Új Néplap, 1991. március (2. évfolyam, 51-74. szám)

1991-03-09 / 58. szám

1991. MÁRCIUS 9. Néplap 13 Játékok a Kalevala napján Február 28-a Finnországban a Kalevala, a nemzeti eposz napja. A magyar gyerekek is megünnepelték nyelvrokonaink jeles dátumát. A Kassai úti iskolások jelentős előkészületek után Finn hetet rendez­tek. Finn nemzeti ételeket készítettek, vetélkedőn vettek részt. Meg­hallgatták Rácz Zoltán finnországi élménybeszámolóját. Népi játé­kokat tanultak, mint például a „kormos fazék” vagy a „bogyószám­láló”. Ez utóbbit úgy játszák, hogy valaki kimarkol egy nagyot a bogyószerű termésekből, a többiek megtippelik, hány szem sikerült. Aki eltalálja, markolhat. A „kormos fazék” a mi „tüzet viszek” játékunkhoz hasonlít. A körben állók közül, akit megérint a szakács, igyekszik elkapni azt, mielőtt ráállna a helyére. Akinek ez nem sikerül, a „fazékba” kerül krumplinak. Kaland? Játék? Fantáziajáték! Majd egy tucat jelent már meg a Kalandjáték, kockázat sorozat könyvei közül. Nem éppen lány­regények Steve Jackson és lan Livingstone munkái. Épp ellen­kezőleg, a harc és néha az erő­szak a jellemzői. Nem túl szim­patikus dolgok ezek egyébként is erőszakos világunkban. De mindenképpen nagyon érdekes és izgalmas az, hogy az olvasó a főhőse is a regénynek. A képze­letben sok-sok próbán, kalandos utakon kell keresztülmenned, a „sors” határozza meg mindig a folytatást. Nem lenne rossz, ha hasonló kalandos játékként ke­vésbé vérszomjas témák is meg­jelennének. A „Vértengerek” cím helyett el tudnám képzelni mondjuk a „Holdkráterek’ ’-et. Neked szól W. A. Mozart portréját rajzolja meg a gyermekfilharmónia-bérlet következő előadása a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Március 11-én 14 óra 30-kor, illetve 16 órakor kezdődik az előadás, amelyre Téged is szeretettel várnak. Gyerekszáj ...az 5/c-ben Szombat Rádió Szolnoki Stúdió 8.00- 10.00: Szombattól szombatig. Zenés riportműsor (tel.: 41-133) Szer­kesztő: Tamási László. A tartalomból: Hírek - Piac - Lapszemle - Sport - Prog­ramajánlat - Labdarúgó körkép rajt ' előtt - Se csibe, se kultúra Jászalsó­­szentgyörgyön - Zenés heti visszapil­lantó 10.00- 12.00: Rádió Szolnok! Zenés kívánságműsor a Nőnap tiszteletére a Közép-Alföldi Sütödék Vállalata, a Szolnoki Tejipari Vállalat és a Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat szponzorálásával. Szerkesztő: Deák László (tel.: 44-618) Főszerkesztő: Benkő Imre Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. 4.30: Reggeli Krónika - 8.00: Hírek. Időjárás. Lapszemle - 8.10: Hangszem­le - 8.30: Családi tükör- 9.05: Irodalmi jegyzet - 9.10: Színes népi muzsika - 10.05: Ismét - a javából - 12.00: Déli Krónika - 12.30: Kontinensek, szántó­földek- 13.05: Klasszikusok délidőben- 14.10: Szaván fogjuk! - 14.20: Min­dennapi irodalmunk -14.50: Énekeljük együtt! -15.05: Csoóri Sándor versei - 15.10: Új Zenei Újság -16.00: 168 óra- 17.30: Ünnepek zenéje - 18.00: Esti Krónika- 18.20: Szemle -18.45: Miska bácsi negyedórája - 19.05: Rádiószín­ház. Hang a telefonban (hangjáték) - 19.46: Dohnányi Ernő élete és művé­szete - 6/1. rész - 20.35: Barokk kama­razene - 21.05: A kékszakállú herceg csodálatos élete - 21.47: Verseit el­mondja: Csoóri Sándor - 22.00: Késő Esti Krónika - 22.20: Sporthíradó - 22.35: Astrid Vamay operaáriákat éne­kel - 23.05: Hangversenymúzeum - 24.00: Hírek. Időjárás , ' Petőfi 4.30: Hírek. Időjárás - 4.33: Dallam­koktél - 5.30: Kakukk - 7.00: Hírek. Időjárás - 7.03: Sportszombat - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: „Föld-adta” sors - 8.30: Beniamino Gigli énekel - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.03: Más hul­lámhossz - 10.00: eMeRTon-díj - 11.00: Hírek. Időjárás -11.03: Szombat délelőtt - 12.00: Jó ebédhez szól a nóta- 12.50: Öltözői hangulat a Vác-Bp. Honvéd tévémérkőzés után-13.00: Hí­rek. Időjárás - 13.05: Daráló - 13.35: Hangok és visszhangok -13.45: Időjá­rás-és vízállásjelentés - 14.00: Ez ér­dekes! -15.00: Hírek. Időjárás -15.03: Magyarán szólva - 15.18: Közéleti ABC -16.10: Tudósítás bajnoki labda­rúgó-mérkőzésekről - 16.20: Kapcso­latok - 17.00: Hírek. Időjárás - 17.03: Régi korok muzsikája VHI/3. 17.33: Tip-top parádé - 17.55: Körkapcsolás: bajnoki labdarúgó-mérkőzések - 18.50: Könnyű fúvósmuzsika - 19.00: Hírek. Időjárás - 19.03: Slágerlista - 19.33: Filmzene -19.44: A Rádió Dal­színháza. A csárdáskirálynő (Kálmán Imre operettje három felvonásban) - közben: 21.00: Hírek. Időjárás - 22.29: Folk-rock koncertekből - 23.00: Hírek. Időjárás - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Éjszakai koktél Bartók 6.00: Hírek. Időjárás - 6.03: Népsze­rű muzsika koránkelőknek - 8.00: Hí­rek. Időjárás - 8.20: George Baker or­gonái - 9.00: Mi újság a magyarországi operaszínpadokon? - 10.00: Hangfel­vételek felsőfokon - 11.13: Zenekari muzsika korabeli hangszereken - köz­ben: 12.00: Hírek. Időjárás - 12.30: Follow me - 30/21. (ism.) -12.45: This is America - 2. (ism.) - 13.00: Kíván­ságműsor szombaton - 14.00: A Beaux Arts trió felvételeiből - 15.05: Lemez­börze helyett -16.00: Hírek. Időjárás - 16.05: Opera-mű vészlemezek - 16.55: Bemutató -18.00: V materinskom jazi­­ku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na matemjem jeziku - 19.00: Hírek. Időjárás -19.05: ln der Muttersprache- 19.25: Yehudi Menuhin barokk mű­veket hegedül és vezényel - 20.30: Mindennapi irodalmunk - 21.00: Ker­tész István vezényel - 22.17: Az oxfor­di katedrális kórusának Purcell-felvé­­teleiből - 22.30: Dzsesszarchívum - 23.00: G. A. úr X-ben - m/3. - 23.35: Régi fúvósmuzsika - 24.00: Hírek. Idő­járás - 0.10-2.00: Lemezújdonságok Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH): 0.15-5.50: Az Éjszakai koktél folytatása, nóták. Televízió TV 1 6.28: Műsorismertetés - 6.30: Falu­­tévé - 7.00: Napra-forgó - 9.00: Képúj­ság - 9.05: Jó reggelt. Istenem! - 9.10: Tévétomp. gyerekeknek: 9.15: Sulisze- 15: Dallas i I : Esk ' ' texikóban (ism.) - 10.30: Bázel: Európa kapuja III/2. Euro-Airport - 10.55: Váci Izzó- Bp. Honvéd (bajn. labdarúgó-mérkő­zés közvetítése Vácról - 12.50: Panorá­ma (ism.) - 13.50: Unser Bildschirm - 14.20: Képújság - 14.27: Műsorismer­tetés - 14.30: Szlovákia emlékei - 14.40: Vidám forgácsok - 14.55: Bű­vészparádé - 15.20: Van benne valami -16.05: Házi-barát -16.15: Utcagyere­kek (venezuelai film) - 17.55: Műsor­ajánlat - 18.00: Szomszédok (ism.) - 18.35: Delta -19.05: Esti mese -19.25: Közlemények. Műsorajánlat - 19.30: Híradó - 20.00: Kávészünet - .20.05: David Copperfield bűvészcsodái. Szö­kés az Alcatrazból (amerikai film) - 21.00: Oscar-díjas filmek. A Kereszt­apa (am. film) - 11/1. - 22.30: A hét műtárgya - 22.35: Fedettpályás atléti­kai világbajnokság - 23.35: Magyar TV Jazz Pódium: a ,JOY” együttes műso­ra-0.15: Híradó 3 TV 2 14.00: Képújság - 14.15: TV 2 - 14.25: Nyelvlecke - 14.40: Kölyötridő- 15.05: Felfedezők nyomában. A Ka­nyon szellemei - 15.55: TV 2 - 16.00: Gazdit keresünk - 16.15: Elisabeth Schwarzkopf mesterkurzusán V/5. Schumann és Schubert - 16.53: TV 2 - 17.20: Csevegés - 17.40: Élet-stílus - 18.00: Telesport -18.25: Gyerekeknek- 18.48: TV 2 - 19.00? LA SEPT. Há­rom szerelem (svéd tévéfilmsor.) VI- 11/5. -19.48: TV 2 - 20.20: Rockstúdió- 21.00: Híradó 2 - 21.20: TV 2 - 21.30: Napzárta - kb. 22.15: TV 2 - kb. 22.30: És a hajó megy (olasz film, ism.) - kb. 0.25: TV 2 Újvidék 12-55: Műsorismertetés -13.00: Ho­gyan legyünk együtt - 13.30: Bajnoki labdarúgó-mérkőzés: Proletar-Rad - 15.30: Halló Tv - magyar nyelvű csalá­di magazin -17.00: Rajzfilmek -17.25: Reklám - 17.30: Tv-napló - 17.45: 7 tv-nap -18.30: Tv-magazin - ruszinul - 19.15: Rajzfilm -19.30: Tv-napló - ma­gyarul -19.55: Reklám - 20.00: A vaj­dasági mozi - 20.15: Speciális szer­kesztőség 9. rész - 20.45: Hírek - 20.55: Reklám - 21.00: Jugoszláv táncdalfesz­­tivái I. rész - 22.00: Testnevelés - 22.40: A táncdalfesztivál II. része - 23.40: Műsorzárás Eurosport 7.00: Mókagyár - 10.00: Szörf - 10.30: Motorsporthírek - 11.00: Sí - 15.00: Biliárd - 19.00: Sí - 20.00 Bili­árd - 23.00: Pankráció - 0.30: Ökölví­vás -1.30: Sí - 2.30: Műsorzárás Super 7.00: Egyveleg -15.00: A titokzatos Mr. Wong (amerikai fdm) - 16.30: Hollywoodi sztárok - 17.00: Videodi­­vat - 17.30: Max Headroom - 18.00: Ultra sport - 20.00: A kék éj magazin legjobbjai - 21.00: Mr. Wise (amerikai film) - Sport - Egyveleg SAT 1 7.30: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! - 8.30: Szív küldi szívnek - 9.00: Fejecske, fejecske - 9.30: Gazdasági fórum - 10.05: Frank - 11.00: Paradise - 11.50: T. J. Hooker - 12.45: Bingo - 13.10: Hotel (am. sor.) Mint a visszhang - 14.00: A nők nem angyalok (osztrák film) - 15.45: Zenei újdonságok - 16.15:Zapp-16.40: Neon Rider (kana­dai krimisor,) őrangyal- 17.35:Nyere­­ményjáték - 17.45: Műsorismertetés - 17.50: Mr. Belvedere (am. sor.) Vak szerelem, vak gyűlölet -18.15: Bingo - 18.45: Híradó, időjárás - 19.30: Va­rázslatos Jeannie (am. sor.) A filmsztár- 20.00: A Caine lázadói (am. film) - 22.10: Hírek - 22.25: Sport - 23.25: Marseille-i kapcsolat (angol-francia film) - 0.55: Gyere, mutatok valamit! (ism.) - 2.15: Műsorismertetés RTL Plus 6.00: A hatmillió dolláros férfi - 6.45: Mentőautó (NDK sor.) A nagy show - 7.10: Schöngruberék - 7.35: Kedves Bili nagybácsi - 8.00: Konfetti- 9.30: Klack -10.10: Holidayék Rómá­ból (am. sor.) Autóverseny -10.35: Jet­­sonok (am. sor.) Gyanúban - 11.00: Spiderman és bámulatos barátai - 12.05: N kapitány (rajzfilmsor.) Vide­­oolimpia - 12.35: He Man (am. rajz­filmsor.) A rajongó -13.00: Super Ma­rk) Brothers (sor.) A bölcsek napja - 13.25: Mutánsok (am. rajzfilmsor.) Fogságban - 13.50: Ragazzi - 14.25: Katts és kutyája (am. sor.) A hasonmás- 14.50: Lassie (am. sor.) Csapdában - 15.10: Daktari (am. sor.) Az oroszlán­család - 16.00: Az angyal visszatér (sor.) A múlt átka - 16.55: Fonó nyere­mény - 17.45: Magazinműsor - 18.10: Újdonságok a moziban -18.45: Híradó, időjárás -19.00: Sípszó - 20.05: A Ró­zsaszín Párduc nyomában (angol ko­média) - 21.45: Forma-1 - 22.05: Dall- As - 23.05: Panzió a szabad szerelem­hez (francia szexfilm) - 0.35: Szexkli­pek- 1.10: Két „aranyos” lány (francia szexfilm) - 2.35: Panzió a szabad sze­relemhez (ism.) - 3.55: KGB - a titkos háború (am. film) - 5.25: Flash Gordon (am. sci-fi-sor.) Vasárnap Rádió Szolnoki Stúdió 8.00- 10.00: Vasárnap délelőtt. Ze­nés magazin (tel.: 41-133) A tartalom­ból: Hűek - Vasárnapi levél - Lelki­szolgálat. Riporter: Korim Éva - Ta­vaszváró természet. Zenés riportműsor az ember, a természet és a társadalom tavaszáról) 10.00- 12.00: Rádió Szolnok! Keres­kedelmi adás. SZUB 200. (tel.: 44.618) 18.30-19.00: Hangos újság (tel.: 41- 133) Szerkesztő: Szőke György. Fele­lős szerkesztő: Benkő Imre Kossuth Óránként: Hírek. Időjárás. Útköz­ben. 6.00: Vasárnapi újság - 8.30: Vi­lágóra - 9.05: Neveletlenek - 10.05: Énekszóval, muzsikával - 10.54: Édes anyanyelvűnk -11.05: Gondo­lat-jel -12.00: Déli Krónika. Sport - 12.20: Harminc perc alatt a Föld kö­rül - 12.50: Vasárnapi jegyzet - 13.05: Népdalkörök pódiuma - 13.30: Mit üzen a rádió? - 14.10: Művészlemezek -15.05: íróvá avat­nak - 15.47: Népdalok - 16.05: Mi a titka? -16.50: A világlíra gyöngysze­mei -17.05: Rádió Kaszinó -17.45: Filmzene - 18.00: Esti Krónika - 18.20: Muzsikáló nagyvilág - 19.05: Hol volt, hol nem volt... - 19.19: Re­mekírók hangszalagon. A bor filozó­fiája - 20.10: Díjnyertes zeneszerző­ink VI/4. - 21.05: Ismét Szilveszter!- közben: 22.00-22.25: Késő esti Krónika - 24.00: Hírek. Időjárás. To­tó. Petőfi 6.00: Hírek. Időjárás - 6.03: Dal­lamkoktél - 7.00: Hírek. Időjárás - 7.03: Az evangélikus egyház félórája- 7.33: Vasárnapi orgonamuzsika - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.05: Csilicsa­­la csodái (mesejáték) - 9.00: Hírek. Időjárás - 9.03: A magyar rock archí­vuma - 9.56: A Magyar Rádió Ka­rinthy Színpada. Góbéságok - l.rész (ism.) - 11.00: Hírek. Időjárás - 11.08: Vasárnapi koktél - 12.03: Jó ebédhez szól a nóta - 13.00: Hírek. Időjárás -13.03: Stúdióvilág -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 141.00: Szerpentin -15.00: Hírek. Időjárás - 15.03: Táskarádió - 16.00-21.00: Poptarisznya - közben: 17.00: Hírek. Időjárás - 18.45: Sportösszefoglaló. Totó -19.00: Hírek. Időjárás - 21.00: Hírek. Időjárás - 21.03: Zazie a met­rón - X/6. - 21.18: Társalgó (ism.) - 22.15: A mai dzsessz - 23.00: Hírek. Időjárás. Totó - 23.03: Sporthíradó - 23.10: A Föld Show-ja - 24.00: To­ronyzene magyar együttesek előadá­sában. Bartók 6.00: Hírek. Időjárás - 6.03: Nép­szerű muzsika koránkelőknek - 8.00: Hírek. Időjárás - 8.15: Bremeni Pro Musica Antiqua Fesztivál, 1989 - 9.43: Szopránáriák -10.05: Új Zenei Újság (ism.) -10.50: Eszperantó hír­adó - 11.00: Európa hangver­senytermeiből - 12.17: Hírek. Időjá­rás -12.22: A kórusirodalom remek­műveiből -13.00: Csoóri Sándor ver­sei - 13.05: Szemle (ism.) - 13.30: Donald McIntyre Wagner operáiból énekel - 14.10: Alternatív diszkó - 15.04: Jean Guillou játszik az Alpe de Huez-i Miasszonyunk templom „kéz-orgonáján” -16.00: Hírek. Idő-' járás - 16.05: Ezredforduló. Szüle­tésnapján kivégezhető (ism.)- 17.00: Ünnepek zenéje -17.46: Magyar fú­vósmuzsika - 18.00: V materinskom jaziku - 18.20: In limba matema - 18.40: Na matemjem jeziku -19.00: Hírek. Időjárás - 19.05: In der Mut­tersprache - 19.25: A Philadelphiai Szimfonikus Zenekar játszik - 20.40: A Szolnoki Gyermekváros neveltje - 21.00: A köpeny - Puccini operájából- 21.57: A Kronos vonósnégyes ját­szik - 23.00: Nevek ürügyén - 24.00: Hírek. Időjárás - 0.10-2.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. Éjfél után (Kossuth KH, Petőfi URH): 0.15-4.20: Könnyűzene, fran­cia slágermúzeum, dzsessz, nóták. - közben 1.03: A Szabó család (ism.). Televízió TV 1 7.58: Műsorismertetés - 8.00: „így szól az Úr!” - 8.05: Kéménymesék - 8.25: Családi torna - 8.30: Kerek vi­lág. Jobbra, balra - 8.45: A hegy gyomrában. VIII/3. Vörös erő, kéic erő - 9.10: Ebadta ebek (ism.) - 9.20: Muzzy in Gondoland XX/9. (ism.) - 9.25: Durell a Szovjetunióban. XI- 11/13. A végtelen nap - 9.50: Ralph a táborban - 10.30: Bázel, Európa ka­puja III/3. Gyáróriások -10.50: Ros­sini: Hamupipőke (vígopera) - 12.45: Képújság-12.50: Hol vannak a katonák? - 14.45: Képújság - 14.52: Műsorismertetés -14.55: Ké­pes nóták -15.25: Gyökerek -16.05: Muzsikál a mozi. XV/4. Mulatós fil­mek - 16.35: Műsorajánlat - 16.40: Örömhír - 17.00: „Walt Disney be­mutatja” - 18.45: Örökségünk - 18.55: Kávészünet -19.00: A HÉT - 20.00: Híradó - 20.15: Kérem a kö­vetkezőt! XIII/5. Játékszenvedély (ism.) - 20.30: Óscar-díjas filmek. A Keresztapa (am. film.) II/2. - 22.00: Az Árpád-házi királyok emlékei IV/2. Könyves Kálmántól 01. Béláig- 22.20: Telesport - 23.45: Képújság TV 2 9.00-12.00: Tévémagiszter 14.00: Képújság - 14.15: TV 2 - 15.00: Humberto cirkusz (csehsz. sor.) XH/9. El kell válni (ism.) - 1552: TV 2 - 16.00: Álljunk meg egy szóra! - 16.10: TV 2 - 16.40: Foci angol módra XVII1/6. - kb. 17.10: Kislány, hallod a muzsikát? - 17.45: Gyerekeknek - 18.0: TV 2 - kb. 18.20: Wurlitzer - Deep Purple -19.00: Kameraszínház - 19.20: Albert Camus: Caligula (dráma két részben) - 21.06: TV 2 - 21.15: Tavaszi Fesztivál ’91 - 21.40: Keresz­­tül-kasul Kalifornián - 22.00: TV 2 Napzárta - kb. 22.30: Sárga rapszódia (fr. film) - kb. 24.00: TV 2 Újvidék 8.00: Műsorismertetés - magyarul- 8.05: Gyermekműsor - magyarul - 8.20: Barázda - faluműsor - magya­rul - 9.20: Rajzfilm - 9.30: Hírek - 9.35: Robotek - rajzfilmsor. -10.00: Tv-magazin - románul - 11.00: Ba­rázda - faluműsor - 12.00: Egész­séges élelem -13.00: Daktari - film­sor. -13.55: Hírek -14.00: Csak egy személy hiányzik - sor. 8/3. -14.50: 80 éve született Claudia Araua - 15.50: Fenntartott idő - 16.30: Mű­vészeti délután - 19.15: Rajzfilm - 19.25: Reklám - 19.30: Tv-napló - magyarul - 20.00: Jobb élet - hazai sor. - 20.55: Reklám - 21.00: Művé­szeti műsor - magyarul - 21.30: Tv­­sport - 22.00: Top Ten - zenés műsor- 22.30: Tv-napló - utána műsorzárás Eurosport 7.00: A hatalom órája - 8.00: Mó­kagyár - 10.00: Nemzetközi sport - 11.00: Ökölvívás -12.00: Kosárlab­da - 15.00: Biliárd -19.00: Nemzet­közi motorsport - 20.00: Biliárd - 23.00: Síösszefoglalók - 24.0: Kézi­labda -1.30: Eurosport-hírek - 2.00: Műsorzárás Super 7.00: Egyveleg - 13.30: Halló, Ausztria - halló, Bécs - 15.00: írva vagyon - 15.30: Egyveleg - 16.00: Turisztikai magazin - 16.30: Német nyelvű magazin -17.00: Egyveleg - 17.30: A világ holnap -18.00: Üzleti hét - 18.30: Belföldi tudósítások - 19.30: Videodivat - 20.00: SPIN - 21.05: Az angyal és a rossz ember (film) - Egyveleg SAT 1 8.05: Zapp - 8.30: Neon Rider - 9.30: Varázslatos Jeannie - 10.00: Autómagazin - 10.30: A hegyek va­rázsa - 10.55: Műsorismertetés - 11.00: így láttuk -11.05: A nők nem angyalok -12.45: Bingo -13.10: Ho­tel (am. sor.) Az ünnep -14.00: Mű­sorismertetés - 14.05: Videoklip-új­­donságok - 14.30: Blood kapitány (am. film) - 16.15: Dokumentum­film - 17.10: Riadó (am. film) - 18.45: Híradó, időjárás - 18.50: Sportklub - 19.30: Zenés ünnepek - 20.00: Vidáman szólnak a harangok (osztrák film) - 21.40: Hírek - 22.00: Talkshow - 23.15: Valentina (olasz erotikus sor.) Borzalmas gyanú - 23.45: Sport - 0.45: Emlékek bar­langja (spanyol film) - 2.35: Műsor­­ismertetés RTL Plus 6.00: N kapitány - 6.20: Holidayék Rómából - 6.45: Jetsonék -7.10: Ma­ci Laci - 7.35: Rajzfilm - 8.00: Gyer­mekműsor - 9.30: Piff és Hercules (rajzfilmsor.)-9.45: Dog (új-zélandi rajzfilm) - 11.00: Talkshow - 12.05: Klasszikusok á la carte - 12.35: Hi­hetetlen történetek (sor.) Tornádók - 13.00: Az apám földönkívüli (am. sor.) Evie kertje -14.20: Bőre őrmes­ter (NSZK film) - 16.00: Szabad­ságon (szính. közv.) - 17.45: Művé­szet és küldetés - 17.50: Német slá­gerek - 18.45: Híradó, időjárás - 19.10: Különleges nap - 20.15: Film- 21.30: Forma-1-összefoglaló - 22.00: Forma-1-verseny - 24.00: Vérfagyasztó éjszaka (am. sor.) A pince szelleme -0.25: Szürkület (am. sci-fi-sor.) Vágyak - 0.50: Alfred Hitchcock bemutatja (am. krimisor.) A fantom - 1.45: Aerobic Történelem- A piramis építésén parasztok és földművesek robotoltak.- A piramison parasztművesek dolgoztak. *- Hol volt a perzsák támadása?- A Szalámi-öbölben! Nyelvtan- Mikor nem beszélünk vesz­­szőről?- Mikor gally lesz belőle! Sztárfotó Kedves Katalin, Karcagról! Itt a lányok kedvence, Tom Cruise, akit számtalan filmben láthattunk már. Várjátok a következőt! X X-X.

Next

/
Oldalképek
Tartalom