcsei, Szenes, illetve Vancsa Ferencváros: Józsa - Vaszil, Pintér, Lipcsei - Albert (Keresztúri 28. p.), Szenes, Limperger, Keller - Nacer, Fischer (Szurgent 46.), Dukon DVSC: Mező - Balogh, Nagy L., Szűcs, Szilágyi - Plókai, Sándor, Ros­tás (Mogyorós 78. p.) - Margineán, Vancsa, Gracsov (Csiszár 81.) A ferencvárosiak többet birtokolták a labdát, győzelmüket elsősorban annak köszönhették, hogy végig jobban bíztak a sikerben. Békéscsaba - Szeged 1:2 (0:0) Békéscsaba, 5000 néző, v: Ständer gólszerzők: dr. Kovács (49. p.), illetve Cigan (50.), Kovács J. (83. - 1 Lesből) sárga lap: Ottlakán (22. p.), Cigan (75.), Hurguly (78.), Puskás (86.) jók: Szenti, Csató, illetve Bogdán, Ta­kács J„ Kovács J., Cigan Békéscsaba: Gulyás - Mracskó, Szenti, Ottlakán, Zahorán - Belvon, Csató, Csanálosi, Horváth (Argyelán 60. p.) - dr. Kovács, Miklya Szeged: Leboniczky - Hurguly, Bogdán, Mihalache, Takács J. - Pus­kás I., Sallai, Kovács J., Hegyeshalmi - Cigan, Apró (Kemenes 88.) A közepes iramú és színvonalú talál­kozón a taktikusan, fegyelmezetten ját­szó szegediek győzelme megérdemelt a csapnivaló játékot nyújtó csabaiak ellen. Váci Izzó - Vasas 2:0 (2:0) Vác, 5000 néző, v: Puhl gólszerzők: Répási (35.), Füle (36.) sárga lap: Tál apa (70.), illetve Geress (30.), Zvara (79.) jók: Zirkó, Répási, Füle, illetve Nagy Tamás Váci Izzó: Koszta - Kosztolnik, Ta­­lapa, Szalai - Zirkó (Fekete 46.), Nagy Tibor, Gyimesi, Vig, Romanek - Ré­pási (Lénárt 80.), Füle Vasas: Hámori - Nader, Geress, Turbék, Klink - Voicu (Markóczi 73.), Szilveszter, Nagy Tamás, Galaschek - Zvara, Duró (Szalánszky 46.) A hazaiak könnyedén győztek, ezúttal nem kellett megszenvedniük a bajnoki pontokért. Veszprém FC - Siófok 4:0 (1:0) Veszprém, 5000 néző, v: Vad gólszerzők: Rugovics (16., 81. p. -11- esből), Kiss (52.), Claude (66.) sárga lap: Kolovics (74. p.) piros lap: Kolovics (81. p.) jók: Bimbó, Csík, Csornai, Rugovics, Horváth I., illetve Marozsán, Zsadányi Veszprém: Végh - Bognár, Bimbó, Csík, Szécsi (Horváth n. 74. p.) - Cso­rnai, Kiss (Kocsis 85.), Kelemen - Ru­govics, Horváth I., Claude Siófok: Bíró - Kolovics, Zare, Ola­jos, Marozsán - Ozsváth (Szprecsak 60. p.), Herczeg (Szabó 50.), Zsadányi, Meksz - Magyar, Badea A nagy napot kifogó veszprémiek vé­gig óriási tempót diktáltak, a szél­vészgyors Rugovics vezérletével való­sággal lemosták ellenfelüket. UTE - Tatabánya 0:1 (0:1) Megyeri út, 3000 néző, v: Nagy L. gólszerző: Süveges (34.) sárga lap: Rubold (54.), Kosa (58.), il­letve Süveges (27.) piros lap: Tőkés (86.) jók: Rubold, Vigh, illetve Váczi, Sü­veges UTE: Brockhauser - Szőnyi, Szabó Gy., Kosa, Szlezák - Miovecz (Weber 87.), Varga, Rubold, Zsivótzky - Zsin­­ka, Végh Tatabánya: Tőkés - Hegedűs, Vá­czi, Udvardi, Szalma (Kanyok 68.), Si­mon, Járfás, Lázár, Klausz - Horváth (Szekeres 76.), Süveges Az UTE lényegesen jobb teljesít­ményt nyújtott, mint az elmúlt fordulók­ban, de a szerencse elpártolt a liláktól, így továbbra is kiesőként várhatják a folytatást. Videoton-Waltham - MTK-VM 3:0 (0:0) Székesfehérvár, 5000 néző, v: Roxin gólszerzők: Földes (67. p.), Máriási (70.), Sarlói (88.) sárga lap: Kuttor (22. p.), Molnár (61.), illetve Pölöskei (23.), Hannich (35.), Horváth Cs. (57.) jók: Németh, Sallói, Máriási, Földes, illetve Hannich, Sass Videoton-Waltham: Mitring - Kut­tor (Takács 22. p.), Németh, Horváth G. - Molnár, Sallói, Máriási, Bekö, Vadász - Földes (Halmai 82.), Muzs­­nay MTK-VM: Zsiborás - Farkas (Ba­logh G. 69. p.), Híres, Hahn - Talapa, Horváth Cs., Hannich, Pölöskei, Sass - Cservenkai, Lakatos (Jován 73.) Egy órán át egyik csapat sem tudott jelentős erőket felvonultatni. A 67. perctől a fiatal fehérvári együttes káprá­zatos játékot produkálva három gólt szerzett. Rába ETO - Bp. Honvéd 1:1 (1:0) Győr, 8000 néző, v: Molnár L. gólszerzők: Csikós (34.), illetve Csehi (55.) sárga lap: Bordás (52.), Csikós (65.), illetve Csábi (60.) jók: Sánta, Bordás, Freppán, illetve Pisont, Csehi Fodor szünet után felgyorsította a Honvé­dőt Rába ETO: Huszár - Csikós, Pe­­csics, Sánta, Bordás - Tóth, Somogyi, Freppán - Csertői (Ördög 79.), Mör­tel (Csernák 82.), Farkas Bp. Honvéd: Petry - Csábi, Csepre­­gi, Bognár (Fodor 46.), Cseh - Pisont, Sikesdi, Csehi - Gregor, Vancea, Vinc­­ze A „harcos” mérkőzésen mindkét csa­pat megérdemelte az egy pontot, egyi­kük sem tudott valami plusszal a másik fölé nőni. NB II Keleti-csoport Félórányi remény Vadicska gólja fél óráig tartotta a reményt Szolnoki MÁV MTE-DVTK 1-2 (1-1) Szolnok, 800 n„ v.: Herbály (Ádám, Szabó). MÁV MTE: Ladányi - Földi, Ágh, Pető, Rózsavölgyi - Vadicska, Lajko­vics, Varga J., Mészáros - Bontovics, Kecsmárik. Edző: Szatmári János. DVTK: Knotz - Bém, Varga I., Par­homenko, Danes - Molnár, Vitelki, Leskó - Tóth, Szvisztun, Kiser. Edző: Palicskó Tibor. Csere: Vitelki h. Váczi (a szünetben), Pető h. Szabó (a 63.), Molnár h. Katona (a 80.), Lajkovics h. Horváth (a 85. perc­ben). Gólszerzők: Vadicska 5., Tóth 31., Tóth 46. percben. Már az első támadásnál megfogyatko­zott a DVTK egy időre, Tóth hosszas ápolás után tudott csak visszatérni a fris­sen fésült gyepszőnyegre. A kiegészült vendégek óvatossága nem sokáig tartott, főként azért, mert Vadicska parádés ki­ugrás után Vitelkivel a sarkában, elegán­san helyezett a kétségbeesett Knotz mel­lett a bal alsó sarokba, 1-0 az 5. percben. Soha rosszabb kezdést, fiúk! A Honvéd MK-skalpjától joggal magabiztos lista­vezető hamar rádöbbent a valóságra, mert egyre intenzívebben kezdte támad­ni Ladányi kapuját, aki a 11. percben lábbal mentett az ukrán Szvisztun elől. Persze a sokak által „leírt” MÁV MTE is tudta fokozni a tempót, Lajkovics lö­vése alig kerülte el a felső, Bontovics fe­jese pedig a bal oldali lécet. A másik ka­pu sem maradt veszély nélkül, Leskó ti1 zennyolc méteres szabadrúgása hajszál­lal suhant el a jobb alsó sarok mellett. Kockázatos felfogásban játszott a MÁV. MTE, vezetése birtokában megszállta védőharmadát, és a futó emberekben bízva olykor céltalannak tűnő felszabadí­tásokban kereste a menedéket. A 30. percben Varga J. forintos labdáját Bon­tovics Kecsmárik fejére rajzolta, ám a fiatal csatár fejjel tévesztett célt, hat mé­terről. Egy perc múlva Tóth megmutatta neki, hogyan kell. Egy pontrúgás után senkitől sem zavartatva, nyolc méterről bólintott a léc alá, 1-1. Sőt két percre rá Molnár, Leskó és Szvisztun adott nehéz munkát Ladányinak, nappali tűzijáték keretében, majd ugyanő a keresztlécet találta telibe, a másik oldalon Vadicska beadását vágta ki Parhomenko a kapu torkából. Szünet után a 46. percben az elmélázó védők mögül Leskó tálalt a berobbanó Tóth homlokára, aki közelről ismét fe­jesgólt szerzett, 1-2. Váratlan, de megér­demelt leckét kapott a hazai együttes, mert védekezése talajon még elfogadha­tó volt, ám a beívelt labdák hárításának többéves problémáját napjainkig nem si­került megoldani! A DVTK önbizalma helyre billent a vezetéstől, amit Herbály bíró nagyjelenete is segített azzal, hogy a szabadrúgástól tizenkét méterre álló szolnoki sorfal két tagját „besárgította”. Semmi szükség nem volt a vendéglátók befékezésére, elillant önbizalmuk amúgy is visszafogottá tette őket. A meccs vé­gére alaposan visszaesett a színvonal, a piros-fehér együttes tartotta az ered­ményt, s mivel a MÁV MTE nem tudott megújulni, sokadik vereségével egyre kilátástalanabb helyzetbe sodródott. Jó: Ladányi, Vadicska, ill Varga I„ Tóth, Leskó. Szatmári János: - Fejben és fejjel jobb volt ellenfelünk Palicskó Tibor: - Legyőztünk min­den akadályt, ami győzelmünk útjába állt. néder

Next

/
Oldalképek
Tartalom